És mit ír „a Pukánszkyné”?

2017. október 18. 09:29 - nemzetikonyvtar

2017. október 19-én emlékszimpóziumot tartunk Pukánszkyné Kádár Jolán munkásságának felelevenítésére. Emlékülésünkön köszöntjük Pukánszky Béla akadémikus professzor urat, az ünnepelt unokáját is. 

Rajnai Edit, a Színháztörténeti Tár tudományos kutatója írta meg azt, amit tudni érdemes Pukánszkyné Kádár Jolánról:

„Az anyag jelen állapotában használhatatlan, annak szakszerű kezelésére sem költségvetési fedezet, sem helyiség a Nemzeti Színház rendelkezésére nem áll és így mély tisztelettel arra kérem Nagyméltóságodat, legyen kegyes hozzájárulását adni ahhoz, hogy ez a jelentős, megbecsülhetetlen értékű anyag külön kezelendő letétként az Országos Levéltárnak adassék át, ahol avatott kezek a készülő mű számára szakszerűen feldolgozzák, csoportosítják […]”

– szólította meg Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója 1936 novemberében Hóman Bálint vallás- és közoktatási minisztert a Nemzeti Színház épületében őrzött színházi irattár sorsának rendezéséhez kérve hozzájárulását. A Nemzeti Színház levéltárának áttekintését az átadás után, 1938-ban Pukánszkyné Kádár Jolán kezdte meg. Pukánszkyné, aki 1920-tól az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa (1923-tól a Kötelespéldány Osztály, majd a Régi Nyomtatványok Tárának könyvtárosa) volt, 1944-ig dolgozott az Országos Levéltárban. Az 1938-as intézmény- (munkahely)váltás nem volt véletlen. A Nemzeti Színház 1937-ben ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. Az eseménysorozatot igen átgondoltan megszervező Németh Antal nem szalasztotta el annak a lehetőségét, hogy a centenáriumi ünnepségeken túl maradandó eredménye is legyen a jubileumnak, és mert színházelmélettel és színháztörténettel foglalkozó kutató elme is volt, alapos, modern, tudományos szemléletű munkát képzelt el.

pukanszky02_nemzetikonyvtar.jpg

Az elkészült mű, Pukánszkyné Kádár Jolán monográfiája, A Nemzeti Színház százéves története, egy új tudományterület, a színháztörténet teljes korabeli fegyverzetét bemutatta. A két kötet a forráskutatás iskolapéldája, mely az intézmény történetét a színház, a színjátszás jellegzetes kérdései felől nézi. Ha figyelmen kívül hagynánk ezeket az erényeit, a munka akkor is felbecsülhetetlen értékű lenne: a második kötetben közölt iratok eredeti példányai – azok, amelyeket 1937-ben az Országos Levéltár átvett – Budapest 1945-ös ostromakor megsemmisültek. Ám az első kötet, a monográfia adatait, leírásait, elemzéseit is érdemes megismerni. A Nemzeti Színház történetével foglalkozók számára máig érdekes a kérdés: mit írt erről Pukánszkyné?

Pukánszkyné Kádár Jolánnak nem ez volt az első munkája, Németh Antal és a korabeli tudományos közvélemény nem véletlenül bízta rá az irattár rendezését, rendszerezését és a Nemzeti Színház történetének megírását. Színháztörténészi pályája az 1910-es években indult. 1914-ben végzett a Budapesti Tudományegyetemen, magyar–francia–német szakon, doktori értekezése témájául a pest-budai német színészet korai, 1812-ig terjedő történetét választotta. Bayer József „tanítványaként” (a munka során konzultált vele) színháztörténetét rendkívül alapos levéltári adatgyűjtésre alapozta. A munka előszavában leszögezte: „külső történetet” ír, azaz az intézmény működését a bevételeken, a műsoradatokon, a fellépők számbavételén és rövid jellemzésén keresztül meséli el. Az azonban, ahogy a bevezetésben korszakokra bontja az ismertetett fél évszázadot, másfajta érdeklődésről is árulkodik. „A kezdet az extempore-darabok [színészi rögtönzés az előadás cselekményének gerince], majd első rendszeres-darabok [a cselekmény gerince megírt és betanult szöveg] és a ballet kultuszának kora, erre következik a mutatványoktól megtisztított színészet kora, a fénykor, végre a külső fejlődés, a külső kiállítás fényének virágkora […]” Figyelemre méltó mondat ez, mert a korábbi színháztörténet-írók egy-egy színház, korszak vagy település történetének elbeszélését hagyományosan a színigazgatók működése köré szervezték. (Más kérdés, hogy Kádár Jolán szövegében és a tanulmány szerkezetében ez a korszakolás, ez az új szemlélet csak részben valósult meg.)

1923-ban jelent meg a munka folytatása, A budai és pesti német színészet története 1812–1847. Pukánszkyné az előző korszakról szóló íráshoz képest jóval több forrástípust használt, a történetmesélés szempontjai bővültek. Hogyan hatott az 1812-ben megnyílt új színházépület, a pesti német színház, a Stadttheater a színészi játékra, a díszletek stílusára, a műsorrendre, a közönségre? Milyen társadalmi mozgások/változások, országos és/vagy várospolitikai törekvések befolyásolták a pest-budai német színjátszást? Mindeközben arról sem feledkezett meg, hogy finom portrét rajzoljon gróf Ráday Pálról, a színház 1815–18 közötti bérlő-igazgatójáról.

pukanszky04_nemzetikonyvtar.jpg

A források értelmezésének kerete, a szemlélet megváltoztak, és azt pedig, hogy minek a hatása fedezhető fel az 1923-as német színháztörténeten, ami majd az 1940-es A Nemzeti Színház százéves történetében is uralkodó lesz, 1928-ban beszélte el A színészettörténet tudományos rendszerének kialakulása és a magyar színészet története című tanulmányában. A 20. század elején induló németországi kutatások (elsősorban Max Hermann nézőpontja és színháztörténeti szempontjai és módszertana, a Theaterwissenschaft és a Theaterphilologie) leszakították a színháztörténetet a hely-, a művelődés- és az irodalomtörténet-írásról: így az önálló tudományterületté formálódott. „A színészeti filológia művelője felhasznál minden emléket, amely ezt a rekonstrukciót [a színjáték-rekonstrukciót] teljesebbé teheti. Régi épületek, amelyek a színjáték teréül szolgáltak (így pl. a mesterdalnokszínjátékok rekonstrukciójánál a nürnbergi Márta-templom), tervrajzok, kosztümök, kosztümképek mint közvetlen források, bírálatok, naplók, levelek, színészírók darabjai s különösen az utóbbiaknak színpadi utasításai mint közvetett dokumentumok becsesek a színészettörténet kutatója számára. De magához a rekonstrukcióhoz nem elég a források tömege; ehhez alkotó fantázia kell.” Az alkotó fantázia és a színháztörténet-írás nagy pozitivistájától, Bayer Józseftől tanult sokszálú és alapos forráskutatás követelménye mellé az új német iskolától Pukánszkyné új eszközöket kapott. Mindez nem a pest-budai német színjátszástörténet második részében látható először: világosan felismerhető a hatás az 1910-es évek végén készült, a pest-budai német Shakespeare-előadásokat összegyűjtő résztanulmányokban is.

pukanszky03_nemzetikonyvtar.jpg

Ha színházról vagy drámáról írt, mindvégig ez a szemlélet vezette, akár Csokonai Vitéz Mihály drámáival (1956), akár Ambrus Zoltán dramaturgiájával (1971), akár a népszínmű színjátéktípusával (1930), akár intézménytörténettel (A Budai Népszínház története, 1979) foglalkozott. Huszonnégy, közgyűjteményben töltött év alatt – kutatóként a történeti források közvetlen közelében – megismert és megismertetett gyűjteményeket, dokumentumegyütteseket is: az Országos Széchényi Könyvtár Todoreszku-gyűjteményét (1972), Krecsányi Ignác színigazgató hagyatékát (1925), az Országos Széchényi Könyvtár színészettörténeti forrásanyagát (1928, 1931). „A színészettörténet kutatójára nézve nélkülözhetetlenek a színészeti gyűjtemények, múzeumok, kiállítások” – szögezte le 1928-ban, és fel is sorolta az akkor létezők egy jó részét. Őt magát is jellemzi az a portré, amelyet Bayer Józsefről festett 1921-ben. „Kiváló kutató, a nagy kutató minden erényével, minő a fáradságot nem kimélő utánjárás, s az anyag megbecsülése. Hiába nézem végig a színészettörténeti munkák sorát, a németek közt sem találok egyet sem, a mely ilyen összefoglaló s egyben ilyen részletező lenne; egyet sem, mely ekkora adatkészlettel dolgoznék; egyet sem, mely minden oldalról ennyire kimerítené tárgyát.”

Rajnai Edit

Pukánszkyné Kádár Jolán (Temesvár, 1892. okt. 21.–Bp., 1989. aug. 11.): színháztörténész. 1914-ben magyar–német–francia szakon szerzett diplomát és doktorált a Budapesti Tudományegyetemen. 1915–20 között középiskolai tanár, 1920-tól 1938-ig az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, 1938-tól 1943-ig az Országos Levéltár levéltárosa. 1948–51 között magántanár a debreceni egyetemen. 1953-ban az irodalomtudományok kandidátusa lett, 1983-ban doktora. Műveiből: A budai és a pesti német színészet története 1812-ig (1914), A pesti és a budai német színészet története 1812-től 1847-ig (1923), A magyar népszínmű bécsi gyökerei (1930), Geschichte des deutschen Theaters in Ungarn (München, 1933), Goethes Faust auf der ungarischen Bühne (Berlin—Leipzig, 1934), A Nemzeti Színház százéves története I–II (1938–1940), Német és osztrák bábjáték (1955), A drámaíró Csokonai (1956), Az első magyar énekes játék, a „Pikko Hertzeg és Jutka Perzsi” (Zenetudományi tanulmányok, 1961), Csokonai Vitéz Mihály: Színművek (sajtó alá rend., 1978), A Budai Népszínház története y(1979), Gyermekkor, Temesvár. Visszaemlékezés (Kortárs, 1986/11., 89–103.)

Források és irodalom:

 

komment

Elbúcsúztattuk a magyar hangosfilm plakátjait

2017. október 10. 14:58 - nemzetikonyvtar

A plakát nehezen marad fenn. Elszakad, új plakát kerül rá, olykor a járókelők tépik le. Megőrzésük komoly feladat, hiszen sokat mesélnek a korról, melyben készültek. Ezért is kiemelkedő a könyvtárunkban zajlott restaurátori munka, melyet Koppán Orsolya és Doublinszki Éva végeztek azokon a nyomtatványokon, melyek A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944 című kiállításunkon voltak láthatóak. Amikor egymás mellé kerülnek egy korszak plakátjai, rengeteg izgalmas információ rajzolódhat ki az adott időszakról. Az OSZK-ban a múlt század első feléről kaphatott képet, aki ellátogatott kiállításunkra. A tárlat hétvégén bezárt, azonban egy hiánypótló albumban a kiállítás teljes anyagát hazaviheti az érdeklődő.

Finisszázs. A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944

Az 1931 és 1944 között készült 360 magyar hangosfilm 500 plakátja közül közel 130 volt látható az OSZK-ban. A kiállítást több mint 1500-an látták, számos diákcsoport látogatott el megnézni a tárlatot, de az idősebb korosztályt is többen képviselték, hogy nosztalgiázzanak a Karády, Jávor, Tolnai, Latabár és Rózsahegyi arcképét ábrázoló plakátok előtt. A kiállítás megvalósulását a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet és a győri Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár közös kutatómunkája előzte meg. A téma nem széles körben kutatott, így a jelen feltárás is számos új eredményt hozott: ennek leglátványosabbika az a tíz filmplakát, mely a kutatás során került elő. Ezt a munkát az OSZK részéről Kopcsay Ágnes, a könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtárának osztályvezetője vezette.

Barbinek Péter

A kiállítás finisszázsán szakmai beszélgetés és művészeti előadások szórakoztatták a közönséget. Barbinek Péter Jászai Mari-díjas színművész Babits Mihály Mozgófénykép című versével nyitotta a programot, majd később anekdotákat mesélt a kor legendás színészeiről, és azt is felelevenítette, hogy Kiss Ferenc színművész milyen tanácsokkal látta el őt pályája elején. A délután talán legnépszerűbb előadója Gallusz Nikolett énekes, színművész volt, aki a hangosfilmek jól ismert dalait gyűjtötte csokorba és Kéménczy Antal zongorakísérete mellett adott elő olyan nagy kedvenceket, mint a Holdvilágos éjszakán, az Áprilisi tréfa vagy a Mindig az a perc kezdetű szerzemények.

Gallusz Nikolett

A kort nemcsak egykori történetek és zeneművek kapcsán idéztük meg, hanem kerekasztal-beszélgetés során is. Boka László, az OSZK Tudományos Igazgatója köszöntő szavai után a téma szakértői ültek egy asztalhoz: Kurutz Márton filmtörténész, a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményi és kutatási vezetője; Fekete Dávid, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere, A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944 című kötet szerkesztője, a kiállítás kurátora; és Péter Zsolt színháztörténész, a Ne kérdezd ki voltam – Karády Katalin, a díva emlékére című kötet szerkesztője, a Színházi Intézet munkatársa.

Finisszázs. A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944
A beszélgetés során szóba került, hogy a hangosfilm megjelenésével megváltozott a plakátok stílusa is. Sztárkultusz a hangosfilmeknek köszönhetően alakult ki, a plakátok ehhez igazodva a színészek arcképét jelenítették meg, hiszen ők voltak azok, akik becsábították a nézőket a mozikba. A tárlat finisszázsán megtudhattuk, hogy a némafilm idején a filmek hangulatát igyekeztek megidézni a hirdetmények, plakátok. Ekkoriban a külföldi és magyar rendezésű filmek sem váltak szét olyan élesen, mint a hangosfilm megjelenését követően, így azt is érdekes látni, hogy egyes országok milyen plakáttal hirdettek adott filmeket. A legszínesebbek a bolgár plakátok voltak, míg a legegyszerűbb plakátokat a németek készítették.

Péter Zsolt

A finisszázson kiemelt figyelmet kapott Péter Zsolt Ne kérdezd ki voltam – Karády Katalin, a díva emlékére című kötete. Ahogy a szerző elmondta, Karádyról számos könyvet írtak és vélhetően fognak is írni a jövőben. Meglátása szerint a legtöbb írás szubjektíven közelíti meg a színésznő pályáját és életútját. Így Péter célja az volt, hogy objektívabb módon adjon képet Karádyról, és egyes korábbi pontatlanságokat és szépítéseket helyreigazítson – a díva körül kialakult mítoszt megtartva. A gazdag képanyaggal ellátott kötet különlegessége, hogy Karády leveleiből is közread egy válogatást, melynek köszönhetően igazán közelről ismerhetjük meg a színésznő személyiségét.

Kurutz Márton

A magyar hangosfilm kezdetei iránt érdeklődőknek Péter Zsolt kötete mellett a Fekete Dávid által szerkesztett A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944 című albumot is ajánljuk, mely az OSZK-ban látható kiállítás anyagát fogja egybe. A könyvben a plakátok kapcsán szó esik a sztárkultuszról, a vígjátékokról, a háborús filmekről, sőt magáról a háborúról is, hiszen az 1939-es zsidótörvények komoly törést okoztak az addig virágzó filmiparban is: sokan – köztük például Kabos Gyula vagy Perczel Zita – sokáig nem állhattak kamerák elé. Az 577 oldalas kiadvány nemcsak a törzsszövegben, hanem függelékben is jó néhány szemponttal, részlettel bővíti az olvasó ismereteit. A szöveges információt gazdag képanyag támogatja, melyek közül az OSZK gyűjteményében megtalálható plakátok fotóit Ackermann Ádám és Karasz Lajos fotográfusok készítették.

A kiállítást bemutató album megvásárolható!

A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944

A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944 Szerkesztette: Fekete Dávid OSZK-Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, Budapest-Győr, 2016., 580 oldal ISBN 978 615 805 7103 A magyar filmtörténet jelentős mérföldkövének számít az 1931-es esztendő: ebben az évben készült el az első magyar hangosfilm, A kék bálvány.

 

Galéria a finisszázsról

komment

„Kutattunk” az OSZK-ban – Képekkel

2017. október 09. 12:48 - nemzetikonyvtar

Ha kutatás, fejlesztés, innováció témakörében böngészünk az interneten, elsősorban a természettudományok területén zajló események eredményeiről olvashatunk. A bölcsészettudományok terén történő kutatások némileg háttérbe szorulnak, pedig a humántudományok berkeiben is számtalan feltárás zajlik. Az Országos Széchényi Könyvtárban is rengeteg kutatási eredményről tudunk beszámolni minden évben. Ezek egy részéről a Kutatók Éjszakáján interaktív programok, kerekasztal-beszélgetések és tárlatvezetések során győződhetett meg a nagyközönség 2017. szeptemebr 29-én.

Nyomozás a restaurátorműhelyben

A Kutatók Éjszakájának egyik különleges helyszíne az OSZK volt, hiszen olyan egyedi könyv-, plakát- és térképritkaságokat hoztunk elő a raktárakból, melyek közül több csak itt található meg. A Kutatók Éjszakája során – amellett, hogy a ritkaságaink közül néhányat megmutattunk – a kulisszák mögé is betekintést engedtünk a látogatók számára. Legnépszerűbb programjaink egyike a „színfalak” mögött zajlott, egészen pontosan a restaurátorműhelyben. A Restauráló és Kötészeti Osztály munkatársai, Érdi Marianne, Tóth Zsuzsanna, Vilcsek Andrea és Horváth Diána, amellett, hogy a kötéskutatás történetéről meséltek, a restaurátori munka mindennapjaiban zajló munka részleteit is bemutatták, sőt mi magunk is nyomozhattunk a könyvek története után: mikroszkóp segítségével határoztuk meg, hogy a könyvek bőrkötése milyen állat bőréből készült, majd nagyítót fogva a kötés díszítését vizsgálva azt igyekeztünk megállapítani, hogy vajon egy könyvkötőműhelyben készítették-e a kiállított köteteket. A helyszínen történő személyes tapasztalaton alapuló ismeretszerzés maradandó élményt nyújtott a résztvevők számára.

„Más csak levelenként kapja a borostyánt...” – Kincsek, kultusz,

Arany János illetve Tompa Mihály születésének 200. évfordulója egyaránt alkalmat biztosított arra, hogy az irodalomról kötetlenebb keretek között beszélgethessünk. Aranyról megtudtuk, hogy egykor úgy nyilatkozott, „föltettem magamban, nem olvasni többet, hanem élni hivatalomnak, családomnak, lenni közönséges ember, mint más”. Rózsafalvi Zsuzsanna az Arany-kiállításunk kurátora mesélte ezt, miközben elővette a tárlókból és belelapozott a Toldi-kéziratba. Az iratok rengeteg izgalmas információt rejtenek arról, hogy Arany hogyan dolgozott. Precizitására többek között abból következtethetünk, hogy minden kéziraton szerepel a munka megkezdésének és befejezésének dátuma. A lapokat vizsgálva az is kiderült, hogy Arany olyan tollat használt, mely az idővel gyorsan rongálja a papírt, így az autográfok folyamatos restaurációra szorulnak. Ezt a munkát itt a könyvtárban végzik az intézmény restaurátorai.

Nyomozás a restaurátorműhelyben

Tompa Mihály újrafelfedezését tűzte ki célul „Nincs talán még elfeledve a dal” című kiállításunk. Erre a kérdéskörre épült fel a tárlathoz kötődő kerekasztal-beszélgetés, mely felvezető kérdése is arra irányult, hogy vajon miért került Petőfi és Arany árnyékába Tompa. A témáról Vaderna Gábor és Takáts József irodalomtörténészekkel beszélgettek a kiállítás kurátorai, Szűts-Novák Rita és Patonai Ágnes. Felvetődött, hogy helyes-e egyáltalán triumvirátusként gondolnunk a három szerzőre, majd kiderült, Petőfi volt, aki így aposztrofálta hármukat, hogy felemelje magát Arany és Tompa mellé. Tompa leszakadását költőtársaitól betudhatjuk az irodalmi kánon folyamatos szűkülésének, a nyelv- és kultúraszerkezet módosulásának is, de természetesen Tompa munkássága sem elhanyagolható a kérdést vizsgálva.

Tompa Mihály emlékezete. Kerekasztal-beszélgetés

A Térképtár három programmal várta a Kutatók Éjszakája látogatóit. Jelenleg is látható az I. világháború eseményeit térképeken bemutató tárlatunk, melyen Samu Botond Gergő történész vezette körbe az érdeklődőket. A könyvtár a háború kitörését követően, 1914 szeptemberétől világháborús gyűjtemény kialakításába kezdett, melyet egészen az 1920-as évekig gyarapított. Ebből az anyagból állít ki különleges térképeket és dokumentumokat a tárlat. A Föld térképei mellett csillagtérképekkel is megismerkedhettünk Oláh Krisztina térképész segítségével. Az előadás során végigkövettük az égbolt fehér foltjainak eltűnését, megismertük azokat a tudós férfiúkat, akik jelentős szerepet játszottak ebben a folyamatban, információt kaptunk az egyes csillagképek elnevezéseinek okairól és az egymást követő korok égboltfelosztásának összefüggéseiről. Végül térképtörténeti előadáson vehettünk részt, melyet Danku György térképész tartott az érdeklődőknek. Ptolemaiosz Geográfiáján keresztül ismerhettük meg a területekről átfogó képet mutató geografikus és a térbeli viszonyokat egyszerűsítve ábrázoló, tájjellegű korografikus térképek sajátosságait.

A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944 (kiállítás)

Az éjszakát a magyar hangosfilm plakátjait bemutató kiállításunkon zártuk, ahol Nemlaha György szerkesztő, kritikus kalauzolt bennünket. Szinte minden plakát előtt megálltunk egy-egy történet, anekdota erejéig. Így értesültünk többek között arról, hogy Kabos Gyula egy időben azért tűnt fel sokszor a mozivásznon, mert anyagi gondjai miatt igyekezett minél több munkát vállalni. A kor tragikus időszakáról is szó esett, hiszen a zsidótörvények több színészt érintettek. Így egyes filmek nem kerültek a mozikba, vagy levették azokat a repertoárról. Számos film nem is maradt fenn. Az egyik legnagyobb hiány talán az Egy nap a világ Páger Antal és Muráti Lili főszereplésével.

Sok élménnyel távozhatott, aki nálunk töltötte a Kutatók Éjszakáját, és bízunk benne, hogy arról is képet kaphattak látogatóink, hogy a bölcsészettudományok izgalmas programok alapjául szolgálhatnak. Ezt bizonyítják a már zajló és előkészületben lévő őszi programjaink is: a KönyvTÁRlat beszélgetései, az Orientalisták az OSZK-ban előadásai, az Őszi ARANYlás programsorozat, valamint állandó és időszaki kiállításaink, és az azokhoz kapcsolódó interaktív múzeumpedagógiai foglalkozások.

Nagyképes válogatás!   

komment

„Lenyűgöző, amit itt látunk az OSZK-ban”

2017. október 06. 13:22 - nemzetikonyvtar

Barbinek Péter Jászai Mari-díjas színművész is részt vesz A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944 című kiállításunk zárórendezvényén. Kabos Gyula legendás jeleneteiből ad elő részleteket, megidézve a korszak filmjeinek hangulatát. 

A magyar hangosfilm plakátjai c. kiállításunk zárása

A kiállítás és annak finisszázsa kapcsán beszélgettünk a színművésszel.

Izgalmas korszaka a filmtörténetnek a hangosfilm megjelenése. Ennek az időszaknak a magyarországi történetét dolgozza fel A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944 című kiállításunk. Sok idő telt azóta, hogy a film megszólalt, sokat változott a film- és színházi színészet is. Milyennek látja a kiállítás által bemutatott időszakot?

Barbinek Péter: A múlt század első és második harmadában az akadémikus-színjátszás jellemezte a színészetet. Ezt az előadói módot – a jól formált szavakat, a nemesen és szélsőségesen eljátszott indulatokat – szokták „csortososan” parodizálni. Az alapvető különbség az akkori és a mai színészet között, hogy akkoriban a színpadon és színpadi beszédben is szavaltak. Így is fogalmaztak: kérünk egy szavalatot! Ma már verset mondunk. Meg kell mondanom, hogy ez nehéz feladat. Játszottam például Cyranot Ábrányi Emil fordítása alapján. Gyönyörű a szöveg, de memorizálni, beleverni az ember fejébe, és ráállítani a száját, nem egyszerű.

Forrás: Wikipedia

Hadd mondjak egy másik példát: a Julius Caesart Vörösmarty Mihály fordítása alapján szinkronizáltuk. Nagyon eltér a nyelvezete a mai beszédmódtól. Kérdeztem is a szinkronrendezőtől, hogy nem volt-e nehéz összeállítani a stábot és megtalálni a megfelelő színészeket, akik magukévá tudják tenni ezt a veretes szöveget. Nem véletlen, hogy egymás után fordítják újra a klasszikusokat: az Isteni színjátékot, a Hamletet és még sorolhatnánk. Ma már más a nyelvi és a kifejezési igény. Ha azzal a habitussal mennénk fel a színpadra, vagy beszélnénk a rádióban, ahogy Csortos Gyula tette, nevetségessé válnánk, holott a 20. század színészei a saját korukban nem voltak nevetségesek, magasztos, fenséges dolgot műveltek.

Régi filmek, például a Meseautó remake-je jut eszembe mindarról, amit mond. Ilyen esetben is másfajta színészi játékra van szükség?

Barbinek Péter: Meglátásom szerint ezekben az esetekben az okozza a nehézséget, hogy a néző emlékezetében ott él a film eredeti változata. Ez lehet az oka annak, hogy kevés a sikeres remake. Képzelje el például a Casablancát korunk hőse, Brad Pitt főszereplésével. Nem tudnék olyan szereposztást mondani, amit meglátva ne úgy reagálna mindenki, hogy hát gyerekek, bocsánatot kérek…!

A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944 – kiállítás

Ebből a szemszögből megközelítve a kérdést, mi is nehéz helyzet elé állítjuk Önt, hiszen arra kértük, hogy a magyar hangosfilm plakátjait bemutató kiállításunk finisszázsán Kabos Gyula legendás jeleneteiből adjon elő.

Barbinek Péter: A felkérést követő első gondolatom ez volt: biztos, hogy ez jó ötlet? Olyan legendás részleteket is elő fogok adni, mint a Meseautó „mit sütsz kis szűcs” jelenete. Talán még magam előtt is zavarba jövök, de bízom benne, hogy megbirkózom ezzel a feladattal. Gondoljon csak bele, ezeket a filmeket mindenki látta, a legfiatalabbak is. Hiszen a nagypapa biztos leülteti az unokáját a TV elé és azt mondja: ülj le fiacskám, és nézd meg micsoda színészek voltak egykor! Eszembe jut az a jelenet is, amelyben Gózon Gyula énekli, hogy „a pénzemet én máma mind elmulatom” és még fütyül is hozzá. Ezt egy mai filmben nehezen tudom elképzelni.

Visszakanyarodva a kiállításhoz: plakátokon keresztül ismerheti meg a látogató a magyar hangosfilm kezdetének időszakát. A plakát célja a látogatók figyelmének felkeltése a film iránt. A színész számára van jelentősége annak, hogy milyen a film vagy a színdarab plakátja?

Barbinek Péter: A színházi plakátok esetében én jobban kedvelem a tárgyilagosságot: melyik színházban, melyik darabot, kik játszák, kinek a rendezésében. Ugyanakkor egy időben nagy divat volt, hogy két plakátja volt egy előadásnak: egy tárgyilagos és egy művészi. Az utóbbin a cím és a főszereplő neve szerepelt, esetleg a színházat és a rendező nevét tüntették még fel. A plakátkiállítással kapcsolatban hadd jegyezzem meg, hogy lenyűgöző, amit itt látunk az OSZK-ban. Ilyen nagy mennyiségben ezek a régi plakátok…! Olyan filmek plakátjai is ki vannak állítva, melyek kópiája eltűnt, csak a plakát őrzi a film emlékét.

komment

Shakspere minden munkái

2017. október 04. 08:43 - nemzetikonyvtar

Az Arany János-év alkalmából rendezett „…legyen eszme- és alakhű, mégis szabad...” című, William Shakespeare összes műveinek első magyar kiadásáról rendezett kamarakiállítás megnyitója október 5-én 17 órakor lesz.

„...(azaz ne szolgai); tehát vers verssel, ha lehet ugyanannyi sorral, adassék vissza stb. A kiadás 1/16 formátumban, füzetekben, úgy, hogy minden füzet egy kolomposabb drámát és egy ritkábban olvasott színművet tartalmazna, péld.: Othello – Téli rege. Pazar nyomtatás nem kell, csak mint a lipcsei stereotyp – így olcsóbban adható, s inkább elterjed.”

Arany János ezekkel a szavakkal adta meg 1858-ban, egykori nagykőrösi tanártársának, Tomori Anasztáznak az első magyar nyelvű Shakespeare-összkiadás fordításának, szerkesztésének és formájának alapelveit.

A kiállítás kurátora, Dr. Rajnai Edit, posztunk számára pár érdekességet választott ki, mely dokumentumok eredeti változatát a kiállításon láthatják az érdeklődők.

hamlet_nszh_0138_0039.jpgHamlet harmadik monológjának (3. felv. 1. szín) első sorára Arany lábjegyzetben Vajda Péter 1839-es megoldását is javasolta. A változatok bekerültek a Nemzeti Színház korabeli súgópéldányába is. (OSZK Színháztörténeti Tár, SZT NSZ H 138)

Kétségtelen, hogy a Shakespeare-kiadás koncepciójának kitalálója, a munka szakmai tartalmának, biztosítékainak kimunkálója Arany volt. Ez nemcsak Tomorival való levelezéséből világos, hanem abból is, hogy amikor 1860-ban az újjáéledő Kisfaludy Társaság átvette a munka lebonyolítását, a kebelében alakult Shakespeare-bizottság előterjesztésében az Arany és Tomori levelezésében kifejtett elképzelések köszönnek vissza, szinte szóról szóra. „[…] az áttevők alak-, anyag-, vagy tartalomhű fordításra törekedjenek, jambust jambussal, lyrai alakot lyraival adjanak vissza: de úgy, hogy az eszmét, az erőt, a nyelv (különösen a szavalati) gördülékenységét apró formai bibeléssel sehol föl ne áldozzák.”

kovacs_richard.jpgE. Kovács Gyula mint III. Richárd. Kolozsvár, Nemzeti Színház, 1877 (OSZK Színháztörténeti Tár, SZT KB 5058/5)

elsokiadas.jpgShakespeare összes művei első magyar kiadásának címlapja.

A fordítók és bírálók körét (minden benyújtott fordítást ketten, a Kisfaludy Társaság tagjai közül vizsgáltak) a korabeli magyar irodalmi élet legjava adta, többek között id. Szász Károly, Greguss Ágost, Lévay József, Rákosi Jenő, Arany László, Szigligeti Ede és Arany János. A megfellebbezhetetlen tekintélyű Arany, akinek fordításait, a Szentivánéji álmot, a Hamletet és a János királyt – bár ő maga kérte – a Társaság bírálat nélkül fogadta el, javításra-szerkesztésre kilenc művet vállalt, köztük a sorozatba felvett, korábban született hármat is: Petőfi Sándor Coriolanusát, Vörösmarty Mihály Julius Caesarát és Lear királyát. Bírálatai végtelenül lelkiismeretesek, nemcsak kifogásolt, javasolt is.

Galéria a bírálókról és a fordítókról a korabeli Vasárnapi Ujságból.

A kiállítás helyszíne: Országos Széchényi Könyvtár, 1014 Budapest, Budavári Palota F épület, VI. emelet, Színháztörténeti Tár – Zeneműtár katalógustere.

Látogatható 2017. szeptember 29-től 2018. január 31-ig, keddtől péntekig 9.00 és 17.00, szombaton 9.00 és 14.00 óra között.

Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kamarakiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják.

komment

„Minden kép és költemény” – Szabó Lőrinc (1900–1957)

2017. október 03. 12:16 - nemzetikonyvtar

60 évvel ezelőtt hunyt el Szabó Lőrinc, a magyar líra egyik legnagyobb alakja.

„Szabó Lőrinc a Nyugat és az érett József Attila közti fejlődési szakasz egyik legjelentősebb és legjellegzetesebb képviselője. Költészete a magyar polgári líra egyik csúcsa. […] …az akadémizmussá merevedett szépségkultusz és irodalmiasság helyett az élet napról napra alakuló realitását tette költői mintává, az édességben elvásott ízlést nyers, erős ízekkel frissítette föl. Szerepét a világirodalmi fejlődés ütemével összevetve úgy találjuk, hogy – az »új-tárgyiasság«-ot tovább fejlesztve – alig pár évnyi késéssel hasonló változást valósított meg, mint Eliot az angol költészetben. Még újításaik párhuzama is elgondolkodtató: a műfajok keverése, az élőbeszéd versbe illesztése, mindez alaposabb lélektani megismerés kedvéért, bonyolultabb intellektualizmus jegyében.” 

Rónay László: Szabó Lőrinc. In: A magyar irodalom története 6. (1919-től napjainkig), Szabolcsi Miklós, Sőtér István (szerk.), Budapest, Akadémiai, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár



Szabó Lőrinc, fotó – Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár 

„A szertelen, forrongó kezdő költőre feltétlenül kiegészítően, gazdagítóan hatott az ellentétes alkatú Babits »műhelyé«-nek megismerése. […] Szabó Lőrinc világirodalmi tájékozódása váltakozó erősséggel kezdettől fogva befolyásolja költészetét, s így a Föld, erdő, isten költészettanán a Babitscsal közös olvasmányok: az antik költők és még inkább a korai Stefan George természetlírájának ösztönzése is meglátszik, – igaz, ez utóbbit az ifjabb költő adta az öregebb kezébe.”

Rába György: Szabó Lőrinc. Klasszicizáló indulása.  In: A magyar irodalom története 6. (1919-től napjainkig), Szabolcsi Miklós, Sőtér István (szerk.), Budapest, Akadémiai, 1980. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

Szabó Lőrinc az Est szerkesztőségében In: A Dunánál: Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.), 2001.  – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

„Az 1920-as évek elején egyszerre robbant be Szabó Lőrinc az irodalmi köztudatba. Kezdetben a Nyugat nagy számban közölte verseit. 1920-ban 4, 1921-ben 13, 1922-ben 10  verse jelent meg […] A versek mellett néhány jó érzékre valló kritikája is napvilágot lát. 1923-ban azonban eltávolodik Babitstól, akit korábban emberi, költői és szerkesztői szempontból egyaránt vezérének tekintett. Nos, ha személyes kapcsolatuk meg is romlott, sőt költői útjaik is látszólag másfelé vezettek, az irodalomszemlélet dolgában Szabó Lőrinc – bár személyére átformálva – végig megmarad a babitsi szemlélet mellett. Hat éven át nem közöl tőle verset a Nyugat, 1929-től is csak ritkán, 4-5 darabot, a 30-as években még kevesebbet. […] Megjelenő műveiről azonban a Nyugat mindannyiszor tudósít, éspedig kiváló kritikusok tollából, Kardos László 3Halász Gábor 2, Németh LászlóRadnóti,  Sárközi és mások 1-1 tanulmányt közölnek műveiről. Mindez – a Nyugat részéről is – a személyes nézeteltérésre, nem pedig az elvi különbségtételre vall. Amiben a Nyugattól végig nem szakad el, sőt azzal a legszorosabb egyetértésben van, az az irodalomszemlélet. Akár ott, akár máshol megjelent tanulmányai, kritikái szellemükben, elvárásaikban teljesen megegyeznek a Nyugatéval.”

Lukáts János visszaemlékezése. In: Vita a Nyugatról. (1972. április 27.). Sajtó alá rend.: Kabdebó Lóránt, Budapest, PIM, 1973. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

...

„Nem faluba, nem Budapestre
és nemcsak magyarnak születtem,
fél Földre süt a nap felettem,
fél Földdel együtt fed az este.

Tanítóm minden, ami él,
apám a múlt egész világa
s addig terjed hazám határa,
ameddig az agyam elér.”

Szabó Lőrinc: Hazám (részlet). In: Tóth Árpád, Füst Milán, Szabó Lőrinc: A vándor elindul. Válogatott versek, [Szentendre], Interpopulart, 1995. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár


Szabó Lőrinc a Kisfaludy Társaságban székfoglaló előadást tart, 1936. In: A Dunánál: Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.), 2001. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Íme, ismét – itt katartikus vershelyzetben – a fütyörészés, a Különbéke és a Nyitnikék, és a Vasárnap, és a »gyönyör óráinak« motívuma, mely legyőzte az öngyilkosságot, mint alternatívát, visszaszorítva olyan következménnyé, amely a Szabó Lőrinc-i sorsnak nem vált szükségszerű végpontjává. A komolyság, amellyel végiggondolta, legalább annyira megvolt e készülődésben, mintha más választása nem is lenne. Saját halálát is »egyszerű megállapítás«-ként közölte önmagával, és végre is hajtotta volna, ha más kiutat nem talál. Ahogy a korból kiérzett borzalmak, úgy a rájuk válaszul megidézett önkéntes halál is csak végiggondolt kísérlet maradt a Szabó Lőrinc-i költészetben. Megoldásul a töredéksors tudatos vállalását fogadta, a kötetcímbe jelzői összetételként is beemelt különbékét. A különbéke mint motívum, mint esély, beosztva a többi mellé, már a Te meg a világ idején is feltűnik, de párba állítva ellenpontjával a »vak változás hazárd remény«-ével. Egy év múlva, 1933-ban ellenben már programmá fogalmazódik:

különbékét azért kötöttem
a semmivel,
ezért van, hogy csinálom, amit
csinálni kell,

ezért becsülök úgy egy-egy jó
pillanatot,
ezért van, hogy a háborúban
verset irok

s a leprások közt fütyörészek
és nevetek
s egyre jobban kezdem szeretni
a gyerekeket.

Kabdebó Lóránt: Berendezkedés a korlátozott életben. Különbéke (1933–36) In. Uő:  Útkeresés és különbéke. Szabó Lőrinc 1929–1944, Bp., Szépirodalmi, 1974. – Magyar Elektronikus Könyvtár
komment

A tisztánlátás jelentősége, interjú Maróth Miklóssal – 2. rész

2017. október 03. 08:09 - nemzetikonyvtar

A keletkutatás nemzetközi viszonylatban is jegyzett magyar szakértői adnak elő havonta könyvtárunkban az Orientalisták az OSZK-ban című rendezvénysorozat keretében. Október 11-én Hajnal István, a Sí’iták és aszaszinok című előadásával folytatódik a program.

Az őszi évad első előadója dr. Maróth Miklós akadémikus, klasszika-filológus, orientalista volt szeptember 13-án. Az előadás kapcsán beszégettünk.

2. rész

Abban az esetben, ha elmélyednénk a közel-keleti kultúrában, és ezen belül a vallások működését is jobban megismernénk – a kereszténység szemszögéből nézve –, meglepődnénk, hogy mivel szembesülünk?

Maróth Miklós: Úgy vélem, igen. Az iszlámon belül is ugyanazok az irányzatok fejlődtek ki, mint a kereszténységen belül: beszélhetünk többek között dogmatikus és misztikus irányzatról. Ily módon, ha az ember képes az iszlámot tárgyilagosan szemlélni, akkor a saját vallási közösségét vizsgálva is hasonlóképpen tárgyilagosnak kell lennie. Ebben az esetben felmerülhet a kérdés, hogy vajon nem a saját kényelmünkre formáljuk-e a vallásunkat.

Maróth Miklós

Ennek értelmében felvetődik a kérdés, hogy mennyiben valós a bennünk, valamint a rólunk kialakult kép.

Maróth Miklós: Mindkét kérdés rettentően fontos. Önmagunkról valószínűleg ideális kép él bennünk. Amennyiben ez így van, feltehetően mindenki másról – így az iszlámról is – ennél negatívabb képet alakítunk ki. Hadd világítsam meg a kérdést: Karl Heinrich Becker egykori porosz oktatási miniszter azt mondta, hogy az iszlám szónak kettős jelentése van: a szűkebb jelentése a vallás, a tágabb pedig az erre épülő kultúra. Ily módon a kereszténység jelentése is kettős: a keresztény vallás és az arra épülő kultúra. Míg az utóbbinak minden európai ember a részese, addig az előzőnek a társadalom egy szűkebb rétege. A vallás magánügy, a kultúra azonban közügy, hiszen – ahogy korábban is említettem – ennek révén értelmezzük a világot és találjuk meg benne a helyünket. Mivel a kulturális különbségek miatt az eltérő kultúrák tagjai másként értelmezik a helyüket és szerepüket a világban, ezért nagyon nehéz különböző kultúrák képviselőit, vagy szűkebb értelemben véve különböző vallások híveit egy adott többségi kultúra körében elképzelni. Minden kultúra a saját isteni kinyilatkoztatására építi fel működési módját, ezekből az elvekből és vallási igazságokból pedig nem engedhet. Ezért fontos, hogy tisztában legyünk a saját keresztény kultúránkkal és a világban elfoglalt helyünkkel. A vallások ismerete elmélyítheti tudásunkat, hiszen ha tisztában vagyunk egy vallás működési módjával, belülről ismerjük azt, akkor könnyebben megérthetjük egy másik vallás működését is. Ha pedig képet kapunk egy másik vallásról, akkor elengedhetetlenné válik, hogy saját magunkat külső szemlélőként, elfogulatlanul vizsgáljuk. Előfordulhat, hogy ebben az esetben olyan dolgot látunk, ami nem tetszésünk szerint való.

Maróth Miklós

Azt hiszem, hogy ennek az önvizsgálatnak az elvégzése akkor lehet eredményes, ha kölcsönösen, mindkét félben megtörténik.

Maróth Miklós: Az iszlám kultúrájában nem létezik kritika. A kritika európai luxus. Míg beszélhetünk bibliakritikáról, addig a Korán szövegéhez nem szabad hozzányúlni. Az iszlám jelentése: megbékélés Isten akaratában. Nem kritizálnak, nem rázzák az öklüket az Istennek. Egy nyugati keresztény – elmondása szerint – hiába imádkozott Szent Józsefhez, ezért megharagudott rá és képét befordította a sarokba. Pár nap elteltével megtörtént, amiért fohászkodott. Ekkor visszament a templomba és megkérdezte Szent Józseftől, hogy muszáj volt-e megvárnia, hogy megbüntesse. A mi kultúránkban tehát még a szenteket is illetheti kritika. Az iszlámban ez nem fordulhat elő, a muszlimok teljes odaadással fordulnak Istenhez. Önmagukat sem szemlélik kritikusan, teljes mértékben átadják magukat az isteni akaratnak. Meglátásuk szerint ami jó, azért jó, mert Isten parancsolta. Ami pedig rossz, azért rossz, mert Isten megtiltotta. Nem vonják kétségbe az isteni akaratot. Hadd mondjak egy példát: a disznóhúst meg lehet enni, nem ártalmas az egészségre, mivel azonban az isteni parancs szerint tiltott, ezért rossz.

Maróth Miklós

A kereszténység más elvek szerint működik. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy a keresztény tanítás szerint mit nevezünk bűnnek, bűnös cselekedetnek. Egy dogmatikakönyvben találtam rá arra a tanításra, miszerint offensum Dei, azaz Isten megsértése, et transgressio legis nature, vagyis a természeti törvény áthágása. A keresztény tanításban tehát ami jó, az természet szerint való, mert Isten így alkotta meg a természetet, nekünk pedig ehhez kell alkalmazkodnunk.

Az iszlámban ezzel szemben isteni parancsokról van szó. Ha ezeket a különbségeket nem látjuk, akkor nem értjük egymást. Hadd mondjak még egy kézzel fogható példát: miért kell a nőknek kendőt viselniük? Nem a természetből következik, hogy kendőben kell járni, hanem az isteni parancs az oka. Így tehát nem lehet kívülről odamenni és azt mondani, hogy felszabadítjuk a nőket és segítünk nekik levetni a kendőt.

Összefoglalva: kívülről látjuk a másikat, ezért nem értjük egymást. Ennek ellenére európaiként odamegyünk a Közel–Keletre és beleszólunk a működésükbe, mert gátlástalanok vagyunk, mert gazdagabbak vagyunk, vagy mert katonailag erősebbek vagyunk. Ők pedig erkölcsi felsőbbrendűséggel tekintenek ránk és lenéznek bennünket. Így tehát kölcsönösen félreértjük egymást és nem veszünk tudomást az egymás kultúrájában és vallásában rejlő értékekben. Az iszlámnak is vannak értékei, amelyek – ha a törvényeket betartják – elvezetik őket Istenhez. Nem az a lényeg, hogy hord-e egy nő kendőt, hanem az, hogy ezt Isten parancsolta neki és ő követi a parancsot, hogy eljusson Isten közelébe. Természetesen a keresztények is közel kerülhetnek Istenhez a saját szabályaik betartása révén. Nem érdemes tehát a másik vallását kritizálni.

A kultúra működésébe bele lehet kötni, az más kérdés. Először azonban meg kell értenünk egymást. Rémi Brague francia filozófus az európai kultúra lényeges jellemzőjéről ír egyik könyvében, miszerint saját kultúrájának gyökerét Róma Athénban találta meg, ami azt feltételezi, hogy át kellett néznie a határon. Ez az attitűd megmaradt bennünk európaiakban: megszoktuk, hogy amikor kulturális gyökereinket keressük, Rómára tekintünk, amihez át kell néznünk a határokon. Ebben a magatartásban rejlik a magyarázata annak, hogy meg van bennünk az igény a határainkon túl található kultúrák megismerésére. Létezik afrikanisztika, vannak dél-amerikai stúdiumok és még sorolhatnánk. A világ más részein azonban nem találunk európai tanulmányokkal foglalkozó képzéseket, a többi kultúra elég önmagának. Ily módon azt a következtetést vonhatjuk le, hogy bár mi kíváncsiak vagyunk másokra, megpróbáljuk megérteni őket, viszonzásra azonban ne számítsunk.

Köszönöm, hogy még ha röviden is, de kitért az iszlám és a muszlim fogalmak tisztázására. Mert bár – ahogy a beszélgetés elején is szót ejtettünk róla – a közbeszéd részét képezik a Közel-Keleten zajló események, találkozunk a kifejezések helytelen használatával.

Maróth Miklós: Az iszlám egy vallásnak, valamint a valláson alapuló kultúrának az elnevezése, szófaját tekintve minden esetben főnév. Az arab aszlama, azaz megbékélés szóból származik. Ahogy korábban is említettem, az iszlám jelentése: megbékélés Isten akaratában.

Ezt azért hangsúlyozom, mert az iszlám azt a rémhírt kelti magáról, hogy a béke vallása, ez azonban egy félremagyarázás, mert ahogy látjuk, nem a béke vallása, hanem megbékélés Isten akaratában. Az iszlám szó participiális, azaz melléknévi formája a muszlim, a megbékélő, tehát az iszlámban hívő ember. Korábban mohamedánként is emlegették az iszlámban hívőket, ami ellen sokan tiltakoztak, mondván, hogy ez azt sejteti, hogy a vallás Mohamedtől származik. Ez a gondolat sértő a muszlimokra nézve. Elterjedt kifejezés még a muzulmán, a ’muszlim’ perzsa többesszámmal kialakított formájának átvétele a török nyelvből. Ezek azok az alapvető kifejezések, melyekkel érdemes tisztában lennünk.

Az interjú első része itt olvasható.

Maróth Miklós klasszika-filológus, orientalista, egyetemi tanár Filozófiai és vallási etika az iszlám világában címmel 2017. szeptember 13-án tartotta meg az Orientalisták az OSZK-ban című sorozat első előadását.
A felvételt a Történeti Interjúk Tára munkatársai készítették.

Következő előadásunk:

Hajnal István: Sí'iták és aszaszinok

A tavaly útjára indított, a magyar keletkutatást, annak különböző szakterületeit és eredményeit bemutató Orientalisták az OSZK-ban című kultúrtörténeti...

komment

A tisztánlátás jelentősége, interjú Maróth Miklóssal – 1. rész

2017. október 02. 12:10 - nemzetikonyvtar

A keletkutatás nemzetközi viszonylatban is jegyzett magyar szakértőit látjuk vendégül az Orientalisták az OSZK-ban című rendezvénysorozat keretében. Október 11-én Hajnal István Sí’iták és aszaszinok című előadását hallhatja majd a közönség.

Az őszi évad első előadója dr. Maróth Miklós akadémikus, klasszika-filológus, orientalista volt, aki Filozófiai és vallási etika az iszlám világában címmel tartott előadást. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.

1. rész

A Közel-Kelet és az ott zajló események aktuális témaként vannak jelen a közbeszédben. A téma elsősorban annak politikai színezete miatt kerül be az átlagember látóterébe. Az így kialakuló képet azonban érdemes árnyalni, és ebben a tudománynak jelentős szerepe lehet. Milyen eszközökkel rendelkezik egy orientalista, arabista, hogy a szélesebb közönségben valós képet alakítson ki a Közel-Keletről?

Maróth Miklós: Egy orientalistának a Közel-Kelettel kapcsolatban felmerülő minden kérdésre tudnia kell választ adni: nemcsak az évszázadokkal, évezredekkel korábbi időszakok történelmét, hanem a mai világ eseményeit és azok összefüggéseit is ismernie, értenie kell. A Közel-Kelet országainak társadalmát a konzervatív gondolkodás jellemzi, tekintettel arra, hogy az iszlám vallásának lényegi pontja Mohamed követésében és utánzásában rejlik. Mindez magával vonja az iszlám jelenlétét a politikai gondolkodásban és a magánéletben egyaránt. Egy politológus nehezen érti, illetve félreérti ezt a gondolkodásmódot. Ennek példája, hogy a kétezres években lezajlott konzervatív fordulatot Nyugaton „arab tavasznak” nevezték el: látni lehetett, hogy az arab országokban zajló lázadások kifutása a visszarendeződés és az iszlám megerősödése lesz, épp ezért érdekes volt szembesülni azzal, hogy ezt a nyugat tavaszként titulálta. Arabista ilyet sose mondana, sőt nem is gondolna. Ez az eset jól példázza, hogy a mai arab világot nem lehet megérteni az arab kultúra mélyebb ismerete nélkül. Az előadásomban azt mondtam, hogy számos haszontalan tudást birtoklunk. Ahogy a német mondja: Wissenschaft der nicht Wissenswertes (a haszontalan ismeretek tudománya – a szerk.).

Maróth Miklós

Mi haszna van például a mai előadásomnak? Nem eredményezi a magyar gazdaság fellendülését vagy az életszínvonal rohamos növekedését. Amikor azonban olyan gazdasági, politikai események zajlanak, melyek a mi életünkre is hatást gyakorolnak, és szeretnénk megérteni az éppen zajló folyamatokat, akkor a humán tudományok adta ismeretekkel válhat teljessé és megalapozottá a meglátásunk. Hadd szemléltessem ezt egy példával: az iszlám előírja, hogy a nem muzulmán területeken csak indokolt esetben lakhatnak muzulmánok. Dolguk végeztével azonban haza kell menniük. Kizárólag abban az esetben tartózkodhatnak hosszabb ideig nem muzulmán területen, ha az iszlám törvényei szerint élnek és térítenek. Mindez kiegészítendő azzal, hogy akkor tudnak eredményesen élni, ha mind egy blokkban telepednek le. Az iszlám szemszögéből nézve ez vallási parancs. Ezt a gondolkodásmódot és életformát az európaiak azonban szociológiai problémaként értelmezik.

Az imént az előadása hasznosságát firtatta. Még ha iróniát vélek is felfedezni a megfogalmazásmódban, hadd ragadjam meg ezt a gondolatot: mi az, amit Ön fontosnak tart elmondani a szélesebb közönség számára egy előadás keretében? Milyen típusú információk által érthetjük meg jobban az iszlám működését?

Maróth Miklós: Heisenberg egy remek tanulmányában feszegeti azt a kérdést, hogy mi a különbség a keleti és a nyugati tudósok között. Egy szemléletes példával érzékelteti a kérdést: amikor az ókorban a tudósoknak meg kellett mérniük a piramisok magasságát, a keleti szakemberek mindenféle trükkel próbálkoztak. Egy nyugati tudós, Thalész azonban feltett egy elvi kérdést, amit elvi síkon oldott meg: adott egy ismeretlen magasság, egy ismert hosszúságú árnyék és egy szög, amit meg tudunk mérni. Az ismert adatok fényében meghatározható az ismeretlen magasság. Ez a tudás teljesen felesleges. Azonban ebből és az ehhez hasonló felesleges ismeretekből halmozódott fel az a tudomány, amely Európát hosszú időre a világ élvonalába emelte. Amikor tehát haszontalan tudományról beszélek, nem gondolom, hogy a szóban forgó ismeretek haszontalanok. Azt mondanám inkább, hogy közvetlenül haszontalanok, a tudomány részeként viszont hasznosak.

Maróth Miklós

A mai előadásom tehát ebben az értelemben nyer létjogosultságot. Visszatérve az eredeti kérdésre: igyekeztem úgy beszélni az iszlámról, hogy a keresztény-muszlim viszonyokat helyeztem a középpontba, egyháztörténeti kérdéseket boncolgatva. Egy európai keresztény embernek, vagy az európai keresztény hagyományok hordozójának elengedhetetlen feladata tisztán látni a saját keresztény egyháza történetét. Bízom benne, hogy ültek olyanok a közönség soraiban, akik jóllehet nem teológusok, de nem idegen számukra a Krisztus természetével kapcsolatos problémakör. Ez a téma talán könnyebben kontextusba helyezhető, mint ha az iszlám teológiájáról beszéltem volna.

Azt hiszem, azok, akik nem voltak jelen az előadáson, de olvassák ezt az interjút, bővebb magyarázatra szorulnak a témát illetően.

Maróth Miklós: Az ókorban a vallások a híveik túlvilági boldogulására helyezték a hangsúlyt, egyedül a keresztény egyház foglalkozott követői evilági életével. Így karitatív szervezetként is működött, ez azonban az idők folyamán megváltozott. Ennek a mikéntjét most hosszadalmas lenne feltárni, ami azonban lényeges, hogy az egyház működése számos változáson esett át az évszázadok során, és félek tőle, hogy a kereszténység egy bizonyos értelemben eltért eredeti tanításától. Nem áll szándékomban értékítéletet megfogalmazni, egyszerűen azt a tényt írom le, hogy bizonyos filozófiai hátterű teológiai viták következtében egy olyan teológiai szintre csúszott mindez, ahol a lényeg, a karitatív tevékenység és az erények gyakorlása, elveszett. A kereszténység folyamatosan eretnekek után kutatva szétszaggatta önmagát. Ily módon az erkölcsi dimenzió irányából a filozófiai dimenzió felé tolódott működésének hangsúlya. Az iszlámban is számos teológiai iskola jött létre, olyan szintű széthúzás azonban, mint amit a kereszténységben látunk, nem volt. Meggyőződésem szerint emberi hiúságoknak áldozva taszítottuk ki a keresztények nagy részét, annak ellenére, hogy nem föltétlenül tanítottak a keresztény tanokkal ellentétes dogmákat. A vallástörténeti könyvekben az igaz hit győzelmeként ünnepeljük ezeket a – mondhatnám – gazemberségeket. Érzek tehát egy kis ellentmondást a tanítás és a gyakorlat között, hiszen a keresztény tanok szerint felebarátunk felé tett jótéteményeink alapján szerezhetjük meg a túlvilági boldogságot.

Azt mondja tehát, hogy elengedhetetlen a történelmünk ismerete – ebben a konkrét esetben a keresztény és muszlim vallás egymáshoz való viszonyának ismerete – ahhoz, hogy megértsük a jelenben zajló folyamatokat.

Maróth Miklós: Mindenkiben él egy kép arról, hogy mit jelent számára a kereszténység, legyen hívő vagy hitetlen, hiszen az az európai kultúra hordozója. Ennek a képnek az árnyalásához járul hozzá az egyéb vallásokkal közös múlt ismerete. Nevezhetjük ezt műveltségnek, hiszen a műveltségünk révén értelmezzük a világot és találjuk meg benne a helyünket. Nem a matematika vagy a fizika révén, hanem a humán műveltség által.

 Az interjú 2. része ITT olvasható..

Maróth Miklós klasszika-filológus, orientalista, egyetemi tanár Filozófiai és vallási etika az iszlám világában címmel 2017. szeptember 13-án tartotta meg az Orientalisták az OSZK-ban című sorozat első előadását.
A felvételt a Történeti Interjúk Tára munkatársai készítették.

Következő előadásunk:

Hajnal István: Sí'iták és aszaszinok

A tavaly útjára indított, a magyar keletkutatást, annak különböző szakterületeit és eredményeit bemutató Orientalisták az OSZK-ban című kultúrtörténeti...

komment

„Szívet cseréljen az, aki hazát cserél”

2017. szeptember 29. 09:10 - nemzetikonyvtar

A szállóigévé vált mondat a tegnap 200 éve született Tompa Mihálytól származik.

A Levél egy kibujdosott barátom után című versének egyik sora ez, amelyet Kerényi Frigyeshez írt, mikor az Amerikába emigrált a szabadságharc bukása után.

Nincs-e elég sebed, oh népem, ami fáj,
Hogy elszéledsz, mint a pásztor nélkűli nyáj...?
Itthon még nemzet vagy, bár gyászba öltözött:
Koldus földönfutó más nemzetek között.

S te mit mivelsz? Mi sors kiséri életed?
Megadta a remény, mivel kecsegtetett?
Ha hallanád szavam, tudom mit érzenél:
Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!

Tompa Mihály: Levél egy kibujdosott barátom után. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Származásával kapcsolatban sokáig élt a székely, illetve erdélyi ősök mítosza. Valódi felmenői elszegényedett Borsod megyei nemesek voltak, apja iszákos, vándorló csizmadia. Tompa Rimaszombatban született, és édesanyja haláláig élt ott. Ekkor (1822-ben) Igricibe került apai nagyszüleihez, apja pedig Miskolcra költözött, ahol új családot alapított. 1832-ben került szolgadiákként a Sárospataki Református Kollégiumba, ahol kiemelkedően jó tanuló volt, de szerette a dohányt és a kártyát is. 1838-ban azonban falopáson kapták, és többek között ezért is Sárbogárdra ment segédtanítónak. Az irodalommal visszatérése után került igazán kapcsolatba: a pataki önképzőkör tagja lett, és 1840-ben megjelentek első versei a Társalkodóban. A következő évben pedig az Athenaeum közölte költeményeit.

1844. szeptemberétől 1845. június végéig Eperjesen nevelősködött. Itt ismerkedett meg személyesen többek között Kerényi Frigyessel és Petőfi Sándorral. A barátság egyik eredménye az a költői verseny, amelyben mindhárman egy bizonyos erdei lakról írtak verset – Tompa emlékirataiban vallja be, hogy ez az erdei lak, amelyről például a Vasárnapi Ujság is közölt metszetet, valójában nem is létezik. (1869. okt. 19. 42. sz. 497-498.)

tompa_eperejes_vasarnapi_ujsag.png

Ebben az időben már halaszthatatlanná vált a pályaválasztás kérdése. 1845 végén Pestre utazott, egyfelől azért, hogy jogot tanuljon, másfelől pedig azért, hogy megjelentesse népregéit és bekerüljön az irodalmi társaságba. A Népregék, népmondák elsöprő sikert aratott, azonnal második kiadása is megjelent. Közben alapító tagja lett a Tízek Társaságának. A sikerek ellenére, betegsége és a városi élet nehézségei miatt újra visszavonult vidékre. Sem a jogi, sem az irodalmi pályán nem tudott megélhetését biztosítva megkapaszkodni, így végül a harmadik lehetőségként felbukkanó papi hivatás mellett döntött. Bején kezdi meg a szolgálatot, később Kelemérre, majd Hanvára kerül.

1847-ben megjelent Tompa Mihály első gyűjteményes verseskötete. A Kisfaludy Társaság tagjává választotta, A vámosújfalusi jegyző című költeményével foglalta el helyét. Ebben az évben kapta meg a Társaság díját is a Szuhay Mátyás című elbeszélő költeményéért, akkor, amikor a Toldi is a nyertesek között volt. Ennek, és Petőfi közreműködésének köszönhette, hogy Arany Jánossal is kapcsolatba került, haláláig tartó barátságot kötve vele. Petőfihez fűződő kapcsolata viszont éppen ebben az időben romlott meg.

A nősülés gondolata is foglalkoztatta. Ennek feltételeként igyekezett egészségi problémáit megszüntetni. E célból Graefenbergbe utazott, élményeiről beszámoló leveleit az Életképek adta közre. Hazatérte után nemzetőrnek állt a gömöri zászlóaljba, tábori lelkészként nyolc hétig szolgált és részt vett a schwechati csatában is (1848. október 30.). 1849. május 1-én feleségül vette Soldos Emíliát.

Tompáné Soldos Emilia arczképe – Digitális Képarchívum 

1850-ben megszületett Kálmán nevű kisfia, aki mindössze két hónapot élt. Ebben az évben adta ki Szilágyi Sándor a Magyar Emléklapokat, itt jelentek meg T. monogram alatt A gólyához, Fiam születésekor, Az özvegy s fiai, Az üres koporsó című költeményei. Gyulai Pál a Hölgyfutárban Rém Elek álnéven publikált versei alapján a fűzfapoéták közé sorolta.

1852-ben leveleit, Virágregék című művének majdnem kész kéziratát, egyéb iratait májusban lefoglalták és lepecsételték, őt magát a kassai haditörvényszék elé idézték, ahol hat hetet töltött vizsgálati fogságban, mielőtt felmentő ítéletet kapott. Megjelent a Regék és beszélyek. 1853 januárjában megszületett második fia, Géza. 1854-ben megjelent verseinek második kötete. Gyulai alapos kritikájában a „régebbi líra” képviselői közé tette.

Tompa Mihály gyakorló lelkészként az egyházi irodalomhoz igazán csak 1854-ben csatlakozott, amikor megjelent két halotti beszéde is, A halál mint az élet birálata (Szathmáry Király Pál) és A nő helye; hivatásának szépsége és fontossága (Draskóczy Sámuelné).

1859-ben jelent meg beszédeinek első kötete. A második kötetet Heckenastnak ajánlotta fel kiadásra, aki viszont imádságokat várt tőle. Ezért ez a kötet csak 1864-ben látott napvilágot, Miskolcon. Az imádságok kiadásának ötlete végül 1867-ben jutott el a megvalósításig: ekkor jelent meg az Olajág.

Tompa Mihály utolsó levele Arany Jánoshoz – Digitális Képarchívum  

Tompa Mihály az ötvenes években költőként töretlen népszerűségnek örvendett. Naptárakban, albumokban szerepelt, 1854-ben pedig megjelent egyik leghíresebb kötetének, a Virágregéknek első kiadása. Géza kisfia 1857-ben bekövetkező halála azonban feldolgozhatatlan gyászt hozott a költő életébe. 1859-ben a Kazinczy Ferenc emlékezetére című ódájával elnyerte az Akadémia pályázatának díját. A következő évben felkérték, hogy a Sárospataki Református Főiskola fennállásának háromszázadik évfordulójára is írjon egy költeményt. Ez lett a Lórántfi Zsuzsánna emlékezete, amelyet Tompa maga szavalt el az 1860. július 8-án tartott ünnepélyen. Egészsége azonban egyre romlott, látása is gyengült. Több orvostól is kért tanácsot, végül 1866-ban Bécsbe utazott a híres Skoda Józsefhez, aki szívizomtúltengést állapított meg nála. Utolsó két évét halálára készülve töltötte, olyannyira, hogy 1868 áprilisában tévedésből a halálhíre is megjelent Jókai Mór A Hon Esti Lapja című újságában.

Hosszas szenvedés után 1868. július 30-án halt meg, temetése augusztus 2-án volt.

Tompa Mihály arczképe, Barabás Miklós rajza után – Digitális Képarchívum  

Tompa Mihály kultuszának megteremtéséről és ápolásáról elsősorban barátai, Arany János, Lévay József, Szász Károly és Gyulai Pál gondoskodtak, akik összes költeményeinek kiadásával tisztelegtek előtte. Műveinek újabb kiadásai mellett szobrok, festmények, utcanévtáblák őrzik emlékét. Néhány sora szállóigeként ismert a mai napig, magyar és idegen nyelvű gyűjteményes kötetekben szerepelnek művei.

Patonai Anikó Ágnes – Szűts-Novák Rita

A kiállításhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetés lesz a Kutatók Éjszakáján, szeptember 29-én, 18 órától a Díszteremben, Takáts Józseffel és Vaderna Gáborral.

komment

Petőfiről is pletykált Tompa

2017. szeptember 22. 08:59 - nemzetikonyvtar

Szeptember 30-ig látható a „Nincs talán még elfeledve a dal”  –  című kiállításunk, melyet Tompa Mihály születésének 200. évfordulója alkalmából rendeztünk. Nem terveztünk kiállítást lezáró rendezvényt, mégis méltóképpen zárjuk a tárlatot a Kutatók Éjszakáján, szeptember 29-én. Négy szakértővel vitatjuk meg a méltatlanul háttérbe szorult költő életművét és hatását 18 órától.
Résztvevők: Takáts József irodalomtörténész (Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar), Vaderna Gábor irodalomtörténész (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar) és természetesen a kiálíltás kurátorai: Patonai Anikó Ágnes irodalomtörténész, valamint Szűts-Novák Rita irodalomtörténész (Országos Széchényi Könyvtár)

A kurátorokkal beszélgettünk. 

2017-09-21_0020_dzs.jpg

Patonai Anikó Ágnes és Szűts Novák Rita. Fotó: Dobóczi Zsolt

Milyen dokumentumokkal találkozhattak a látogatók először, találtatok-e a Kézirattárában eddig nem annyira ismert Tompa-anyagot?

Szűts-Novák Rita: A kiállításon több eddig publikálatlan, eredeti fénykép szerepel a költőről és kortársairól. Némelyik olyannyira ritkaságszámba megy, hogy még egy híres, mai Lisznyay-kutatót is sikerült meglepnünk a költőről kiállított fényképpel, hiszen még soha nem találkozott a fotóval ezelőtt. A PIM-ből kapott Tompát ábrázoló festmények szintén kevésbé ismertek a nagyközönség számára.

Tompa sokat levelezett kortársaival, volt-e esetleg a klasszikus Arany-Petőfi levelzéshez mérhető üzenetváltása?

Szűts-Novák Rita: A levelezés gyönyörűen kontúrozott korrajzot eredményez. Természetesen elsősorban a 19. század közepe az érintett időszak, így a szabadságharc körüli események, az akkori intellektuális elit életébe tekinthetünk be Tompa levelezésén keresztül. Vannak komoly témájú levelek, és kevésbé komolyak, az én egyik preferáltam egy pletykát tartalmaz, ami Petőfivel kapcsolatos.

Tompa Böszörményi Józsefnek (jogász, politikus) írta egy alkalommal, hogy találkozott Petőfivel, aki szerelmi kalandorság miatt indult útnak. „XY a neve” – írja Tompa, s kéri barátját, hogy ha ő többet tud az ügyről, írja meg. Ki miatt indult útnak Petőfi? Kiről várt információt Tompa? Kiderül szeptember 29-én a Kutatók Éjszakáján!

De gasztroutalást is találunk egy barátjának írt levélben. A tény, hogy Tompa költőként, és református lelkészként is aktív volt, az nyilván tágítja is a spektrumot. Hiszen például nemcsak Aranynak és Jókainak írt levelei ismertek, hanem az egyházi vonatkozású egyéb dokumentumok is, mint például egy általa kiállított halotti anyakönyvi kivonat a hanvai református egyházközség pecsétjével.

A Virágregék díszkiadását éppen a kiállításra sikerült restaurálni. Ez tudatos volt?

Szűts-Novák Rita: A Virágregék gyönyörű, selyemkötéses díszalbuma több szempontból is említésre méltó.
Egyrészt először és utoljára láthatja kiállításon a látogató, hiszen a kötészeti osztályon dolgozó kollégák a kiállítást megelőzően három hónapig dolgoztak a dokumentum restaurálásán, és még így is egy borzasztóan sérülékeny albumot kaptunk. Ez esetben a könyvtár megőrzési feladata lesz hangsúlyos, és a kiállítás után a könyvnek egy hű másolata tehermentesíti majd az eredetit.
A Virágregék nekem személyes kedvencem a keletkezési körülményei és a témája miatt is. Tompa ezzel a műfajjal irodalmi szempontból egyedülállót teremtett. A megszemélyesített virágok emberként élnek a műben, éppúgy szenvednek, szerelmesek és esendők, mint mi. A költő sok éven át írta lelkészi munkája mellett a virágregéket, amik Bején, Keleméren és Hanván születtek. A mű élete legboldogabb időszakában jelent meg, és nagy népszerűsége miatt számos kiadást megélt.

2017-09-21_0008_dzs.jpg

Patonai Anikó Ágnes. Fotó: Dobóczi Zsolt

Patonai Anikó Ágnes: A Virágregék önmagában is érdekes kötet, egyrészt Tompa nagyon sokáig dolgozott rajta, és amikor az 1848-as szerepvállalása miatt (tábori lelkészként szolgált) Kassára idézték a haditörvényszék elé, többek között ennek a majdnem kész kéziratát is elkobozták tőle. Szerencsére többszöri vizsgálati fogság után felmentették, és a Virágregék kéziratát is visszakapta, amely az egyik legnépszerűbb munkája lett: a kiállításon látható díszalbum a kötet nyolcadik kiadása.

Hogyan mutatja meg a tárlat a "triumvirátus", Petőfi, Arany és Tompa viszonyát?

Szűts-Novák Rita: A tárlat elsősorban Tompára fókuszált, de különösen a 48-as tematikájú tárlókban helyett kapott a három költő rapszodikus viszonya is. Gondolok itt elsősorban Tompa és Petőfi kapcsolatára. A köztük lévő konfliktus alapja nem is igazán szakmai, hanem személyis tényezőkön alapult, de meglehetősen összetett volt. No de erről mesélünk majd részletesen szeptember 29-én a Kutatók éjszakáján!

Patonai Anikó Ágnes:  A kiállítás összeállításánál fontos szempontunk volt, hogy Tompa Mihályt elsősorban saját alkotásai jogán és önálló szerzőként, a 19. század közepének meghatározó és jellegzetes alakjaként mutassuk be, ne csak Petőfihez és/vagy Aranyhoz képest. Természetesen nem lehetett és nem is volt szándékunk kihagyni őket, de külön pozítivum, hogy a tárlat így kapcsolódik az Arany Jánosról szóló kiállításunkhoz is.

Kortársai körében rendkívül népszerű volt Tompa: a kritikusok és az olvasóközönség egyaránt pozitívan fogadta műveit. Megjelenésekor a korszak egyik legelismertebb lapja, azAthenaeum közli a verseit, később pedig már az új korszakot jellemző Életképek, Honderü ésPesti Divatlap. A népies irány képviseletében időben és eleinte közkedveltségében is megelőzte Petőfit. Az olvasók körében kialakuló igazi hírnevét a népmesék feldolgozásain alapuló kötetének (Népregék, népmondák; 1846) köszönheti. A szakmai elismerést pedig a Kisfaludy Társaság különdíjának elnyerése biztosította (Szuhay Mátyás, 1847). A Petőfi fellépésével elburjánzó népiességhez, később pedig a szabadságharchoz és az azt követő időszakhoz köthető versei (A gólyához; A madár, fiaihoz; Levél egy kibujdosott barátom után) továbbra is biztosították előkelő helyét az elismert szerzők között.

Milyen állomásai voltak Tompa irodalmi fellépésének és minek köszönhette a nészerűségét?

Patonai Anikó Ágnes: Diákkorában a Sárospataki Református Főiskola önképzőkörében kezdett tevékenykedni, az első igazi megjelenései pedig a kor egyik legjelentősebb, legszínvonalasabb lapjában, az Athenaeumban voltak. Az igazi népszerűséget pedig a Népregék, népmondák című gyűjteménye hozta meg, amellyel nagyon jól eltalálta az akkori közönség igényeit, a téma és a megvalósítási forma szempontjából is.

2017-09-21_0004_dzs.jpg

Szűts Novák Rita. Fotó: Dobóczi Zsolt

Sárbogárdól is érkezett a kiálltásra Tompa-anyag, honnan kaptunk még dokumentumokat?

Szűts-Novák Rita: Az OSZK anyagán belül a törzsanyagon kívül, majdnem az összes különgyűjteményünkből (Kézirattár, Zeneműtár, Térképtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár) találtunk vonatkozó anyagot. Érdekességként említenék egy Jászai Mari által lemásolt Tompa-verset, a Három a daru-t, illetve a Magyar Dalbokréta című gyűjteményt, ami 19. századi költők (köztük Petőfi és Tompa) megzenésített dalait tartalmazza Ábrányi Kornél és Simonffy Kálmán 1854-es feldolgozásában. Kiállításunkra kaptunk anyagot a Petőfi Irodalmi Múzeumtól, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárától, és a Sárbogárdi Református egyházközségtől.

Patonai Anikó Ágnes:  A PIM-ből többek között a kiállítást színesítő festményeket és illusztrációkat, az MTA Könyvtárának Kézirattárából egy igen fontos és érdekes, Tompáéknál majdnem családi perpatvart okozó kéziratot, Sárbogárdról pedig Tompa segédtanítóskodásának emlékeit mutatjuk meg.

2017-09-21_0018_dzs.jpg

Patonai Anikó Ágnes és Szűts Novák Rita. Fotó: Dobóczi Zsolt

Tompa Mihály református lelkészként az egyházi irodalom számára is jelentős műveket alkotott. Mit láthatunk ebből szeptember 29-én?

Patonai Anikó Ágnes:  A jelentősebb személyek felett mondott búcsúbeszédei, és a korban divatos, kimondottan nők számára írt vallásos elmélkedéseket és imádságokat tartalmazó kötetek sorába illeszkedő, díszes kiállítású Olajág című munkája mellett egyéb publikációi is láthatóak a tárlaton, de megtudhatjuk például azt is, hogyan búcsúztatott egy, a schwechati csatában elesett huszárt.

Kutatók Éjszakája a Budai várban

Corvina-termek 16:00-22:00 A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944 (kiállítás) 20:00-21:00 Kabos Gyula, Karády Katalin, Jávor Pál és kortársaik korabeli...

komment