A nyolcszáz éves magyar-horvát együttélés egyetlen háborújának első ütközete

2013. szeptember 29. 07:19 - nemzetikonyvtar

A pákozdi csata (1848)

1848. szeptember 11-én Josip Jelačić császári altábornagy 51 117 fős csapatai több ponton is átlépték a határfolyó Drávát. A forradalmi Magyarországot – amelynek törvényes kormányát (felelős magyar minisztérium) a Habsburg uralkodó nevezte ki –, ezzel nyílt katonai támadás érte. A magyar seregek élén álló többségükben volt császári tisztek hátráltak, ill. részben átálltak Jelačićhoz és feladták az egész Dunántúlt. Már Pest is veszélybe került, Bécs pedig Magyarország alávetésére készült. 1848. szeptember 29-én Sukoró és Pákozd között a Móga János altábornagy vezette túlnyomórészt újoncokból álló magyar sereg megütközött a Jelačić parancsnoksága alatt álló császári erőkkel (sorezredek, határőrök, horvát nemzetőrök). A magyar seregek (17 500 fő) győzelmet arattak a két és félszeres túlerőben lévő császári csapatok (összesen 51 577 fő, ebből 48 234 fő harcképes, de a csatában ténylegesen csak 24 567 fő vett részt) felett. A horvát történetírás döntetlenként tartja számon az ütközetet, amely mindkét részről minimális veszteségekkel járt. A pákozdi csata volt az 1848-49-es magyar szabadságharc első jelentős ütközete.

A pákozdi csata (Festmény). In. Encyclopaedia Humana Hungarica, 7. Haza és haladás: A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Báró Josip Jelačić (1801–1859) erélyes és katonái körében népszerű, rendkívül ambíciózus illír (délszláv) érzelmű, de a birodalom érdekei iránt elkötelezett horvát határőrezredes volt. (A magyarban a Jellasics névforma használata Petőfi A vén zászlótartó című verse nyomán terjedt el.) Báni kinevezésében (1848. márc. 23.) képességeinek és udvarhű magatartásának elismerése mellett a császári udvar megosztó politikája is szerepet játszott. V. Ferdinánd császár (uralkodott: 1830–1848), bár a nyilvánosság előtt látszólag a Batthyány-kormánynak engedett, Jelačićot eszközként használta fel ellene. A Horvátország és Magyarország viszonyában hivatalosan semleges udvar szabad kezet adott Jelačičnak a lázadó Magyarországgal szemben. Amikor a bán megpróbálta a horvát nemzeti törekvéseket érvényesíteni, az uralkodó a magyar kormány kérésére színleg felmentette ugyan báni megbízatásából, ám titokban a támogatásáról biztosította, s hamarosan vissza is helyezte. Október 1-jén pedig a magyarországi birodalmi haderő főparancsnokának nevezte ki, de ezen a poszton rövidesen Windischgrätz herceg váltotta fel, aki mellett Jelačić beosztott tábornokként harcolt a tavaszi hadjárat végéig, később pedig a Délvidékre vezényelték.

Jelačić a magyar-horvát nemzeti törekvések összeegyeztethetetlenségének idején játszott kulcsszerepe révén a két nép konfliktusának szimbólumává vált. Személyének és tetteinek horvát, magyar és osztrák történelmi megítélése a mai napig lényegesen eltér egymástól. Horvátországban nemzeti hősnek tekintik. Mégis, jelképes baráti gesztusként a Zágráb főterére 1990-ben visszahelyezett Jelačić-szobor kinyújtott kardja ma – a korábbi (1866–1947) tájolásától eltérően – nem Magyarország felé mutat. A magyar kormány határozata értelmében pedig a magyar honvédelem napját 1991 óta nem a pákozdi csata, hanem Buda 1849-es visszavívásának évfordulóján ünnepeljük.

Jellasics horvát bán, 1849. Színezett litográfia. In. Encyclopaedia Humana Hungarica, 7. Haza és haladás: A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Miután Jelačić augusztus 31-én megszállta Fiume városát, elkezdődött a háború. A bán manifesztumban utasította el azokat a vádakat, melyek szerint azért szakította el Horvátországot a Magyar Koronától, mert a pánszlávizmust támogatná. A manifesztum szerint „A (horvát) nép fiaként, a szabadság híveként és osztrák alattvalóként, híven elköteleztem magam a Birodalom alkotmányos császárának és királyainak, és egy hatalmas, szabad Ausztriát kívánok“.

A pánszlávizmus eszméjével Magyarországra támadó horvát katonák. In. Encyclopaedia Humana Hungarica, 7. Haza és haladás: A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Jelačić csapatainak gyenge felszereltsége – második tartalékos határőrök – a hadművelet elsietett megindításának következménye volt. A rosszul megszervezett ellátás megnehezítette a magyar területen történő vonulást és lehetetlenné tette az egy helyen való időzést is, folyamatos előrevonulást tett szükségessé, mert az élelmezést csak a magyar lakosságtól való rekvirálás útján oldhatták meg. A fosztogató sereg elől a falvak lakossága elmenekült, ill. hamarosan össznépi ellenállás bontakozott ki ellene a Dunántúlon (népfelkelő egységek), amely megakadályozta az utánpótlást és a későbbiekben lezárta a visszatérés útját. A népfelkelésben részt vevők elkeseredését csak szította, hogy először arathattak és szüretelhettek volna maguknak a jobbágyfelszabadításnak köszönhetően, ha a betörő horvát csapatok nem tarolták volna le a termésüket.

„A Kárpátoktul le az Al-Dunáig
Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar!
Szétszórt hajával, véres homlokával
Áll a viharban maga a magyar.
Ha nem születtem volna is magyarnak,
E néphez állanék ezennel én,
Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb
Minden népek közt a föld kerekén.

Szegény, szegény nép, árva nemzetem te,
Mit vétettél, hogy így elhagytanak,
Hogy isten, ördög, minden ellened van,
És életed fáján pusztítanak?
S dühös kezekkel kik tépik leginkább
Gazúl, őrülten a zöld ágakat?
Azok, kik eddig e fa árnyékában
Pihentek hosszu századok alatt.”

Petőfi Sándor Élet vagy halál! című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A Székesfehérvárra 1848. szeptember 26-án bevonult megszálló csapatoknak szeptember 29-én a Velencei-tó környékén állta útját az erős védőállást felvett honvédsereg. A magyar táborba érkezett országgyűlési küldöttek biztatására Móga Pákozd és Sukoró között megütközött a bán ellene támadó hadseregével. A több órán át tartó pákozdi csatában Jelačić meghátrálni kényszerült. Másnap három napos fegyverszünetet kért, hogy bevárja az erősítésül segítségére indult, s majd október 7-én az ozorai ütközetben a honvédseregek által legyőzött Karl Roth vezette határőröket. A bán a fegyverszünet lejárta előtt elvonult a harctérről, de nem állt szándékában elhagyni Magyarországot, csak az osztrák-magyar határig húzódott vissza. A bán elvesztette a hadjáratot, a magyar sereg pedig csak két nap múlva követte.

„Fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva,
Seregének seregünk nyomába',
Megrémülve fut a magyar hadtól;
Magyar hadban egy vén zászlótartó.
Ki az a vén zászlótartó ottan
Olyan tüzes lelkiállapotban?
Szemem rajta kevélyen mereng el:
Az én apám az az öreg ember!”

Petőfi Sándor A vén zászlótartó című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban.

A pákozd-sukoró-velencei csata vázlata. Térkép. – Digitális Képarchívum

„A gondolatok és az eszmék fölött nem múlik el nyomtalanul az idő. A hatalmi helyzetek és a társadalmi törekvések változása sebesen alakítja az uralkodó elveket, s velük együtt többé-kevésbé az ünnepekét is. Magának a márciusi ifjúságnak a szabadság eszméje is meglehetősen módosult. Hiszen amint Jelačić serege megindult a kormány ellen, az egyenlőség, testvériség és szabadságért küzdők csoportja kénytelen a nemzeti önállóságot védők terjedelmesebb táborává átalakulni. És az első évfordulóra, 1849. március 15-ére – bár az úgynevezett radikalizálódás ideje ez – az ünneplő újságok hasábjain a szabadság szó szinte kizárólag csak nemzeti függetlenséget jelent, s úgy tűnik fel, hogy az önvédelmi harcát folytató nemzet elfelejtkezett már azokról a gyökeresebb társadalmi reformokról, amelyeket a márciusi ifjúság egy része, elsősorban Petőfi, a valódi szabadság feltételének gondolt.”

Lengyel Balázs: Hetven év márciusi ünnepei. In. Uő.: Origo. Korai írások 1938–1948, Budapest, CET Belvárosi Könyvkiadó, 2002. – Törzsgyűjtemény

A pákozdi csata emlékműve – Digitális Képarchívum

„Ki nyerte meg a csatát? A kérdés eldöntéséhez a két fél szándékait kell tisztáznunk. A magyar hadsereg meg akarta állítani a horvát előnyomulást, s e célját lényegében el is érte. Ezen az sem változtat, hogy a csatát követően visszavonult Martonvásárig, hiszen a fegyverszünettel a horvát hadsereg lemondott az újabb támadásról. Jellačić célja a magyar hadsereg legyőzése, s aztán a főváros bevétele volt. Ezt a szándékát pedig Pákozd után fel kellett adnia, így a fegyverszünettel lényegében elismerte kudarcát. Megszegte-e Jellačić a fegyverszünetet? Véleményünk szerint nem. A fegyverszünet szövege ugyanis nem tiltotta meg a demarkációs vonalak mögötti mozgásokat.”

Hermann Róbert: A pákozdi csata. In. Uő.: 1848–1849. A szabadságharc hadtörténete, Budapest, Korona, 2001. – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány

–––

„… Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

József Attila A Dunánál című verse a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Részlet.

–MJ–

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr905538876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása