Sittesduma

2017. május 09. 08:16 - nemzetikonyvtar

Nemrég került fel az elektronikus gyűjteményünkbe Kis Tamás Sittesduma, magyar börtönszlengszótár című könyve a szerző engedélyével.

„A szótárakat általában szakemberek állítják össze, nyelvészek, lexikográfusok, ellenben meglehetősen ritkán fordul elő az, hogy valaki a saját nyelvének szavait kezdje el gyűjteni, és mintegy belülről, nyelvhasználóként szótárkészítésre szánja el magát. Bizonyos szlengszótárak esetében ez talán egy kicsit gyakrabban előfordul, hiszen diák mindenki volt, így egy diáknyelvi szótár összeállítása akár érdekes játék is lehet, vagy a katonai szlengről is készültek olyan gyűjtemények, amelyeket készítőjük katonai évei ihlettek.

A börtönszleng azonban nem ilyen szlengtípus, beszélői tényleg csak a legritkább esetben szoktak nyelvi anyaggyűjtésbe kezdeni. Különösen nem jellemző, hogy az igazán súlyos, több évtizedes büntetésüket töltő elítéltek, az egykor a bűnözést életcélnak tekintő nehézfiúk töltsék börtönbeli éveiket saját maguk és környezetük szavainak, kifejezéseinek feljegyezgetésével és egy eljövendő szótár álmának dédelgetésével.”

Kis Tamás: Sittesduma, magyar börtönszlengszótár, Debreceni Egy. K., 2015 – Törzsgyűjtemény

Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású, szabad terjesztésű elektronikus publikációkkal. A MEK-projekttel kapcsolatban az info@mek.oszk.hu e-mail címen lehet információkat kapni és kérdéseket feltenni. 

kis_tamas_sittesduma_nemzetikonyvtar.pngRészlet a könyvből. Kis Tamás: Sittesduma, magyar börtönszlengszótár, Debreceni Egy. K., 2015 – Törzsgyűjtemény

A Sittesduma nem tartalmaz minden szót és kifejezést, amit Gégény János összegyűjtött. Ennek egyik legfőbb oka maga a szótár forma. Mint minden szótár, a Sittesduma is kiszakítja a szavakat a valódi beszédből, amikor betűrendbe állítja őket, ezért a szótár elkészítőjének döntenie kell, hogy vajon a gyűjteményébe került szavak, kifejezések önmagukban is szlengnek minősülnek-e, vagy kiemelve őket természetes környezetükből, szócikkekbe zárva, ezt már nem tudják megmutatni. A szleng/nem szleng határának meghúzása, egy-egy szó bekerülésének vagy kihagyásának eldöntése nem egyszerű feladat.

A börtönben éveket, évtizedeket eltöltő, a börtönkörülményekhez alkalmazkodott (reszocializálódott, prizonizálódott) embereknek fogva tartásuk alatt csak az egymás közötti és a hivatalos beszédhelyzet között kell választaniuk, ezért minden kifejezés és szó, amit egymás közötti beszélgetéseikben használnak (különösen, ha ez a kifejezés témájában a börtönhöz kapcsolódik, vagy épp a börtönben hallották először), a rabok számára szlengnek minősül, hiszen a fogvatartottak esetében ezek mind a börtön szlengben mint egyféle sajátos beszédmódban fordulnak elő.

Kis Tamás: Sittesduma, magyar börtönszlengszótár, Debreceni Egy. K., 2015 – Törzsgyűjtemény

 kis_tamas_sittesduma2_nemzetikonyvtar.png

Részlet a könyvből. Kis Tamás: Sittesduma, magyar börtönszlengszótár, Debreceni Egy. K., 2015 – Törzsgyűjtemény

Töltsd le a kötetet most!

Valamivel több mint fél terabyte adatot találhatunk a MEK-ben. Egy könyvből többféle formátumot is szolgáltatunk lehetőség szerint (HTML, WORD, PDF), mostanában egyre több a képként PDF-ben szolgáltatott mű, ezek nagyobbak. A könnyebb letöltés érdekében a nagyobb méretű fájlokat optimalizáljuk, ezért a honlapra már nem túl nagy méretben kerülnek ki. Viszonylag nagyobb helyet foglal még az MP3 formátumban található 317 hangoskönyv.

A szolgáltatás biztonságát több, ún. tükörszerver is biztosítja. Van egy teljes értékű tükrörszerverünk a NIIF kezelésében, valamint Kárpátalján, Beregszászon.

Napi negyvenöt-ötvenezren látogatják oldalainkat a két fő szerveren (OSZK, NIIF), s naponta átlag ezerötszázan használják az akadálymentes felületet is, amelyet főként vakok és csökkentlátók számára fejlesztettünk. A MEK működése, felépítése, a vele kapcsolatos tudnivalók bekerültek az informatikai érettségi tételek közé.

Áprilisban csúcsot döntött a látogatók száma, volt olyan nap, hogy meghaladta a hetvenezret! A MEK-ben jelenleg 16440 dokumentum érhető el.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr6012489409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása