Emlények – Arany János-emlékév 2017

2017. február 21. 17:12 - nemzetikonyvtar

Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére könyvtárunk, valamint a Magyartanárok Egyesülete és a Magyar Olvasástársaság „Te aranyok Aranya!” – Arany János-szavalóversenyt hirdet magyarországi és határon túli magyar felső tagozatos (algimnázium) és középiskolás (főgimnázium és szakiskolák) diákok számára.

Az iskolák által nevezett diákok területi döntőkön mérkőznek meg egymással – várhatóan 2017. október 14. és november 17. között. A területi döntőkből 3-3 diák kerülhet az országos döntőbe, melyet 2017. november 25-én tartunk az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében Budán, a Várban. A verseny fővédnöke Kányádi Sándor költő. További részletek a versenyről. 

Arany János Családi Nap

Sorozatunkban két és fél héten keresztül a középiskolai korosztály számára megadott kötelezően választható versekkel – A lejtőn, A tölgyek alatt, A vigasztaló, A világ, Emlények, Kozmopolita költészet, Névnapi gondolatok, Tamburás öregúr, Válasz Petőfinek, Visszatekintés – foglalkozunk.

Petőfi rajza Arany Jánosról (1847) – Kézirattár 

Ki nékem álmaimban
Gyakorta megjelensz,
Korán elhunyt barátom,
Van-é jel síri fádon,
Mutatni, hol pihensz?

Oh! mert hiába költ már
A hír nekem mesét,
Hogy még tán eljövendesz:
Tudom én, mit jelent ez
Ellenmondó beszéd.

Igen, a hír halálod
Kimondani haboz,
S hogy a nehéz követség
Nagyon zokon ne essék,
Szavában ingadoz.

Arany János: Emlények I. (Részlet)

Arany János Emlények című háromrészes költeményének első két részét 1851-ben, míg a harmadik részt csak 1855 júniusában írta meg. Az „emlény” nyelvújítás kori szó, melynek jelentése emléktárgy, emléklap. A „Korán elhunyt barátom” sor természetesen Petőfi Sándorra vonatkozik, akinek a nevét ki sem kellett mondani, mert mindenki tudta, az Emlények című költemény róla szól, Arany hozzá írta emlékversét.

Majd elragadja tőlem
A már adott reményt;
Majd, amidőn elillant,
Távolról visszacsillant
Még egy csalóka fényt.

Hány bús alakban látom
Éjente képedet!
Sírból megannyi árnyak...
S kik onnan visszajárnak,
Nem hoznak életet.

Arany János: Emlények I. (Részlet)

Kosztolányi az „elillant-visszacsillant” rímpárban a „t” toldalék kétféleségére figyelmeztet: az „elillant” igében a „t” a múlt idő jele, míg a „visszacsillant” igében műveltető képző.

Valami visszacsillan: de valamit visszacsillanni nem lehet. Ellenben valaki valamit visszacsillant (visszacsillanthat egy fényt, egy emléket, egy reményt). Ez a képző ezekben a szópárokban is előfordul: kel-kelt, terem-teremt, válik-vált, bán-bánt, pattan-pattant, lobban-lobbant stb. Íme, egy elmés csöpp t-betű játszik és bújócskázik velünk. Megtéveszt, majd elandalít. Nyilvánvaló, hogy aki a verset írta, az alkotás lázában lelte meg az összecsengést, s az olvasó, aki a verset hallgatja, szintén az ösztönével, egy másodperc alatt ragadja meg, tisztázza, élvezi azt, amit most a rím vegyi elemzése kiderített.

Kosztolányi: A rím elemzése (Pesti Hírlap, 1933. szeptember 3.). In. Nyelv és lélek, [vál. és sajtó alá rend. Réz Pál]. Budapest, Osiris, 1999, 477. 

Petőfi és Arany 1847 télutóján kezdődő barátságának első dokumentuma Petőfi 1847. február 4-i keltezésű levele, amely kitörő és őszinte örömmel köszöntötte a Toldi szerzőjét. Arany válaszát további levelek és verses episztolák követték, majd 1847 nyarán barátságuk tovább erősödött, amikor Petőfi személyesen is meglátogatta Szalontán barátját, és tíz napig nála, családja körében vendégeskedett. Ekkor rajzolta le Petőfi a szalontai Csonka-tornyot, és Aranyról is ekkor készítette portréját.

A szabadságharc leverését követően Arany több verset is szentelt barátja emlékének, akinek alakja megjelenik többek között A lantos (1849), a Névnapi gondolatok (1849 karácsonya) és a Letészem a lantot (1950) című verseiben is. Hogy barátja elvesztését Arany egy életen át siratta, mutatja egy kései, 1879-ben keletkezett verse, a Harminc év múlva. Szendrey Júlia egy évvel Petőfi halála után ismét férjhez ment – 1850. július 21-én megesküdött Horvát Árpád történésszel. Arany augusztusban e hír hallatára írta meg A honvéd özvegye című versét, és bár ennek közlésére életében nem adott engedélyt, a kéziratban terjedő verset a közfelháborodás mégis országosan ismertté tette. A honvéd özvegyével szemben az Emlények valódi remekmű. A vers a felejtéssel szemben az emlékezést örökíti meg. A testvére holttestét az élete árán is eltemető Antigoné példáján keresztül mutat rá, hogy a méltó emlékezésnek a jelölt sírhely és a végtisztesség megadása az előfeltételei.

Behantozatlan áll
Hamvai fölött a hely.
Hol, merre nyugszik ő,
Nem mondja semmi kő,
Nem mondja semmi jel.

S hazám leányi közt
Nincs egy Antigoné,
Ki sírját fölkeresve,
Hantot föléje nyesve,
Virággal hintené!

Arany János: Emlények II. (Részlet)

A harmadik rész jambikus lejtésű sorai Petőfi Egy gondolat bánt engemet című versének utolsó soraihoz hasonlóan az elmélyült gyászt mutatják:

De nyugszik immár csendes rög alatt,
Nem bántja többé az „Egy gondolat”.

Mely annyit érze, hamvad a kebel,
Nyugalmát semmi nem zavarja fel.

A lázas álom, a szent hevülés,
Ama fél jóslat... vagy fél őrülés,

Mely a jelenre hág, azon tipor
S jövőbe néz – most egy maréknyi por.

De jól van így. Ő nem közénk való –
S ez, ami fáj, ez a vigasztaló.

A könny nem éget már, csupán ragyog;
Nem törlöm még le, de higgadt vagyok.

Arany János: Emlények III. (Részlet)

A vers utolsó strófáiban pedig a holt barát élőként jelenik meg, aki nemcsak az emlékezésben, hanem öntörvényűen, saját létmódjánál fogva is jelen van és hat. A „szellem” azonban itt a romantikus megjelenítés ellenére sem a „kísértet”-et jelenti, hanem a „szellemiséget”, az „alkotóerő”-t. Ez indokolja a feltámadás, a halál felett aratott diadal felismeréséből fakadó boldog felkiáltást: „Övé! kiáltom, itt, ez itt övé: / A szín erős, nem illik együvé.”

Gyakran, ha az ég behunyta már szemét,
Gyakran érzem lobogni szellemét.

Szobámba leng az a nyilt ablakon,
Megmegsimítja forró homlokom.

Hallom suhogni könnyü lépteit
És önfeledve ajkam szól: te itt?...

S döbbenve ismerek fel rajzomon
Egy-egy vonást, mit szellemujja von.

„Övé! kiáltom, itt, ez itt övé:
A szín erős, nem illik együvé.”

És áldom azt a láthatatlan kezet...
Múlass velem soká, szelid emlékezet!

Arany János: Emlények III. (Részlet)

Egy lépéssel közelebb az értékek megosztásához

Országos Széchényi Könyvtár
Adószám: 15309123-2-41

A személyi jövedelemadó 1%-áról való
rendelkezés határideje egységesen 2017. május 22.
Köszönjük szépen :)

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr5312279733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.