„Föl, föl, vitézek, a csatára” 1. rész

2017. május 17. 12:02 - nemzetikonyvtar

125 éve 1892-ben ezen a napon hunyt el Budapesten Klapka György honvédtábornok, emlékiratíró (1820–1892). Ebből az alkalomból a Magyar Elektronikus Könyvtár Klapka György néhány művéből és a rá vonatkozó irodalomból digitális válogatást tesz közzé.

1820. április 6-án Temesvárott született művelt polgárcsaládban. 1842-től a magyar királyi testőrség hadnagyaként szolgált Bécsben, ahonnan öt év után főhadnagyi rangban távozott a 12. határőrezredbe. 1848 májusában jelentkezett a magyar honvédségbe, amelynek 6. zászlóaljába századosi rangban nyert kinevezést, miután társaival sikeresen végrehajtotta a Batthyány Lajos miniszterelnök által rájuk bízott erdélyi missziót, azaz a székelyek megnyerését a magyar forradalom ügyének.

klapka_gyorgy_nemzetikonyvtar.pngKlapka György. Fotó: Klösz György. In. Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. – Magyar Elektronikus Könyvtár  

 

Megjárva a bánáti, bácskai hadszínteret, 1848. szeptember 20-án Batthyány rábízta Komárom várának megmentését. Klapka szeptember 29-én, a pákozdi csata napján érkezett meg Komáromba, ahol a várőrséget föleskette a magyar alkotmányra, majd határozott fellépésével elérte, hogy Majthényi alezredes ne nyissa meg a vár kapuit a Győr felé visszavonuló Jelačić csapatainak. Ezt követően Nagyszombatnál vezet hadmozdulatokat, majd a bánáti hadtest törzskari főnöke lesz. 1849 januárjában ezredesként Tokaj mellett több győzelmet aratott, április 6-án tábornokká nevezték ki. Fontos része volt az 1849. április 19-én kivívott nagysallói diadalban.

A nagysallói csata. Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme, Budapest, Grill, 1928–1942. – Magyar Elektronikus Könyvtár 
1849-ik év áprilisának 19-ik napja szép tavaszi nap volt. Sejtelmünk sem volt az ellenség közellétéről, a midőn egyszerre előcsapatomból néhány huszár jött lóhalálban, azzal a jelentéssel, hogy az ellenség nagy erővel Nagy-Sarlót tartja megszállva. Legott leszálltam a kocsimról, lóra szöktem s az elővéd legkülső vonaláig lovagoltam, hogy személyes meggyőződést szerezzek magamnak ennek a hírnek valódiságáról.
Valóban ott találtam az ellenséget, a mint éppen a Nagy-Sarló falu kijáratát megszállani s a falu mögötti dombokon seregének zömét csatarendben kifejteni kezdette. Nem volt nehéz, hogy az emelkedett pontról, a hol állottam, seregének erejét hozzávetőleg megbecsüljem: úgy 15–16 ezer főre rúghatott. Határozatommal legott készen voltam. Tudósítottam Damjanichot, a ki hadtestével utánam jött, az ellenség jelenlétéről s kertem őt, hogy tőlem balra vonuljon fel. Mihelyest Damjanich első osztályai a harcvonalba értek, s engem támogatni képesek valának, azonnal megadtam a jelt a támadásra. Kezdetet vette a veres nagysarlói csata, a melyben mi hat órai nehéz küzdelem után győztesek maradtunk. Az ellenség visszavonulása rendetlen futassa fajult, a mint megérkezett a hetedik hadtestnek egy lovasdandára, a mely a Garam felől jőve, megeresztett kantárral oldalába tort, épen a mikor már kezdett állásából kimozdulni. A Nagy-Sarlónal kivívott győzelem a legdöntőbb volt minden eddigiek között. Az ellenség a legnagyobb sietséggel és erőfeszítéssel tudott hét dandárt összehozni, a mellyel a Komaromba vivő utat el akarta előlünk állani. Szándékát meghiúsította a magyar csapatok vitézsége, s csak alig sikerült neki a Vagon túl újra összeszedelőzködni. Egy erős, ellenséges csapatot, mely kissé megkésve, abban a pillanatban érkezett meg, a mikor a nap sorsa már el volt döntve, s a mely minket oldalba és hátba akart fogni, könnyű szerrel szétrobbantottunk s bajtársai sorsára juttattunk.

Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. 136–137. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A nagysallói csata. In. A szabadságharc kilenc nagy csatája: Than Mór csataképei; [a kötet anyagát Katona Tamás válogatta], Magyar Helikon, Budapest, 1978. – Törzsgyűjtemény 
„Két eszme merült fel: vagy nyomuljunk összes erőnkkel a fővárosok ellen s a Rákos mezején egy főütközetben döntsük el a hadjárat sorsát, vagy pedig itt az ellenséget csupán látszólagos támadásokkal foglalkoztatván, a sereg nagyobb részével a komolyan fenyegetett Komarom várának — az ország e legerősebb védbástyájának, — segítségére siessünk. A rákosi csata eldöntetlenül is maradhatna, de ha Komárom elesik, akkor az ellenségnek hatalmában lenne, itt egy újabb és sokkal erősebb alapot biztosítani magának, a honnan a felső Duna egész vidékén a határtól a fővárosig, az ország leggazdagabb részén uralkodhatnék; ellenben ha sikerülne Komáromot az ostrom alól fölmenteni és innen egyesülve a várőrséggel az ellenség fő összeköttetési vonalat fenyegetni, akkor a fővárosok kiürítésének okvetlenül be kellene következnie s az ellenség kénytelen volna, hogy Becset fedezhesse, gyors menetben a határig visszavonulni.
Az utóbbi nézet, a melyet én is élénken képviseltem, jutott érvényre, s az operatio legközelebbi tárgyául Komárom fölmentése jelöltetett ki.”

Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. 130–131. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár 
Than Mór: Az első komáromi csata (1849. április 26.) In. A szabadságharc kilenc nagy csatája: Than Mór csataképei; [a kötet anyagát Katona Tamás válogatta], Magyar Helikon, Budapest, 1978. – Törzsgyűjtemény 
„Én a magam részéről a mellett érveltem, hogy a várat teljesen föl kell menteni s e végből a jobbparti sáncokat bevenni. Az én nézetem lőn elfogadva, és Görgei, miután Bayer semmi áron sem akarta magára vállalni a felelősséget, meghatalmazott engem, hogy erre vonatkozólag tegyem meg a szükséges intézkedéseket. Komárom polgárai híven megtartottak ígéretüket, s azt sok áldozattal fizettek meg. 25-én este az ellenség leghevesebb tüzelése között befejeztetett a hídverés, és 26-án éjfél után egy órakor már néhány dandár megkísérthette a hídfőhöz legközelebb fekvő sáncok megrohanását. Három órakor hajnalban a mieink szuronyrohamot intéztek ezek ellen s az ott levő agyukat elfoglaltak.
A hídfőről intézett ezzel a támadással egyidejűleg föntebb a Dunán néhány ezer ember kelt át kompokon és dereglyéken, hogy az ellenséget hátulról támadja meg.
Öt óra után az ellenség egész állása birtokunkban volt, s az Ácsra vonult vissza. Erre több órai nyugalom állott be, a mit arra használtunk fel, hogy az első és harmadik hadtestnek meg bent maradt csapatait is átszállítsuk a Dunán, mert csak így, – és ha később a hetedik hadtest is megérkezik, – lehetett gondolni a kivívott siker teljes kihasználására.
Eközben azonban az ellenséges oldalon is megérkezett a főhadsereg segítsége, különösen Schlick hadteste, minek következtében a két fél között a harc az egész vonalon megújult. Damjanich a középsereget vezette Csém és Herkál felé, Görgei személyesen a jobb szárnyat Ács felé, és én a bal szárnyat vezényeltem, a mely már napfelkölte előtt fegyvert letenni kényszerítette Ó-Szőnyben az ott levő osztrák őrséget.
Tért nyertünk és minden ponton állandólag nyomultunk előre, a mint egyszerre Nagy Sándor hadtestem lovasságával az ellenség jobb szárnyat megkerülni akarván, az ellenség túlnyomó lovassága által megtámadtatott, s a gyalogságra visszaveretett. Sikerült ugyan a küzdelmet helyreállítani, mindazáltal a csata ezzel véget ért.

Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. 139–140. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A második komáromi csatára július 2-án, a harmadikra július 11-én került sor.

klapka_csata_nemzetikonyvtar.jpgThan Mór: A második komáromi csata (1849. július 2.) In. A szabadságharc kilenc nagy csatája: Than Mór csataképei; [a kötet anyagát Katona Tamás válogatta], Magyar Helikon, Budapest, 1978. – Törzsgyűjtemény
„A Komárom előtti ellenséges állások megtámadása július 11-én történt meg. Mint fönnebb említem, a főparancsnokságot én vittem. – Ez volt a legveresebb csatája egész szabadságharcunknak. A csapatok a kétségbeesés elszántságával küzdöttek. Dél fele minden ponton előnyben voltunk. Ekkor Panjutin orosz hadteste nyomult a harcvonalba, s előnyomulásunknak a centrumban állott ellene. Nekünk már nem volt tartalékunk, míg az ellenség mind újabb és újabb erősítéseket vont magához. Négy órakor végre – meggyőződve az áttörés lehetetlenségéről s hogy ne tegyem ki magunkat oly veszteségeknek, melyek a seregnek Komáromból való visszavonulhatását kérdésessé tehettek volna – parancsot adtam a visszavonulásra, a mi egészen az elsáncolt táborig a legnagyobb rendben hajtatott végre. Görgei meg betegen a bástyákról nézte a harcot s azt a meggyőződést szerezte magának, hogy az ellenség túlnyomó erejénél s állásánál fogva terve kivihetetlenné lőn.
Az első Dunán folytatott sok sikertelen küzdelem után meg is csak az az alternatíva állott előttünk, hogy vagy az egész sereg Komaromban maradjon táborozásra, vagy pedig a Duna balpartján a visszavonulást legott megkezdje. Görgei az utóbbira határozta el magát. Erre vonatkozólag megtetettek a szükséges intézkedések s a Tiszához való indulás idejéül 12-ikenek estéje tűzetett ki. Ugyanazon este búcsút vettem Görgeitől, ez alkalommal nem oly szívélyesen, mint máskor s ugyanekkor utoljára szorítottam kezet több hű és becsületes barátom és bajtársammal, a kik később hóhér által fosztattak meg dicső életüktől.
13-an virradatkor elhagyta a sereg – az első, harmadik és hetedik hadtest – a várat, s megindult útjára Vác fele. Dél fele hajtattak át az utolsó társzekerek a Vág hídján és én két hadtesttel egyedül maradtam Komaromban, hogy a nemzet e védbástyáját megtartsam s ott Magyarország fegyvereinek becsületét védelmezzem.”

Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. 203–205. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár
klapka_kotta_nemzetikonyvtar.pngFöl, föl, vitézek, a csatára. In. Kossuth Lajos táborában. Negyvennyolcas dalok, összeállító Katona Tamás, Budapest, Neumann Kht., 2006. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

 

Klapka Komáromból igyekezett híreket szerezni az ellenség hadmozdulatairól és erről tájékoztatni Görgeit is. Augusztus 3-án a Duna jobb partján rajtaütve az ellenséges haderőn, sikerült azt állásainak feladására kényszerítenie s Pozsonyig visszaszorítania, segítve ezzel a magyar hadsereg délen küzdő egységeit. Ezt követően bevonult Győrbe. Lelkesítő sikerei nyomán nagy számú önkéntes jelentkezett honvédnek még a szabadságharc utolsó napjaiban is.

kny_1848_2_644_v.jpgKlapka György: Nyilt rendelet. A komáromi feldunai vitéz hadsereg e folyó hó 3-án a vártkörnyező osztrák zsoldosokat, olly hatalmasan verte szét, ... 1849. augusztus 5. – Plakát- és Kisnyomtatványtár, Kny.1848.2°/644 

 

Ezekben a napokban azonban lassan eldőlt a magyar szabadságharc sorsa. Az augusztus 13-i fegyverletétel hírét eleinte az ellenség által terjesztett álhírnek tartotta, amíg Görgei seregéből a várba érkező szemtanúk nem igazolták annak valódiságát. Ennek ellenére, Komárom védői nem tették le a fegyvert. Klapka megpróbált a délvidéki Péterváraddal karöltve végvárként megmaradni, de Pétervárad időközben kapitulált. Több hetes alkudozás kezdődött Haynauval. A vár végül szeptember 27-én megadta magát. Klapka október 3-án adta ki utolsó napiparancsát bajtársaihoz.

„Bajtársak!
Keblem elszorúl, a midőn utoljára szólok hozzátok, hozzátok, a kikhez engem oly sok öröm és bánat, annyi drága honfivéren vásárolt dicsőség és a legszentebb kötelesség közös érzelme eltéphetlen láncokkal kötöz.
Nem régen léptünk erre a szép, de küzdelmes pályára. A legnemesebb önfeláldozással küzdöttünk kitűzött célunk eléréséért. Megtettük, a mit emberi erő megtenni képes és pirulás nélkül állhatunk meg Isten és a világ ítélőszéke előtt.
De a sors könyvében máskép volt megírva! – És így lelépünk a pályáról, a melyre a közjó iránti érzület egykor oly szép reményvirágokat hintett volt, és a melyen ugyan elvérezhetünk még, de a haza ügyének nem tehetünk többe szolgálatot!
Lelépünk, mert úgy kívánja a haza, melynek a jövőben is szüksége van hű fiakra; – lelépünk, mert még szent kötelezettségeink vannak azon haza iránt, a melynek a jövőre vonatkozólag egyetlen vigasztalását a mi törhetlen ragaszkodásunkban találja.
Maradjatok azért továbbra is a haza oszlopai és támaszai! A rátok bízott feladatot az utolsó pillanatig férfiasan és következetesen végrehajtottátok. Meghajoltatok, mert meg kellett hajolnotok! – Az események vas vesszeje alatt hajoltatok meg, – ez a körülmény és a megmentett becsület mindnyájatokat megnyugvással tölthet el!
Fogadjátok azért férfias és elszánt küzdelmeitekért a hazának legforróbb köszönetét. Fogadjátok egyszersmind az én legszívesebb, legbensőbb búcsúmat is. Isten veletek!!”

Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. 233–234. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A szabadságharc leverése után előbb Törökországban, majd Olaszországban és Svájcban élt emigrációban. Ezekben az években is aktívan politizált, az 1859-i osztrák–olasz–francia háború idején a Magyar Nemzeti Igazgatóság tagjaként részt vett az Olaszországi Magyar Légió megszervezésében és 1864-ben támogatta Garibaldi Ausztria elleni fegyveres akciójának előkészületeit. Az 1866-i osztrák-német háború idején Bismarck támogatásával felállította a Klapka Légiót, amely azonban már nem vett részt a hadműveletekben. A kiegyezés után hazatért, és az illavai kerület országgyűlési képviselője lett Tisza Kálmán balközép pártjában.

Klapka György síremléke a Kerepesi temetőben: 29-1–4. Szobrász: Róna József. Fényképezte: Varga József. – Digitális Képarchívum

 

Klapka György művei és a rá vonatkozó irodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

Az összeállításunkban idézett Klapka-emlékirat újabb kiadása, amely kiegészíti az 1886-i kiadás hiányait, Törzsgyűjteményünkben olvasható:

Klapka György: Emlékeimből [a szöveget gondozta, kiegészítette, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Katona Tamás], Budapest, Szépirodalmi, 1986. 

Klapka György halálának 125 éves évfordulójára emlékezve a Plakát és Kisnyomtatványtárunkban található, honvédtábornokunk nevéhez köthető nyomtatványainkat – a szabadságharc dokumentumait és a dualizmus korának aprónyomtatványait – ugyancsak digitalizáltuk, s ezeket összeállításunk második részében mutatjuk meg.

Mann Jolán (szerk.)

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr7112510829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.