A magyar szabadságharc diadalmas tavaszi hadjáratának lezárásaként 1849. május 21-én a honvédsereg három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát. Ennek emlékére 1992-től a kormány határozata alapján e napon ünnepeljük a magyar honvédelem napját.

A tavaszi hadjárat győztes csatáit követően a haditanács Klapka György javaslatára és Kossuth elképzeléseinek megfelelően nem a császári csapatok üldözése, hanem Buda ostroma mellett döntött. A magyar vezetés abban bízott, hogy az ország fővárosának visszafoglalása meghozza Magyarország számára a nemzetközi elismerést és a császárai hadsereg sorozatos vereségei után ez a magyar haditett az osztrák udvart is békekötésre készteti.

Buda 4914 fős császári védőseregével – melynek tüzérsége 85 ágyút számlált – állt szemben az összesen 142 ágyúval rendelkező ostromlók serege, melynek létszáma 34 277 fő volt.

A magyar csapat parancsnoka Görgey Artúr, a magyar fősereg ideiglenes fővezére volt. A várat Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy védte, akinek vezetésével a vár védelmét az év elejétől jelentősen megerősítették. Az ostrom május 4-én kezdődött meg. Hentzi von Arthurm vezérőrnagy talán egyik legismertebb és leghírhedtebb cselekedete, hogy ágyútűzzel lövette a szemközti Pestet, megsemmisítve a Duna-sor klasszicista palotáit, valamint az ostrom utolsó szakaszában sikertelen kísérletet tett a Lánchíd felrobbantására is.
Buda 1849-es visszafoglalásának jelentőségét növeli, hogy 1541 óta először foglalta vissza magyar hadsereg saját erejéből az ország fővárosát.
A 19. század legnagyobb magyar hadvezére, Görgey Artúr honvédtábornok hatvanhét évvel később ezen a napon, 1916. május 21-én hunyt el kilencvennyolc éves korában.

Than Mór: A budai vár visszavétele – Digitális Képarchívum 

„A fehérvári rondellán a tűz – hála a mi réstörő és leszerelő ütegünk működésének – inkább ritkult, mint sűrűsödött, de még folyvást tartott. De a réstől délre, kissé távolabb véltünk egy ellenséges oszlopot, amely éppen gyülekezett, hogy a rés felé előnyomulva annak látszólag elhagyott környékét újra elfoglalja. Hosszú ideig szemmel tartottuk őket, de nem láttuk, hogy tért nyernek a rés irányában. Ezt eleinte jó jelnek tartottuk, mondván, hogy a mieink, akik már behatoltak a résen át, még nincsenek legyőzve, és ők nem engedik, hogy gyülekező ellenséges csapat a falon a rés felé előretörjön. De a résig terjedő egész falszakaszon egyetlen puskalövés sem esett, a szuronyviadal lehetőségét pedig megcáfolta a szóban forgó csapat mozdulatlan volta.
A terjedő nappali világosság végre megoldott minden talányt. Az az osztag a várfal tetején egy honvédzászlóalj háromszínű lobogója körül sorakozott! Részben azokból a hősökből állt, akik elsőnek mászták meg a rést, és megvetették itt a lábukat, részint olyanokból, akik a rés helyett a fal említett lépcsőzetes szakaszán létrán jutottak fel fokról fokra. De a létrán való feljutást is megnehezítette a fehérvári rondelláról ide zúduló – jóllehet a nagyobb távolság miatt a rés elleninél kevésbé hatásos – tűz, ráadásul a legfelső falszakaszon már csupán egyetlen létrán juthatott fel a gyér erősítés a bástyán elszigetelten álló osztaghoz.

Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. (Részlet), Budapest, Európa, 1988. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Morelli Gusztáv: Görgei Arthur tábornok 1849-ben. Metszet a Vasárnapi Ujságban, 45. évf. 5. sz. (1898. január 30.) – Digitális Képarchívum 

„Tehát holnap.
Ez lesz az a nap, melyen Attila kardja megüti hegyével az égen a korona csillagképletét.
A rendelet ki lett adva az általános rohamra.
Május 21-ikén éjfélkor áltámadás lesz intézve a bástyák ellen, mely után a csapatok mind visszavonulnak.
[…]
A megelőző nap estéjén Baradlay Ödön meglátogatta öccsét, Richárdot. Az akkor a Gellérthegy alatti lovassági táborban tanyázott.
A minapi összezördülés óta nem találkoztak. Valami feszültség maradt közöttük. Richárd nagyon örült, midőn bátyját meglátta. »Mégis ő az okosabb. Ő kezdi a kibékülést« – gondolá magában.
Annálfogva a legszívélyesebben igyekezett fogadni a közeledőt.
Ödön olyan volt, mint máskor; se derültebb, se borultabb.
Ezúttal nemzetőri egyenruháját viselte. Ami magyarázatát találhatta abban, hogy a katonák nem szívesen néztek a közöttük őgyelgő polgári öltözetre. Azt tartották, hogy aki ilyenkor kardot nem visel, az mind pipogya ember.
– Holnap reggel tehát döntő ostromra megyünk – monda Ödön Richárdnak.
– Tudom, bátya. Éjfélkor áltámadás, hajnalban ostrom.
– Jól jár az órád? – kérdé Ödön.
– Nem nézegetem én azt – felelt félvállról Richárd –, majd mikor az ágyúszó jelt ád, akkor tudom, hogy kezdődik a tánc.
– Nem jól tudod; az első ágyúszó előtt fél órával meg kell indulni az önkénytes csapatoknak, amik a III-ik hadtestből a nagy köröndöt, s a II-ik hadtestből a várkertet fogják megrohanni. Azért nagyon jó lesz, ha az órádat az enyimhez igazítod, ami a főparancsnokság órája szerint jár.
– Hát jól van, öreg. Azt is megteszem.”

Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. Második rész. Zenit. (Részlet). Sajtó alá rend.: Szekeres László, Budapest, Akadémiai, 1964. 

Az idős Görgey Artúr. Fotó: Strelisky Sándor – Magyar Digitális Képkönyvtár (Kézirattár) 

Melyik magyar nem szégyenlé előbb hogy
Sors átkából magyarnak született?
S melyik nem büszke most reá, hogy isten
Kegyelméből e nemzet tagja lett?
Méltóbb vagy a legdrágább koszorúra,
Mint bárki más, méltóbb vagy igazán;
Oh hol keressek, hol lelek virágot,
Dicső fejedre illőt, szent hazám?

De béfejezve nincsen még a munka,
Amelyet néked béfejezni kell.
Csak félig van még a csomó elvágva,
Mit szét kell vágnod kardod élivel.
Majd akkor illet a koszorú téged,
Ha e munkát végkép bevégezéd,
S akkor nem én foglak megkoszorúzni,
Hanem az egész nagy emberiség!

Előre hát, oh nemzetem, ne állj meg,
Hogy állanál meg pályád közepén?
Félútadon vagy, fölértél a hegyre,
S könnyű már annak, aki völgybe mén.
Elő, elő a zászlóval, kezedben,
Egész Európa te utánad jő.
Te vagy, hazám, most a világ vezére...
Mily nagy szerep, milyen lelkesitő!

Petőfi Sándor: Jött a halál [Pest, 1849. május 21.] - Magyar Elektronikus Könyvtár