Örkény István – 102. születésnap – II. rész

2014. április 30. 07:52 - nemzetikonyvtar

A születésnapi poszt végén felvillantottuk a folytatás ígéretét: „Következik: Egypercesek idegen nyelven”. – A beérkező kéréseknek eleget téve viszont úgy döntöttünk, hogy Örkény munkásságának kevésbé reflektorfényben lévő elemeire koncentrálunk, s így az egypercesek fogadtatását is beágyazzuk egy nagyobb tematikába, természetesen megspékelve mondandónkat jó sok Örkény idézettel:

Örkény István az 1930-as években, fotó, é. n., magántulajdon – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

Örkény nem véletlenül idézi oly sokszor Renard-t. Még magánleveleiben is emlegeti a francia írót. Az ötvenes évek elejéről származik a következő, akkori feleségének, Nagy Angélának írott levélrészlet:

„Az egész irodalomtörténet csak egy hozzám hasonló írót tart számon, Jules Renard-t, aki sosem csalta meg a feleségét és egyébként is majdnem olyan aranyos volt, mint én…”

In: Örkény István: Levelek egypercben. 1996. 94. – Törzsgyűjtemény 

Nemcsak rá, hanem több más francia szerzőre is támaszkodik, amikor „egyperces” novellákat említ meg, mint példaadó szerzők műfaját. Fiatal korától kezdve gazdag és erős francia kötődései voltak, mind olvasmány, illetve fordítás szintjén, mind pedig életrajzi vonatkozásaiban. E háttérinformáció segítségével talán könnyebb felvázolni Örkény franciaországi sikereit és bemutatni a francia recepció gazdagságát.

1938-tól egészen a világháború kitöréséig tartózkodik Párizsban, ahol megélhetés gyanánt fogpótlékokat árul fogorvosoknak. Ebből az időszakból és erről az időszakról szóló írásai Párizsi novellák cikluscímmel kerültek később kötetbe. (Örkény István: Novellák 1-2. 1998. 1. kötet: Püspökkenyér /1941/ 154–-160., Dionysos (1941) 161–168., 69, Rue du Cardinal Lemoine /1979-es előszó a Hová siettél? című novellához/ 169., Hová siettél? /1939/ 170–180., Búcsú /1946/ 181–191., Párizs, Isten hozzád! /1963/ 192–193.) Hazatérte után sem szakad meg kapcsolata a francia irodalommal és az emigrációval. Utóbbi majd az 1956-os eseményeket követően kap ismét nagyobb hangsúlyt, amikor elítélt barátai és szerzőtársai közül büntetésük letöltése után többen Franciaországba disszidálnak. Többek között akkor megy Párizsba az Egyperces novellákat később franciára fordító Tardos Tibor is.

Mindezeken túl Örkény lefordította a francia irodalom számos remekét. Nevéhez fűződik többek között Laclos Veszedelmes viszonyok, Cocteau Rettenetes szülők és Dumas memoárjainak fordítása. (Laclos, Choderlos de: Veszedelmes viszonyok. Bukarest, Kriterion 1973.; Cocteau, Jean: Rettenetes szülők. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó 1963.; Dumas, Alexandre, père: Emlékeim. Budapest, Európa Kiadó 1966. Ennek a kötetnek nemcsak fordítója volt, hanem az utószót is ő írta a műhöz.)

Örkény szerint:

„A fordítás nálunk írói hagyomány: úgyszólván mindenki igyekszik legjobb erejéhez mérten fordítani, különösen költőink, a legnagyobbak is. Sőt szent hagyományunk, hogy éppen a fordításba adjuk erőnk legjavát. Nálam a fordítói munka teljesen alkalomszerűnek mondható. Mindig valamelyik kiadó jelentkezett, hogy ezt és ezt a művet szeretnék kiadni, vállalom-e a fordítását. És – bevallom – válogatás nélkül vállaltam. Mostanában ugyan nem szorulok rá anyagi okokból, de vállalnám ma is, mert mindenkitől lehet tanulni, és én rengeteget tanultam fordítás közben. (…) Például Cocteaut-t nem volt könnyű fordítani, de szerettem azt a munkát. És még Dumas-tól is lehetett tanulni, nem is beszélve legkedvesebb fordításomról, amivel persze a legtöbbet is dolgoztam, mert nagyon nehéz volt, Choderlos de Laclos-nak a Veszedelmes viszonyok című regényéről.”

Rácz-Székely Győző: A színház: mesterség. Könyvtáros, 1974/3. – In: Örkény István: Párbeszéd a groteszkről. 1986. 241248. 246. és 247. – Törzsgyűjtemény 

Örkényt személyes barátság fűzte Aragonhoz és a Macskajátékot franciára fordító Vercorshoz. (Vercors a Hamleten és az Oidipuszon kívül csak Örkény művét fordította le franciára. Chat! Tragi-comédie en deux parties. Paris, Gallimard 1974.)

Chat! Chat! – A Macskajáték külföldi előadásának plakátja, Brüsszel, 1974, magántulajdon – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

Vercors (1902–1991) és Örkény barátsága 1972-ben kezdődött, amikor a magyar származású francia író olvasta a darabot a New Hungarian Quarterly-ben angolul. A fordítás el is készült, de a darab első bemutatója nagy bukás volt – állítólag – a rendezés miatt. A Macskajáték mellett a Tóték drámaváltozatát, a Rózsakiállítást, a Glóriát és az egyperces novellák egy részét fordították le franciára. Párat felvillantva:

La famille Tot. Pièce adaptée par Claude Roy. Paris, Gallimard 1968. (A Théatre du monde entier sorozatban.) Minimythes. Nouvelles choisies, traduites et préfacées par Tibor Tardos. Paris, Gallimard 1970. Chat! Tragi-comédie adaptée par Vercors. Paris, Gallimard 1974. Soeur Gloria. Récit traduit par Jean-Michel Kalmbach. Paris, Publications Orientalistes de France 1983. Floralies. Récit traduit par Jean-Michel Kalmbach. Paris, Publications Orientalistes de France 1984.

Vercor adapte la piece d' un resistant Hongrois, [Vercors adaptációjáról], újságkivágat; magántulajdon, é. n. – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

Ahogy Örkény fogalmazta egy interjúban:

„A hazája problémáit ábrázoló magyar íróban is él az álom, hogy írásainak érvénye túlmutat a helyi kereteken. Ha írásait lefordítják, ez az ő számára azt jelenti, hogy áttöri az elszigeteltséget. Nekünk, magyaroknak pedig külön öröm, ha műveinket franciára fordítják. A magyar irodalom mindig szorosan kötődött a francia irodalomhoz, ha tehát műveinket franciára fordítják, ez annyit jelent, hogy forrásainkkal, mestereinkkel találkozunk. Ez komoly kihívás számunkra! Meg aztán itt van a francia nyelv irgalmatlan előnye: itt nem lehet kifejezni semmit, ami homályos vagy zavaros. Halálos veszély ez a mi számunkra, hiszen a nyelv logikája könyörtelen. De ha a próbát megálljuk, ha a fordítás sikerült, az munkánk kétszeres dicsérete.”

Válasz Jean Tailleur francia kritikusnak arra a kérdésére, hogy mit jelent számára, ha lefordítják más nyelvekre a műveit. – Les Lettres Françaises, 1970. október 28. Fordította: Szántó Judit. – In: Örkény István: Párbeszéd a groteszkről. 1986. 205/206. – Törzsgyűjtemény 

Örkényt drámáin keresztül ismerte meg a francia közönség. Elsőként a Tótékat fordították le, majd mutatták be Párizsban, 1968-ban. Bár Örkény szerint nem volt átütő siker, a Gaîté Montparnasse-ban kilencven előadást megélt, és folyamatosan játszották a Théatre du Gymnase-ben is. A hivatalos elismerést ezért a darabjáért 1970-ben kapta meg: október 27-én elnyerte a 17. alkalommal kiosztott, Xavier Forneret-ről elnevezett „Fekete Humor Nagydíjat”. (Grand Prix de l’Humour Noir Xaver Forneret)

A Fekete Humor Nagydíja, 1970, Franciaország. A fotó 2009 májusában készült az író lakásában, magántulajdon, fotó: Török Máté – Örkény István-tartalomszolgáltatásunk Galériájában a család engedélyével

A díjat azzal a céllal alapították, hogy felhívják a közönség figyelmét a fekete humorról tanúskodó eredeti művekre. Az ilyen művek – az egyik zsűritag, Tristan Maya szerint – „a sarokbaszorítottak visszavágása”. A döntéshozók közé a kortárs francia irodalom írói, kritikusai, irodalmárai tartoztak, pl. Hervé Bazin, J.-P. Chamont, Jean Breton, Anatol Jakovsky. (Örkény István: Drámák I. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó 1982. 475.) Akár kötete jelent meg Örkénynek franciául, akár darabjait mutatták be, a kritikák, ismertetések vagy interjúk kérdései között általában megemlítették Jarryt, Michaux-ot, Queneau-t, a kelet-európai groteszkség kapcsán Mrožeket, az elődök tekintetében pedig legfőképpen Kafkát. (Claude Bonnefoy: Örkény borotvaélen. La Quinzaine Litteraire, 1970. október 115. Fordította: Szántó Judit. In: Örkény István: Párbeszéd a groteszkről. 1986. 207211. 207.)

Így nyilatkozott erről:

„Stílusom „groteszk”. Van benne egy kevéske Ionesco (ami az abszurdot és a gondolat elsőbbségét illeti), egy kevéske Giraudoux (a költőiség szempontjából) és egy kevéske Kafka (a tragikum révén). Ők az én „rokonaim”.

Interjú a Le Soir című brüsszeli lapban 1974. január 18-án. Fordította: Szántó Judit. – In: Örkény István: Párbeszéd a groteszkről. 1986. 211–214. 212. – Törzsgyűjtemény 

Következik… az egypercesek recepciója.

Kötél Emőke

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr356097782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.