„Kutattunk” az OSZK-ban – Képekkel

2017. október 09. 12:48 - nemzetikonyvtar

Ha kutatás, fejlesztés, innováció témakörében böngészünk az interneten, elsősorban a természettudományok területén zajló események eredményeiről olvashatunk. A bölcsészettudományok terén történő kutatások némileg háttérbe szorulnak, pedig a humántudományok berkeiben is számtalan feltárás zajlik. Az Országos Széchényi Könyvtárban is rengeteg kutatási eredményről tudunk beszámolni minden évben. Ezek egy részéről a Kutatók Éjszakáján interaktív programok, kerekasztal-beszélgetések és tárlatvezetések során győződhetett meg a nagyközönség 2017. szeptemebr 29-én.

Nyomozás a restaurátorműhelyben

A Kutatók Éjszakájának egyik különleges helyszíne az OSZK volt, hiszen olyan egyedi könyv-, plakát- és térképritkaságokat hoztunk elő a raktárakból, melyek közül több csak itt található meg. A Kutatók Éjszakája során – amellett, hogy a ritkaságaink közül néhányat megmutattunk – a kulisszák mögé is betekintést engedtünk a látogatók számára. Legnépszerűbb programjaink egyike a „színfalak” mögött zajlott, egészen pontosan a restaurátorműhelyben. A Restauráló és Kötészeti Osztály munkatársai, Érdi Marianne, Tóth Zsuzsanna, Vilcsek Andrea és Horváth Diána, amellett, hogy a kötéskutatás történetéről meséltek, a restaurátori munka mindennapjaiban zajló munka részleteit is bemutatták, sőt mi magunk is nyomozhattunk a könyvek története után: mikroszkóp segítségével határoztuk meg, hogy a könyvek bőrkötése milyen állat bőréből készült, majd nagyítót fogva a kötés díszítését vizsgálva azt igyekeztünk megállapítani, hogy vajon egy könyvkötőműhelyben készítették-e a kiállított köteteket. A helyszínen történő személyes tapasztalaton alapuló ismeretszerzés maradandó élményt nyújtott a résztvevők számára.

„Más csak levelenként kapja a borostyánt...” – Kincsek, kultusz,

Arany János illetve Tompa Mihály születésének 200. évfordulója egyaránt alkalmat biztosított arra, hogy az irodalomról kötetlenebb keretek között beszélgethessünk. Aranyról megtudtuk, hogy egykor úgy nyilatkozott, „föltettem magamban, nem olvasni többet, hanem élni hivatalomnak, családomnak, lenni közönséges ember, mint más”. Rózsafalvi Zsuzsanna az Arany-kiállításunk kurátora mesélte ezt, miközben elővette a tárlókból és belelapozott a Toldi-kéziratba. Az iratok rengeteg izgalmas információt rejtenek arról, hogy Arany hogyan dolgozott. Precizitására többek között abból következtethetünk, hogy minden kéziraton szerepel a munka megkezdésének és befejezésének dátuma. A lapokat vizsgálva az is kiderült, hogy Arany olyan tollat használt, mely az idővel gyorsan rongálja a papírt, így az autográfok folyamatos restaurációra szorulnak. Ezt a munkát itt a könyvtárban végzik az intézmény restaurátorai.

Nyomozás a restaurátorműhelyben

Tompa Mihály újrafelfedezését tűzte ki célul „Nincs talán még elfeledve a dal” című kiállításunk. Erre a kérdéskörre épült fel a tárlathoz kötődő kerekasztal-beszélgetés, mely felvezető kérdése is arra irányult, hogy vajon miért került Petőfi és Arany árnyékába Tompa. A témáról Vaderna Gábor és Takáts József irodalomtörténészekkel beszélgettek a kiállítás kurátorai, Szűts-Novák Rita és Patonai Ágnes. Felvetődött, hogy helyes-e egyáltalán triumvirátusként gondolnunk a három szerzőre, majd kiderült, Petőfi volt, aki így aposztrofálta hármukat, hogy felemelje magát Arany és Tompa mellé. Tompa leszakadását költőtársaitól betudhatjuk az irodalmi kánon folyamatos szűkülésének, a nyelv- és kultúraszerkezet módosulásának is, de természetesen Tompa munkássága sem elhanyagolható a kérdést vizsgálva.

Tompa Mihály emlékezete. Kerekasztal-beszélgetés

A Térképtár három programmal várta a Kutatók Éjszakája látogatóit. Jelenleg is látható az I. világháború eseményeit térképeken bemutató tárlatunk, melyen Samu Botond Gergő történész vezette körbe az érdeklődőket. A könyvtár a háború kitörését követően, 1914 szeptemberétől világháborús gyűjtemény kialakításába kezdett, melyet egészen az 1920-as évekig gyarapított. Ebből az anyagból állít ki különleges térképeket és dokumentumokat a tárlat. A Föld térképei mellett csillagtérképekkel is megismerkedhettünk Oláh Krisztina térképész segítségével. Az előadás során végigkövettük az égbolt fehér foltjainak eltűnését, megismertük azokat a tudós férfiúkat, akik jelentős szerepet játszottak ebben a folyamatban, információt kaptunk az egyes csillagképek elnevezéseinek okairól és az egymást követő korok égboltfelosztásának összefüggéseiről. Végül térképtörténeti előadáson vehettünk részt, melyet Danku György térképész tartott az érdeklődőknek. Ptolemaiosz Geográfiáján keresztül ismerhettük meg a területekről átfogó képet mutató geografikus és a térbeli viszonyokat egyszerűsítve ábrázoló, tájjellegű korografikus térképek sajátosságait.

A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944 (kiállítás)

Az éjszakát a magyar hangosfilm plakátjait bemutató kiállításunkon zártuk, ahol Nemlaha György szerkesztő, kritikus kalauzolt bennünket. Szinte minden plakát előtt megálltunk egy-egy történet, anekdota erejéig. Így értesültünk többek között arról, hogy Kabos Gyula egy időben azért tűnt fel sokszor a mozivásznon, mert anyagi gondjai miatt igyekezett minél több munkát vállalni. A kor tragikus időszakáról is szó esett, hiszen a zsidótörvények több színészt érintettek. Így egyes filmek nem kerültek a mozikba, vagy levették azokat a repertoárról. Számos film nem is maradt fenn. Az egyik legnagyobb hiány talán az Egy nap a világ Páger Antal és Muráti Lili főszereplésével.

Sok élménnyel távozhatott, aki nálunk töltötte a Kutatók Éjszakáját, és bízunk benne, hogy arról is képet kaphattak látogatóink, hogy a bölcsészettudományok izgalmas programok alapjául szolgálhatnak. Ezt bizonyítják a már zajló és előkészületben lévő őszi programjaink is: a KönyvTÁRlat beszélgetései, az Orientalisták az OSZK-ban előadásai, az Őszi ARANYlás programsorozat, valamint állandó és időszaki kiállításaink, és az azokhoz kapcsolódó interaktív múzeumpedagógiai foglalkozások.

Nagyképes válogatás!   

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr9412942421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása