Szerb Antal, Bartók Béla és mások közkinccsé váló művei az Országos Széchényi Könyvtár digitális gyűjteményében

2016. január 01. 06:01 - nemzetikonyvtar

A Magyar Elektronikus Könyvtár újdonságai közt minden év elején külön figyelmet kapnak a január 1-jétől jogvédelem hatálya alól felszabadult szerzők művei. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis az alkotó halálát követő évtől számított 70 évig engedélyköteles a művei megjelentetése, így 2016-tól az 1945-ben elhunyt írók könyvei már szabadon terjeszthetőek az interneten. Közkinccsé válnak tehát, és az év folyamán folyamatosan kerülnek majd a MEK-be olyan szerzők könyvei, mint Bartók Béla, Bánlaky József, Gelléri Andor Endre, Gulácsy Irén, Kulinyi Ernő, Kúnos Ignác, Lugosi Döme, Sárközi György, Szabó Dezső, Szerb Antal, Vikár Béla...

Már január folyamán felkerülnek például az alábbi kiadások:

 A régi klasszikusok mellett 2015-ben minden korábbinál több modern szak- illetve szépirodalmi könyvvel is gyarapodott az elektronikus könyvtár, melyeknél a szerző vagy örököse kezdeményezte a digitális megjelenést. Remélhetőleg ez a tendencia a jövőben is tovább folytatódik, mivel egyre többen ismerik fel a szabad hozzáférés előnyeit.

Kövesd a Magyar Elektronikus Könyvtár gyarapodását RSS-ben, a Twitteren, az érdekesebb újdonságokról szóló híreket pedig a Facebookon.

Még itt vagy olvasó? Máris tölthetsz négy szabadon terjeszthető közkincset! :)

Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet
http://mek.oszk.hu/14800/14871

Szerb Antal: A világirodalom története
http://mek.oszk.hu/14800/14872

Bartók Béla: A magyar népdal
http://mek.oszk.hu/14800/14873

Bartók Béla: Önéletrajz - Írások a zenéről
http://mek.oszk.hu/14800/14874

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr328200908

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szerb Antal, Bartók Béla és mások közkinccsé váló művei az Országos Széchényi Könyvtár digitális gyűjteményében 2016.01.01. 18:26:28

„A Magyar Elektronikus Könyvtár újdonságai közt minden év elején külön figyelmet kapnak a január 1-jétől jogvédelem hatálya alól felszabadult szerzők művei. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis az alkotó halálát követő évtől számított 70 évig engedé…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.