Károlyi Gyula nem tartozik a 20. századi magyar történelem legismertebb alakjai közé, noha a maga korában jelentős tekintéllyel és politikai befolyással rendelkezett. A ma százötven évvel ezelőtt, a Szabolcs vármegyei Nyírbaktán született arisztokrata 1931-ben, miniszterelnöki kinevezésével ért el közéleti pályájának csúcsára. Jelen írás a korabeli sajtó segítségével azt mutatja be, hogy a közvélemény hogyan vélekedett személyéről.
Az édesapa: Gróf Károlyi Tibor. In. Vasárnapi Ujság, 45. évf. 37. sz. (1898. szeptember 11.), 1. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum
A budapesti piarista gimnázium elvégzése után a budapesti egyetemen hallgatott jogtudományt, majd a bonni és a berlini tudományegyetemeket is látogatta. Szülei, Károlyi Tibor és Degenfeld-Schomburg Emma révén jelentős vagyonnal és kapcsolati hálóval rendelkezett, 1905-től a főrendi ház tagja lett, majd a függetlenségiek vezette koalíció idején, 1906 és 1910 között Arad vármegye és város főispánja volt. Ettől eltekintve fiatalabb korában viszonylag ritkán lépett fel a nyilvánosság előtt, többnyire csak a válsághelyzetekben vállalt vezető szerepet. 1919-ben, a történelmi Magyarország összeomlása után, a Tanácsköztársaság zűrzavaros időszakában vállalkozott arra, hogy miniszterelnökként irányítsa az Aradon, majd később Szegeden a proletárdiktatúrával szemben szerveződő ellenkormányt, amelyben Horthy Miklós töltötte be a hadügyminiszteri posztot. Székéből hamarosan távoznia kellett, mivel nem bírta a megszálló francia csapatok bizalmát, azonban Horthyval továbbra is baráti kapcsolatban maradt, és az 1920-ban kormányzóvá választott admirális egyik legfontosabb tanácsadójává vált.
Miután a húszas évek végére az államfő bizalma egyre inkább megingott az 1921 óta folyamatosan hatalmon lévő gróf Bethlen István miniszterelnökben, Károlyi előtérbe került, és 1930 végén elfogadta a külügyminiszteri kinevezést. A világgazdasági válság hatásainak magyarországi megjelenése, a gazdasági, pénzügyi és a nyomukban jelentkező politikai krízis hamarosan kikezdte Bethlen maradék politikai tőkéjét, aki 1931. augusztus 19-én, tízévi kormányzás után bejelentette lemondását. Az államfő ekkor Károlyit kérte fel az új kormány megalakításra, amely augusztus 24-én lépett hivatalba.
Képriport a Károlyi kinevezését megelőző kormányválságról: Gróf Károlyi Gyula kijön a Várból a kormányzói kihallgatás után s az újságírók megrohanják: – Ki lesz a miniszterelnök? – Én?!... ki mondta ezt az uraknak?... In. Pesti Napló, 1931. augusztus 20. – Törzsgyűjtemény
A sajtó figyelme természetesen azonnal az új miniszterelnökre irányult, hiszen rá várt a vészhelyet elhárításának nehéz feladata. A legitimista és ellenzéki irányvonalú Magyarság című napilap felelős szerkesztője, Milotay István szerint például Károlyinak a következő kérdéseket kellett megválaszolnia:
„Hogyan tudja rábírni ezt a többséget, hogy szakítson születésének és tízéves létének terheltségével, hogy fogja kiemelni a kormányzatot és az egész rendszert a politikai és erkölcsi megromlottságnak abból az állapotából, amely természetes légkörévé, éltető talajává vált? […] S hogy fogja kielégíteni azokat a várakozásokat, melyekkel a föllélegző közszellem vállalkozását kíséri, az új embernek kijáró érdeklődéssel és a felpislákoló remény enyhületével?”
Milotay István: Bethlen István. In. Magyarság, 1931. augusztus 20. 1. – Törzsgyűjtemény
A lap egy másik cikke azt sugallta, hogy Károlyi több bizalomra tarthat igényt, mint elődje, hiszen őt nem terheli személyes felelősség Bethlen hibáiért.
„Károlyi Gyula gróf tulajdonképpen előkelő idegen az egységes pártban. […] mindenki tudja róla, hogy a végletekig kötelességtudó, erkölcsileg egészen antik szabású politikus s hogy tiszteletreméltó személyes képességekkel rendelkezik”.
A Bethlen-kormány szerdán meglepetésszerűen lemondott. In. Magyarság, 1931. augusztus 20. 3. – Törzsgyűjtemény
A sajtóreakciók feltűnő közös jellegzetessége, hogy az újságírók gyakran hangsúlyozták: annak ellenére, hogy Károlyi volt a hivatalban lévő külügyminiszter, a közvélemény mégis alig ismerte. Ezt a tényt külön kiemelte a korszak népszerű bulvárlapja, Az Est is, amely rövid riportot közölt a frissen kinevezett miniszterelnökkel. Az újságíró a cikk bevezetője szerint véletlenül találkozott össze egy vasárnap délután a Duna parton az ernyővel a kezében sétálgató kormányfővel, aki előzőleg egy szerény vendéglőben költötte el egyszerű ebédjét, amit sörrel öblített le. Az újságíró hangsúlyozta, hogy Károlyit senki sem ismerte fel a tömegben, vagyis az ország második leghatalmasabb embere úgy viselkedik a köztereken, mint egy egyszerű átlagpolgár. Ez pedig már önmagában is alkalmas volt arra, hogy rokonszenvet keltsen az irányában – szemben elődjével, Bethlen Istvánnal, akit gyakran vádoltak azzal, hogy a közpénzekből felesleges luxusberuházásokat valósít meg.
„Gróf Károlyi Gyula puritán, egyszerű életéről nemcsak szűkebb családi környezetében tudnak, hanem politikai körökben is. Károlyi Gyula nemcsak arcban hasonlít unokafivéréhez, Tisza Istvánhoz, hanem minden formaság nélküli egyszerű életmódjában is.”
Ebéd utáni interjú gróf Károlyi Gyulával. In. Az Est, 1931. augusztus 25. 5. – Törzsgyűjtemény
Hasonló imázs bontakozik ki a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszava című lap portréjából is, amelynek szerzője beszámolt arról, hogy életében először 1931 elején, egy hideg téli napon, egy villamoson látta Károlyit. Először nem hitte el, hogy tényleg a külügyminiszterrel utazott együtt, de egy kollégája felvilágosította:
„Károlyi sohasem veszi igénybe az állami autót és mivel magánautója nincs, villamoson vagy gyalog jár. Károlyi Gyula – mondotta ez a kollegám – az egyetlen aktív miniszter, aki magára is értelmezi az állami takarékosságot és még olyan kiadástól is meg akarja kímélni az államháztartást, mint egy miniszteri autó tartása.”
Nadányi Pál: Károlyi Gyula gróf. Pillanatfelvételek az új magyar miniszterelnök emberi és politikai egyéniségéről. In. Amerikai Magyar Népszava, 1931. augusztus 22. 4. – Törzsgyűjtemény
A szerző másik fontos megfigyelése a politikus és a nyilvánosság viszonyára vonatkozott:
„Az a néhány mondat, amit mondott, olyan megfontolt volt minden szavában, sőt betűjében is, hogy egy árnyalattal sem lehetett másképpen értelmezni, mint ahogy akarta. Úgy tűnt fel nekem, hogy Károlyi Gyula gróf mint politikus kitűnően tudja magát elbarikádozni, védeni, de halk és finom egyéniségéből mintha távol állna az, hogy éles eszközöket vegyen igénybe, ha támadnia kell.”
Nadányi Pál: Károlyi Gyula gróf. Pillanatfelvételek az új magyar miniszterelnök emberi és politikai egyéniségéről. In. Amerikai Magyar Népszava, 1931. augusztus 22. 4. – Törzsgyűjtemény
A megfontoltság és önzetlenség erényeit hangsúlyozta Károlyival kapcsolatban Bethlen István is, aki – a keresztény párt orgánumának számító Nemzeti Újság tudósítása szerint – a kormánypárt előtt tartott búcsúbeszédében hangoztatta:
„[utódja] nem azokból a fecsegő magyarokból való, akik üres kritikával állnak elő a közéletben”, hanem a „keménykötésű, csendes és szótlan magyarokból való, akik nehéz időkben helytállnak, és amikor a jutalomosztásra kerül a sor, eltűnnek.”
Károlyi Gyula gróf nagyszabású programbeszéddel mutatkozott be az Egységes Párt előtt. In. Nemzeti Újság, 1931. augusztus 25. 4. – Törzsgyűjtemény
Károlyi felszólal a miniszterelnöki bársonyszékből. In. Képes Pesti Hírlap, 1931. november 5. – Törzsgyűjtemény
A liberális sajtó egyik vezető orgánuma, a Pesti Hírlap szintén szükségesnek ítélte, hogy részletes portét adjon olvasóinak az új kormányfőről. Az álnéven publikáló szerző érezhetően jól ismerte a politikust, hiszen az írás nagyrészt személyes emlékeken alapult. „Kevés szavú, előzékeny, kedves ember, aki azonban első benyomásra bizonyos hidegséget sugároz ki. Gőgös? Nem. Magába zárkózott, bizalmatlan? Nem. Hát mi lehet az oka, hogy ezt a melegszívű embert, ezt a megbízható, őszinte jó barátot, ezt a lelkes hazafit annyian félreértik?” – tette fel a kérdést, amire azzal válaszolt, hogy Károlyi túl nagy önfegyelemmel és önkritikával rendelkezik, ezért embertársainak jelentős része kényelmetlennek találta személyiségét. Ő maga azonban nagyon jó benyomásokkal rendelkezett róla. A háború előtti emlékeket felelevenítve arról írt:
„Ez a szelíd, csendes ember vasfegyelmet tudott fenntartani a gazdaságban […] mindezt hangtalanul, mosolyogva – de megfellebbezhetetlenül. Aradon úgy emlegették, mint Arad megye legjobb főispánját. Nem a mágnás főispán-típust képviselte, hanem a lelkiismeretes, szorgalmas hivatalnokét. […] Azt hiszem, nem árulok el családi titkot, ha elmondom, hogy Károlyi Mihály nem tartozott a kedvencei közé. Már békében kifogásolta esztelen tékozlását. Nem tartotta úri és korrekt dolognak, hogy valaki a reá bízott családi vagyont eltékozolja. Ő maga direkt becsületbeli kérdést csinált belőle, hogy a reá bízott vagyont hiánytalanul adja tovább az utódjának. […] Nem hallgathatom el azonban, hogy gróf Károlyi Gyulának mint politikusnak, nagy hibái vannak: túl becsületes, egyenes és puritán ember.
Súlyos handicap egy politikusnál.”
D’Artagnan: Intimitások gróf Károlyi Gyuláról. In. Pesti Hírlap, 1931. augusztus 22. 4–5. – Törzsgyűjtemény
A közvélemény tehát alapvetően rokonszenvvel tekintett rá miniszterelnöki kinevezésekor, ő pedig a személyes példaadás segítségével is igyekezett meggyőzni a társadalmat a szigorú takarékosság szükségességéről: az állam pénzügyi egyensúlyának helyreállítása érdekében kemény megszorításokat vezetett be. A takarékosság jegyében leállították a központi beruházásokat, csökkentették a fizetéseket, nyugdíjakat és az egyéb szociális ellátásokat. Károlyi a kormányzattal sem kivételezett, és még a minisztereket szállító állami autókat is kivonta a forgalomból – igaz, mint láttuk, ez az ő napirendjében nem okozott változást.
A szigorú takarékosság révén sikerült elkerülni az államcsődöt, javult a költségvetés helyzete, azonban mindez önmagában nem volt elegendő a krízis megoldásához, és a megszorítási politika idővel egyre erősebb társadalmi elégedetlenséghez, a politikai szélsőségek megerősödéséhez vezetett. A látványos eredmények hiánya a kormánypárton belül is kiélezte az ellentéteket, amelyeket Károlyi nem tudott kiegyenlíteni. Alig több mint egy év kormányzás után, 1932. szeptember 21-én benyújtotta lemondását. Utóda Gömbös Gyula lett. A Borsszem Jankó című liberális élclap karikatúrája is a közvélemény rokonszenvének elpárolgását jelzi.
A felszarvazott férj. A Borsszem Jankó egyik régi adomája nyomán. In. Borsszem Jankó, 1931, 23. sz., 13. – Törzsgyűjtemény
A kudarc ellenére Károlyi továbbra is a kormányzó egyik legbefolyásosabb tanácsadója maradt, sőt Horthy a második helyen őt javasolta az országgyűlésnek lehetséges utódjaként. 1939-ben azzal keltette fel a közvélemény figyelmét, hogy a második zsidótörvény elfogadása ellen tiltakozva lemondott felsőházi tagságáról.
A második világháború, majd a szovjet megszállás után kiépülő rendszer a teljes reménytelenség állapotába sodorta. 1947-ben egy régi barátjának kifejtette:
„Az orosz még soha nem ment ki sehonnan, ahová beférkőzött. A Nyugat odadobott nekik […] Én nem bírom ezt az állapotot. […] Részemre már nem sokáig áll a világ, látod, már nem is ízlik igazán a pipázás sem!”
Sipos Péter: Gróf Károlyi Gyula, az öreg pipás. In. História, 34. évf., 2012. 8. sz., 19. – Törzsgyűjtemény
Gróf Károlyi Gyula 76 éves korában, 1947. április 23-án, szívizombetegség következtében hunyt el.
Klestenitz Tibor (MTA–OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport,
19. századi Könyv- és Sajtótörténeti Műhely, ELKH munkatársa)
