Emlények – Arany János-emlékév 2017

2017. február 21. 17:12 - nemzetikonyvtar

Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére könyvtárunk, valamint a Magyartanárok Egyesülete és a Magyar Olvasástársaság „Te aranyok Aranya!” – Arany János-szavalóversenyt hirdet magyarországi és határon túli magyar felső tagozatos (algimnázium) és középiskolás (főgimnázium és szakiskolák) diákok számára.

Az iskolák által nevezett diákok területi döntőkön mérkőznek meg egymással – várhatóan 2017. október 14. és november 17. között. A területi döntőkből 3-3 diák kerülhet az országos döntőbe, melyet 2017. november 25-én tartunk az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében Budán, a Várban. A verseny fővédnöke Kányádi Sándor költő. További részletek a versenyről. 

Arany János Családi Nap

Sorozatunkban két és fél héten keresztül a középiskolai korosztály számára megadott kötelezően választható versekkel – A lejtőn, A tölgyek alatt, A vigasztaló, A világ, Emlények, Kozmopolita költészet, Névnapi gondolatok, Tamburás öregúr, Válasz Petőfinek, Visszatekintés – foglalkozunk.

Petőfi rajza Arany Jánosról (1847) – Kézirattár 

Ki nékem álmaimban
Gyakorta megjelensz,
Korán elhunyt barátom,
Van-é jel síri fádon,
Mutatni, hol pihensz?

Oh! mert hiába költ már
A hír nekem mesét,
Hogy még tán eljövendesz:
Tudom én, mit jelent ez
Ellenmondó beszéd.

Igen, a hír halálod
Kimondani haboz,
S hogy a nehéz követség
Nagyon zokon ne essék,
Szavában ingadoz.

Arany János: Emlények I. (Részlet)

Arany János Emlények című háromrészes költeményének első két részét 1851-ben, míg a harmadik részt csak 1855 júniusában írta meg. Az „emlény” nyelvújítás kori szó, melynek jelentése emléktárgy, emléklap. A „Korán elhunyt barátom” sor természetesen Petőfi Sándorra vonatkozik, akinek a nevét ki sem kellett mondani, mert mindenki tudta, az Emlények című költemény róla szól, Arany hozzá írta emlékversét.

Majd elragadja tőlem
A már adott reményt;
Majd, amidőn elillant,
Távolról visszacsillant
Még egy csalóka fényt.

Hány bús alakban látom
Éjente képedet!
Sírból megannyi árnyak...
S kik onnan visszajárnak,
Nem hoznak életet.

Arany János: Emlények I. (Részlet)

Kosztolányi az „elillant-visszacsillant” rímpárban a „t” toldalék kétféleségére figyelmeztet: az „elillant” igében a „t” a múlt idő jele, míg a „visszacsillant” igében műveltető képző.

Valami visszacsillan: de valamit visszacsillanni nem lehet. Ellenben valaki valamit visszacsillant (visszacsillanthat egy fényt, egy emléket, egy reményt). Ez a képző ezekben a szópárokban is előfordul: kel-kelt, terem-teremt, válik-vált, bán-bánt, pattan-pattant, lobban-lobbant stb. Íme, egy elmés csöpp t-betű játszik és bújócskázik velünk. Megtéveszt, majd elandalít. Nyilvánvaló, hogy aki a verset írta, az alkotás lázában lelte meg az összecsengést, s az olvasó, aki a verset hallgatja, szintén az ösztönével, egy másodperc alatt ragadja meg, tisztázza, élvezi azt, amit most a rím vegyi elemzése kiderített.

Kosztolányi: A rím elemzése (Pesti Hírlap, 1933. szeptember 3.). In. Nyelv és lélek, [vál. és sajtó alá rend. Réz Pál]. Budapest, Osiris, 1999, 477. 

Petőfi és Arany 1847 télutóján kezdődő barátságának első dokumentuma Petőfi 1847. február 4-i keltezésű levele, amely kitörő és őszinte örömmel köszöntötte a Toldi szerzőjét. Arany válaszát további levelek és verses episztolák követték, majd 1847 nyarán barátságuk tovább erősödött, amikor Petőfi személyesen is meglátogatta Szalontán barátját, és tíz napig nála, családja körében vendégeskedett. Ekkor rajzolta le Petőfi a szalontai Csonka-tornyot, és Aranyról is ekkor készítette portréját.

A szabadságharc leverését követően Arany több verset is szentelt barátja emlékének, akinek alakja megjelenik többek között A lantos (1849), a Névnapi gondolatok (1849 karácsonya) és a Letészem a lantot (1950) című verseiben is. Hogy barátja elvesztését Arany egy életen át siratta, mutatja egy kései, 1879-ben keletkezett verse, a Harminc év múlva. Szendrey Júlia egy évvel Petőfi halála után ismét férjhez ment – 1850. július 21-én megesküdött Horvát Árpád történésszel. Arany augusztusban e hír hallatára írta meg A honvéd özvegye című versét, és bár ennek közlésére életében nem adott engedélyt, a kéziratban terjedő verset a közfelháborodás mégis országosan ismertté tette. A honvéd özvegyével szemben az Emlények valódi remekmű. A vers a felejtéssel szemben az emlékezést örökíti meg. A testvére holttestét az élete árán is eltemető Antigoné példáján keresztül mutat rá, hogy a méltó emlékezésnek a jelölt sírhely és a végtisztesség megadása az előfeltételei.

Behantozatlan áll
Hamvai fölött a hely.
Hol, merre nyugszik ő,
Nem mondja semmi kő,
Nem mondja semmi jel.

S hazám leányi közt
Nincs egy Antigoné,
Ki sírját fölkeresve,
Hantot föléje nyesve,
Virággal hintené!

Arany János: Emlények II. (Részlet)

A harmadik rész jambikus lejtésű sorai Petőfi Egy gondolat bánt engemet című versének utolsó soraihoz hasonlóan az elmélyült gyászt mutatják:

De nyugszik immár csendes rög alatt,
Nem bántja többé az „Egy gondolat”.

Mely annyit érze, hamvad a kebel,
Nyugalmát semmi nem zavarja fel.

A lázas álom, a szent hevülés,
Ama fél jóslat... vagy fél őrülés,

Mely a jelenre hág, azon tipor
S jövőbe néz – most egy maréknyi por.

De jól van így. Ő nem közénk való –
S ez, ami fáj, ez a vigasztaló.

A könny nem éget már, csupán ragyog;
Nem törlöm még le, de higgadt vagyok.

Arany János: Emlények III. (Részlet)

A vers utolsó strófáiban pedig a holt barát élőként jelenik meg, aki nemcsak az emlékezésben, hanem öntörvényűen, saját létmódjánál fogva is jelen van és hat. A „szellem” azonban itt a romantikus megjelenítés ellenére sem a „kísértet”-et jelenti, hanem a „szellemiséget”, az „alkotóerő”-t. Ez indokolja a feltámadás, a halál felett aratott diadal felismeréséből fakadó boldog felkiáltást: „Övé! kiáltom, itt, ez itt övé: / A szín erős, nem illik együvé.”

Gyakran, ha az ég behunyta már szemét,
Gyakran érzem lobogni szellemét.

Szobámba leng az a nyilt ablakon,
Megmegsimítja forró homlokom.

Hallom suhogni könnyü lépteit
És önfeledve ajkam szól: te itt?...

S döbbenve ismerek fel rajzomon
Egy-egy vonást, mit szellemujja von.

„Övé! kiáltom, itt, ez itt övé:
A szín erős, nem illik együvé.”

És áldom azt a láthatatlan kezet...
Múlass velem soká, szelid emlékezet!

Arany János: Emlények III. (Részlet)

Egy lépéssel közelebb az értékek megosztásához

Országos Széchényi Könyvtár
Adószám: 15309123-2-41

A személyi jövedelemadó 1%-áról való
rendelkezés határideje egységesen 2017. május 22.
Köszönjük szépen :)

komment

A világ – Arany János-emlékév 2017

2017. február 20. 10:31 - nemzetikonyvtar

Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére könyvtárunk, valamint a Magyartanárok Egyesülete és a Magyar Olvasástársaság „Te aranyok Aranya!” – Arany János-szavalóversenyt hirdet magyarországi és határon túli magyar felső tagozatos (algimnázium) és középiskolás (főgimnázium és szakiskolák) diákok számára.

Az iskolák által nevezett diákok területi döntőkön mérkőznek meg egymással – várhatóan 2017. október 14. és november 17. között. A területi döntőkből 3-3 diák kerülhet az országos döntőbe, melyet 2017. november 25-én tartunk az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében Budán, a Várban. A verseny fővédnöke Kányádi Sándor költő. További részletek a versenyről. 

Arany János Családi Nap

Sorozatunkban két és fél héten keresztül a középiskolai korosztály számára megadott kötelezően választható versekkel – A lejtőn, A tölgyek alatt, A vigasztaló, A világ, Emlények, Kozmopolita költészet, Névnapi gondolatok, Tamburás öregúr, Válasz Petőfinek, Visszatekintés – foglalkozunk.

Arany János. Barabás Miklós olajfestménye (1856) – Őszikék, virtuális kiállítás a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

A világ című vers 1852-ben jelent meg a Hölgyfutár című lapban. A vigasztaló című verséhez hasonlóan Arany ezt a költeményét is a nagykőrösi tanárkodása idején írta.

A világ egy kopott szekér,
Haladna, de nem messze ér;
Itt is törik, ott is szakad:
Sose féljünk, hogy elragad.

A világ egy régi mente,
Moly, penész, por összeette,
Folt sem állja, foldani kár:
Cérna után szakad mindjár’

Arany János: A világ 

A versben egy metaforabokor kibontott képeit látjuk – valamennyi metafora a már önmagában is igen tág fogalomra, a „világ”-ra vonatkozik. A „világ” jelentheti a nagyvilágot, a bennünket körülvevő világot, a világmindenséget, az emberek világképeit vagy akár a történelemet és általában az életet.

A világ egy tói malom,
Néha tenger vize vagyon,
Néha csepp sincs, úgy kiszárad;
Amint kéne, sosem járhat.

A világ egy vén muzsikás,
Nem tud ő már kezdeni mást;
Minden hangból húz csak felet,
Minden nap egy nótát feled.

Arany János: A világ 

A metaforák azonosítói olyan szókapcsolatok, melyekben a semleges stílusértékű főnevekhez (szekér – mente – malom – muzsikás – csárda – ember) negatív értelmű jelzők társulnak (kopott – régi – tói – vén – rozzant – részeg). A metaforák azonosítói és azonosítottja között hatalmas a távolság, a szinte felfoghatatlanul gazdag jelentésű „világ”-ot földhözragadt jelenségek – tárgyak, helyszínek és személyek – sorra jeleníti meg. A páros rímű ősi nyolcasok alkotta versszakok szerkezete azonos: az első sorban a világot megjelenítő metaforát a második és harmadik sor bontja ki, a versszak utolsó sorában pedig keserű, már-már cinikus következtetés zárja:

A világ egy rozzant csárda,
Rossz menedék télbe’, nyárba’;
Télbe’ fázol, nyárban ázol:
Mégis benne éjtszakázol.

Részeg ember ez a világ:
Ötször, hatszor egy nyomba hág;
Kész ugorni hegyen völgyön,
S felbukik a síma földön.

Arany János: A világ 

„… én a világra soha sem haragszom, de szeretnék belőle menekülni.” – írta Arany barátjának, Tompa Mihálynak egy 1856-os levelében. Az 1851-ben írt Kertben című versében pedig a világ közömbösségét panaszolja: „Közönyös a világ... az élet / Egy összezsúfolt táncterem, / Sürög-forog, jő-megy a népség / Be és ki, szűnes-szüntelen.”

Aki Arany költészetét élete adataival, levelezésével hasonlítgatja, megdöbben. Az a benyomása, hogy elvarázsolt embert lát; aki, ha enyhül fölötte a varázslat, egy Lope de Vega termékenységével dolgozik, aztán mintegy pálcaütésre elernyed s visszaroskad a tehetetlen elégedetlenségbe. Nincs lehetetlen az akarata számára, csak az akarata bénul el hónapokra, évekre, évtizedekre. Ha felbuzdul, minden a rendelkezésére áll, nincs olyan vállalkozás, melyben készletei kimerülnének; csak épp a felbuzdulás képessége akadozik. „Nem dolgozom, csak ha valami hajt. / Egyébkor lusta mélabú temet, / Mely elefántnak néz szunyognyi bajt.”
Mi ez a mélabú, melyre Arany se talál magyarázatot anyagi és testi bajokon, a „sors szemverésén” kívül. Ha a mesterség nehézségei felől nézem: a kísértetek könnyűségével dolgozik, mintha a kakasszót érezné a háta mögött; ha a lelke felől: csodálatos nehezen, belső gátlások éjfele és hajnala közt. Amikor meglódul, régi építészre emlékeztet, aki munkászászlóaljakat mozgat a márványbánya és a dóm közt, amikor elernyed, van benne valami a keleti fejedelemből, aki bánatosan gubbaszt palotájában s szinte nem is tudja, micsoda országnak micsoda kincsnek az ura. Megértettünk valamit Aranyból, amíg ezt nem értjük? Gazdagság és mélabú, úgy érezzük, valahogy rokonok benne. De ki magyarázza meg, hogyan?

Németh László: Arany János. (Részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Egy lépéssel közelebb az értékek megosztásához

Országos Széchényi Könyvtár
Adószám: 15309123-2-41

A személyi jövedelemadó 1%-áról való
rendelkezés határideje egységesen 2017. május 22.
Köszönjük szépen :)

komment

A vigasztaló – Arany János-emlékév 2017

2017. február 17. 17:09 - nemzetikonyvtar

Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére könyvtárunk, valamint a Magyartanárok Egyesülete és a Magyar Olvasástársaság „Te aranyok Aranya!” – Arany János-szavalóversenyt hirdet magyarországi és határon túli magyar felső tagozatos (algimnázium) és középiskolás (főgimnázium és szakiskolák) diákok számára.

Az iskolák által nevezett diákok területi döntőkön mérkőznek meg egymással – várhatóan 2017. október 14. és november 17. között. A területi döntőkből 3-3 diák kerülhet az országos döntőbe, melyet 2017. november 25-én tartunk az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében Budán, a Várban. A verseny fővédnöke Kányádi Sándor költő. További részletek a versenyről. 

Arany János Családi Nap 

Sorozatunkban két és fél héten keresztül a középiskolai korosztály számára megadott kötelezően választható versekkel – A lejtőn, A tölgyek alatt, A vigasztaló, A világ, Emlények, Kozmopolita költészet, Névnapi gondolatok, Tamburás öregúr, Válasz Petőfinek, Visszatekintés – foglalkozunk.

Arany János arcképe. Barabás Miklós metszete (1856). Őszikék, virtuális kiállítás – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A vigasztaló című versét a nagykőrösi évek (1851–1860) idején, 1853-ban írta a költő, amely még ugyanabban az évben meg is jelent nyomtatásban.

Mi a tűzhely rideg háznak,
Mi a fészek kis madárnak,
Mi a harmat szomju gyepre,
Mi a balzsam égő sebre;

Mi a lámpa sötét éjben,
Mi az árnyék forró délben,…
S mire nincs szó, nincsen képzet:
Az vagy nekem, oh költészet!

Arany János: A vigasztaló 

A vers ars poetica, és egyben lírai vallomás. Címe egyaránt vonatkozhat magára a költészetre, annak vigasztaló szerepére, értelmére, de a vers műfajára is, azaz a vigasztaló versre, abban az értelemben, ahogyan van altató, ringató vagy éppen toborzó vers is. A határozott névelő pedig magára a lírai énre is utalhat, amely önmagát vigasztalja a költészet által. Az első két versszak felsorolásai Shakespeare 75. szonettjének szerelmes kezdősorait juttathatják eszünkbe: „Az vagy nekem, mint testnek a kenyér / S tavaszi zápor fűszere a földnek”. Arany versében a költészet a vallomás tárgya. Az első versszak első és utolsó sorának – „Mi a tűzhely rideg háznak” és „Mi a balzsam égő sebre” – erős kontrasztjában a harmónia hiánya fogalmazódik meg: a „rideg ház” a magány, az „égő seb” pedig az idült fájdalom kifejezései. A magány azonban később menedékként jelenik meg a versben:

Ha szivemet társi szomja
Emberekhez vonva-vonja,
De majd, mint beteg az ágyba,
Visszavágyik a magányba:

Te adsz neki puha párnát,
Te virrasztod éji álmát,
S álmaiban a valóság
Tövisei – gyenge rózsák.

Arany János: A vigasztaló 

----

Az életösztön védekezett; Arany abbahagyta a sötétbe futó művét [Bolond Istók] s csak később folytatta, mikor már eljutott a végső bölcsesség megnyugvásához s Byront „hajótörött lángelmé”-nek nevezhette. Most vissza- visszatért családja körébe, gyümölcsfái közé s a költészet vigasztaló álmaihoz. A „Téli vers”, „Juliska elbujdosása”, „Itthon”, „Ősz végén”, „Enyhülés”, „Vígasztaló” a megnyugvást talált kedély egy-egy könnyű, fellélekző mosolyát villantották fel: „Nem törik a szenvedő szív oly könnyen darabbá, Csak ellágyul s az örömre Lesz fogékonyabbá.” Ez a felhők mögül átkéklő méla derű vonja olyan meleg és otthonos fénybe a „Családi kör” boldog békéjét, ez játszik vidámabb surranással „A hegedű”, „A fülemile” és „A bajusz” tréfás képein.

Keresztury Dezső: Arany János, Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1937. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A vers képeiben a pálya kései szakaszán keletkezett szintén összegző vers, az Epilogus (1877) képei előlegeződnek meg: „Hiszen az útfélen itt-ott / Egy kis virág nekem nyitott: / Azt leszedve, / Megvolt szívem minden kedve.”

Ha az élet útja zordon,
Fáradalmit fájva hordom,
Képemen kel búbarázda,
Főmön a tél zúzmaráza:

Néhol egy-egy kis virág nyit,
Az is enyhit egy parányit:
A virágban téged lellek,
Öröme a kietlennek!

Arany János: A vigasztaló 

A vigasztalódás még a szinte egyetlen menedékként megjelenő költészet esetében sem lehet teljes, hiszen balzsama meggyógyítani nem, csak kezelni tudja az égőből már vérzővé vált sebet. A valódi vigasztalás itt éppen a költészetté nemesült fájdalomból születik meg:

Jókedvem te fűszerezed,
Bánatomat elleplezed,
Káröröm hogy meg ne lássa,
Mint vérzik a seb nyilása;

Te játszol szivárvány-színben
Sűrü harmatkönnyeimben,
S a panasz, midőn bevallom,
Nemesebb lesz, ha kidallom.

Arany János: A vigasztaló 

„A kidallott panasz” nem a Petőfi által kárhoztatott „…eldalolni / Saját fájdalmad s örömed”  programját jelenti, hiszen, ahogyan ezt 1854-ben Arany Egressy Gábor színésznek írta: „Én csak bizonyos objektív állapotban tudom kezelni az érzelmeket. Ha valami engem közelről, mélyes sebez, ott hallgatok.” (Idézi Kerényi Ferenc: Arany János és az 1849 utáni lírai korszak) Korántsem az individualizmus költészeteszményét nyújtja tehát A vigasztaló. Arany versében a lét személyesen megélt terhe univerzális értelművé válik. Jól mutatják ezt a versben a mécses és a világítótorony egymással szembeállított képei: kis és nagy perspektíva ütköztetése:

Verseimben van-e érdem:
Sohse’ bánom, sose kérdem;
Házi mécsem szelíd fénye
Nem hajósok létreménye,

Nem a tenger lámpatornya,
Mely felé küzd száz vitorla,
Mely sugárát hintse távol…
Elég, ha nekem világol.

Arany János: A vigasztaló 
komment

A tölgyek alatt – Arany János-emlékév 2017

2017. február 15. 08:35 - nemzetikonyvtar

Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére könyvtárunk, valamint a Magyartanárok Egyesülete és a Magyar Olvasástársaság „Te aranyok Aranya!” – Arany János-szavalóversenyt hirdet magyarországi és határon túli magyar felső tagozatos (algimnázium) és középiskolás (főgimnázium és szakiskolák) diákok számára.

Az iskolák által nevezett diákok területi döntőkön mérkőznek meg egymással – várhatóan 2017. október 14. és november 17. között. A területi döntőkből 3-3 diák kerülhet az országos döntőbe, melyet 2017. november 25-én tartunk az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében Budán, a Várban. A verseny fővédnöke Kányádi Sándor költő. További részletek a versenyről. 

Arany János Családi Nap  

Sorozatunkban két és fél héten keresztül a középiskolai korosztály számára megadott kötelezően választható versekkel – A lejtőn, A tölgyek alatt, A vigasztaló, A világ, Emlények, Kozmopolita költészet, Névnapi gondolatok, Tamburás öregúr, Válasz Petőfinek, Visszatekintés – foglalkozunk.

 Arany János-mellszobor a Margitszigeten a Víztoronytól délre a Művész sétányon. Stróbl Alajos (1912). – Köztérkép 

1877-től 1882-ben bekövetkezett haláláig a Margitszigeten töltötte nyarait az idősödő, betegeskedő Arany János. Itt születtek az Őszikék című kötet versei, köztük A tölgyek alatt című költemény is, mely a bejegyzés szerint 1877. augusztus 5-én keletkezett. Először a Budapesti Szemle 1878. január 16-i számában jelent meg.

„A tölgyek alatt
Szeretek pihenni,
Hova el nem hat
Város zaja semmi.
Zöld lomb közein
»Áttörve« az égbolt
S a rét mezein
Vegyül árny- és fényfolt.

A tölgyek alatt
Oly otthonos itten!
Évem leapadt:
Ime, gyermek lettem,
Mint mikor a tölgy
Sudarát megmásztam,
Hol seregély költ –
S vígan madarásztam.”

Arany János: A tölgyek alatt. Részlet  

Arany János a Gyulai Páltól 1856-ban ajándékba kapott ún. kapcsos könyvbe írta A tölgyek alatt című költemény szövegét, ahogy – többek között – a Mindvégig és a Tamburás öregúr című híressé vált költeményeit, vagy a Tetemre hívás és a Vörös Rébék című balladákat.

A kapcsos könyv egy kb. B/5-ös méretű bőrkötésű könyv, amely 179, részben számozott lapot tartalmaz. Eredetileg talán kétszáz lapos lehetett, de még feltehetően Arany kitépett vagy kivágott tucatnyi lapot. Az első 45 lapon láthatjuk Arany kézírását, illetve az utolsó néhány oldalon töredékeket. A kéziratot 1953 óta a MTA Könyvtárának Kézirattára őrzi.

„A költő azzal a feltétellel adta át versét Gyulainak közlésre, hogy nem fogad el érte honoráriumot, mivel ezt a versét se szánta közlésre. A költemény megjelentetése után Gyulai egy szőnyeget vásárolt, amelyet – honoráriumként – az alábbi sorok kíséretében csempészett be Arany szobájába:

SZÁMLA

Ez szőnyeg, a Tölgyek alatt, A pesti ligetben és Hídavatás című költeményekért. Még kérnék egy hosszabb, vagy ha az nem lehetséges, két rövidebb költeményt. Akkor aztán nem tartozunk egymásnak semmivel.

Budapest, október 3-án
Gyulai Pál
A Budapesti Szemle telhetetlen szerkesztője

Ismerjük Arany tréfás válaszát is: „Tessék a luxoriosus szőnyeget becsomagolni s elvitetni.”

A szerkesztő Gyulai nem marad adós a játékos elszámolással. Az 1878. október 3-án Aranynak címzett levele:

„Csodálkozva vettem Méltóságod levelét, s midőn bátor vagyok reá válaszul egy pár megjegyzést tenni, bocsánatot kérek, ha némi részletekbe bocsátkozom, amitől a beküldött számlában nagyobb tisztesség kedvéért tartózkodtam. Azt méltóztatik írni, hogy ama három költeményért nem kér és nem fogad el semmit azon kívül, amit már kapott. Én, tudtomra, ama költeményekért nem fizettem semmit, hanem fizettem a Tetemre hívásért az egyetemi segély-egyletnek Méltóságod nevében 50 forintot. E balladát csak 25 forintba számítottam, amennyit bizony testvérek között is megéri, a másik 25 forintot két fordított novella tiszteletdíjába tudtam be, melyeket Méltóságodtól az Olcsó Könyvtárban kiadtam, Maradt még három költemény: a Tölgyek alatt 10 frt, a Pesti ligetben 20 frt, Híd-avatás 20 frt, ez tesz 50 forintot, a szőnyeg 70 frt, s így csak 20 frt ledolgozandó, amiért egy hosszabb, vagy két rövidebb költeményt kértem. […]

Arany János breviárium. Összeállította: Kozma Dezső, Kolozsvár, Dacia, 1982, 223–224. – Törzsgyűjtemény 

A tölgyek alatt c. vers kezdő sorai a kapcsos könyvben – Őszikék, virtuális kiállítás a Magyar Elektronikus Könyvtárban

„A jövőre nem akarom magam lekötni” így válaszol Méltóságod. Ezt nem is kívánom. Követelésemet könnyen kielégítheti a jelenben is, ha a záros könyvből egy költeményt rendelkezésemre bocsát. […] „Tessék a luxoriosus szőnyeget becsomagolni s elvitetni” –fejezi be Méltóságod levelét. Erre én csak azt mondom: ne tessék luxoriosus költeményeket írni, akkor a szerkesztők sem fognak luxoriosus szőnyegekkel kedveskedni. […]

Gyulai Pál

Arany János breviárium. Összeállította: Kozma Dezső, Kolozsvár, Dacia, 1982, 223–224. – Törzsgyűjtemény 

A tölgyek alatt című vers folytatása a kapcsos könyvben. Őszikék, virtuális kiállítás a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

„Eredetileg a Sziget kisebb magaslatán állt egy ritka szép koronájú kőrisfa, Arany János legkedvesebb fája. Mindig alatta szeretett volna padot veretni, s mikor látta, hogy kívánsága nem teljesül, csak akkor vonult a tölgyek alá. A szigeti tölgyek azóta viselik a nevét. Itt írta »Tölgyek alatt” « c. versét, mely először Margitsziget címmel 1878-ban a Budapesti Szemlében jelent meg. Mikor a verset írta, mögéje állt József királyi herceg és elolvasva a papírra vetett sorokat, ezt mondta: »Nem jó botanikus«; amely fák alatt ír, azok hársak, odább foglaljon helyet, vagy 10 lépésre vannak innét a tölgyek.” […] A víztorony mellett áll ma is ez a kőrisfa, a háborúban azonban annyira megsérült a koronája, hogy ma már inkább a monumentális törzs vonja magára a figyelmet.”

Balogh András: Magyarország nevezetes fái, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968., 21. o. – Törzsgyűjtemény

A tölgyek alatt című vers sorait végakaratként értelmezve, Arany koporsóját a margitszigeti tölgyek leveleiből font koszorú övezte. A költő temetése 1882 október 24-én, délután 3 órakor volt a Kerepesi temetőben.

„A tölgyek alatt
Vágynám lenyugodni,
Ha csontjaimat
Meg kelletik adni;
De, akárhol vár
A pihenő hely rám:
Egyszerüen, bár
Tölgy lenne a fejfám!”

Arany János: A tölgyek alatt. Részlet  

arany_messzirol.JPGArany János sírja a Kerepesi temetőben napjainkban, fotó: Bozzai Attila

„Az eredetileg 11 tölgyből álló facsoport [a Margitszigeten] napjainkra nyolcra csökkent – a 20 méteres magasságot is meghaladó, s átlagosan 2,5 méter törzskerületű fákat ma 170–180 évesre becsülik. […] a Nemzeti Sírkertben (Kerepesi temető) – ha alaposan megkésve is, de az 1960-as évek elején a margitszigeti tölgyfákról vegetatív szaporítással nyert példányokat áttelepítve, ma már két idősebb tölgy békés árnya borul [Arany János sírja] fölébe…”

Kapocsy György: A magyarság nevezetes fái, Helikon, Budapest, 2009. 98. o. – Törzsgyűjtemény

arany_latogatok.JPGLátogatók Arany János sírjánál a Kerepesi temetőben napjainkban, fotó: Bozzai Attila

„Nem a költőért sírok. Ő mienk.
Fáradt, beteg volt. Jó, hogy megpihent.
A vén idővel versenyt szállani
Fognak dicső, mélységes álmai.
Mit szent magányban gondolt, érezett:
Azzal kezdünk egy új évezredet,
Óh, nem a dalnokért hull könnyem árja!
Az emberért! Ő szállt a sír homályba.”

Reviczky Gyula: Arany János halálára, részlet – Reviczky Gyula összes költeményei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

 

Egy lépéssel közelebb az értékek megosztásához

Országos Széchényi Könyvtár
Adószám: 15309123-2-41

A személyi jövedelemadó 1%-áról való
rendelkezés határideje egységesen 2017. május 22.
Köszönjük szépen :)

komment

Toldi szerelme

2017. február 14. 12:16 - nemzetikonyvtar

Arany János Toldi szerelme című elbeszélő költeményéből vett idézetekkel és a kézirat részleteivel kívánunk olvasóinknak boldog Szent Bálint napot!
A Toldi szerelmén hosszabb-rövidebb szünetekkel Arany János három évtizedig dolgozott. Első énekébe már 1848. március 15-e után belefogott – barátja, Petőfi biztatta a trilógia befejezésére. Negyvenhat éves korában újból hozzáfogott, és minden bizonnyal hamarosan be is fejezte volna, ha 1865 karácsony táján nem veszítette volna el leányát, Juliskát. A Toldi-trilógia középső, megírását tekintve az utolsó részét csak lánya halála után másfél évvel folytatta, ekkor kezdte el a Hatodik éneket. Művét végül hatvankét éves korára, három évvel halála előtt fejezte be.

toldi_szerelme01_nemzetikonyvtar.jpgArany János: Toldi szerelme, Budapest, Franklin Ny., 1879. A költő ajánlásával Fraknói Vilmosnak – Törzsgyűjtemény 

Egyéb dolgairól hű Toldi Miklósnak
Nem érzem magamat énekkel adósnak,
Könyvbe’ sem olvastam, nem is tudakoztam;
Csak ez egy munkámmal igazán tartoztam.
DALIÁS IDŐKről mit még barna hajjal
Kezdtem, s félbe’ hagyék küzdve kórral, bajjal.
Most mikor agg lettem, hajam is fehérül:
Ímhol a bús ének TOLDI SZERELMÉrül.

Toldi szerelme. Tizenkettedik ének – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A Toldi trilógiájának kéziratát 1899-ben kapta meg a Nemzeti Múzeum részeként működő Széchényi Könyvtár.

A kézirategyüttest Arany János fiának, a szintén író és költő Arany Lászlónak köszönhetjük, aki az életműben kitüntetett helyen szereplő Toldi-trilógiát a Nemzeti Könyvtár számára szerette volna átadni. A végakaratot Arany László özvegye, Szalay Gizella teljesítette, amikor a kéziratot 1899-ben átadta a könyvtárnak. Hasonlóan rendelkezett Arany László édesapja több kéziratáról, melyek közgyűjteményekbe kerültek. Így a Murány ostroma Arany szülőhelyére, Nagyszalontára, a Bolond Istók, a Katalin és a Szent László füve című elbeszélő költemények pedig Nagykőrösre kerültek.

Ragyogott a szeme, az orcája égett,
Mintha így biztatta volna a vendéget:
„No fiú, ha tetszik a Rozgonyi lyánya,
Állj elő, mutasd meg, hogy te sem vagy gyáva.”
Pedig annak más volt, lám mondom, eszében,
Tündökölt már szíve boldog szerelmében:
De mint földön a nap tükröz új napokat,
Úgy ohajt a boldog látni boldogokat.

Toldi szerelme. Első ének – Magyar Elektronikus Könyvtár 

toldi_szerelme02_nemzetikonyvtar.jpgArany János: Toldi szerelme. Kézirat. Quart. Hung. 1533–1536 – Kézirattár

Megállítá a lyányt vízi képe-mása;
Tágult a szabadban szíve szorulása,
Könny eredt szeméből, s a ragyogó cseppek
Testvér harmat gyöngyök közzé elegyedtek.
Nagy lélekzetet vőn, könnyűlt szíve azzal
Tele szívta keblét fűszeres tavasszal;
Gilice búgása hallatszott megette,
S enyelgésit párja édesen nevette.

Toldi szerelme. Első ének – Magyar Elektronikus Könyvtár 

toldi_szerelme04_nemzetikonyvtar.jpgArany János: Toldi szerelme. Kézirat. Quart. Hung. 1533–1536 – Kézirattár

Ezalatt Piroska, rózsaszín sátorban,
Az érte vivókat nézi vala sorban,
Szemesen fürkészte, köztük van-e Toldi?
Szíve szorúlt amint elesett Kompolti.
De midőn jobb kézzel bajnoka egy percig
Odakap rúdjához: neki megösmerszik:
Bizonyos! bizonyos! – visszalöké fátylát –
Oh, a vak szerelem mindeneken átlát.

Toldi szerelme. Második ének – Magyar Elektronikus Könyvtár 

toldi_szerelme03_nemzetikonyvtar.jpgToldi szerelme. Kézirat. Quart. Hung. 1533–1536 – Kézirattár

Így Toldi szünetlen győzte magát okkal,
De bizony kevésre ment volna azokkal;
Ha szerelmi tündér csalogató képzet
Nem hordana egyre neki bűvös mézet.
Száll oda, száll vissza; borítja Piroskát,
Lepi bokrosan, mint raj a virágos fát;
Hordván neki azt a sok gyönyörűséges
Szívbeli jót, melynek fúlánkja is édes.

Toldi szerelme. Negyedik ének – Magyar Elektronikus Könyvtár 

 

Egy lépéssel közelebb az értékek megosztásához

Országos Széchényi Könyvtár
Adószám: 15309123-2-41

komment

A lejtőn – Arany János-emlékév 2017

2017. február 13. 10:00 - nemzetikonyvtar

Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére könyvtárunk, valamint a Magyartanárok Egyesülete és a Magyar Olvasástársaság „Te aranyok Aranya!” – Arany János-szavalóversenyt hirdet magyarországi és határon túli magyar felső tagozatos (algimnázium) és középiskolás (főgimnázium és szakiskolák) diákok számára.

Az iskolák által nevezett diákok területi döntőkön mérkőznek meg egymással – várhatóan 2017. október 14. és november 17. között. A területi döntőkből 3-3 diák kerülhet az országos döntőbe, melyet 2017. november 25-én tartunk az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében Budán, a Várban. A verseny fővédnöke Kányádi Sándor költő. További részletek a versenyről. 

Sorozatunkban két és fél héten keresztül a középiskolai korosztály számára megadott kötelezően választható versekkel – A lejtőn, A tölgyek alatt, A vigasztaló, A világ, Emlények, Kozmopolita költészet, Névnapi gondolatok, Tamburás öregúr, Válasz Petőfinek, Visszatekintés – foglalkozunk.

Arany János arcképe. In. Vasárnapi Ujság 15. évf. 16. sz. (1868. ápr. 19.) – Digitális Képarchívum 

A lejtőn című vers 1857-ben keletkezett Nagykőrösön, de nyomtatásban csak 1863-ban jelent meg. Arany már 1852-ben megírta a vers első sorait, melynek műfaja dalszerű vers, elégia. Első alkalommal 1867-ben szerepelt verseit tartalmazó kötetben (Arany János összes költeményei, Pest, Ráth Mór, 1867). 

Száll az este. Hollószárnya
Megrezzenti ablakom.
Ereszkedik lelkem árnya,
Elborong a multakon.
Nézek vissza, mint a felhő
Áthaladt vidékre néz:
Oly komor volt, – oly zöldellő,
Oly derült most az egész.

Arany János: A lejtőn. (Részlet) 

A vers kezdősorai – „Száll az este. Hollószárnya /Megrezzenti ablakom.” – intertextuális kapcsolatban állnak Edgar Allan Poe A holló (The Raven) című versével, melyet Arany nagykőrösi tanártársa, Szász Károly éppen a vers keletkezése idején fordított:

Visszamenve a szobába – lelkem ég, a fejem kába –
Újra koppanást hallottam, már nem is oly csöndesen.
„Valamitől bizonyára megzörrent az ablak zára:
Rá kell jönnöm az okára, nosza – mondtam – meglesem! […]”

S széttárva a rácsos táblát, íme, furcsán verve szárnyát
Egy nagy őskort-látott Holló szállt be rajta peckesen.

Edgar Allan Poe: A holló. (Részlet). Babits Mihály fordítása. In. Edgar Allan Poe válogatott művei, [vál. Borbás Mária és Kretzoi Miklósné], Budapest, Európa, 1981. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

loc_nemzetikonyvtar.pngGustave Doré illusztrációja E. A Poe A Holló című verséhez (1884). In. The raven by Edgar Allan Poe; illustrated by Gustave Doré; with comment by Edmund C. Stedman, New York, Harper & Brothers, 1884. – Kongresszusi Könyvtár Digitális Gyűjtemény

A hollószárny – maga is metafora – a „lelkem árnya” kifejezéssel kerül újfent hasonlító (de allegorizált) kapcsolatba, s ez utóbbi („árnyék”) lesz az, mely megszemélyesítve „elborong a multakon”. Pontosabban a megszemélyesítés nem más, mit a „hollószárny” és a „lélekárny” egymásra vetítésének következménye, melyet nem megelőz, hanem melyet követ immár a grammatikai én megjelenése, Poe versétől eltérő sorrendet követve.

Eisemann György: Dal és dallam = Uő: A későromantikus magyar líra, Budapest, 2010, 274. o. – Törzsgyűjemény 

A vers a múlt értékeit szembesíti a jelen értékszegénységével. Azonban a múltat is, amikor még bajokkal terhes jelen volt, a boldog jövőben való hit tette széppé. A jelen azonban nem tekint reménykedő hittel a jövő felé:

Boldog évek! – ha ugyan ti
Boldogabban folytatok, –
Multam zöld virányos hanti!
Hadd merengjek rajtatok.
Bár panasszal, bár sohajjal
Akkor is szám telve lőn:
Kevesebbem volt egy jajjal…
Hittel csüngtem a jövőn!

Arany János: A lejtőn. (Részlet) 

A vers jelene a korszak világnézeti válságát, céltalanságérzetét és az 50-es évek magyarországi abszolutizmusa idején általánossá lett kiábrándultságot egyaránt kifejezi:

Most ez a hit… néma kétség,
S minél messzebb haladok,
Annál mélyebb a sötétség?
Vissza sem fordulhatok.

Arany János: A lejtőn. (Részlet) 

Arany versének zárlatában a sötétben vízbe gázolás hasonlata Shakespeare Hamlet című tragédiájának egyik jelenetére emlékeztetnek, amely a megbomlott elméjű Ofélia halálának körülményeit meséli el, melyet Arany János csodálatos fordításában ismert meg a magyar olvasóközönség:

Nem magasba tör, mint másszor –
Éltem lejtős útja ez;
Mint ki éjjel vízbe gázol
S minden lépést óva tesz.

A lejtőn. (Részlet) 

A körülmények hasonlósága ellenére a két mű részlete abban különbözik, hogy Arany versének szubjektuma tudja, veszélyben van, ezért óvatos és rezignált sztoicizmussal viszonyul a bizonytalansághoz, a halálhoz való kiszolgáltatottsághoz, s „minden lépést óva tesz”, Ofélia viszont – mivel őrültsége miatt már nincs tisztában a rá leselkedő veszéllyel – még inkább ki van szolgáltatva annak:

[…] Ruhája szétterűlve
Mint hableányt tartá fenn egy korig;
Miközben régi nótákból danolt,
Mint ki nem is gyanítja önbaját;
Vagy oly teremtmény, ki a víz-elem
Szülötte és lakója.

Hamlet, dán királyfi. Negyedik felvonás 7. szín. Arany János fordítása – Magyar Elektronikus Könyvtár

A címadó „lejtő” többjelentésű metaforája a vers zárlatában jelenik meg, a címmel keretbe foglalva a vers képiségét, a világos, fényes magas múltból, a sötét, komor mélység felé tartó jelen útját, a fentről lefelé tartó mozgás irányát, amely véglegesnek tűnik. A kilátástalanság a remény, a jövőbe vetett hit elvesztését eredményezi, akárcsak Poe idézett versében, melynek refrénjében a híressé vált „nevermore” a lélek végleges csapdába kerülését fejezi ki, amely: „Fel nem röppen – soha már!” (Tóth Árpád), „Nem szabadul – sohasem.” (Babits), „S nem virrad meg – sohasem!” (Kosztolányi).

„Jós!” – hörögtem – „választ kérek! jós, madár vagy gonosz lélek!
Hiszen egy égbolt borul ránk s egy Urunk van odafenn:
Mondd meg, vár-e még e búra messze mennyben édes óra,
Vár-e majd a szent Lenóra ölelése odafenn?
Kit az angyalok Lenóra néven hívnak odafenn?”
– Szólt a Holló: „Sohasem.”

Edgar Allan Poe: A holló. (Részlet). Babits Mihály fordítása. In. Edgar Allan Poe válogatott művei, [vál. Borbás Mária és Kretzoi Miklósné], Budapest, Európa, 1981. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Mann Jolán (szerk.)

Elemzések, összefoglalók a versekről:

Egy lépéssel közelebb az értékek megosztásához

Országos Széchényi Könyvtár
Adószám: 15309123-2-41

komment

A legények pogácsába sütve ették a leányhajat

2017. február 08. 15:06 - nemzetikonyvtar

Irodalmi és kultúrtörténeti programsorozatunk, a Könyvtárlat idén a Testes Évad jegyében zajlik, következő állomása, „testrésze” a HAJ.

A hajat, ezen belül a magyar paraszti haj- és fejviselet módosulásait és jelentését fogjuk elemezni Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató, az MTA-BTK Néprajztudományi Intézet munkatársának segítségével február 16-án.

Mi a haj? Szaruképződmény, mely mechanikailag védi a fejet? Státuszszimbólum? Egyéniségünk kifejezőeszköze? Bizonyára az egyik legellentmondásosabb testrész, amelyhez számos hiedelem, legenda, rögeszme és közmondás kapcsolódik. Identitásunk meghatározója feltehetően embervoltunk kezdete óta. Fennmaradt források alapján tudjuk, hogy már az ókortól kezdve ápoltuk, festettük, vágtuk, növesztettük, göndörítettük, egyenesítettük, jelentést adtunk a hajszínnek és a hajat díszítő kiegészítőknek. 

Tátrai Zsuzsannával egy gyors hajszárításnyi idejű interjút készítettünk.

Miért húzta az ősember a hajánál fogva a párját/csaját/feleségét? Vagy ez csak egy téves ábrázolás?
A gyűjtögető, vadászó életmód nem rendelte a nőket alárendelt helyzetbe, ez csak a földművelő társadalmakban alakult át.

Miért nő gyorsabban a nők haja?
Genetikai oka van a haj gyorsabb vagy lassúbb növekedésének, akár nőkről, akár férfiakról van szó. Nincs arra bizonyíték, hogy a nőknek gyorsabban nőne a haja. Évezredeken át mindkét nem egyformán hosszú hajat viselt.

Milyen feladata van a hajnak?
A haj védi a fejet, fontos jelző szerepe van és volt a viselőjének a korára, társadalmi helyzetére vonatkozóan.

Tátrai Zsuzsanna az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1968-ban végzett néprajzos muzeológusi és középiskolai történelem tanárként. 1979-ben doktorált (summa cum laude), 1997-ben megszerezte a „néprajztudomány kandidátusa” fokozatot. Diplomamunkáját, doktori és kandidátusi disszertációját a népszokások témaköréből írta. Tudományos érdeklődése: a kalendáriumi- és az emberi élet szokásai. Terepmunkát főként a Dunántúlon, Szeged környékén és a Zoboralja (Szlovákia, Nyitra megye) elnevezésű magyar nyelvsziget falvaiban végzett. Levéltári kutatásai az utóbbi években az evangélikus vallási néprajzi hagyomány feltárására irányulnak. Miután kutatási témája a nagyközönség érdeklődésére is számot tart, rendszeres tudománynépszerűsítő feladatokat lát el a sajtóban, televízióban és a rádióban.

Mikor alakult az első fodrászat? Mikor jöttünk rá, hogy szakemberre van szükség a hajunk rendben tartására?
Már az ókorban voltak fodrászok, miután egyre bonyolultabb frizurákat találtak ki. Természetesen ezt az előkelő, gazdagabb réteg tudta csak megengedni magának.

Minden testrészhez rengeteg sztereotípia kapcsolódik, a hajjal többet foglalkozunk vagy kevesebbet?
A hajjal foglalkozunk évezredek óta a legtöbbet nők, férfiak egyaránt! Fontos szerepe volt évezredeken keresztül az egyén neme, kora, családi-, és a társadalmi helyzete meghatározásában, pl. a lányok hajadonfővel, esetleg pártában, az asszonyok főkötőben jártak.

A kopasz férfiak mit veszítenek a hajukkal?
Talán azt gondolják, amit Sámson óta „tudunk”, hogy a férfiak ereje a hajukban rejlik.

Az állandóan festett hajat lehet-e hajnak nevezni?
Természetesen, mert ez már évezredek óta szokás főként a nőknél, de gyakran a férfiak is festették a hajukat!

Melyik a legfurcsább legenda a hajról?
A legáltalánosabb, mégis a legfurcsább, hogy, mint az ember szerves része alkalmas rontásra, gyógyításra, ezért óvni kell, nehogy illetéktelen kezébe jusson. Ezért vagy elégették, vagy összegyűjtötték a kihullott hajat, esetleg a levágott hajat. Pl. a magyar parasztlányok a legényt „megétették” a saját hajszálukkal, amit pogácsába sütve adtak a legénynek, hogy magukhoz kössék.

Tátrai Zsuzsanna: Hajunk, nyakunk és tekervényei

A KönyvTÁRlaton a több mint 500 éves, Jacobus de Voragine: Legenda Aurea (Arany legenda) című kötetről Bíró Csilla, a Régi Nyomtatványok Tárának munkatársa beszél majd. A különleges kivitelezésű, kézzel kifestett fametszeteket tartalmazó vaskos kötet, amely saját korában nagy népszerűségnek örvendett, számos mártír és szent életét adja közre.

Tóth Péter

komment

Kelet, ahogy látjuk

2017. február 06. 15:38 - nemzetikonyvtar

Orientalisták az OSZK-ban címmel programsorozat indul a nemzeti könyvtárban, amelynek keretében az első alkalommal, február 8-án kettős könyvbemutatóval egybekötött beszélgetésre várjuk önöket. Az est és a sorozat házigazdája dr. Tüske László, az OSZK főigazgatója, orientalista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Arab Tanszékének adjunktusa. Dr. Tüske László 2014 nyara óta tölti be a főigazgatói tisztséget, de már korábban, 1992 és 2002 között is dolgozott az OSZK-ban.

Mi történt 2002-ben, amikor elhagyta az intézményt, és az orientalisztika, a keletkutatás lett a prioritás?

Életem során vagy a könyvtárosi vagy az arab (iszlámtudományok) végzettségemnek megfelelő állásokat töltöttem be, szerencsésebb időkben mindkettővel foglalkozni tudok. 2000-2001 környékén felgyorsultak az események a nyugat és az iszlám kapcsolatának vonatkozásában. 1994 óta a Pázmányon tanítottam, és 2002-ben alakult az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete, ahol kutatómunkát végezhettem. A modern iszlám kérdéseivel foglalkoztam, a kutatás mellett konferenciákat és előadásokat szerveztünk. Fő célunk az volt, hogy a modernizálódó iszlám problémáit behozzuk a közbeszédbe, és megpróbáljuk tompítani a nemzetközi neo-orientalizmus hangját, amely előítéletesen kezelte az iszlám vallási jelenséget. Az intézetben az iszlámmal szembeni irracionális tartózkodást, illetve elutasítást próbáltuk meg fellazítani, és a megismerés igénye felé tolni az egész viszonyt megalapozó érzelmi és intellektuális beállítódást.

Maher Mjhid és Tüske László

Dr. Maher Mjhid-ot, az Iraki Köztársaság konzulját tavaly fogadta Tüske László a nemzeti könyvtárban.

Sokan leegyszerűsítik az orientalizmust, és azt tartják, hogy a nyugat területszerzése áll a kutatások mögött. Hátráltatta-e ez a vélekedés a munkát?

Igen, Edward Said Orientalizmus c. eléggé vitatott könyve ennek a gondolatnak a kifejtésére szorítkozik, azt írja le, hogy a keletkutatás a gazdasági érdekeket támogatja az antropológia, a szociológia, a nyelvtudomány, az irodalomtudomány stb. stb. eszközeivel, ami ebben a formában nem állja meg a helyét. Alapvetés, hogy meg kell ismerni a másik felet ahhoz, hogy a vele való viszonyomat ki tudjam alakítani…

A kutatás közben kiderült, hogy az egyszerű téves üzeneteket kell először helyre tenni?

Kevés hatásunk van erre. Kairóban részt vettem egy konferencián, ahol szinte minden előadó azzal foglalkozott előadása felében vagy kétharmadában, hogy a nyugati orientalizmus hibáit, inkompetenciáját, előítéletességét szapulta… A nyugat felelőssége kétségtelen ebben a kérdésben. A nyugat ugyanis nem volt képes felmutatni a muzulmán világ kiváló kulturális teljesítményeit, mert előítéletesen, a saját szemüvegén keresztül mutatta be azt.

Az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetében végzett munkám legfontosabb hozadéka az a rádöbbenés volt, hogy nyugati oldalon ugyanazok a beállítódások működnek, csak ellenkező előjellel. A tudós világban nagyon gyakran erős előítéletek fogalmazódnak meg az iszlám kutatásával foglalkozó módszertanok kimunkálásában. Hibásan, példaként vázolnak fel és túloznak el egy-egy részletkérdést, és nem a struktúra egészének működésében helyezik azt el. A valóságra kellene odafigyelni. A nyugati szemüvegen át látott muzulmán világ, és a muzulmán szemüvegen át látott nyugati világ szinte teljesen nélkülözi a valóság megismerésének az igényét.

Hol tart most ez a folyamat? Lát elmozdulást? Az orientalisták a könyvtárban rendezvénynek lehet ez a célja?

Inkább csak szándékok vannak, hogy tompuljanak az ellenérzések. Nagyon fontos alapkutatásokra lenne szükség, hogy meg tudjuk haladni a téves kutatási módszertanokat. És persze ne hagyjuk ki a történetből, hogy különböző politikai és gazdasági érdekek is munkálnak mindkét oldalon. Ha olvasunk egy írást, hallunk egy megnyilatkozást, messziről érezni lehet, hogy a megnyilatkozó kinek az oldalán foglal állást. Az iraki háború erre a legjobb példa, mind a mai napig mindenről beszélünk ezzel kapcsoltban csak arról nem, hogy ki termeli ki most a nyersolajat?

Talán ezzel is kezdhetjük a február nyolcadikai rendezvényt.

Ezt semmiképpen nem szeretném. A könyvtárnak van egy rendkívül sikeres KönyvTÁRlat elnevezésű sorozata, ami jó ötletet adott a rendezvényhez. Az orientalisták a könyvtárban sorozatnak két területe lesz. Az egyik a magyar orientalisták bemutatkozása, akik óriási erőfeszítéssel dolgoznak, és nemzetközi elismertséget vívtak ki maguknak korrekt elemzéseikkel és problémaérzékeny megközelítéseikkel. A másik pedig reményeim szerint a Kelet gazdagabb és személyesebb bemutatása. De nemcsak az iszlámról lesz szó, hanem a vallásosságról, a kultúráról, az irodalomról, a zenéről és a magyarok korai történetéről is. 

Az egész világ megdöbbent, amikor 2014 nyarán a magát Iszlám Államnak nevező szervezet vezetője kikiáltotta a kalifátust, megtagadva nemcsak Irak és Szíria, de voltaképp az összes muszlim többségű állam létjogosultságát. Milyen folyamatok teremtettek lehetőséget a szervezet létrehozására? Állam-e az Iszlám Állam, és ha nem, hogyan írható le? Mik a céljai, miben különbözik az al-Káidától, és hogyan hat a közel-keleti politikára? A szerzők e kérdésekre keresik a választ egy olyan mű keretei között, amely többéves kutatás és széles körű tudományos konzultáció eredményeként született. A kötet szerzőiről Arany Anett a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső munkatársa. N. Rózsa Erzsébet az MTA KRTK Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső munkatársa, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense. Szalai Máté a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója, a Budapesti Corvinus Egyetem tanársegédje. 

Részlet az Arany Anett – N. Rózsa Erzsébet – Szalai Máté: Az Iszlám Állam Kalifátusa. Az átalakuló Közel-Kelet, Osiris – KKI, Budapest, 2016. című kötet ismertetőjéből.

Az Iszlám Állam Kalifátusa. Az átalakuló Közel-Kelet és Az iszlamizmus – Eszmetörténet és geopolitika című kötetetek bemutatásával kezdődik a sorozat.

Nyilvánvaló, hogy az iszlamizmus, mely az egyik kötet címében is benne van, egy olyan hívószó, amivel indítani jó ötletnek tűnik, ha már sorozatról beszélünk. Az iszlamizmus – Eszmetörténet és geopolitika című kötet az iszlamizmus ideológiáját taglalja, nagyon izgalmas, de nehéz olvasmány, érdemes megbirkózni vele. A másik könyv Az Iszlám Állam Kalifátusa, a Közel-Kelet átrendeződésének napi kérdéseit foglalja össze, ennek három szerzője van. A kötetben egyfajta egyensúly van. Tartalmaz egy ideológiai, elméleti megközelítést arról, hogy az emberek milyen gondolatokat fogalmaznak meg, ha ideológiáról beszélnek, és láthatjuk ezeknek a gondolatoknak az újságokban megjelent „közérthető” verzióját is.

Jelen kötet az iszlamizmus érveléseit, okfejtéseit és módszereit mutatja be igen árnyaltan, az egyes irányzatok iszlámtudományi és elméleti alapjaira is kitérve, így egy átfogó eszmetörténetet nyújt e radikális gondolatok geneziséről. Ugyanakkor kiemeli a problémakör geostratégiai vonatkozásait is, hiszen az iszlamizmus megjelenése egyáltalán nem a véletlen műve. Az események mögötti összefüggések bemutatásával a kötet jelentősen hozzájárul az egyre bonyolultabbá váló modern világunk jobb megértéséhez.

Részlet Jany János: Az iszlamizmus – Eszmetörténet és geopolitika, Typotex, Budapest, 2016. című kötet ismertetőjéből.

Milyen közönséget várhatunk? A Magyarországon élő húszezres muzulmán közösség fontos célközönség?

Azért fontos a rendezvény, mert ha orientalistákról beszélünk, akkor tudósokról van szó. A tudósok a kritikai tudomány alapján állnak, a kutatásuk tárgyát tudományos kritikával szemlélik. Nem értékelik azt, nem minősítik, nem erkölcsi alapon állva kinyilatkoztatnak, és főleg nem azért írnak le bármit, mert ellenérzéssel viseltetnének az iszlám vallással szemben.

A másik oldalon pedig valójában apológia van; úgy érzik a hívők, hogy nekik védekezniük kell, meg kell védeni magukat az objektív, bárha nem is ellenséges töltetű megállapításoktól. Ilyen konfliktusba már több rendezvényen beleszaladtam. A közönség ezt nem is igazán érti, mert egyszerűen másról beszélünk. Az egyik ember a lelkéről, az elkötelezettségről beszél, a kutató pedig a tudományról. Ez nem fér össze. Nem hiszem, hogy a sorozat a két fél találkozásának a helyszíne lehet.

Ezzel együtt mindenkit szeretettel várunk, akinek van elképzelése, van véleménye a keletről, az iszlámról, és aki meg akarja ismerni előítéletektől mentesen azt a valóságot, amit tudományos alapokon, érzelmektől mentesen bemutatni próbálunk feltárni.

Tóth Péter

További alkalmak:

Március 8. Komoróczy Géza: Írástudók, értelmiségiek a történelemben  
Április 12.Sudár Balázs: A hódoltság vers – és zenekultúrája 
Május 10. Fodor Pál: Zrínyi és Szulejmán halála 

Szezám tárulj! - könyvbemutató és beszélgetés  

 

Egy lépéssel közelebb az értékek megosztásához

Országos Széchényi Könyvtár
Adószám: 15309123-2-41

komment

Móra Ferenc könyvtárigazgatói levelezéséből

2017. február 06. 10:39 - nemzetikonyvtar

Minden reggel a korai órákban egy adott napra szóló OSZK-s emléket olvashatnak Facebook-oldalunk követői. A #napom hashtag-gel jelzett rovatunkban a mai napon egy 93 évvel ezelőtti eseményre emlékeztünk.

#napom 1920. január 27. és február 6. Levélváltás Melich János és Móra Ferenc, a szegedi Somogyi-könyvtár igazgatója között arról, hogy 1919 tavasza óta Móra milyen módon gyűjtötte a Szegeden megjelent nyomtatványokat az OSZK számára.

Móra Ferenc által aláírt, részben teljesen az ő kezétől származó hivatalos iratok azért is fontosak, mert az ezekből az évekből publikált Móra-levelek száma igen kicsiny. A témát Dezsényi Béla már körüljárta az Irodalomtörténet 1973/3-as számában, de Dezsényi Móra Széchényi Könyvtárnak írt levélváltásait csak átírva közölte. 

Az Országos Széchényi Könyvtár irattárában fennmaradt levelek több oldalról tárják fel ezt a kapcsolatot.

A Móra-irodalom sehol sem foglalkozik azokkal a kapcsolatokkal, amelyek az írót — aki ugyanakkor vérbeli könyvtáros és muzeológus is — az Országos Széchényi Könyvtárhoz fűzték, mégpedig életének legkritikusabb korszakában, az első világháborút és a két forradalmat közvetlenül követő zord hetekben és hónapokban. Pedig ezek a kapcsolatok kiegészítik Móráról, a könyvtárosról és kutatóról eddig élő elképzeléseinket és életrajzához is — úgy hisszük — legalább egy döntő adattal járulnak hozzá.

Irodalomtörténet. A Magyar Irodalomtörténeti Társasági havi folyóirata, szerkesztő Pintér  Jenő. 1973/3 – Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis

Három csoportra oszthatjuk Móra Ferenc könyvtárhoz intézett leveleit. Legfontosabbak a könyvtár gyarapítási politikájáról szóló levélváltások voltak, jelentős levelezés történt az 1922-es szegedi fölösleges hírlapi példányok átengedéséről, és a harmadik csoport az OSZK világháború utáni funkciójáról szólt. Akkoriban a könyvkivitelt az OSZK ellenőrizte, de Szegeden maga személyesen Móra Ferenc.

A posztunkban bemutatunk két 1920-as levélváltást Melich János és Móra Ferenc között, mely a levelezésük első csoportjába tartozott.

Az első, és mind a könyvtár, mind az író szemszögéből legérdekesebb csoport kiindulópontját az Országos Széchényi Könyvtár gyarapítási gondjai és gyarapítási politikája képezi. A Könyvtár fennállása óta talán először 1919-ben és 1920-ban látták magukat hasonlóan bonyolult helyzet előtt az intézkedésre hivatott vezetők. A nagy probléma abban állt, hogy a nemzeti könyvtár gyűjtési körébe tartozó nyomtatványanyag egy igen jelentős része az átalakult országhatárok miatt külföldivé vált. Eddig kötelespéldány jött mindenből, ami hatvanhárom vármegyében megjelent  most a megyék jó részének kapcsolata a magyar állami igazgatással megszakadt.

Irodalomtörténet. A Magyar Irodalomtörténeti Társasági havi folyóirata, szerkesztő Pintér  Jenő. 1973/3 – Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis

Melich József 1920. január 27-én írta meg levelét Móra Ferencnek, ami azért is különleges, mert egy feltehetőleg könyvtárőr által megírt fogalmazványt szinte teljesen átírt Melich. Dezsényi Béla azt feltételezte, hogy Móra Ferenccel voltak fenntartásai az OSZK-nak, ezért szívesen küldött volna Szegedre egy könyvtári alkalmazottat az ígért anyagért. Nem bízott az OSZK Mórában?

oszk_to_mora_ferenc_1920_01_27.jpg

Móra Ferenc készséggel válaszolt rá, de ezen levélen csak az aláírás származik tőle.

De a posztunk lényege az az irat, melyet 1920. március 2-án írt Móra Ferenc a szegedi Somogyi-könyvtárban. Ekkor a kerületi főkapitány segítségével Móra Ferenc a felszabadulás krónikásaként indult el, és ha már elindul, a tiszántúli friss aprónyomtatványokat is begyűjtötte. A lenti levélben ehhez a feladathoz kérte a nemzeti könyvtár megbízólevelét.

 

 

1 százalék a legszebb apróbetűknek

Corvina Alapítvány
Adószám: 19020350-2-41

komment

A repülő ember

2017. január 27. 14:34 - nemzetikonyvtar

400 éve (a hagyomány szerint a mai napon, újabb kutatások szerint január 20-án) hunyt el Verancsics Faustus (horvátul Faust Vrančić, latinul Faustus Verantius, olaszul Fausto Veranzio, 1551–1617) horvát humanista polihisztor, akit tevékenysége életének jelentős részében Magyarországhoz kötött. Több fontos és praktikus találmány, többek között az ejtőernyő feltalálása is neki köszönhető. Találmányait feltehetőleg Leonardo da Vinci kéziratai inspirálták. Ő állította össze második legrégebbi szótárunkat, melyben a magyar mellett még további négy „tekintélyes európai nyelv” – a latin, az olasz, a német és a horvát (dalmát) – szerepelt.

Verancsics Faustus domborműves emléktáblája a veszprémi vár bejáratánál – Köztérkép 

A dalmáciai Sebenicóban (Šibenik) született, családja a nemességet Nagy Lajos királytól kapta. Az éles eszű fiú nevelését apja – nehogy a „szülőföldjén elvaduljon” – Verancsics Antal (1504–1573), a nagybácsi gondjaira bízta, aki magas rangú személyiség, a későbbi esztergomi érsek és korának egyik legnagyobb formátumú gondolkodója volt. Így került a tízéves fiúcska Pozsonyba, majd a padovai egyetemre, ahonnan 1571-ben tért vissza Magyarországra. Újabb háromévi külföldi tartózkodás (Velence, Šibenik) után Pozsonyban telepedett le. Megírta nagybátyja életrajzát (Vita Antonii Verantii, 1575). 1578-ban megnősült. Maria Zarensissel kötött házasságából két gyermeke született. 1579-ben veszprémi várkapitány és a püspökség birtokainak kormányzója, majd 1582-től II. Rudolf udvari titkára és udvari tanácsosa lett a király prágai udvarában. Diplomata volt Pozsonyban, Nagyszombatban, Bécsben. Felesége halála után, 1594-ben azonban megvált tisztségeitől. Nagybátyjának kéziratos hagyatékát gondozta (Memoria rerum, 1504–1566).

Verancsics Faustus: Dictionarium quinque nobilissimarum Europae linguarum, Latinae, Italicae, Germanicae, Dalmatiae et Ungaricae, Venetia [Venezia], Morettus, 1595. – Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet: App. H. 567 (Apponyi-gyűjtemény). A szótár címlapja és egy belső oldalpárja

Többnyelvűségének szintézise ötnyelvű (latin, olasz, német, horvát, magyar), 5400 szót tartalmazó szótára (Velence, 1595), mely a második legrégebbi magyar nyomtatott szótár. (Pesti Gábor 1538-ban megjelent hatnyelvű, latin-olasz-francia-cseh-magyar-német szótára az első magyar szótár.)
Verancsics szótárát a latin szavak kezdőbetűje szerint rendezte ábécébe. A mű érdekessége, hogy függelékében 400 szópárt közöl, melyek alakja a horvát és a magyar nyelvben hasonló, így ez az első magyar kezdeményezés egy etimológiai szótár létrehozására.

Antal unokaöccse, a szintén jeles humanista Verancsics Faustus ötnyelvű szótárához utólag írt függeléke a magyar nyelv szláv (horvát) jövevényszavairól igen sajátos munka: címében arra utal, hogy ezeket a szavakat a magyarok bitorolják (Vocabula dalmatica quae Hungari sibi usurparunt), de a valóban szláv szavak mellett számos, a horvátba magyarból bekerült szót is horvát eredetűnek minősít, így például a horvátban egyértelműen magyar jövevényszónak tekinthető várost és országot (varoš, rusag). E szócsatának persze Verancsics korában még nem volt nagy jelentősége, annál inkább a 19. század magyar-szláv politikai-kulturális küzdelmeiben.

Sokcsevits Dénes: A horvát humanizmus magyarságképe a 16. században. In. Janus Pannonius és a humanista irodalmi hagyomány, szerk. Jankovits László, Kecskeméti Gábor, Pécs, JPTE, 1998 – Magyar Elektronikus Könyvtár

1598-tól csanádi püspök, főpapi hivatását azonban nem tölthette be, mivel egyházmegyéjét a török megszállás alatt tartotta. Diplomataként többször járt követségben a Szentszéknél, a lengyel királynál, a párizsi, londoni, bécsi udvarban. 1606-tól Rómában élt, olasz nyelvű emlékiratokban tájékoztatta a pápát a magyarországi állapotokról. Levelezésben állt többek között Pázmány Péterrel is. Több ízben (1606, 1612) nyújtott be reformjavaslatokat a kúriához, melyben a katolikus egyház belső megújulását siettette. 1608-ban II. Mátyás megfosztotta birtokaitól. Visszavonult a világi élettől és 1609-ben Rómában belépett a paulánus (barnabita) szerzetesrendbe. Ettől kezdve csak tudományos kutatásaival foglalkozott.

apph_679_1a.jpgVerancsics Faustus: Machinae novae Fausti Verantii Siceni, [Venezia], [s. n.], 1616. Címlap – Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet: App. H. 679 (Apponyi-gyűjtemény)

A Machinae novae (Új gépek, Velence, 1616) című híres művében az újszerű találmányok ismertetésén kívül az emberi munkaerő jobb kihasználását, a gyakorlati hasznosságot helyezte előtérbe. Verancsics már a veszprémi püspökség birtokainak kormányzójaként számos technikai kérdéssel szembesült, s az ezekre való megoldások keresésére csak ösztönzően hathatott a prágai évek alatt a szintén polihisztor feltalálóval, Jacopo de Stradával (1507–1588) kötött barátsága is.
Verancsics könyvében saját találmányán kívül egy sor általa látott és megvizsgált instrumentum leírását és ábrázolását is közölte: összesen 56 gép leírását 49 rézmetszeten, köztük vannak a szélturbina őse, az ár-apály vízimalom, a vízfolyással szemben haladó hajó, sajtoló és zúzógép, hadi gépezetek, kotrógépek, szivattyúk, kettős fűrészek, markoló, kötélsodrógép, nyomdahenger, vízemelő gép, szőlő- és olajbogyó prés, búzarosta és a lánchíd első változatai.
A kerek tornyú malom találmány újdonsága abban rejlik, hogy a malomkövet a függőleges irányú forgástengelyen helyezték el, és azt szélturbina hajtotta meg. Az ő nevéhez köthető a szélturbina felfedezése.

Verancsics Faustus: Machinae novae Fausti Verantii Siceni, [Venezia], [s. n.], 1616. A kerek tornyú malom; Csigaszerkezetű kötélhíd; – Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet: App. H. 679 (Apponyi-gyűjtemény)

A kocsik kényelmét vasrugó bevezetésével javasolta fokozni. (Az ő korában még kötelekre, vasláncokra vagy kettős bőrpántokra függesztették fel a rázkódás elkerülése végett a kocsikat.) Méltán tartjuk őt az ejtőernyő feltalálójának.

Verancsics Faustus: Machinae novae Fausti Verantii Siceni, [Venezia], [s. n.], 1616. Homo volans (A repülő ember); Vasrugózású kocsi – Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet: App. H. 679 (Apponyi-gyűjtemény)

Természettudományos tevékenysége mellett a humán téren kifejtett munkássága egyaránt jelentős: történeti és szépirodalmi munkák szerzője is volt. 
Bölcseleti ismereteinek összegzése a Logica nova (Velence, 1616), amely föltehetően korábbi, Justus Veratius álnéven megjelentetett értekezésének új kiadása. A mű függelékeként jelent meg az Ethica Christiana (Keresztény erkölcstan) és a Politica decem praecepta (Politikai tízparancsolat) a keresztény uralkodó számára.

Az Országos Széchényi Könyvtár Kéziratárában Verancsics Antal és Verancsics Mihály (Faustus édesapja) autográfjai mellett Verancsics Faustus néhány kéziratát is őrizzük.

Verancsics Faustus 1596. június 30-án keltezésű autográfja. (Quietantia Fausti Verantii secretarii aulici. Posonii 30. Jun. 1596.) – Kézirattár. Jelzet: Fol.lat. 4006 II/30 f. 30.

Verancsics Faustus 1617. január 20-án halt meg Velencében. Végakarata szerint a Könyörülő Szűz Mária-templomban helyezték örök nyugalomra a dalmáciai szülővárosa melletti Prvić-szigeten, ahol gyermekéveit is töltötte.

„… némelykor felkeresem a veszprémi várkapitányt, Verancsics Fausztuszt, ámbár őt egy adriai szigeten hantolták el, mégpedig egy reneszánsz templom kriptájában, szemben Sibenikkel. Azon a szigeten éltem volna, ha Isten vagy Allah vagy Jahve születésem pillanata előtt, mint akit megillet a döntés lehetősége, felajánlja számomra a választást, vagy a Murteren, máshol semmiképpen.”

Géczi János: Szélbe burkolt város, Veszprém, Művészetek Háza, 2014. (Vár ucca műhely könyvek, 31.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

További olvasnivaló Verancsics Faustus munkásságáról a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

Valamint:

Szerk.: Mann Jolán

komment