A magyar kultúra napját 22 éve, 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén nemzeti Himnuszunk kéziratát. Az ünnep alkalmából, egyetlen napig az Országos Széchényi Könyvtár látogatói megtekinthették a kéziratot, amelyet, a mostani alkalmat is beszámítva, eddig mindössze háromszor lehetett megtenni. A nemzet egyik legfontosabb versének kézirata rengeteg látogatót vonzott és a média érdeklődését is felkeltette. Összefoglaltuk mindazt, amit a kézirat történetéről tudni érdemes. A könyvtár Kézirattárának osztályvezetője, Földesi Ferenc válaszolt a kérdésekre.

Mióta van az Országos Széchényi Könyvtár birtokában a Himnusz kézirata?
A kéziratot 63 éve, 1946 decemberében hozta el nekünk Szenes Magda. Azt sajnos nem tudjuk, hogy a hölgy milyen kapcsolatban állt a Miskolczy családdal, akiknek ágán sok Kölcsey-kézirat öröklődött. A költő verseit külön lapokra írta és gyűjtötte, így jött létre a kéziratcsomag, benne a Himnusszal, amelyet két lapra írt. Ez a kéziratcsomag valamikor szétszóródott, de hogy pontosan mikor, azt nem tudjuk. Történt ugyanis, hogy bizonyos lapok kikerültek belőle. Később, szintén a Miskolczy családtól, újabb Kölcsey-kéziratokat vásároltunk, amelyek ugyanebből a kéziratcsomagból származtak. Kölcseynek nem voltak egyenes ági leszármazottai, ezért a kéziratok a rokonságon keresztül maradtak ránk.


Magyar Kultúra Napja az Országos Széchényi Könyvtárban

Hogyan lehetséges, hogy a kézirat többször is elveszett, majd újra előkerült?
A kéziratcsomag sorsát nem tudjuk követni megszületése után. A csomagba Kölcsey folyamatosan másolta be a verseit. Ezek azonban nem végleges változatok, hanem tisztázatok, amelyekben néhol javítások is vannak. A csomag valamikor az 1830-as évek végén eltűnt, és megkezdte száz évig tartó lappangó útját. Kölcsey 1838-ban meghalt, és a Magyar Tudományos Akadémia már ennek az évnek a végén tárgyalásokat kezdett Kölcsey sógornőjével, Szuhány Josephine-nal (özv. Kölcsey Ádámné) a kéziratok megvásárlásáról. Kölcsey ugyanis unokaöccsére, Kölcsey Kálmánra hagyta kéziratainak jelentős részét. Ő az a fiú, akihez a Parainesist írta, az ő édesanyja volt Szuhány Josephine, Kölcsey fivérének felesége, ebben az időben már özvegye. Kölcseynek van egy ifjúkori barátja, Szemere Pál, akivel Kazinczy pesti baráti köréhez tartozott. Szemere szívén viselte mind a család, mind a kéziratok sorsát. Mind Szemere, mind Szuhány Josephine úgy gondolták, hogy a kéziratok materiális értéket jelentenek Kálmánnak, ami természetesen így is volt. Valamiért elakadtak a tárgyalások az Akadémiával, talán, mert közben ajánlatot kaptak a kor legjelentősebb kiadójától, Heckenast Gusztávtól, aki szintén meg akarta vásárolni a kéziratokat.

Mikor és hogyan bukkant fel újra a kézirat?
A kéziratcsomag végül nem lett az Akadémia tulajdona, de másé sem, a család tulajdonában maradt. Különböző leszármazások folytán a Miskolczy család tulajdonába került, és így öröklődött egészen László Magdáig, akinél 1944 nyarán bukkant fel. A kézirat előkerüléséről Papp Viktor adott hírt az Új Magyarság hasábjain, majd a hírt a Nagyvárad című lap is közölte. Az újságban beszámolt arról a történetről, hogyan került a látókörébe a Himnusz kézirata. Papp Viktor zeneesztétaként Erkellel foglalkozott, ennek kapcsán egyszer egy társaságban beszélgetve egy hölgy megkérdezte tőle, vajon miért nem közli a Himnusz eredeti kéziratát. Papp Viktor azt felelte: a válasz egyszerű, hiszen nincs meg, majd hozzátette, Kölcsey kortársait kivéve senki nem látta a kéziratot. A társaság egy lelkes tagja megjegyezte, ő bizony László Magda úrhölgy lakásán látta az eredeti kéziratot. Papp Viktor felkereste a hölgyet, megnézte a kéziratot, amelyről kiderült, hogy valóban az eredeti Himnusz. A kutatás - és itt Szabó G. Zoltán kitűnő könyvére utalnék, mely a Kölcsey-szövegek filológiai leszármazását és a kéziratok vándorlását rekonstruálta - nagy valószínűséggel feltételezte, hogy a kéziratcsomag ezen a szálon öröklődött, az egészen biztos eredményt azonban Lakatos Évának, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott olvasószolgálatos munkatársának köszönhetjük: ő bukkant rá szerencsés kézzel a fent említett sajtóhírekre.

A történetben ekkor megint kis törés következett be, ugyanis nem tudjuk, hogyan került az irat László Magdától Szenes Magdához. Még az sem lehetetlen, hogy a két hölgy azonos személy. Tény azonban, hogy a kéziratcsomagot 1946 decemberében az Országos Széchényi Könyvtár Szenes Magdától megvásárolta, sőt azóta további kisebb kéziratcsomag részeket is, amelyeket külön jelzet alatt, külön őrzünk. De filológiailag pontosan rekonstruálható, hogy valaha ezek is a nagy kéziratcsomagban voltak.

Kölcsey Ferenc: Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból. Autográf kézirat – Kézirattár. Jelzet. Quart. Hung. 2832

"Mintha a papír megégett volna"

A kézirat olyan, mintha valami megégette volna. Mi történhetett?
Nem klasszikus égésről van szó. A sérülés, amely mindkét fólión látszik, nem lángégés, hanem úgynevezett tintamarás. Az Országos Széchényi Könyvtár restaurátor szakembereinek véleménye szerint savas tinta ömlött a papír szélére. Magának az írásképnek szerencsére semmi baja nem lett. Nem Kölcsey tintája okozhatta a bajt, hanem valamikor ezt a két kéziratlapot véletlenül savas tintával önthették le. Feltehetően ezt a két lapot, mint „ereklyét” kiemelhették belőle, talán megmutatni barátoknak, illusztris vendégeknek, és ekkor véletlenül ömölhetett rá tinta. Fizikailag a jelenség pontosan ugyanúgy néz ki, mintha a papír megégett volna. A kéziratcsomag többi része nem sérült.

Milyen állapotban van a kézirat, igényel-e bármilyen gondozást?
Műtárgyvédelmi tekintetben semmi probléma nincs vele. A papír jó állapotban van, nincs rajta penész vagy gomba. Ha volna, a restaurátorok meg tudnák állítani a folyamatot. A kézirat különös bánásmódot nem igényel, ám amikor kiállítjuk, akkor megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat, valamint viszonylag alacsony fényerőt kell biztosítanunk. Ezért, ha bemutatjuk a kéziratot, általában UV-szűrő fólia alatt lehet megtekinteni.