Gárdonyi álnéven – Húszéves a Magyar Elektronikus Könyvtár

2014. július 28. 08:10 - nemzetikonyvtar

Nyári sorozatunkban húsz izgalmas művet teszünk ki blogunk legjobban látható virtuális polcaira.

13. Mummery Róbert: A világjáró angol

Akik ismerik Gárdonyi Géza göre gáboros könyveit, azoknak nem újdonság, hogy a kiváló író mélyenszántó, katartikus regények mellett sok nyelvi leleménnyel, fordulatos történetvezetéssel időnként ponyvát is írt.
Ez a műve, melyet Mummery Róbert álnéven jelentetett meg még 1894-ben, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt mulatságos olvasmány egy New Yorkban született, de ó-angol családból származó ficsúrról, aki a legszebb kockás nadrágokat hordja Amerikában. Miután megismerkedik a hasonló korú néger Pombóval, nekiindul felfedezni az afrikai kontinenst. Útközben krokodilusokkal, múmiákkal, emberevőkkel hadakozva végül egy fa és a nők csapdájába esik.

Az eredetileg Rozsnyai Károly által Budapesten kiadott könyvet a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárában digitalizálták, onnan érkezett hozzánk, ahol a szöveges formátumok mellett az illusztrált eredeti könyvoldalak is megtekinthetők.

A nápolyi utcán egy nyitva felejtett csatornába pottyanó Mummery Róbert megismerkedik a már ott szomorkodó néger fiatalemberrel, Pombóval, akinek örömet akar szerezni, s ezért ott helyben elhatározott felfedezőútja kísérőjeként elviszi őt annak szülőhazájába, Afrikába. Ne csodálkozzunk, hogy útközben főhősünk  amerikai lévén  az arab hordárok segítségével 'megmászott' Kheopsz-piramist nemcsak Mummery-piramisnak nevezi el, hanem sürgönyben kéri országa elnökét, hogy az egészet szállíttassa át New York piacterére. És így folytatódik tovább  útközben váratlanabbnál váratlanabb módokon bővülő csapattal  a sziporkázó ötletparádé, egészen a Sir Archibald az emberevők között című 34. fejezetig...–  Magyar Elektronikus Könyvtár

screen-capture-585.pngA könyv egyik illusztrációja

Hiányolsz a gyűjteményből fontos e-könyvet? Kérjük, segítsd munkánkat a kattintás után megjelenő űrlap kitöltésével, ajánlj olyan kiadványokat, melyek teljes egészében olvashatók vagy letölthetők az internetről. Ide kattintva #huszevesamek lehet megnézni az összes, munkatársaink személyes ajánlásával is ellátott válogatott dokumentumot.

Magyar Elektronikus Könyvtárban elsősorban digitálisan már meglévő műveket teszünk közzé, azonban időről időre mi is digitalizálunk. Az olvasói kérések a legfontosabbak, egyre több felhasználó segíti ajánlataival, kéréseivel is munkánkat. Egyre több elektronikus könyvünk már e-könyv-olvasó-barát epub és prc formátumban is elérhető. Frissítéseink a Twitteren is követhetők.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr156543405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása