Dörnyei Sándornak, könyvtárunk nyugalmazott főkönyvtárosának eszébe jutott egy régi történet, melynek főszereplői Árpád-házi-királyok, spiritiszta médiumok, lappangó corvinák, egy Bugi nevű középkori apát és egy szanszkrit nyelvű papirusztekercs.

• Egy 1944-es OSZK-nak címzett levél utal elrejtett corvinákra.
• Borsa Gedeon 1956 tavaszán utánajárt a levél eredetének.
• A levél írója szerint egy spirituális szeánszról származik a történet.
• Szellemek meséltek az elrejtett corvinák titkáról.
• A történetről egy időre elfelejtkeztek.
• Borsa Gedeon tíz évvel ezelőtt talált a várban egy lezárt ajtót.
• Lehet, hogy ezúttal a régészek kinyitják a lezárt ajtót?

Dörnyei Sándor egy hosszú levélben írta meg az általa ismert történetet blogunknak.

A Várhegy barlangjaihoz, épületeihez számos legenda kapcsolódik. Ezek sorát bővíthetjük az alábbi történettel, amelyet az események mellékszereplőjeként éltem át, s amelynek lettem – barátaim unszolására – krónikása. Ne számítsanak azonban pontos, a részletekre kiterjedő leírásra, az egyre ködösülő múltból előráncigált emlékfoszlányokat igyekeztem elfogadható formába összefűzni.

Úgy kezdődött, hogy valamikor 1956 tavaszán Borsa Gedeon azt mesélte, hogy a Könyvelosztó egyik munkatársa érdekes adatot talált. Markos Béla bácsi a Széchényi Könyvtár történetével foglalkozott, s az irattár anyagának átnézése során egy levél került a kezébe. A levél írója a Könyvtár figyelmét hívta fel arra, hogy tudomására jutott, hogy a Vár egyik barlangjában korvinák találhatók, amelyeket a XVI. században a törökök elől rejtettek oda. A levél 1944-ben született. Így nem csoda, hogy a Könyvtár főigazgatója, Fitz József azt válaszolta, hogy most az értékeknek a háború, a bombázások veszélyei elől történő elrejtésével és nem a rejtett kincsek felszínre hozásával foglalkoznak.

Borsa Gedeon bibliográfus, az Országos Széchényi Könyvtár bibliothecarius emeritusa, az MTA doktora

Borsa Gedeon rögtön arra gondolt, hogy talán már elérkezett az idő, hogy érdemes a levélben foglaltaknak utána menni. A levélen a feladó neve és lakcíme is szerepelt. A cím valahol a Stefánia út körül volt. Engem is beavatott a „vállalkozásba”, így elhatároztuk, hogy amikor legközelebb valamelyik válogatott labdarúgó mérkőzésre vagy atlétikai viadalra a Népstadionba megyünk, hazafelé jövet megkíséreljük, hogy a postacím alapján megkeressük a levélírót.

A szerencse mellénk szegődött. A levélíró nemcsak túlélte az 1944 óta eltelt viharos évtizedet, hanem továbbra is a korábbi címen lakott, sőt „látogatásunk” idején, egy derűs vasárnap délután, otthon is volt. Eleinte – természetesen – nagyon bizalmatlan volt, nem tudta, hogy nem fenyegeti-e veszély valamilyen hatóság részéről, hiszen bejelentés nélkül törtünk rá. Hosszas győzködés után elárulta értesülése forrását. Elmondása szerint valahogyan ismeretségbe került a kommunista ideológus Rudas László (1885–1950) leánytestvérével, aki spiritiszta médium volt. A hölgy nemcsak spiritiszta összejövetelek, „szeánszok” alkalmával lépett kapcsolatba az elhunytak szellemével, hanem olykor napi háztartási munkája közben is „átment a transzba”. A szellemekkel folytatott beszélgetéseket a szeánszok résztvevői lejegyezték egy iskolai irkába. Látogatásunk során annyira sikerült megnyernünk levélírónk bizalmát, hogy ezt az irkát – a további sikeres nyomozás érdekében – nekünk is adta. Az elmúlt néhány évtized alatt az irka többnyire Borsa Gedeonnál volt, de megfordult az én kezemben is. Ma már egyikünk sem találja, valahol elkallódott.

Dörnyei Sándor és Borsa Gedeon a Széchényi Könyvtárban

Borsa Gedeon jegyzetei közül azonban előkerült egy „Bugi” feliratú irattartó. Ebben feltehetően az említett piros fedelű irkából kicédulázott, a Bugi-üggyel összefüggő szövegrészek gyűjteménye van. A feljegyzések több kézből származnak. A „szellemekkel” társalgó baráti kör tagjai között férfiak és nők is voltak. A szövegben található ugyanis olyan megszólítás, hogy „Ön uram”. Másik alkalommal viszont az egyik „szellem” bejelenti, hogy Bugi apát jelentkezik. Ehhez hozzáteszi: „remegj, asszony, ha itt lesz.” Az olykor egymásnak ellentmondó részletek különböző időben keletkeztek, a spiritiszta szeánszokat tehát rendszeresen tartották. A feljegyzések megőrzője, akitől mi a füzetet megkaptuk, feltehetően ennek a baráti társaságnak egyik vezetője volt. Néhány más név is felbukkan, ezek a személyek ma már aligha élnek. Ezekből a beszédtöredékekből először emeljük ki a föld mélyén rejtőző „kincsek” említését. Az egyik „szellem” elmondja:

„1390-től 1471–72-ig bezárólag találunk majd koporsókat. Köztük két Árpád-házit, kik 1117–19-ből lettek eltemetve, de mi is ott hagytuk, mi oda mentünk le a félelem és a baj elől. Ott aztán több helyről összegyűjtött kincsek vannak, amik részben előbbi, részben későbbi eredetűek. Apát uram koporsója látványosság: színezüst, de ettől eltekintve sok érték: az ország sorsát irányítandó levelek és a papságra vonatkozó dokumentumok.”

Másik alkalommal azt jegyezték le, hogy az egyik járaton:

„megtalálják az átlót, mely a kör alakú természetes barlangtermet átszeli. Az út hosszú, de ha végig követik, eljutnának oda, ahol az apát által jelölt dolgok vannak: Elena királynő, Endre és még két Árpádházi király. Bugi apát lesz a legboldogabb, ha meglesz a magyar kódex… maga a terem 1491 óta érintetlen. […] A teremszerű kiszélesedés 8 koporsót rejt magában, ezek közül 4-ben tényleg halott van, de négy telve van a legkülönbözőbb kincsekkel, értve alatta olyan magyar vonatkozású okmányokat és Corvinákat is, amelyeknek nyoma veszett. Van egy-két papirusztekercs, amely a magyarok származására is fényt vetne. A papirusz szanszkrit nyelven van írva.”

A papirusztekercsről máskor azt mondják, hogy az ázsiai magyarság történetét foglalja magában. De milyen úton juthatunk ezekhez a kincsekhez? A „szellemekkel” folytatott beszélgetések nagy része a különböző lejáratokról szól.

Az egyik kiindulópont a „régi templom”. Ez lehetne a lebombázott, majd lebontott Mária Magdolna templom, amelynek ma csak a tornya áll a Kapisztrán téren. A főoltártól „balra és jobbra is folyosók vezetnek, de ezek a folyosók lenn vannak, most már erre nincs utunk, mert már 1690-ben be lettek építve. Ellenben a 17 szoba fala lefelé azonos a mai pince, illetve természetes barlangunkhoz vezető út falával, de egy rész leomlott. Most már ha eltakarítják a romokat, lefelé… nem egyenesen előre, kissé ferdén lefelé rá fognak bukkanni a még régebbi lépcsőfokokra”.

A romos Kapisztrán tér a Magdolna-toronnyal a budai Várban, 1945 tavaszán In. A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001. (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Ilyen útmutatásokat találunk még a jegyzetekben: mindenhol a „régi templom” szentélye vagy a „17 szoba” a kiinduló pont. Ez a szoba feltehetően a régi Belügyminisztériumban volt. Visszatérően beszélnek a járatokat lezáró omlásokról, „görgetegekről”, de hangsúlyozzák, hogy ezek több-kevesebb munkával eltávolíthatók, s a megtalálható kincsek megérdemlik a fáradságot. Egy alkalommal említenek egy rejtekutat, amely a Dunához vezet: „Ez folytatása egy sokkalta jobban kiszélesedő alagútnak a fehéregyházai királyi várba. El van állítva, keressétek meg, könnyű lesz”.

Talán érdekesek a szövegben felbukkanó személyek. Ilyen a több helyen szereplő Bugi apát. Neve egy helyen „Bugiostro” alakban található. Róla elmondják, hogy „élt 1217-ben, meghalt Budán a mai Capistran templom helyén álló kolostor lazaretjében… sok helyen járt életében.” Bugi „maga is jegyzett és minden furcsaság mellett az ő írásai is érdekesek a magyar múlt számára”. Vannak olasz nyelvű szövegrészek, ezekben megjegyzik: „ő nem írhat más nyelven, mert egyrészt nem volt magyar, másrészt az akkori magyar ma már nem érthető”. A gyakran Bugi helyett beszélő személy magáról azt mondja: „Hogy tulajdonképpen ki vagyok, arról ma nem beszélhetek. Én még Mátyás előtt éltem”.

A megszólalók egyike többet árul el magáról: „Amadeus apát vagyok, a régi Budavár minden kövét ismerem”. Egy másik megszólaló Bugi apát unokaöccse lehet. Egy helyen ugyanis azt mondja: „A sírok közül kérek kettőt nem bolygatni. Az egyikben én, a másikban fiatalon elhunyt asszonyom pihen. De eltemetni a budai hegyekben eltemethettek. Feleségem neve Elvigna, az anyám Bugiostro, nem átszármaztunk”. Egy alkalommal a Jó Pásztor apátságot is említik. Ennek az apátja lehetett Bugi is, de Amadeus is. A „szellemek” nemcsak saját koruk eseményeit ismerték, hanem a korábbiakat és későbbieket is megszólalásuk idejéig.

A várbarlang – Építészfórum.hu

Mindezeket közel hatvan évvel ezelőtt néhány barátunknak is elmondtuk a Könyvtárban. Így aztán elhatároztuk, hogy valamilyen „terepszemlét” kellene tartanunk a kikövetkeztetett helyszínen. 1956 egyik verőfényes tavaszi vasárnap délelőttjén valóban össze is jött egy kis „kincskereső” csapat: Borsa Gedeon, Markos Béla bácsi, a Könyvtár kézirattárában dolgozó Windisch Éva a férjével, a történész Vörös Károllyal, valamint egyik barátjukkal, aki a Rádióban volt hangmérnök (a nevére már nem emlékszem). Ő a régi Belügyminisztérium egyik gondnokának a fia volt, így közülünk neki volt bizonyos helyismerete az épületben. Az ő vezetésével aztán le is jutottunk ennek az épületnek a pincéjébe. Ott aztán az egyik sarokban csakugyan találtunk egy befalazott ajtót. Azt gondoltuk, hogy itt nyílik a lejárat a corvinákat rejtő barlangba. Ez a kirándulás le is zárta buzgólkodásunkat, hiszen tudtuk, hogy egyetlen hatóság vagy intézmény sem fog engedélyezni, támogatni olyan elképzelést, amely egy spiritiszta médium összefüggéstelen „látomásain” alapszik.

Közben történt egy és más velünk és körülöttünk, az egész esetet emlékezetünk lomtárába helyeztük. Vagy tíz esztendővel ezelőtt azonban Borsa Gedeon telefonhívást kapott a Budapesti Történeti Múzeum egyik régésznőjétől. Ő elmondta, hogy valakitől meghallotta ezt a Bugi történetet, ezért aztán a Bécsi Kapu téren folyó felújítási és feltárási munkákhoz kapcsolódóan a barlangrendszer mélyebben fekvő részein szeretne kutatásokat végezni. Hívta Gedeont, hogy a régi Belügyminisztérium épületében egy terepszemlén vegyen részt. Ő pedig magával vitt engem is.

Az épület gondnokságának emberei nem az általunk már látott pincébe, hanem az udvar sarkában lévő lejáraton a barlangrendszer mélyebb rétegeibe kísértek le. Több szinten botorkáltunk lefelé. A járatok elég jól használhatók voltak. Az egyik szinten egy korábbi titkos telefonközpont (?) nyomait láttuk. Itt több helyiségben a berendezés maradványai voltak. A legalsó szinten, ahová még lemerészkedtünk, ismét találtunk egy befalazott ajtót. Ez régi lehet, hiszen az utolsó századokban ilyen mélyen nem építenek faragott szemöldökfás kaput. Az ismételten talált ajtónyílásokat elképzelhetően akkor falazták be, amikor a barlangokat már nem kellett menedékül használni. Meg kellett viszont akadályozni, hogy a pontosan nem ismert, de összefüggő járatokon át a mélyből illetéktelenek hatoljanak be a békés lakóépületekbe. A tervezett régészeti feltárásból nekünk ennyi jutott. Nem hallottuk, hogy a régésznő pályázata sikerrel járt volna. A történetnek azonban még mindig nincs vége…

Dörnyei Sándor