„megannyi kísértésbe esési lehetőség a nem éppen comme il faut viselkedésre…” – Gyerektábor 2015. 8. rész

2015. október 05. 08:25 - nemzetikonyvtar

Folytatódnak a gyermekek nyári könyvtári kalandjai

Szóval, úgy kezdődött az egész, hogy néhány éve pár kollégával kitaláltuk. Mert hátha működhet, és mert jó a gyerkőcöknek, és mert segítség a szülőknek, és mert csak. Elsőre nem jött össze. Aztán tavaly már igen. És a visszajelzéseket hallva sima ügy volt, hogy idén is megpróbáljuk. Megpróbáltuk. És összejött. Három nap alatt betelt mindkét turnus. Újakkal és visszatérőkkel. Néhány tavalyi program frissítésével és teljesen új foglalkozásokkal. Nem volt könnyű, de túléltük. Remélem, mindenki. 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész.

II. turnus 3. nap

Nem semmi nap lesz… húúúúúúú… utolsó utáni pillanatban szerda délelőttre új programot kellett szervezni. Zeneműtár. Mikusi Balázs szabin, kollégái megrökönyödve. Ja, volt tervben valami múzped. programjuk, de az énekórák iránt úgysincs érdeklődés, ki sem dolgozták, csak a cím maradt. Mondom, nem kell nekem komplex foglalkozás, kössék le őket másfél órára. Gyanúsan néznek rám – érzem még a telefonban is. De lényeg a lényeg: bevállalják, majd lesz valahogy. Reggeli után felcipelem a társaságot a hatodikra. Veszélyes egy túra, sok lépcső, oszlopok, szőnyeg… brrr… megannyi kísértésbe esési lehetőség a nem éppen comme il faut viselkedésre… de túléltük, még pár másodperc és lepasszolom őket. Balázs elénk jön, és azonnal kettéosztja a csapatot. Kisebbekre és legkisebbekre. Utóbbiakat be is tereli saját szobájába, előbbieket rámsózza, hogy vigyem őket Solymosi Ákoshoz, fel a stúdióba. Megint a rövidebbet húztam. Előtte még gyors telefon: Édes jó Lajosom, csak két félbe kell vágjalak, mert osztottuk a csoportot. Kattogtassunk felesbe! – Megdumálva.

Feltrappolunk. Zengalépcső. Ákos olyan fejjel vár bennünket, mint kistanárok az első gyakorló órán. Pedig bátor ember. Beengedett minket a rengeteg kütyü közé.

Nézik is rendesen, szerintem már tapiznának is, de az még tilos. Megpillantom a gramofont, a régi lemezjátszókat, és előre tudom, hogy rettenetesen fogom élvezni!

Ákos megmutogatja, hogy lehetetett hangot kicsikarni a masinákból 80 éve, 40 éve és hogy lehet azokat a régi-régi lemezeket ma is hallgathatóvá varázsolni. Mert ugyebár van a viasztekercs, a gépben meg a bazi nagy tű, ami birizgálja a barázdákat – fel is tesz egy őskövületet. „Állítólag ez volt Sztálin kedvenc dala.”

Mondom neki, kapjon már elő valamit az én gyerekkoromból is. Aztán mondom a kölköknek, hogy most nosztalgiázom, áhítatos csöndben tisztelegjenek a régmúlt kultúrája előtt. Erre elkezdenek frizbizni a jó kis bakelitekkel. Ákos megvigasztal: „Akarsz látni valami érdekeset?”

7_4.jpg

„Régen gyűjtötték a kórházakból kidobott röntgenlemezeket. Tökéletes hanghordozók voltak, csak rá kellett „tenni” a dalokat.” Na, ezért érdemes volt ma felkelni. Baromi klassz!!! De hogy ne csak én élvezkedjek: „Van valakinek kedve elmondani egy mesét a felvevő szobában? A végén pedig megvágjuk, hogy profi legyen.” Ironkodás és pironkodás. Senki (értsd: SENKI) nem meri bevállalni. Ezt nem hiszem el! Zsófi előhozza magából a kurázsit és nagy bátran bevonul a stúdióba. „Mit fogsz mondani?” Néma csend. „Mit mesélsz?” „Hát…hm…izé…Piroskát?” Tudom, hogy mikrofon mögött nem olyan könnyű megszólalni, ráadásul folyamatosan, de lesz dolga a vágónak, az tuti. Jön a hős a süketszobából és elkezdődik a technikusi munka: „Kiszedjük belőle a dadogást meg az üresjáratokat. Így, ni! Most alákeverünk valami jó kis zenét, ami illik hozzá. Aztán a végén pedig esti mesévé tesszük. Kész is.”

Hoppá, ez nem is az a szöveg, amit elsőnek hallottunk. Ez tényleg mese lett. Köpött a maci, aztán uzsgyi az ágyba.

Julcsi mellém somfordál:Bemehetek én is mesélni? Lilla mellém somfordál:Bemehetek én is mesélni? Sári mellém somfordál:Bemehetek én is mesélni? Na, elég legyen! Ébredtetek volna korábban, bocs, helycsere, jön a másik csoport.

Lépcsőfordulóban elkapom Karasz Lajost: „Viselkedtek?” „Persze. A kotta nem érdekelt senkit, aztán elkezdtek nótákat rendelni Balázstól. Ezt ismered, ezt el tudod játszani?”

10_3.jpg

Jaj. Szerencse, hogy a társaságnak ebben a felében több zenészpalánta is van. Be a csöppnyi szobába. Aki nem ismeri Balázst, nagyon megrémülne ettől a harcias póztól. „Így fogom elhúzni a nótátokat!”

11.JPG

Nem is zizegnek, csendben várják a fejleményeket. Nyugi, az előző csoport sem ezzel kapta a körmöst! És előkerül egy hegedű.

Vonó itt, vonó ott – Marci1, az ifjú csellista keni-vágja a válaszokat, és elsőre megszólaltatja a hangszert. A többiek kapnak lelki segítséget: „Semmi vész, ha nyávogtattok, az első pár év a zeneiskolában is erről szól, nagyon nehéz ám játszani rajta! Mindenki kipróbálhatja. Régi vágyam teljesült. (Mások is áldják a neved Balázs, már több kiskölköt be kellett íratni azóta zeneiskolába.)

Aztán furulya. Még nem egy magyar népmesék színvonal, de haladunk, haladunk.

18_4.jpg

Egy ismerősnek mutatom utána a képeket. Meghatódik: hiszen a zenészek nem szokták másnak adni a hangszerüket! Ez van, nem tudott nekünk ellenállni. A hatalmas zsoltároskönyv és a régi kotta is nagy siker. Végre én is látom a kottafejeket.

Alig bírják abbahagyni, Balázsnak úgy kell kidobnia bennünket.

A folyosón, míg várjuk a többieket, körénk sereglenek a Tár munkatársai.

23_3.jpg

Mindenki csodánkra jár. Mintha sok kis E.T.-t hoztunk volna. Mondjuk engem speciel a frász kerülget, mikor látom, hogy a katalógus szekrények alatti rész kitűnő bújócskaterep, pont beférnek alájuk.

És amikor észlelem őket osonkodni az olvasóterem felé, totál leizzadok. Mi lesz itt, jézusom… A kolléganő maga előtt terelve kihajtja őket, s nagy vigyorogva közli: „Kész szerencse, hogy utolsó hét van, s a törzslátogatóink közül is a kisgyerekesek vannak itt.” Mit csináltak?! „Á, semmit, csak odamentek az olvasóhoz, és közölték vele, hogy hagyja abba a gépezést, mert játszani akarnak.” Épp elnézést kérnék, mikor valaki bentről megjegyzi: „Végre! Van élet ebben a kriptában!” Hol vannak már a többiek?! Abban a pillanatban hallani is közeledtüket. Puff neki, lefárasztották Ákost – nem akarták abbahagyni a mesélést.

27_3.jpg

Ráadásul mindenki dumálni akart, így hármasával küldte őket improvizálni.

Nagyon megköszönünk mindent és örülünk, hogy földobhattuk az északi szárny hangulatát. Irány ebédelni!

Kaja közben megbeszéljük, hogy az embertelen melegre való tekintettel most megyünk fagyizni. Pénteken is örültek nekünk a cukrászdában, ma már külön szólnak a vendégeknek, hogy prioritást élvezünk, türelmet kérnek. Szóval, két gombóc per fő, aki nem szereti a fagyit, az gondoljon rám, majd segítek.

Séta a várfalon, ismeretterjesztési céllal. Megismerjük, hol vannak közkutak a sétányon. Aki vízért imádkozott, megkapja.

Aki hitehagyott, annak elered az orra vére. Szakszerű ápolásban részesül, és mindenki sajnálja.

34_3.jpg

Ez a hét is horrortábor!!!! A végére tényleg csak egy maradhat. Közben rálelünk az év plakátjára. Nagy sikere van.

35_3.jpg

Nem sietünk, úgyis Sudi tartja nekik a délutáni foglalkozást. Befelé menet elkap egy kolléga: „Stúdió?! Az OSZK-nak van stúdiója?! Miért nem tudunk mi erről?!” Most mit mondjak erre? „Fent a hatodikon. De ne ma menj fel. Bezárkóztak és nem nyitják ki senkinek sem.”

Virágok, szalagok már kipakolva.

Marci2 nagyon ügyes, de a többi fiúnak is melóznia kell.

38_3.jpg

Főleg szegény Vinyónak. Mert apukája közölte vele, hogy én vagyok a főnök. Így hát csak ránézek szerencsétlenre, és már a torkomat sem kell megköszörülnöm, vágja magától, méla undorral: „Tudom, tudom, te vagy a főnök… apa elmondja minden nap.” Ebben maradunk. Legyen ez a mottó holnap is. Lehet távozni felvirágozva.

Kötél Emőke

1. nap: „Miért nincs idén itt a bagoly? Amivel tavaly báboztunk? Meg a béka?” – Gyerektábor 2015
2. nap: „Pocok! Anyád azt mondta, hordanod kell a szemüveget!” – Gyerektábor 2015. 2. rész
3. nap: „Megölelgetjük a kapuőrző csontvázat, és elindulunk ebédelni” – Gyerektábor 2015. 3. rész
4. nap: „Na, gyerekek, ki milyennek látta Mátyás királyt?” Egyöntetű visítás: „Nagyorrúnak!” – Gyerektábor 2015. 4. rész
5. nap: „Marci és Máté megrendülten nézik az elébük táruló őrjöngést. Ma megint alacsonyan szállnak a párnák. ” – Gyerektábor 2015. 5. rész

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr827820170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása