Titkosszolgálat a könyvtárban is

2015. június 16. 08:27 - nemzetikonyvtar

A kommunista titkosszolgálatok működésének budapesti helyszíneiről szól Tabajdi Gábornak, az  OSZK 1956-os Intézet kutatójának új könyve, amely az Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg június elején.

A Budapest a titkosszolgálatok hálójában című tudományos-ismeretterjesztő munka, egy különös történelmi útikönyvként mutatja be a pártállami időszak, illetve a korszak politikai rendőrségének történetét, a Cég és munkatársai mindennapi életét.

Az elmúlt évek kutatásai révén egyre több minden tudható arról, hogy hol laktak, tanultak vagy épp szórakoztak a rend éber őrei. A megfigyelési akciók és ügynöki találkozók helyszínein túl mára azonosíthatóvá váltak az egykor szigorúan titkos állambiztonsági objektumok is. A könyv 216 térképen is jelölt helyszínről tartalmaz történeteket, ám összesen több mint ötszáz címet tartalmaz.

A könyvhöz, illetve a szerző korábbi munkájához kapcsolódó honlap és blog révén, az állambiztonság egykori napi jelentéseinek segítségével a titkosszolgálatok működésének további helyszínei is azonosíthatók. Legyen szó akár a Széchényi Könyvtárhoz kötődő ügyekről vagy akár az intézményhez neve alapján is kötődő „Fölöspéldány” csoport ellenőrzéséről

NOIJ – összefoglaló jelentés, 1985.08.26. (166)
3. D. Dóra, az Országos Széchenyi (sic!) Könyvtár dolgozója, a Népművészeti Baráti Kör titkára több társával egy ún. Széchenyi (sic!) Casinó létrehozását tervezi, amely művelődési házhoz hasonlóan, de egyesületként működne a névadó szellemében. Elképzelésük szerint olyan művészeket tömörítene, akiknek nincs „reklámjuk”.

Az általuk kiszemelt villaszerű épületben egy 50 fős előadótermet, irodalmi kávéházat, a forgalmazási engedélyt nem kapó rendezők számára vetítőtermet, alkotószobát és átmeneti szálláslehetőséget kívánnak kialakítani egyes, erre rászoruló művészek számára.

A szervezés alatt álló egyesületnek eddig 15 tagja van, a kört egyelőre szándékosan nem szélesítik, csak ha már birtokában lesznek a hivatalos engedélynek. A szervezők közül ismerté vált még D. Pál, a Szentendrei Petőfi Sportkör vezetője.
A Casinó létrehozásával „Csókás” is egyetért. És véleménye szerint az egyesület akkor lenne igazán értékes, ha „elit” jellege maradna és a közművelődés nemzeti központjává válna. A siker érdekében szükségesnek tartja, hogy az ügynek nyerjenek meg néhány jelentősebb gazdasági, közéleti, illetve egyházi személyt.

Az információ megbízható, ellenőrzött.
Intézkedés: tájékoztató jelentést készítenek.
(III/III)

A különböző rezsimekhez kötődő politikai rendőrségek nemcsak a korszak sorsfordító eseményeit alakították, hanem az itt élők mindennapjaira is hatást gyakoroltak. Bár megfigyelők és megfigyeltek ugyanazokat a városi tereket használták, sőt, sokszor kézzelfogható közelségben éltek egymáshoz, történeteik összefonódására csak az elmúlt évtizedekben derült fény. A szolgálatok munkatársai, illetve kollaboránsaik szövegeit elemezve mind többet tudhatunk a szervek által konstruált világról, a hatalom mentális térképéről, arról, hol és hogyan keresték az ellenséget.

A könyvben szó esik a korszak jellegzetes művelődési programjairól az író-olvasó találkozókról is. Ugyanis a nyilvánosság ellenőrzéséhez az írók és az olvasók közvetlen találkozásainak megfigyelése is hozzátartozott. A hálózati személyeket rendszeresen mozgósították az ilyen alkalmakra. Sorra születtek a jelentések a könyvtárak, művelődési házak, vállalati kultúrotthonok programjairól, kötetlen beszélgetéseiről, az előadók szabadjára engedett monológjairól. A megfigyelések idővel a politikai megrendelők az „Aczél-művek”, vagyis az Aczél György irányítása alatt álló kultúrpolitika kéréseihez igazodtak. A titkosszolgák ez esetben az MSZMP KB osztályainak, illetve a művelődésügyi szerveknek a beszállítóivá váltak.

További történetek, elemzések, fotók és érdekességek a szerzői Facebook-oldalon olvashatók.

Tabajdi Gábor

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr677545246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása