Köszönjük tesztelők!

2012. november 23. 11:27 - nemzetikonyvtar

Rendkívül hasznos, felhasználóbarát észrevételeket kaptunk mobilra optimalizált honlapunk tesztelőitől, melyekre egyenként válaszoltunk, de itt is szeretnénk megköszönni.
A visszajelzések alapján eddig a következő változtatások történtek mobil honlapunk felületén:

  • a kezdőoldalon az ikonok – észlelve az eszköz típusát – kisebb méretben jelennek meg mobiltelefonokon, így ideális esetben 3 ikon mindig elfér egy sorban;
  • néhány ikon lecserélésre került az egységesebb megjelenés érdekében;
  • szintén a kezdőoldalon az aktuális nyitva tartásra vonatkozó mondat megfogalmazása kevésbé formális;
  • a tartalmi oldalak közötti átjárhatóság javult szövegeken belül elhelyezett linkeknek köszönhetően;
  • a láblécbe bekerült egy link, melyen keresztül elérhető a teljes verziós honlap.

Az elsők között próbálhatjátok ki mobil honlapunkat! Szeretnénk bevonni benneteket az új, nyilvános bemutatás előtt álló szolgáltatásunk tesztelésébe. Legfőbb célunk, hogy a nemzeti könyvtárral kapcsolatos leghasznosabb információkat a legkényelmesebb módon érhessétek el, bárhol is legyetek. Ha rendelkeztek okostelefonnal vagy táblagéppel és úgy érzitek, a többi felhasználó számára is hasznos ötl etekkel, tanácsokkal tudnátok segíteni a végső simítások elvégzését, akkor jelentkezzetek tesztelőnek a garamvolgyi.laszlo[kukac]oszk.hu e-mail címen. Az első 50 jelentkező számára automatikusan hozzáférést biztosítunk tesztfelületünkhöz. Ezt követően tapasztalataitokat, észrevételeiteket, javaslataitokat várjuk twitteren, facebookon, blogbejegyzés formájában vagy akár egyenesen a készítőknek is írhattok.

mobilhonalpuj.png

Az eddigi visszajelzések alapján még további módosítások várhatók. A tesztelési időszak továbbra is tart, várjuk a visszajelzéseket, ötleteket e-mailben és a közösségi oldalakon, akár az elvégzett módosításokkal kapcsolatban is.

További jó tesztelést!

Garamvölgyi László

Patriae Sacrata Anno 1802 – 1802-ben a hazának szentelve
Széchényi Emléknap 2012
– A könyvtár alapításának 210. évfordulója
2012. november 27-én valamennyi programunk és mind a tíz kiállításunk díjmentesen látogatható. Ezen a napon a beiratkozni szándékozók féláron válthatnak éves olvasójegyet, illetve a könyvtár díjmentes napi jeggyel is látogatható. Ajándékboltunkban egyes kiállítási katalógusok és kiadványok kedvezményesen vásárolhatók meg.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr284919617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása