„a technika nem önmagáért van, hanem az emberért”

2016. május 18. 11:08 - nemzetikonyvtar

Nemrég került fel az elektronikus gyűjteményünkbe Legeza László Mérnöki etika című könyve a szerző engedélyével.

„A mérnök erkölcsi felelőssége elsősorban abban áll, hogy a technikát minden korlátozás nélkül az emberi haladás szolgálatába állítsa. Mint a technikai tevékenység hivatott művelője nagyban felelős azért a technikától átitatott és átformált világért, amelyben élünk. A mérnökben tudatosodni kell, hogy a technika nem önmagáért van, hanem az emberért.”

Legeza László: Mérnöki etika, egyetemi/főiskolai jegyzet. Budapest. 2013. – Törzsgyűjtemény Digitális raktár

Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású, szabad terjesztésű elektronikus publikációkkal. A MEK-projekttel kapcsolatban az info@mek.oszk.hu e-mail címen lehet információkat kapni és kérdéseket feltenni. 

Megoszlanak a vélemények a tekintetben, hogy a technikai fejlődés hosszabb vagy rövidebb távon feltétlenül együtt jár-e az emberi haladással: az egyéni és kollektív erkölcsi, társadalmi, politikai nemesedéssel. Legeza László leszögezi: az emberiség jövője nem technikai, hanem erkölcsi kérdés. Az egész emberiséget elpusztítani képes technika már a kezünkben van, ezért különösen nagy a felelőssége a műszaki értelmiségnek. A mérnöki tudás hatalom, mellyel felelősen kell élni, ezért a mérnököknek is szükségük van külön erkölcsi törvényekre, mérnöki etikára.

A kézikönyv bevezető fejezete az általános etika legfőbb kérdéseit vázolja röviden, bemutatja a fontosabb etikai irányzatokat az ókortól a huszadik századig, majd dióhéjban ismerteti a nagy világvallások erkölcsi normáit. Az utolsó rész a mérnöki etika sajátos kérdéseivel vet számot, így a tudomány és a technika viszonyával, a mérnöki tervezés etikai kérdéseivel, a környezetvédelemmel, az energiafelhasználással, a mérnöki kockázatvállalással, a vállalkozás és a felelősségvállalás etikai kérdéseivel, a munkahelyi vezetés során a mérnök számára felmerülő dilemmákkal, a munka és a munkanélküliség erkölcsi problémájával. Az elméleti részt az értelmiség felelősségét taglaló fejezet zárja.

A könyvet egy függelék egészíti ki, mely a modern történelem néhány konkrét eseményét, felfedezését - Csernobil, a Columbia űrsikló tragédiája, a környezetszennyező, de olcsó Trabant tömeges elterjedése, a légzsák, Ayrton Senna balesete, a V1-es szárnyas bomba, a panelházak Magyarországon, a salakbeton csapdája - emeli ki egyszerű, de elgondolkodtató kérdések kíséretében. A magas szintű ismeretterjesztő kiadványt a felhasznált irodalom jegyzéke egészíti ki.

Legeza Ilona könyvismertetője

legeza_laszlo_mek_nemzetikonyvtar.jpgLegeza László: Mérnöki etika, egyetemi/főiskolai jegyzet. Borító. Budapest. 2013. – Magyar Elektronikus Könyvtár

1994-ben indult a MEK és 1999-től az OSZK keretén belül folytatódott a fejlesztés, gyarapítás. 2004-től kiegészítettük egy archívummal, az EPA-val, 2007-től pedig egy digitális képarchívummal, a DKA-val.

Az évek során több száz önkéntes segítette munkánkat, saját állományát digitalizálva két erdélyi könyvtár is (Székelyudvarhely, Csíkszereda) folyamatosan küldi a könyveit, kapunk többek között gyarapodást Hollandiából és Szlovákiából, Somorjából is. Önkéntesek és a MEK Egyesület támogatásával igyekszünk konvertálni a könyveket a népszerűbb e-book formátumokra is. 2015-től mintegy 300 EPUB és PRC/MOBI formátum került a MEK-be.

Valamivel több mint fél terrabyte adatot találhatunk a MEK-ben. Egy könyvből többféle formátumot is szolgáltatunk lehetőség szerint (HTML, WORD, PDF), mostanában egyre több a képként PDF-ben szolgáltatott mű, ezek nagyobbak. A könnyebb letöltés érdekében a nagyobb méretű fájlokat optimalizáljuk, ezért a honlapra már nem túl nagy méretben kerülnek ki. Viszonylag nagyobb helyet foglalnak még az MP3-ban található hangoskönyvek, 302 db ilyennel rendelkezünk.

A szolgáltatás biztonságát több ún. tükörszerver is biztosítja. Van egy teljes értékű tükrörszerverünk az NIIF kezelésében valamint Kárpátalján, Beregszászon.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr88724412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása