Máig élő hírnevét leginkább a Gyöngyösi István Márssal társolkodó Murányi Vénus című művének, és a történet későbbi feldolgozásainak köszönheti.
A történelmi alakot nem könnyű elválasztani az irodalmi művekben létrehozott alaktól, hiszen a történelmi szakirodalomban gyakran hivatkoznak a Széchy Mária alakját így vagy úgy szerepeltető szépirodalmi művekre, az irodalmi feldolgozások pedig a valaha élt történelmi személyiséget (is) igyekeztek megjeleníteni. Blogbejegyzésünk első részében mégis kísérletet teszünk a történelmi személy, az „igazi” Széchy Mária bemutatására.
Széchy Mária arcképe. Egykorú festmény az Eszterházy hercegek fraknói várkastélyában – Digitális Képarchívum. A kép forrása: A magyar irodalomtörténet képekben, összeáll. és magyarázó szöveggel ell. Vende Ernő, Budapest, Athenaeum, 1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Homonnay Mária és Széchy György legidősebb leányaként valószínűleg 1610-ben született, nyolc testvére közül még két húga érte meg a felnőttkort. Anyjától szigorú protestáns, magyar nevelést kapott. Életét éppúgy végigkísérte a jólét, a pompa és a folytonos anyagi gondok egyvelege, mint a politikai konspirációk.
Apja Bethlen Gábor erdélyi fejedelem udvarában keresett neki férjet, tárgyalásokat is folytatott ez ügyben, de Széchy György 1625 augusztusában orgyilkosság áldozata lett. Feleségének nagy nehézséget okoz a több részre szakadt ország különböző pontjain elszórt családi birtokok megtartása, de végül sikerrel jár, a király segítségével. Széchy György halála után Homonnay Drugeth Mária 1626 májusában hűséget fogad II. Ferdinándnak, amelyben arról nyilatkozik, hogy Murány várát még holta után sem engedi át az erdélyi fejedelemséghez tartozó embernek. Mária lányát azonban ettől még (a korábbi terveknek megfelelően) férjhez adja gróf iktári Bethlen Istvánhoz, aki Várad várának főkapitánya, az akkori viszonyok között Erdély egyik főtisztviselője volt. Mária tehát jelentős társadalmi-politikai rangot szerzett a házassággal. Két kisgyermekük született, Krisztina lányuk 1631-ben halt meg, még hároméves sem volt, a második gyermek feltehetőleg fiú volt, ő még ennyit sem ért meg. 1632-ben a férj, Bethlen István is távozik az élők sorából – Széchy Mária húszas évei elején megözvegyül. Néhai férje családja igyekszik kiforgatni minden vagyonából, 1633 márciusában kénytelen megegyezni velük.
A dévai várkapu. Déva vára. A kép forrása: Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár
Maradék javainak megtartása érdekében próbál új házasságra lépni, ám az ecsedi egyezmény szerint újabb házassága esetére csak Déva maradt volna meg neki, amelyet nem örökíthetett volna. Mivel I. Rákóczi György fejedelem meg akarta akadályozni, hogy a Bethlenek kezébe túl nagy birtokok kerüljenek, Mária személyes tiltakozása célt ér. Birtokai megtartása mellett 1634. november havában Széchy Mária már rozsályi Kun Istvánné volt, esküvőjük költségét ő maga fedezte. A házasság nem volt túl sikeres, a köznapi, korlátozott anyagi és szellemi javakkal rendelkező férj nem volt megfelelő partner a főrangú életmódhoz és társasághoz szokott Széchy Máriának, és a Bethlenekkel folytatott pereskedésben, birtokvitában sem volt segítségére. Rákóczi fejedelem és felesége, Lórántffy Zsuzsanna próbál közbenjárni a házasság megmentése érdekében, sikertelenül. Mária 1636 végén elhagyta férjét és Dévára költözött a rozsályi birtokról. Kun István fegyveres kísérettel próbálja meg visszavinni, de kudarcot vall. Megindul a válóper.
Hogy Mária alakját később férfiasnak tartották, arra nem csak Mária határozott fellépése, saját ügyeiben való eljárása, de Gyöngyösi műve és a kortársak egyéb írásai is alapot szolgáltattak:
„Az elmúlt héten Kun Istvánné Vinczre ment volt lóháton, két pisztolya feltekerve, szablya a nyeregfőben, béllelt süveg a fejében, abban medáj, előtte két vezeték ló, azon is pisztolyok; egyetlenegy asszonyember vagy leány nem volt vele, csak mind férfiak. Többet is írhatnék felőle, de máskorra hagyom.”
Rákóczi György 1637. december 1-én Segesvárról kelt levele Lorántffy Zsuzsannának. Idézi: Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár
Acsády Ignác így folytatja Széchy Mária jellemrajzát:
„Fölébredt benne a tettvágy, az erély, a bátorság. Katonás asszony lett, a ki nem ijedt meg többé saját árnyékától. Háborgó lelke örökös foglalkozást, szórakozást keresett.
Mint egykor atyja, úgy ő sem tűrte a tétlenséget. (...) Ez időben kezdődött pénzzavara, mely végig kisérte egész életén. Noha anyja, a takarékos főuri nő e mintaképének iskolájából kerűlt ki, fényűzési hajlamait jövedelmével sohasem tudta összhangba hozni.
Nemcsak toilettjére, ékszerre, gyöngyre költött sokat; kedvelte a drága szőnyegeket, bútort, de főleg a köves, aranyos, ezüstös lószerszámot, értékes bársony, aranyvirággal hímezett nyergeket s más efféle fényűzési czikket, melyből mindig nagy készlettel rendelkezett.
E mellett nemes szívü, jótékony asszony volt, ki eszményi czélokra is készségesen áldozott. Már ez időben segélyezett szegény tanulókat s nagyobb adományokat tett kórházakra. Jó szíve és pompakedvelő hajlamai egyaránt kimerítették pénztárat. Szükségleteit különböző pénzműveletekkel kellett fedeznie. Hol ékszereit tette zálogba, hol áruba bocsátott birtokaiból egyetmást. Végre 1640. nov. 8-án eladta kalandjai színhelyét, Dévát s Tasnádra költözött át.”
Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár
Murány vára a 18. században. Herczeg Koburg Fülöp ő fensége Szent-Antali kastélyában levő régi festmény után metszette Pollák. Fametszet. A kép forrása: Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár
Mária Murányból hozott magával személyzetet, és gyakran hazalátogatott. Murány vára 1617-ben került a család birtokába, amelyet Széchy György átalakíttatott, hogy a főúri család igényeinek megfelelő legyen. Anyja szigorúsága és Mária költekező életmódja miatt sok volt a konfliktus és a veszekedés. A viszály a végrendelkezést is érintette, az anya a másik két nővér javára korlátozni akarta Mária örökségét – amely talán összefüggésben állhatott a Habsburg uralkodónak tett hűségesküvel –, és meg akarta akadályozni, hogy Mária később megtámadhassa a végrendeletet. Ennek érdekében Homonnay Mária még attól sem riadt vissza, hogy fogságba vesse a saját lányát. Mária természetesen szabadulása után azonnal érvénytelennek nyilvánította a nyilatkozatot. Végül kibékülnek anyjával, a végrendelet értelmében Muránynak a három lány lett a tulajdonosa.
Mária sógora, Széchy Éva férje, Illésházy Gábor 1643 decemberében Murányba indul, és ezzel kezdetét veszi az az eseménysor, amely végül a híres-hírhedt „ostromhoz” vezet.
Illésházy szerette volna másként felosztani a családi birtokokat és megegyezni Máriával, de az időközben kitörő háború átírta a viszonyokat. Széchy Mária sógora ugyanis I. Rákóczi Györgyhöz csatlakozott, aki lefoglalta a királypártiak földjeit, III. Ferdinánd viszont az erdélyi fejedelem támogatóit igyekezett megfosztani birtokaiktól. Illésházy saját magyar és német zsoldosait hozta a várba, Máriát pedig kihagyták abból a megegyezésből, amelyet a két másik lány és a két sógor kötött Murányról. Mivel az udvar nem tett különbséget a családtagok között, Mária hiába várt segítséget a királytól. A várat és a birtokokat viszont mások is igyekeztek megszerezni maguknak, az egyikük éppen Wesselényi Ferenc, füleki várkapitány volt, aki úgy gondolta, ha megszerzi a várat, helyben lévőként nagyobb eséllyel kapja meg a királytól, mint bármelyik távoli pályázó.
Mária tehát kilátástalannak tűnő helyzetben találta fel magát és oldotta meg a maga számára a legkedvezőbb módon a problémát azzal, hogy 1644. augusztus 5-én a gyakorlatilag bevehetetlen várat csellel átjátszotta Wesselényinek, majd néhány napon belül, augusztus 7-én hozzá is ment feleségül.
Wesselényi Ferenc portréja. Wiedemann Com. Gloriæ I. gyűjteményéből. Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár
1645-től a Szécsi Anna Mária nevet használta. Áttért férje katolikus hitére, amivel azonnal alkalmat ad a házasság érvényességének megtámadására, hiszen előző férje, Kun István még élt, a katolikus egyház pedig nem ismeri el a válást. A Wesselényiék kezdeményezésére indult vizsgálat után az esztergomi érsek nyilvánította érvényesnek a házasságot, birtokaik megtartásáért azonban tovább folyt a harc. Végül 1650-ben adott ki a király új adománylevelet, hosszas egyezkedések után ekkor került Murány végleg a tulajdonukba.
Murány ezután fontos szerepet töltött be nemcsak a házaspár, hanem az ország életében is. Wesselényi ugyanis előbb gróf, azután felsőmagyarországi főkapitány, majd 1655. március 15-től Magyarország nádorispánja, Széchy Mária pedig ezzel nádorné, az ország első asszonya lett, és bár Wesselényi sokat utazott, 1655-től külön szabályzattal Murányt tette meg hivatalos központjává.
Széchy Mária határozottan alakította saját sorsát, önállóan járt el saját ügyeiben, szerette a pompát és a fényűzést, de ugyanakkor mecénásként is működött, többek között Pázmány Péter imádságoskönyvét is megjelentette, de verseket is írt.
Pázmány Péter: Kempis Tamasnak Christvs követeserül négy könyuei, Bécs, [Rikhesz Sussanna], [1665 k.] Címlap a Széchy család címerével – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Hungaricana. Közgyűjteményi portál
„Még a múlt században megvolt Balassa Bálint költeményeinek egy kézirati példánya s benne három ének, melyet Széchy Mária szerzett Murányban, hol Balassa költészete nagy kedveltségnek örvendett. Wesselényi különösen szerette a régi Magyarország e legnagyobb lirikusát, ismerte dalait s leveleiben sűrűn szokta idézni.”
Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár
A Wesselényi-féle összeesküvés („a Wesselényi-per – vagy ahogyan a kortársak a nádor halála után hívták: conjuratio, illetve rebellioni Nadasdiano–Zrínyianae” – írja Jankovics József Széchy Mária tanúvallomásait idéző tanulmányában) közvetlen előzménye az volt, hogy 1664-ben az udvar a török elleni átfogó támadás indítása helyett megkötötte a „szégyenteljes” vasvári békét.
Ezt követően a törökök portyázásai korábban nem érintett területekre is jellemzőek lettek, Széchy Mária éppen Murány környékén tapasztalta ezt meg. Az összeesküvéshez való csatlakozásra tehát közvetlenül is okot adhatott a cél, hogy Murány lehetőleg sértetlenül Széchy Mária és Wesselényi Ferenc kezén maradjon. Ráadásul Wesselényi azt tapasztalja, hogy az udvarban már nem hallgatnak rá.
Széchy Mária hitlevele 1666-ból. A bécsi és kir. titkos állami levéltárban levő eredeti után. A kép forrása: Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár
„Nincs többé olyan összeesküvés hazánk történetében, mint az, mely a vasvári béke után létesűlt s 1670-ben a nemzet és királya közt a csaknem félszázados fegyveres küzdelmet megnyitotta. Nemcsak azért, mert a nádor, a primás, az országbiró, a horvát bán, Erdély választott – nem tényleg uralkodó – fejedelme – mindnyájan katholikusok – álltak a főleg protestans tömegeknél népszerű mozgalom élén. Azzal is emlékezetes az, hogy a magyar nők soha oly tevékeny szerepet nem játszottak politikai mozgalomban, mint akkor. Úgy szólván egy asszony kezdeményezte; egy másik asszony volt éltető eleme, némileg középpontja sokáig. Az első lépést Zrínyi Péterné – Frangepán Kata – tette, midőn férje tudta nélkül a francia diplomáciával érintkezni kezdett s így a mozgalom addigi helyi jellegét nemzeti-, sőt nemzetközivé változtatta át. Csakhamar Széchy Mária lépett előtérbe a nagy drámában, melybe Kemény Jánosné, az özvegy fejedelemasszony szintén belejátszott, míg az ellentáborban Báthory Zsófia férfias elszántsággal lobogtatta a royalismus zászlóját.
Magyarország nádorában a mozgalom tekintélyes vezetőjét, nejében pedig munkás tagot nyert, kinek különösen az jutott feladatul, hogy az ország távoli vidékein szétszórt összeesküvők érintkezését, irásbeli összeköttetéseit közvetítse.”
Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár
Jankovics József szerint Széchy Máriát a kortársak aztán egyszerre tartották a legfőbb lázadónak és a legfőbb árulónak is. Az összeesküvés felfedését maga Wesselényi kezdi el, a nádor 1667-ben bekövetkező halála után Széchy Mária bocsátja az udvar rendelkezésére az iratokat. A mozgalomban betöltött szerepéről valamelyest árnyaltabb képet kaphatunk vallomásaiból, bár nyilvánvaló, hogy azokban igyekszik saját szerepét kisebbíteni.
1670-ben a király német helyőrséget vezényel Murányba és megtiltja Máriának az összeesküvőkkel való kapcsolattartást, egyúttal utasítja az oda menekülő tagok kiadására, illetve megkezdi a vagyona lefoglalását. Mária megpróbálja megvédeni a javait, de nem jár sikerrel. Bécsbe kell mennie, nem is térhet vissza többé Murányba. Életjáradékot utalnak neki, és csak 1676-ban kap engedélyt rá, hogy Bécsből Kőszegre költözzön.
„Tágabb családja, a Széchyek lakóhelyén telepedett le, ma is áll egykori lakóháza, a belvároson kissé túl, de a templomhoz közel. Örök vállalkozói kedvét visszanyerve ismét emberek közé vágyott, az ő javukra próbált munkálkodni, ha nem is olyan fontos pozícióban, mint országirányítói szerepben, és életét gyógyszerek készítésének, az orvoslásnak szánta, s patikaműhelyt nyitott. Még segédet is szerzett munkája megkönnyítéséhez, a jelentkező ifjú azonban hamarosan búcsút mondott a főnökének, azt felpanaszolva, hogy nem használja a modern gyógyszereket, hanem csak az általa ismert hagyományos orvosságokkal, bizonyára gyógyfüvekkel és egyéb, esetleg obskurus anyagokkal kísérletezett.”
A kortársak úgy tudták, hogy 1679. július 18-án halt meg, de csak szeptember 20-án temették el, egyszerű szertartással a jezsuita templomba.
Nagy László – és az ő kötete alapján Jankovics József is – hivatkozik egy 1685-ben kelt, nyomtatásban 1872-ben megjelent levélre, amelyet „Tekintetes nagyságos Széchi Mária asszonynak, néhai tekintetes Wesselényi Ferencz uram meghagyatott özvegyének” címeztek, Munkács várába küldte egy bizonyos Károlyi Gáspár. A történész szerint kizárt, hogy a címzés vagy akár a dátum tévedés, elírás volna. Helyette azt feltételezi, hogy Széchy Mária saját halálát megrendezve, kihasználva a Kőszegen dühöngő pestisjárványt, megszökött, és visszavonultan, rejtőzködve élt valahol a Dunántúlon, majd 1683 nyarán kerülhetett kuruc fogságba, és rabként jutott a Zrínyi Ilonával kötött házassága révén már Thököly uralma alá tartozó Munkács várába. A levél tanúsága szerint fogolycserével próbált kiszabadulni, de elutasították.
„További sorsáról most már tényleg nincs hírünk, lehet, hogy még megérte 1688 januárját, amikor Zrínyi Ilona feladta Munkácsot a várat ostromló császári csapatoknak, Thököly Imre fejedelmi jelvényeit pedig átadták Lipót császárnak. Széchy Mária viszont, hetvenéves körüli kora ellenére, lehet, hogy ezen ínséges időkben új kalandokra indult.”
Források és felhasznált irodalom:
- Gyöngyösi István Marsal tarsalkodo Muranyi Venus. Avagy annak emlekezete: miképpen a’ méltóságos groff hadadi Veselenyi Ferencz Magyar Ország palatinussa, akkor füleki fő kapitány, ... gróff rimai Szetsi Maria aszszonnyal, jövendőbéli házasságokról való titkos végezése által tsudálatosképpen meg-vötte a hires murányi varat. Mellyet írt vólt ugyan ő nagyságok komornikja Gyöngyösi István magyar versekben szerezvén, Kolozsvár: Telegdi Pap Sámuel?, 1702.
- Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.)
- Nagy László: Kard és szerelem. Török kori históriák, Budapest, Gondolat, 1985.
- R. Várkonyi Ágnes: A rejtőzködő Murányi Vénus, Budapest, Helikon, 1987.
- Jankovics József: A történelemalakító nő. Széchy Mária szerepe a Wesselényi-„összeesküvés” felemelkedésében és bukásában. In. Műhely, 42. évf. 1. sz. (2019.), 56–67.
A blogbejegyzés második része.
Patonai Anikó Ágnes
