Fiatalítunk

2011. november 21. 23:23 - nemzetikonyvtar

Széchényi Ferenc gróf 1802 márciusában nyújtotta be könyvtáralapításra vonatkozó felségfolyamodványát a bécsi Magyar Kancelláriánál, amelyre I. Ferenc király június 23-án pozitív választ adott. A tulajdonképpeni alapításra november 25-én került sor, Széchényi ugyanis ezen a napon írta alá és nyújtotta be a Kancelláriához a majdani könyvtár alapító oklevelét. Erre emlékezünk tehát évről évre a Széchényi Emléknapon.


Az idei emléknap 12.30 órától 21.00 óráig kínál gazdag programot. Programjaink egy részén a résztvevők száma korlátozott, ezért kérjük, a körsétákra, a múzeumpedagógiai bemutatóra és a tárlatvezetésekre küldd el jelentkezésed előzetesen a pr@oszk.hu címre!

12.30 A Széchényi Emléknap megnyitása.
Köszöntőt mond dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter

16+ Ilyen még nem volt – fiatalítunk!
2011. november 25-től a 16 évesek is beiratkozhatnak a nemzeti könyvtárba! Ha elmúltál 16 éves, de nem vagy még 18 és 2011. november 25-én 12.30 20.00 óra között iratkozol be, díjmentesen kapod meg az éves tagsági kártyádat. Az első beiratkozó olvasójegyét dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter adja át.



Programjainkból:

Kiállításmegnyitók

ISTENEK A VI. EMELETEN
13:00 „Lépjetek be, az istenek itt is jelen vannak. Ipolyi Arnold pályakezdő évei” kiállításmegnyitó a VI. emeleti kézirattárban. AZ ALAPÍTÓ KINCSEI

15:20 Kincsek Széchényi Ferenc térképgyűjteményéből. (VI.szint, Térképtár)

Képek a tavalyi emléknapról:

 

További programok

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr563402330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása