„Száz forint Clara Schumanntól most – többet nyom a latban, mint kétezer Liszttől”

2016. augusztus 12. 08:22 - nemzetikonyvtar

Egy adománylevél története

Clara Schumann 1856-os első magyarországi látogatásának egy érdekes epizódját elevenítjük fel.

Clara Schumannt (1819–1896) többnyire magánéletével kapcsolatban – mint Robert Schumann feleségét és az örök agglegény Johannes Brahms titkos szerelmét – emlegeti az ismeretterjesztő irodalom. Ez azonban kissé méltatlan, hiszen Clara (leánykori nevén) Wieck mint kora egyik kiemelkedő, komponistaként sem jelentéktelen zongoraművésze is érdemes a figyelmünkre.

clara_schumann_nemzetikonyvtar.jpgHármas portré Clara Schumannról, édesapjáról és nővéréről Anna von Meichsner Friedrich Wieck und seine Töchter… című kötetéből (1875) – Törzsgyűjtemény 

Sokat turnézó zongoristaként Clara Schumann több ízben eljutott Magyarországra is, s első látogatásának egyik izgalmas epizódjára csupán néhány esztendővel ezelőtt hívta fel a figyelmet egy általa aláírt adománylevél felbukkanása, majd az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárába kerülése. Minthogy az 1856. február 26-i dátumot viselő levél eredeti német szövege csupán a korabeli kézírás olvasásában járatos kevesek számára hozzáférhető, érdemes annak teljes magyar fordítását is felidéznünk:

Alapítólevél

Hogy nyilvános tanúbizonyságát adjam a mély tiszteletnek, amelyet a magyar nemzet iránt táplálok, és hogy erőmhöz mérten hozzájáruljak a Pest szabad királyi városban létesítendő magyar Nemzeti Zenede alapításához, alulírott a mai napon az említett Zenede alapítványa javára száz konvenciós forint összeget adományoztam azzal a feltétellel, hogy ez a tőke pupilláris biztosíték mellett kamatoztassék, és az abból évente származó kamatokat a Pest-Budai Hangászegyesület–Zenede hasznára fordítsák. Végezetül hozzájárulásomat adom, hogy az említett Hangászegyesület–Zenede igazgatósága ezen adományom következtében a nevemben egy szegény gyermeket ingyenes oktatással támogathasson a most fennálló intézményben. Kiállítva Pesten, 1856. február 26-án.

Clara Schumann szül. Wieck

ms_mus_th_234_nemzetikonyvtar.jpgA Clara Schumann saját kezű aláírásával ellátott adománylevél a pesti Nemzeti Zenede javára – Zeneműtár. Jelzet: Ms. mus. th. 234

Minthogy a művésznő pesti hangversenyei óriási feltűnést keltettek, a hazai sajtó érthető lelkesedéssel számolt be arról is, hogy Clara Schumann adománnyal támogatta a Nemzeti Zenede oly régóta áhított felállítását. Annál is inkább, mivel ez a gesztus tökéletesen illeszkedni látszott ahhoz a hangversenyeken kialakult képhez, mely szerint Clara Schumann nem a fővárosban időről-időre felbukkanó „tucatvirtuózok” egyike, hanem egy morális szempontból magasabb rendű művészelithez tartozik: kétségtelenül kiváló technikájával nem elsősorban a közönség lenyűgözésére törekszik, hanem sokkal inkább a különös gonddal kiválogatott, a klasszikus repertoár legjavához tartozó kompozíciók méltó előadásban való megismertetésére. Aminthogy a sajtóbeszámolók arról sem mulasztottak el említést tenni, hogy a prominens vendég Európa-szerte tett utazásainak fő mozgatórugója sem a hírnév hajhászása, hanem a sokgyermekes édesanya kötelességtudata volt (hiszen a korábbi családfenntartó Robert Schumann ekkor már két esztendeje az endenichi elmegyógyintézetben élt).

A pesti muzsikuskörök lelkesedésére azonban hamarosan árnyékot vetett a Pester Lloyd március 2-i beszámolója, amely szerint Schumann asszony nem szabad akaratából tett adományt a Nemzeti Zenede javára, hanem az intézmény felállításáért lobbizó körök „kényszerítették” erre a gesztusra. A Pest-Budai Hangászegyesület már március 4-én elhatárolódott e hírtől a Pesti Napló lapjain, újabb öt nap elteltével pedig az alig néhány hete az intézményhez szerződött énektanár, Gotthard Wöhler olvasói levelét közölte a botrányt kirobbantó Pester Lloyd. A Schumann-házaspárral régóta baráti viszonyban álló Wöhler eszerint éppen azért biztatta volna a nem éppen tehetős vendégművészt száz forint felajánlására, nehogy az…

 „… egy idegen oldalról érkező esetleges célzásnak engedve egy nagyobb alapítványra engedje rábírni magát, amennyiben a csekély összeg miatti fenntartásait e szavakkal hárítottam el: „Száz forint Clara Schumanntól most – többet nyom a latban, mint kétezer Liszttől.”

Gotthard Wöhler olvasói levele. In. Pester Lloyd, 1856. március 9. – Törzsgyűjtemény 

A március 5-i dátummal ellátott levelet azonban a lap csak némi késedelemmel és mindjárt egy újabb kommentár kíséretében közölte, nyilvánvalóvá téve, hogy Wöhler magyarázkodását a legkevésbé sem érzi meggyőzőnek.

scarlatti_nemzetikonyvtar.jpg

Domenico Scarlatti: Non presto mà a tempo di ballo tempójelzésű szonátája (K. 430, L. 463), amelyet Clara Schumann egy későbbi pesti látogatásához kapcsolódva (hangversenyeinek egyik népszerű darabjaként) adott ki a Rózsavölgyi kiadó 1859-ben. – Zeneműtár. Jelzet: Z 51.763

A teljes igazságot másfél élvszázad elmúltával már aligha rekonstruálhatjuk, két fontos tényt azonban érdemes felemlítenünk. Egyfelől: a pesti közönség előtt még kevéssé ismert Wöhler professzor Clara Schumann második (február 23-án rendezett) pesti hangversenyén maga is fellépett Frau Mette című balladájának előadásával. A sajtóvisszhang azonban lesújtó volt – a Pest-Ofner Zeitung szerint „Wöhler tanár úr a legnagyobb mértékben unalmas és ízléstelen volt”, a Pesti Napló pedig egyenesen így fogalmazott:

 „Wöhler úr önszerzett balladát énekelt circiter akként, mint midőn munka közben valaki dúdolgat magának. Éneke egy részben derültséget, egy részben bosszankodást keltett fel. Wöhler úr jeles énekmester, de nem énekes.”

Pesti Napló 1856. február 25. – Törzsgyűjtemény 

Az előadóként megbukott tanárt alighanem az efféle maliciózus megjegyzések sarkallhatták arra, hogy Clara Schumann-nal való baráti kapcsolatát valamilyen közelismerést kiváltó módon kamatoztassa – s bizonyára ebbeli nagy igyekezete ragadta az adomány túlságosan céltudatos „kicsikarására”.

Másfelől azt sem volna illendő elhallgatnunk, hogy a Pester Lloydban az adománylevéllel kapcsolatban megfogalmazott kritika éppen azért érinthette olyan kellemetlenül a Pest-Budai Hangászegyesület vezetőségét, mivel az 1850 februárjában megválasztott báró Prónay Gábor elnöklete alatt az intézmény rendkívül intenzív – és ezáltal elkerülhetetlenül ellenérzéseket is keltő – kampányt folytatott a Nemzeti Zenede alapításához szükséges anyagi háttér megteremtéséért. 1855 februárjában a látványosan megnövekedett bevételek már az adóhatóság figyelmét is felkeltették, s az egyesületet pótlólagos illetményfizetésre kötelezték, a Hölgyfutár pedig éppen 1856. február 12-én értékelte a Hangászegyesület anyagi gyarapodását a következő maliciózus szójátékkal:

 „Nemzeti zeneconservatoriumunk ugyancsak jól conserválja magát...”

Hölgyfutár, 1856. február 12. – Törzsgyűjtemény 

Ráadásul Prónay különösen nagy súlyt fektetett a Pestre érkező notabilitások és vendégművészek méltó üdvözlésére és ezáltal kisebb-nagyobb adományok „kiprovokálására” – lassacskán jól működő rendszerré fejlesztve a Liszt Ferenc 1840-es pesti látogatása idején még rendkívüli gesztusnak számító adakozást a majdani Nemzeti Zenede javára.

Mikusi Balázs

A témáról bővebben lásd a szerző „»Vajjon egy henye milliomosnak hány ezere ér föl e száz forinttal?« Clara Schumann adománya a Nemzeti Zenede javára”. In: Esemény és narratíva: Történetiség – elbeszélés(ek) – interpretáció. Szerk. Kötél Emőke és Rainer M. János. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár – Gondolat Kiadó, 2013, pp. 183–205. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr648944362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása