Az emigráns filmcsillag: Szeleczky Zita

2015. április 20. 10:38 - nemzetikonyvtar

Száz éve született Szeleczky Zita (1915–1999) színésznő, akinek hagyatékát az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára őrzi.

Szeleczky Zita Klára Terézia közkedvelt színésznő, filmcsillag 1915. április 20-án született Budapesten. Alakításait régi magyar filmek sora őrizte meg, így rajongóinak száma még ma is nagy. Sokak számára viszont mára már feledésbe merült, hiszen ellentmondásos személyisége, máig részben tisztázatlan 44-es szerepvállalása és nyilatkozatai, valamint a második világháború utáni emigrációja miatt hosszú ideig hallgattak róla itthon. Ezért sokan elutasítják és elítélik. A hosszú emigráció következtében elszakadt a hazai magyar közönségtől, pedig kis túlzással szinte élete végéig voltak fellépései, színpadi művekben és önálló előadóesteken. Jelentős szerepet vállalt az emigráns magyar közéletben is.

szeleczky_zita_jacobi_viktor_leanyvasar_1941.jpgSzeleczky Zita Jacobi Viktor Leányvásár című művének filmszerepében. Rend.: Podmaniczky Félix, 1941 – Színháztörténeti Tár

A régi református középnemesi származás, az értelmiségi család konzervatív légköre meghatározó volt egész életére. Ugyanakkor a gyökereket, a szigorú elvárásokat sokszor nem volt könnyű összeegyeztetni a sikeresen kezdődő, hamar magasba ívelő színésznői pályával, sőt a sztársággal. Határozott egyénisége, s a valósághoz kissé naivan viszonyuló, érvényesülni vágyó tehetsége miatt többször került konfliktusba, s ragadtatta el magát, állt a rossz oldalra, s részben ezért is kellett aztán 45-ben elhagynia az országot.

Ódry Árpád, a Színművészeti Akadémia igazgatója igazi tehetségnek tartotta. 1937-ben szerezte meg a diplomáját. Ekkor már a Nemzeti Színház színésznője, s még csak elsőéves, mikor egy filmszerepet is megkapott galánthai Balogh Béla Méltóságos kisasszony című filmjében. Későbbi filmszerepei hosszú sorának ez csak a kezdete.

szeleczky_zita_kisertes_1942.jpgSzeleczky Zita egy kevésbé ismert filmszerepe. Gisella Rey a Tentazione (Kísértés) című filmben. 1942. Rendező: Aldo Frosi, Hans Hinrich. Író: Alessandro De Stefani. Fotó. – Színháztörténeti Tár

Huszonnégy magyar film főszereplője. Ezek a filmek tették, és tegyük hozzá, teszik még ma is ismertté. Ezek közül minden bizonnyal a legismertebbek: Fekete gyémántok, Rózsafabot, Gül Baba, Sok hűhó Emmyért, Sziámi macska, Zenélő malom, Nászinduló, Az első, Gyávaság, Áll a bál, Egy éjszaka Erdélyben. Emlékezetes színpadi alakításai közül kiemelkedik egyik korai szerepe, Sata, Németh László Villámfénynél című darabjában, amelyben Tímár József volt a partnere. A drámát a Nemzeti Színház Kamaraszínháza mutatta be 1938. március 30-án.

szeleczky_zita_nemeth_laszlo_villamfenmynel_1938.jpg Németh László Villamfénynél. A Nemzeti Színház Kamaraszínháza. 1938. Szeleczky Zita és Tímár József. Jelenetkép – Színháztörténeti Tár

Ezért az alakításáért a következő évben megkapta az egyik legrangosabb színházi kitüntetést, a Farkas-Ratkó gyűrűt. A Németh Antal által igazgatott Nemzetiben számos más, magyar és külföldi darabban való szerepe mellett sikerrel mutatkozott be Shakespeare Júliájaként, Ibsen Solvejgjeként és Csongor és Tünde Ledérjeként.

szeleczky_zita_csongor_es_tunde_leder_az_eloadas_egy_maszkjaval.jpg Ledér szerepében Vörösmarty Csongor és Tünde című drámájában. Szünetben az előadás egyik maszkjával. Nemzeti Színház, 1937 vagy 1938. – Színháztörténeti Tár

Ausztria, majd Olaszország után 1948-ban Argentínába megy, itt 1951-ben megalakítja az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat. Az ember tragédiáját, a Bánk bánt is színre viszi, a Gyöngykaláris című összeállításában pedig magyar népdalokat mutat be. Közben az emigráns német színházak előadásain is fellép, jó némettudásának köszönhetően. Előadóestjeivel 1949 és 1974 között bejárta Dél-Amerika, Kanada, Ausztrália és az Egyesült Államok magyarlakta városait. 1956-ban, a forradalom napjaiban drámai hangvételű kiáltvánnyal fordult a világ nőihez. 1962-ben az Egyesült Államokba költözött. Ekkorra tehető szorosabb kapcsolata Wass Alberttel.

szeleczky_zita_wass_albert_versei_kazettaborito.jpgSzeleczky Zita: Wass Albert versei. Kazettaborító. – Színháztörténeti Tár

A hazai konzervatív körökkel és a szinte az egész világon megtalálható magyar emigráció prominens személyiségeivel is folytatott levelezéséből, szerepeiből és szerepvállalásaiból ez a kissé nyughatatlan, örökké meg-megújulni kész, újra és újra lelkesedő, sosem csüggedő egyénisége tükröződik vissza. Ez a mindössze 30 évesen, tegyük hozzá, karrierje csúcsán lévő, hazáját elhagyni kénytelen fiatal, gyönyörű és tehetséges színésznő igyekezett mindvégig művészként érvényesülni, vagy legalábbis megélni a közönség szeretetében és elismerésében. A hosszú-hosszú évek, évtizedek során ez egyáltalán nem volt olyan könnyű: sok keserűséggel és megaláztatással és kompromisszummal is járt. Gondoljunk csak partnereire és házasságaira. Első férje, Haltenberger Gyula, tehetős mérnök volt. Válásuk után a volt férj a kor szokásainak megfelelően asszonytartást fizetett neki, s majdhogynem baráti viszonyban maradtak. A színész Novák Sándorral való viharos házasságának közös világturnéja azért a bánat mellett örömöt is szerzett, újra megmutathatta magát a világ magyarsága előtt. Az amerikai állampolgárságú Illés Pállal pedig, akinek nyomdája volt, a reklám nagy lehetősége kínálkozott föl.

Minden sikere, népszerűsége ellenére valahol tragikus is a sorsa, mint annyi más külföldre szakadt, a valós magyar helyzettől elszakadó, sokban realitását vesztett sorstársáé. Mondhatni, egész kis „irodát” tartott fent lemezei, kazettái, előadásai terjesztésére, jegyeladásra, sőt ezen kívül képalbumát is árusította, melyet kérésre dedikált is. Mindezt barátai, hódolói, rajongói közreműködésével valósította meg. Ebből néha több-kevesebb bevétele is származott, ugyanakkor azonban nemegyszer kínos leveleket kapott segítőitől, hogy nem megy az „üzlet”, az emberek nem vevők a művészetére, ők pedig már nem győzik a rábeszélést. Ez persze nem veszít előadásai értékéből, csak jól mutatja, mennyi keserűség és bánat, meg nem értés kísérte a múlhatatlan sikereket is.

Szeleczky Zita köszönőlevele az emigrációs évekből – Színháztörténeti Tár

Erős református hite is, melyet büszkén meg is vallott, erőt adott az élet viszontagságainak elviselésére, s valami örök optimizmust kölcsönzött neki. Ravasz Lászlóval is levelezett, s a hajdani tudós dunamelléki református püspök emlékére, születése 90. évfordulóján emlékműsort állított össze, mely jól illeszkedett a Wass Albert-estekhez, mely a Floridában élő íróval való való szoros baráti kapcsolatot is mutatta. Hazafias műsoraival is erősítette a lelket, a magyarságtudatot a kint lévő magyarokban, ezáltal is igyekezve megóvni őket az úgynevezett emigrációs pszichózistól. Pedig ő maga nem érezhette magát egészen idegenül az idegenben: kiváló nyelvérzéke volt, s kétségtelen muzikalitását is érvényre tudta juttatni: jól énekelt, zongorázott, s a lehetőségekhez képest egész jól feltalálta magát, ha kellett, egyedül is.

Főbb külföldi, amerikai előadásai lemezen, illetve magnókazettán is megjelentek. Ezek a következők voltak:

  • A magyar költészet gyöngyszemei;
  • Édesanyám lelkem;
  • Nagy karácsonyi album;
  • Kis testvéreim, magyar gyerekek;
  • Magyar Rozika Amerikában;
  • Nóta, nóta, magyar nóta;
  • Zita Sings;
  • Mécs László legszebb verseiből;
  • Wass Albert legszebb verseiből.

Lemezborítók

Még az „ellenségei” is elismerő szavakkal illették, „pártsemleges és aktuálpolitika-mentes”, éppen ezért talán leghíresebb műsorát, a Magyar Rozikát.

szeleczky_zita_magyar_rozika_amerikaban_szorolap.jpg Magyar Rozika Amerikában. A műsor szórólapja. – Színháztörténeti Tár

1993-ban rehabilitálták, felmentették az 1947-ben ellene hozott vádak alól. 1998 őszén tért haza. Megkapta a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. Érdi házában élt 1999. július 12-én bekövetkezett haláláig.

Kis Domokos Dániel – Színháztörténeti Tár

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr997380716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása