Nehány szóval akarnám bevezetni Anatóliai képeimet, a kisázsiai török népéletnek egy-két vázlatos rajzát. Vajon minő az anyag, a mit feldolgoztam, és merre van a hazája. Három ízben rándultam le Konstántinápolyból Kisázsiába. Először 1885-ben Brussza havas Olimpusa mögé, a rákövetkező esztendőben Szmirna és Ájdin vidéke felé, és végül ennek az esztendőnek a tavaszán Angora síkságára, az épülő új vonal mentén. Nyelvészeti és néprajzi tanulmányút volt valamennyije. Öt éven át tartózkodtam a törökök közt és első sorban a M. Tud. Akadémia volt az, mely erkölcsileg és anyagilag hathatósabban támogatott. Fő területem Konstantinápoly és a klasszikus Anatóliának az a nagy darabja, mely a Mármara tenger hullámaihoz simul. Czélomnak azt tűztem ki, hogy a török népnyelvhez s külömböző nyelvjárásaihoz, és e nyelvjárásokban nyilatkozó szellemi élethez adalékokat szerezzek. Nyelvükön kivül a költészetüket is el akartam lesni. Nemcsak a beszédjük érdekelt, hanem a gondolkozásuk is; és mialatt a külső életüket figyeltem meg, bepillanthattam a benső életük világába.

Ime egy-két részlet a jegyzeteimből, egy kis darab Anatólia. Nehány képet válogattam ezuttal össze, megannyiját a türkmenek életéből, néprajzi és költészeti világukból, külömbözőképen csoportosítva. Az anyagot a két első utazásomból merítettem hozzá, az 1885- és 86-iki évekből. Inkább külsőnek mondható szokásaik mellé szellemi életük egyébb nyilvánulásait is odaillesztettem és lehetőleg úgy válogattam őket össze, hogy a költői csoportok valamennyijének helye legyen benne. Egy kis böngészet a kisázsiai török szépirodalom tágas mezejéről. Négysoros kis gondolataik a lira kertjében termettek, népkönyveik és mondáik az elbeszélő költészet nőtevényei, és a drámai életből fakadoztak azok a primitiv bábjátékok is, melyekből színpaddal biró körszínház fejlődött. Igy kerültek e könyvbe a négysor-dalok, akár egy-egy szerelmi gondolat, és énekeikben a zejbek legény jajdul fel, a kisázsiai betyár-poézis. E dalokat ritmusokban fordítottam le, ugyanannyi szótagszámmal és az eredetinek megfelelő rárimelésekkel. Hiszen úgy csengenek a fülbe, mintha a mi pusztáinkon termettek volna, és úgy indul meg a nóta, akár csak a mi dalainknak a visszahangzása. De azért inkább nyelvi hűségre törekedtem, mint költői szépségekre, és nem is annyira műforditás a munkám, mint az eredeti szövegnek hű nyelvi értelmezése. Dalaikból a ritmikusabbakat fordítottam le és mondáikból azok közül válogattam, melyekből magyar vonatkozások tűntek elő. Ilyen az a kisázsiai monda, mely a magyar arany eredetéről szól, és az a keleti néprege, melynek magyar mássa a "Jóka ördöge" meséjében van meg. Népkönyveikben a rabló-romantikát mutattam be, és egy nép-regény hősének a kobzosában az anatóliai első trubadurt.

Kevesebb súlyt fektettem az útleirásokra és vidékek rajzolására. Inkább csak keretnek használtam őket, hogy a külömböző népszokásokat és az ezekhez fűződő népköltési nyilatkozatokat alkalmasabban beleilleszthessem. És ezzel útnak indítom e kis füzetet, és kisázsiai módra így bocsátom világgá: "Addsza kezed Anatóliai képek".

Budapest, 1890. deczember hó.
Kúnos Ignácz