„Mozart egyik legtöbbet játszott művét mostantól fogva kicsit másként fogjuk hallani”

2014. szeptember 15. 17:07 - nemzetikonyvtar

Mozart A-dúr szonátájának eredeti kézirattöredékét fedezte fel a nyáron Mikusi Balázs, a Zeneműtár vezetője. A záró „török induló”-ról ismert A-dúr szonáta (K. 331) autográfját szeptember 26-án, a Kutatók Éjszakáján mutatjuk be és Kocsis Zoltán zongoraművész egy korabeli fortepiano kópiáján elő is adja a teljes szonátát.

  • Az azonosítatlan töredékeinket tartalmazó mappában találtam
  • Néhány óra alatt kiderült, mi ez a kézirat
  • Valaminek a borítójaként is használták a Mozart-kéziratot
  • Még vannak hiányzó részei a szonáta kéziratának
  • Már digitalizáltuk, kiadunk egy hasonmás kiadást is
  • Mozart egyik legtöbbet játszott művét mostantól fogva kicsit másként fogjuk hallani

Mikusi Balázs, a Zeneműtár vezetője. Fotó: MTI Czimbal Gyula

NK: Mikor került utoljára elő ehhez hasonló jelentőségű Mozart-kézirat?
Mikusi Balázs: A salzburgi Mozarteum tudományos igazgatója, Ulrich Leisinger szerint a mostani felfedezés jelentőségét tekintve egy csaknem harminc évvel ezelőttivel vethető össze: Alan Tyson 1987-ben bukkant rá az A-dúr rondó (K. 386) hiányzó befejezésére.

NK: Hol találtad a kéziratot?
Mikusi Balázs: Az azonosítatlan töredékeinket tartalmazó mappában. Ebbe azokat a néhány oldalas kéziratokat gyűjtjük, amelyeken nem szerepel sem cím, sem szerző, és ezért nemigen volt értelme bevezetni őket az e két információ alapján kereshető katalógusba.

NK: Mennyi ideig tartott a nyomozómunka?
Mikusi Balázs: Voltaképpen csak néhány óráról volt szó. Mikor kézbe vettem a kéziratot, a kézírás eleve nagyon ismerős volt. Aztán elkezdtem végigolvasni a kottát, és magára a szonátára is ráismertem. Végül utánanéztem a szakirodalomban az A-dúr szonáta forrásainak, rátaláltam a már ismert salzburgi kéziratlap leírására, sőt fényképére, és minden annyira egybevágott, hogy kételynek igazából már nem is maradt hely.

NK: Kitől és hogyan kerülhetett a kézirat a könyvtárba?
Mikusi Balázs: Attól tartok, erre az alapvető kérdésre sosem fogunk választ kapni. Minthogy a kéziratot évtizedekkel ezelőtt a töredékek közé sorolták be, immár sajnos rekonstruálhatatlan, milyen más anyagokhoz kapcsolódva kerülhetett hozzánk. Mozart bécsi környezetében mindenesetre rengeteg magyar is élt, s feltehetőleg így került a kézirat Magyarországra, majd a nemzeti könyvtárba.

Fotó: MTI Czimbal Gyula

NK: A kézirat egykori tulajdonosa tudta, hogy mi volt a birtokában?
Mikusi Balázs: Az első tulajdonos feltehetőleg igen, a későbbiek viszont szinte biztosan nem. Ugyanis az élek hajtása arra utal, hogy ezt a kéziratlapot hosszú ideig valaminek a borítójaként használták  márpedig elég nehéz olyan értékes dokumentumot elképzelni, amit valaki szándékosan egy Mozart-autográfba kívánt volna becsomagolni.

NK: Kinek szóltál először a felfedezésről?
Mikusi Balázs: Két olyan neves Mozart-kutatónak, akit személyesen is régről ismerek. Neal Zaslaw (a Mozart-műjegyzék most készülő új kiadásának főszerkesztője) a Cornell Egyetem professzora, akinek Mozart-kurzusán én is részt vettem, amikor ott doktoráltam. Ulrich Leisinger pedig (aki részt is vesz a kézirat szeptember 26-i bemutatóján) a salzburgi Mozarteum kutatási igazgatója  egyébként először vele is Amerikában, még a cornelles éveimben találkoztam. 

NK: Mi ilyenkor az eljárásrend? Kit kell értesíteni, ki véglegesíti, hogy hiteles-e a kézirat?
Mikusi Balázs: Nem hivatalos eljárásrend van, hanem egy tudományos közmegegyezés, hogy kiknek a véleményére lehet adni egy-egy szűkebb szakterületen. Miután Neal Zaslaw és Ulrich Leisinger fenntartás nélkül megerősítette az én szakvéleményemet, érdemi kétely nem merülhet fel. A dologra a végső pecsétet persze az üti majd, amikor október első hetében Salzburgban is bemutatom a kéziratot, a világ minden szegletéből összesereglett Mozart-specialisták előtt.

NK: Biztos, hogy a Salzburgban őrzött egyetlen lap és a most felbukkant négy oldalnyi kotta valaha egyetlen kézirathoz tartozott?
Mikusi Balázs: A papír teljesen azonos, a rajta szereplő vonalazás is. Ráadásul, amennyire megbecsülhetjük, mi szerepelt a további (még mindig lappangó) oldalakon, a két rész szépen „összeér”. Mindez végső soron nem jelent 100%-os bizonyosságot, de nehéz elképzelni, hogy Mozart kétszer, lényegében teljesen egyformán írta volna le a szonátát, s az egyik lejegyzésnek az egyik, a másiknak meg a másik fele maradt volna ránk...

Fotó: MTI Czimbal Gyula

NK: Milyen papírra írta Mozart a kottát?
Mikusi Balázs: Egy több, 1783 táján írott művéből ismert, minden bizonnyal Salzburgban vásárolt papírfajtára. A korral foglalkozó kutatók jól ismerik a három félholdat, valamint a REAL és GFA betűcsoportokat ábrázoló vízjelet, amely fény felé tartva szépen kivehető.

NK: Hány példányban vetette papírra Mozart a művet?
Mikusi Balázs: A most előkerült négy oldalnyi kotta egyértelműen tisztázat jellegű, javítás alig akad benne. Hogy megelőzték-e valamiféle vázlatok, azzal kapcsolatban csak találgatni lehet.

NK: A Mozarteum tehet erre a kincsre vételi ajánlatot?
Mikusi Balázs: Természetesen nem. Egy nemzeti könyvtár állományából eleve csupán egészen speciális esetben lehet kiiktatni (például valamilyen módon megsérült, de amúgy is több példányban rendelkezésre álló) dokumentumokat, és egy ilyen egyedi kézirat esetében az ilyesmi fel sem merül.

NK: Mi lesz a sorsa a kéziratnak? Digitalizálva szolgáltatjuk? A kutatók kutathatják?
Mikusi Balázs: A kéziratot természetesen már digitalizáltuk, de alapvetően állományvédelmi megfontolásból. Indokolt esetben (például ha egy specialistának éppen a papírfajtát kellene tanulmányoznia) kézbe adjuk az eredetit is, de a kutatók többsége számára teljesen elégséges egy jó felbontású digitális kép tanulmányozása. A művet játszó zongoristákra gondolva viszont szeretnénk hasonmás kiadásban, egyetlen kötetben megjelentetni a budapesti és a salzburgi töredéket.

NK: Hogyan játszhatták el a zongoristák korábban a szonátát, ha nem ismerték a kotta első részét?
Mikusi Balázs: Nem arról van szó, hogy eddig nem ismerték volna a szonáta első részét, hiszen éppenséggel Mozart egyik legnépszerűbb darabjáról van szó. Viszont azt a Mozart-korabeli első kiadást, amelyen valamennyi későbbi nyomtatott kotta alapul, elég megbízhatatlannak tekintik a szakemberek. Mozart saját lejegyzése most végre tisztáz egy sor kétséges helyet: hol csúszott valóban nyomdahiba a korabeli kiadásba, s hol voltak alaptalanul bizalmatlanok a kutatók.

 

NK: A kézirat megismerése után a Mozartról eddig gondolt információkat újraírhatják a Mozart-kutatók?
Mikusi Balázs: A megszokott Mozart-kép egészét érintő földindulást nem fog kelteni a kézirat. Viszont észrevehetően át fogja írni az A-dúr szonáta elfogadott kottaszövegét: Mozart egyik legtöbbet játszott művét mostantól fogva kicsit másként fogjuk hallani. A specialisták pedig bizonyára hosszan elrágódnak majd a források közötti apró eltéréseken, aminek ugyancsak lehetnek némi „utórengései” a Mozart-filológiában.

NK: A Zeneműtár gyűjteményének egészéhez hasonlítva, mekkora jelentőségű a felfedezés?
Mikusi Balázs: A Zeneműtárnak nemzetközi összehasonlításban is rendkívül gazdag a kéziratgyűjteménye: rengeteg Haydn-, Liszt-, Goldmark-, Dohnányi-autográfunk van (és most tényleg csak a világszerte számon tartott nevek közül említettem néhányat). Sőt, Mozarttól is akad a gyűjteményünkben egy kisebb kézirat, amelyet Sulyok Imre ajándékozott az OSZK-nak még a '70-es években. A mostani felfedezést azt teszi különlegessé, hogy manapság már nagyon ritkán bukkannak fel ismeretlen Mozart-autográfok, ráadásul épp az egyik legismertebb Mozart-mű részlete került elő. A most felbukkant kéziratot már csak a terjedelme folytán sem érdemes összemérni mondjuk Haydn Búcsú”-szimfóniájával vagy Liszt „Faust”-szimfóniájával, amelyeknek szerzői kéziratát ugyancsak mi őrizzük.

NK: Rejtőzhet-e még hasonló szenzációs kézirat a gyűjteményünkben?
Mikusi Balázs: Az, hogy a most felfedezett Mozart-autográf ilyen sokáig lappanghatott, annak tudható be, hogy sem a szerző, sem a cím nem szerepelt rajta (ezek nyilván a továbbra is hiányzó legelső lapon voltak). Ennek a kéziratnak az előkerülése után természetesen nagyon gondosan újra végiglapoztam a többi töredékünket is, és nem hiszem, hogy hasonló kincs lapulna közöttük  de nem fogom bánni, ha a jövő rám cáfol.

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr906699185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu