„Néped az én népem” – Sütő András születésnapja – 1927

2013. június 17. 09:40 - nemzetikonyvtar

Sütő András (1927–2006) a háború utáni erdélyi és az egyetemes magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. A mezőségi Pusztakamaráson (Cămăraşu) született szegényparaszti családban. Pályája elején írói szemléletének középpontjában szűkebb közössége, a mezőségi paraszti világ gondjai állnak, innen jut el egyetemes létfilozófiai érvényű kérdések megjelenítéséig. Az író korszerűségét abban látta, hogy képes-e szűkebb közössége gondjaira egyetemes érvényű választ adni. Sütő András klasszikus művei a személyiség és a hatalom ütközésének és az anyanyelvi identitás megőrzésének problémáival foglalkoznak.

Sütő Andrásról készült fotó a Magyar Elektronikus Könyvtárban. (A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) 

Az ötvenes években kezdődő hosszú és kényszerű hallgatása után 1970-ben jelent meg az Anyám könnyű álmot ígér című sokszínű, s mégis egységes hangulatú, anekdotákból, dokumentumokból (újságkivágásokból, beszélgetésekből) és esszéisztikus gondolatmenetekből álló naplóregénye.

„Egy napon így szólt anyám:
– Írhatnál rólunk is valami könyvet.
– Nocsak! – néztem a szavai után, majd tréfára fogván a dolgot, azt kérdeztem boltos módra: milyen könyv legyen az, vidám-e vagy szomorúságos?
– Igaz legyen – mondta.
Láthattam tehát, hogy kérdésemmel az irányt elhibáztam. Anyám nem egyezkedésre gondolt, hanem – a kézmozdulatáról is ítélve – a fájdalomra a halántéka táján. Egy láthatatlan, szorító abroncsra, amely álmából is gyakorta felriasztja. Ilyenkor arra gondol, hogy mindannyiunk háta mögött felgyűlt az idő; szép csendesen ereszkedünk alá, mint a harangóra súlya. Mind közelebb a földhöz, azután kopp! – megérkeztünk, s nincs kéz, amely az órát még egyszer fölhúzná. De lenne bár egy könyvecske, ó, nem vigasztalónak, hanem tanúskodásképpen egyről és másról, ami megesett velünk.
– Ez nekem is gondom – adtam meg magam.
– Hallgass arra a gondra, s az álmod könnyebb lesz!”

Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér (részlet), Bukarest, Kriterion, 1970. – Törzsgyűjtemény

Sütő András, Örkény István és Juhász Ferenc, 1978. Benkő Imre fotója a Magyar Elektronikus Könyvtárban. (A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) 

Az 1970-es években drámaírói rangját hozták meg nagy sikert aratott történelmi paraboladrámái (tetralógiája Egy lócsiszár virágvasárnapja, 1973; Csillag a máglyán, 1974; Káin és Ábel, 1977; A szuzai menyegző, 1980), melyek a személyiség és a hatalom viszonyának sokrétűségével foglalkoznak. A tetralógia első részének ősbemutatóját Magyarországon Zsámbéki Gábor rendezte a Kaposvári Csiky Gergely Színházban. Romániában pedig Harag György rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színházban mutatták be. A Csillag a máglyán (1974) két egyenrangú szereplője kétféle forradalmi magatartást képvisel, a hatalommal küzdő és a hatalomba jutott ember vívódásait egyaránt.

„SZERVÉT: Megvillant a szemed. Ugrásra kész benned a tigris. A kétely nélküli. Boldog ember lehetsz, János. Énbennem rengeteg a kétely. Pondróhadjárat valósággal az agyamban.
KÁLVIN:Védekezz.
SZERVÉT: Imádkozom.
KÁLVIN: Csakhogy kételkedés közben imádkozni nem lehet.
SZERVÉT: Talán úgy van. Mégis kételkedem abban, hogy Isten tartózkodási helye pusztán a Magasság lenne. Az űr, a csillagok. Mindenütt jelenvalónak kell lennie. Benne van tehát mindabban, amit megteremtett.”

Sütő András: Csillag a máglyán (részlet) In. Uő.: Színművek, sajtó alá rend. Ablonczy László], Budapest, Akadémiai, 1989. – Törzsgyűjtemény

A történelmi paraboladrámák után a nyolcvanas évek második felében született drámáiban megjelenik a nemzeti tematika. Ezeket a drámákat Romániában a hatalom nem engedte bemutatni, de a magyarországi színházak éppen ekkoriban nyithattak ebben az irányban, így Sütő drámái reveláló erővel hatottak a korabeli magyar közönségre.
Az erdélyi magyarság élményeit közvetlenül kifejező Advent a Hargitán (Nemzeti Színház, 1986) 1997-ig szerepelt folyamatosan a színház repertoárján, eljutott számos határon túli magyar városba, Bécsbe, Párizsba, és összesen 285 előadást ért meg. Bemutatása 1986. január 2-án valósággal közéleti fordulatot jelentett a határon túli magyarsággal kapcsolatos hazai politikában.

„DÁNIEL: Álomból álomba zuhantál. Téged kétszeresen kell fölébreszteni. Nagy az Isten kertje a Hargitán innen s a Hargitán túl. Válassz más társat magadnak.
GÁBOR: Az ember szíve csak egyszemélyes, édesapám.
DÁNIEL: Ki hirdette meg ezt? Hol tanultad ezt?
GÁBOR: Éppen hogy édesapámtól.
DÁNIEL: Amilyen anyád volt: olyan lélek csak egy volt.
GÁBOR: Azt mondom én is. Amit Rékán kívül teremtett az Isten: fölöslegesen csinálta.
DÁNIEL: Átok rajtad, hogy amit egyszer megláttál, nem szabadulsz tőle. De még fel is magasztalod a rabságodat! Csapdába lépett farkas – a csapdáját dicsőíti.
GÁBOR: Ember embernek csapdája. Nem én rendeltem így!
DÁNIEL: Ez az asszony rajtad rémzsineg és kerítőháló, sövényháló, csapó háló, függő háló és fedeles háló, rókafogó lepedő és farkasfogas vascsapdája, nem érted? Nem veszed észre?
GÁBOR: Életemben és halálomban is ő talált meg engem. Legyen rémzsineg és százféle háló! Ő talált meg engem.
DÁNIEL: Mint a horog a halat. De nem találtok már! Mindent el kell felejteni.
GÁBOR: Semmit sem lehet elfelejteni.
DÁNIEL: Már csak az a mienk, amire még emlékezhetünk? Jövődnek már csak a múltat látod? Az emlékezést hagyd mireánk, öregekre. Neked nem itt a helyed, az emlékezés golyózáporában.”

Sütő András: Advent a Hargitán (részlet). In. Uő.: Színművek, sajtó alá rend. Ablonczy László], Budapest, Akadémiai, 1995. – Törzsgyűjtemény

Sütő András portréja a Magyar Elektronikus Könyvtárban. (A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Encyclopaedia Humana Hungarica 9.)

Utoljára 1980-ban jelenhetett meg műve a diktatúra éveiben Romániában (Évek – hazajáró lelkek). Ezután a tiltás ellenére minden munkáját Magyarországon jelenteti meg, és új színdarabjait is ott mutatják be. A nyolcvanas években a hatalom folyamatosan zaklatja, fenyegeti. 1989 decemberében Marosvásárhely főterén maga is szónoka a diktatúra elleni felkelésnek. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi tüntetésen a felhergelt és leitatott csőcselék megsebesíti, s ennek következtében elveszíti a fél szeme világát. Ezután sem hallgatott el, az 1990-es évek első felébpen a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökeként és a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány elnökeként küzdött a kisebbségi magyarság jogaiért.

„– Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak és visszatérjek tőled.
S folytatólag anyám vezetésével, mert hogy esküvőjének felejthetetlen szövege volt ez hajdan, kánonban folytatták:
– Mert ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem. Úgy bánjék velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled.
Nagy csend támadt ekkor.
Mintha egyetlen koporsó lett volna a világ.
A hűség szavaival szájba vert halál is hallgatott. A templom fényfalai a felkelő nap sugarait szórták Édes Néném tetemére, miközben fülem távoli viharnak moraját fogta föl.
– Édesanyám – mondtam –, történnie kell valaminek, mert ha nem egyéb, az Isten sóhajtott föl. Mert ott volt az Úr anyám lakodalmán.”

Sütő András: Levelek a fehér toronyból – Mert ahová te mégy, oda megyek… (részlet). In. A lőtt lábú madár nyomában, Budapest, Szépirodalmi, 1988. – Törzsgyűjtemény

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr135364729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.