A címben idézett egy szó elég ahhoz, hogy felidézze Vörösmarty Mihályt (Nyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.), a Szózat költőjét, akit kortársai már életében egyfajta piedesztálra állítottak.
A Szózat 1836-ban született, s az Auróra című almanachban, Kisfaludy Károly lapjában jelent meg 1837-ben. Vörösmarty költeményét ezekkel a szavakkal ajánlja az almanach olvasói figyelmébe: „...reményljük, nem fog elhangzani figyelem ’s hatás nélkül, és ohajtjuk is, hogy a szózat tettet szüljön...”
Vörösmarty Mihály: Szózat, 1837, autográf kézirat – A költő legismertebb verse hazánkban és számos műfordítása révén a nagyvilágban is – Kézirattár, Quart. Hung. 1409
„E költemény az ifjuló Magyarország nemzeti himnusza lőn, ma is az, a létele- és jogaiért küzdő Magyarországé. A nemzet 1848-ig a jövendő jobb kor jóslatát hitte benne, s mennél követelőbb, hevesebb lőn vágyaiban, annál kevésbé háborította a nagyszerű halál sejtelme. Midőn a forradalom árja elzúgott, Vörösmarty alig találkozott valakivel, ki azt ne mondotta volna neki: a jóslat teljesült, a nagyszerű halál bekövetkezett. A költő mindig elkomorult ilyenkor, ingerülten mondá: a jóslat még nem teljesült, ez még nem a halál, nem ily halált értett. Gyermekeinek ama versszakok híján kellett megtanulniok a Szózat-ot. Megtört szívvel, de mély hittel nemzete jövőjében szállott sírjába. Nem csalatkozott. A magyart ama nagy csapás nem ölte meg, s midőn üdülni kezdett, a Szózat zendült meg ajkán, s az kíséri folyvást minden ünnepélyesb pillanatát.”
Gyulai Pál: Vörösmarty életrajza [1866], XI. rész, részlet, Budapest, Szépirodalmi, 1985. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Vörösmarty Szózat című költeményének – ahogy Kölcsey Himnuszának is – már az 1840-es évek első felében megszületett megzenésített változata, s gyorsan népszerűvé vált.
„Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója 1843. január 26-án tett közzé felhívást a Regélő Pesti Divatlapban, s 70 arany pályadíjat ajánlott fel »a legjobb népmelódiáért Vörösmarty Mihály, koszorús költőnk halhatatlan Szózatára, ének- és zenekarra téve«. A bírálóbizottság – tagjai között Erkel Ferenccel, Mosonyi Mihállyal, Vörösmarty Mihállyal és Szigligeti Edével – három művet érdemesített a nyilvános bemutatásra. Megszólalásukat óriási érdeklődés előzte meg, bizonyítván, hogy a nemzeti dallamok sorsa immár az országos közügyek rangjára emelkedett. A győztes mű – »Minden ember legyen ember és magyar« jeligével Egressy Béni alkotása lett. A szerző a pályázat időpontjában már a kor egyik legnépszerűbb népies műdalszerzője, Erkel munkatársa, szövegkönyvírója volt, akinek minden megmozdulásában megmutatkozott rendkívüli tehetsége akár dalokat komponált – hihetetlen termékenységgel – vagy színműveket fordított és népszínművet írt. A pályanyertes Szózat-dallam a kor hangszeres verbunkos stílusának hatása alatt keletkezett; éneklésének nehézségeit már a bemutatót követően felrótták neki a kritikusok. Nagy hangterjedelmű, hazafias pátosszal telített melodikája élesen tagolt dallamsoraival, gazdag ritmikájával mégis nagy tömegek tudatában vált igen hamar Vörösmarty Szózatának nagy hatású közvetítőjévé. (A pályázat történetének jellemző epizódja, hogy Erkel Ferenc is megírta a maga Szózatát, de bírálóbizottsági tagként nem nyújthatta be művét. Énekre és zongorára komponált, szép és máig alig ismert darabját 1843. május 30-án mutatták be a Nemzeti Színházban.)”
Részlet Erkel-honlapunkról – Szerző Katalin zenetörténész szövegének felhasználásával írták a honlap szerkesztői
Vörösmarty Mihály rövid pályaképe Hegedüs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka című munkájában.
„[Vörösmarty] Temetése [1855] nov. 21-én ment véghez, Kisfaludy Károly halála napján, délután három órakor. Pest emberi emlékezet óta nem látott ily népes temetést. Húszezer embernél több követte a koporsót, s a fogatok számlálhatatlan sora lepte el az utcákat. Az élet nemzetének áldozott férfiú halálával is a nemzeti érzelem nyilvánulására adott alkalmat. A főváros népe, midőn a hazafiság és nemzetiség nagy költőjének ily fényes végtiszteletet adott, egyszersmind ki akarta mutatni hazafiúi érzelmeit, hogy »megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán«.”
Gyulai Pál: Vörösmarty életrajza [1866], XII. rész, részlet, Budapest, Szépirodalmi, 1985. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Gerenday Antal: Vörösmarty Mihály síremléke a Kerepesi temető falánál – Állíttatta a költő felesége, Csajághy Laura, fotó: Varga József – A kép forrása: Digitális Képarchívum
„Öt sanyarú év nyomása után e temetésen lélegzett föl először szabadabban. A kormány érezte, hogy ez néma tiltakozás, s a hírlapokon bosszulta meg magát, melyek gyászszegélyben mert megjelenni. Azonban a nemzet részvéte nemcsak a temetésen nyilatkozott s kész volt anyagi áldozatokra is. Vörösmartynak özvegye s három gyermeke maradt: Béla, Ilonka és Erzsébet, kiknek nem hagyhatott más vagyont, mint munkáit és költői dicsőségét. Gyámatyjok, Deák Ferenc magánúton adakozásra szólította föl a tehetősb hazafiakat. Néhány hónap alatt százháromezer pfrt gyűlt be.
A nemzet súlyos körülményei közt is önmagához s a költő nevéhez méltó dotációval kívánta megtisztelni az elhunytat családjában. Tetemei ott nyugosznak a Kerepesi út melletti temetőben, síremlékét neje emeltette: szülőföldje, Fejér megye ércszoborral tisztelte meg, mely Székesfehérvár egyik főterén 1866-ban nagy ünnepélyességgel lepleztetett le. Örök emléke, munkái s neve együtt fog említtetni Magyarország újjászületési korszakának legnagyabb embereivel. E korszaknak küzdelme, dicsősége, gyásza egyszersmind az övé.”
Gyulai Pál: Vörösmarty életrajza [1866], XII. rész, részlet, Budapest, Szépirodalmi, 1985. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Vörösmarty Mihály 1866-ban közadakozásból emelt szobra Székesfehérváron, képes levelezőlap, 1906. – Plakát- és Kisnyomtatványtár, P24/079 – A kép forrása: Digitális Képkönyvtár
A Szózat szövege és a nemzet történelmében betöltött helye számos költőt, művészt megihletett. A Vörösmarty-kortárs Arany János kötészetében több alkalommal is felbukkan a Szózat szövegére való rájátszás. 1859-es Rendületlenül című verse vagy 1880 körül született Hasadnak rendületlenül című „játéka” mellett ezt olvashatjuk az egyik 1861-es keltezésű költeményében:
„Az nem lehet, hogy milliók fohásza
Örökké visszamálljon rólad, ég!
És annyi vér – a szabadság kovásza –
Posvány maradjon, hol elönteték.”
Arany János: Magányban, részlet. In: Uő.: Összes költeményei – Magyar Elektronikus Könyvtár
„Fáklyások a szobornál az ünnepély estéjén. A székesfejérvári Vörösmarty-ünnepről” [a költő születésének 100. évfordulója] – Goró Lajos rajza a Vasárnapi Újságban, 1900 december 9. 47. évf. 49. sz. – Elektronikus Periodika Archívum
Későbbi irodalmunkra is termékenyítőleg hatottak Vörösmarty sorai és az általa is megjelentett gondolkodásmód. Radnóti Miklós Nem tudhatom című versének híres sora például – „s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály” – versbeli „következménye” a Szózat indítására rájátszó Radnóti-vers kezdő sorainak:
„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.”
Radnóti Miklós: Nem tudhatom, részlet. In: Uő.: Erőltetett menet, Válogatott versek – Magyar Elektronikus Könyvtár
Ágh István költő a Szózatról írt sorait idézzük:
„A Szózatot időszerűvé halhatatlanítja a történelem, már alig látjuk mögötte a költő arcát. Néha megjelenik, mint őseink képe a falon, láthatjuk megnyerő férfinak, ahogy a költőfejedelemnek lennie kell, s élő halottnak, amint üres szemekkel tekint valahová az utolsó fotográfiáról.”
Ágh István: Szegény magyar költő, részlet. In. Uő.: Ahogy a vers mibennünk, Budapest, Széphalom Könyvműhely, 2000. – Törzsgyűjtemény
Sudár Annamária (szerk.)
