Bicajoskönyvek – Húszéves a Magyar Elektronikus Könyvtár

2014. július 29. 08:15 - nemzetikonyvtar

Nyári sorozatunkban húsz izgalmas művet teszünk ki blogunk legjobban látható virtuális polcaira.

14. Dr. Nagy Sándor: Kerékpárosok könyve

Dr. Nagy Sándor okleveles vegyész, magkémiát oktató egyetemi tanár, emellett szépirodalmi, ill. ismeretterjesztő művek fordítója és megszállott biciklista. 1987 és 1997 között négy könyve jelent meg a kerékpározással kapcsolatban, melyekkel több sportirodalmi díjat is elnyert. Közülük három könyv a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható, melyeket a szerző oldaláról vettünk át.  

„Amint a komolyabb cím is sejteti, ezek a fejezetek jobbára az igényes kerékpároshoz szólnak, akit a kerékpározással kapcsolatos miértek legalább annyira izgatnak, mint a hogyanok. Remélem, hogy ez a körülmény inkább bővíteni fogja Olvasóim körét, mint szűkíteni, s ifjú versenyzőink is találnak majd a könyvben egy-két olyan érdekességet, amelyről még nem hallottak, vagy amit a gyakorlatban ugyan nálam százszor jobban tudnak, de amin még sohasem gondolkoztak el.–  Magyar Elektronikus Könyvtár


screen-capture-586.pngA könyv borítója

Hiányolsz a gyűjteményből fontos e-könyvet? Kérjük, segítsd munkánkat a kattintás után megjelenő űrlap kitöltésével, ajánlj olyan kiadványokat, melyek teljes egészében olvashatók vagy letölthetők az internetről. Ide kattintva #huszevesamek lehet megnézni az összes, munkatársaink személyes ajánlásával is ellátott válogatott dokumentumot.

Magyar Elektronikus Könyvtárban elsősorban digitálisan már meglévő műveket teszünk közzé, azonban időről időre mi is digitalizálunk. Az olvasói kérések a legfontosabbak, egyre több felhasználó segíti ajánlataival, kéréseivel is munkánkat. Egyre több elektronikus könyvünk már e-könyv-olvasó-barát epub és prc formátumban is elérhető. Frissítéseink a Twitteren is követhetők.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr656543489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása