A rendszerváltás plakátjai. 2. rész 

A plakátokat megrajzolták, kinyomtatták, kiragasztották – és akárhányszor távolították el őket a hivatalos szervek, újra és újra ott voltak. Nélkülük talán minden másképp történik: nem túlzás ugyanis azt állítani, hogy előmozdították a rendszerváltást. Mindig olyasmit fogalmaztak meg, amit mindenki érzett, de kimondani kevesen tudták vagy merték. Tabukat döntöttek, kibeszéltek konfliktusokat, traumákat, problémákat, amelyekről évtizedek óta hallgatni kellett. A sztálinizmus áldozataira emlékező plakát előtt sírtak az emberek – olyan érzelmi reakciókat váltott tehát ki, amire a művészet ritkán képes.

Ducki Krzysztof: Csonka Bereg. Magyar parasztok Sztálin lágereiben. 1989. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A forradalmakat nem politikusok vívják, hanem művészek és az értelmiség – ahogy Orosz István fogalmazott: a művészek érezték azt a pillanatot, amikor cselekedni kellett, míg a politikusok azt a pillanatot várták, amikor már tudható volt, ki győz. Az események hevében a grafikusok általában nem megrendelésre, hanem szokatlan módon maguktól alkottak. Plakáttá rajzoltak és festettek egy-egy égető kérdést, amihez aztán próbáltak a nyomtatást fizető megrendelőt találni. A „Tovariscsi adieu” plakát eredetileg 1989 szilveszterén készült, és csak később lett egy másik változatból MDF-plakát – amely aztán százezres példányszámban kinyomva, és egy éjszaka alatt kiragasztva bebiztosította a párt győzelmét.
A legerőteljesebb plakátok formát adtak annak, ami csak homályos vágyként élt mindenkiben, mint a „Tovariscsi konyec” plakát, amely merészen megfogalmazta azt, hogy ideje lenne kivonulnia a szovjet hadseregnek.

Orosz István: Tovariscsi konyec, 1990. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Hasonló módon találta meg magának az SZDSZ Ducki és Pócs Péter munkáiban a céljaikat hatásosan szolgáló plakátokat. A plakátkészítés nem is tűnt veszélytelen tettnek, Ducki például a munkásőrség gaztetteire hívta fel a figyelmet akkor, amikor még több ezer fegyverrel rendelkező munkásőr volt szolgálatban.
A változás jelei érezhetőek voltak a kulturális plakátokon is: kiállítások, filmek és színdarabok hirdetésein is megjelentek a rendszert és vezetőit kritizáló szimbólumok (pl. Árendás József színházplakátjain). Úgy tűnik, hogy ekkoriban minden erről beszélt.

Ducki Krzysztof: Munkásőrség. SZDSZ. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A rendszerváltás plakátjai nemcsak azért fontosak ma, mert egykor képesek voltak befolyásolni a történelem menetét. Az emberi emlékezet mindig képekhez kötődik: ahogy a magánéletben is fényképeken őrződik a családi múlt, úgy a társadalomnak is szüksége van képekre ahhoz, hogy működjön a közös emlékezet. Ezek a plakátok (különösképp Orosz István „Tovariscsi konyec”-e) mélyen bevésődtek a kollektív emlékezetbe, az eseményeket átélő összes generáció számára meghatározóvá váltak. Az ilyen, kollektív emlékezetben őrzött képek a közös identitás építőkövei.

Az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el a hazánkat, amellyel közel fél évszázad után helyreállt az ország függetlensége. 1989. június 16-án – 1958. június 16-i kivégzésükre emlékezve – volt Nagy Imre és mártírtársai (Nagy Imre, Gimes Miklós Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a forradalom ismeretlen szabadságharcosa) ünnepélyes újratemetésének szertartása a Hősök terén, amelyen mintegy negyedmillió ember vett részt.

Katona Anikó (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A tegnapi bejegyzés ITT található.