„Egy elmaradott ország egy nagy lélegzetvétellel hagyta maga mögött a rendi világot”

2018. május 21. 08:19 - nemzetikonyvtar

A magyar honvédelem napját egy 1992-es kormányhatározat alapján ünnepeljük május 21-én annak emlékére, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a honvédsereg három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát.

A Kossuth Kiadó és az Országos Széchényi Könyvtár közös gondozásában jelent meg az 1868-ban kiadott Honvédalbum hasonmás kiadása, melyet Hermann Róbert egyetemi tanár, a Magyar Történelmi Társulat elnöke mutatott be a közelmúltban. A történésszel az album újbóli megjelenése kapcsán beszélgetett Szilágyi Magdolna.

A kötet az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 20. évfordulójára, az 1868-ban megjelent impozáns kivitelű emlékalbum hasonmás kiadása. Milyen jelentőséggel bír a most megjelent könyv, 150 év elteltével?

A ’48-49-es események hazai bemutatása és felidézése egészen 1867-ig igen nagy nehézségekbe ütközött. Ez az első kötet, amely igazán reprezentatív munka a forradalom és szabadságharc történetéről és kiállítását, valamint színvonalát tekintve egyaránt méltó a választott tárgyhoz.

Ön több, az 1848-as forradalom és szabadságharccal foglalkozó könyv szerzője. Mi vonzza ehhez a korszakhoz?

Az ország ekkor a legjobb arcát mutatta a világ felé, a magyar társadalom pedig egy olyan csoda részese és alkotója volt, amely szinte páratlan a magyar történelemben. Egy elmaradott ország egy nagy lélegzetvétellel hagyta maga mögött a rendi világot, majd hajlandó volt fegyvert fogni vívmányainak védelmében, s ennek során kiemelkedő katonai teljesítményt nyújtott. Emellett ez egy személyes korszak – a szereplőknek arcuk, sorsuk van, olyanok, mint mi, vagy mint amilyenek mi szeretnénk lenni.

A könyvben többek között Jókai Mór, Tompa Mihály, Podmaniczky Frigyes, valamint Asbóth Lajos honvédezredes írásait olvashatjuk. Az emlékezéseik alapján hogyan élték meg ők a szabadságharc mindennapjait?

Mindenki másképp, Jókai március 15-étől egészen a katasztrófáig jelen volt és radikális forradalmárból kormánypárti, majd a forradalmi kormányzat ellenzékének tagja és szócsöve lett. Podmaniczky egy liberális arisztokrata, aki kardot ragad az ügy védelmében, Tompa ezzel szemben alapvetően békés ember, de októberben tábori lelkészként a gömöri nemzetőrökkel részt vesz a schwechati hadjáratban, 1849 tavaszán pedig a világ legrövidebb lánykérőlevelében házasságot ajánl szíve hölgyének. Asbóth nyugalmazott császári királyi tiszt a Bánságban, majd nemzetőrtiszt, egy önálló különítmény parancsnoka, aztán város-, hadosztály-, majd hadtestparancsnok lesz. Majdnem kivégzik Aradon, de végül „megússza” némi várfogsággal – hogy aztán az 1860-as évek elejétől osztrák rendőrbesúgó legyen belőle…

hermannr1.jpgFotó: Pálfi Károly

„Csak egy ember, csak egy kard. De egy ember és egy kard is elég, hogy olyan gondolatjegyet húzzon a történelem folyamába, mely azt mondja: itt most megállj, más fejezet kezdődik.” – így írt Jókai egy párbajról. Milyen hatása volt ennek az eseménynek a szabadságharcra?

A híres, 1849. április 4-i tápióbicskei párbaj Sebő Alajos és Hermann Riedesel között – bármennyire szeretnénk – nem jelentett döntő fontosságú eseményt. Sebő alakulata, a Császár-huszárezred ugyan megkergette Jellasics báni huszárjait és ezzel egy időre feltartóztatta a győztesen előre nyomuló ellenséget, de aztán maga is hátrálni kényszerült. Mindez azonban mit sem von le Sebő személyes vitézségének értékéből. Az ütközetet végül Damjanich csapatainak beavatkozása döntötte el a magyarok javára.

Egy másik érdekesség a könyvből annak a hajdú leánynak a története, aki férfinak öltözve mentette meg szerelmét és másik 16 honvédet, majd leleplezte önmagát…

A szabadságharc alatt több nő is szolgált férfinak öltözve a honvédseregben, például Lebstück Mária, Bányai Júlia vagy Pfiffner Paulina. A Timkó József elbeszélésben megörökített eset azonban inkább legendának tűnik, mint valóságnak. Annál is inkább, mert a szövegben Bocskai-ezredet említ, mint amelynek katonái bajba kerültek az 1849. április 6-i isaszegi csatában – holott a 17. (Bocskai) huszárezrednek jelen ismereteink szerint egyetlen százada sem volt ott Isaszegnél. Lehet persze, hogy a szerző nem erre, hanem az 52. (Bocskai) honvédzászlóaljra gondolt, amely valóban harcolt Isaszegnél – ez esetben már nem feltétlenül zárnám ki, hogy valami valóságmagva van a dolognak.

Dalmady Győző Holtak harca címmel írt verset a temetői csatáról, amelyet Benczúr Gyula festménye illusztrál, de hogyan is zajlott ez az összeütközés?

Ezt az epizódot még nehezebb konkrét eseményhez kötni. Egy temetőt ugyan hosszan és jól lehet védeni, de jómagam csak arról tudok, hogy 1849. február 27-én a kápolnai csatában a magyar balszárny verte vissza a káli temetőre támaszkodva az ellenséges lovassági támadást. Illetve, hogy Jókai szerint 1849. január 22-én a tarcali ütközetben, a hatalmas ködben az ellenséges tüzérség órákon keresztül lőtte a tarcali temetőt, mert a fejfákat magyar honvédeknek vélték. Emellett csak olyan összecsapásokról tudunk, mint az április 10-i váci vagy a június 16-i semptei ütközet, amikor a császári királyi csapatok foglaltak állást a helyi temetőben.

A Szokoly Viktor szerkesztette Honvédalbumot az illusztrációk emelik ki a többi, a témában készült kötet közül. A könyv illusztrációit többségében pályájuk elején álló művészek – Benczúr Gyula, Jankó János, Liezen-Mayer Sándor, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál és Wágner Sándor – készítették. A festmények nyomán készült fametszetek mennyire adják vissza a szabadságharc hangulatát?

Az alkotók nem konkrét eseményeket, hanem tipikus helyzeteket idéztek meg – néha talán túl romantikusan, mint Munkácsy a honvédtoborzást; de alapvetően olyan zsánerképekről van szó, amelyek hitelesen tükröznek tipikus háborús élethelyzeteket, legyen szó fogolykísérésről, a hőstettek elbeszéléséről, a csatatéri halottszemléről vagy a sebesültek ápolásáról, éppen ezért meglepően jól adják vissza a történéseket.

komment
Címkék: hermann róbert

„Szentkatolnai Bálint Gábor fő célja volt, hogy a korabeli mongol nyelveket dokumentálja a kalmükök és a keleti mongolok között”

2018. május 16. 13:44 - nemzetikonyvtar

Birtalan Ágnes előadásával folytatódik május 23-án az Orientalisták az OSZK-ban című előadássorozatunk, ahol többek között szó lesz a Dzsingisz-hagyomány 19. századi továbbéléséről, a buddhista és sámánista vallás megítéléséről, a mandzsu birodalmi keretekben élő mongolság identitástudatáról és politikai próféciáiról. Az ELTE Mongol és Belső-ázsiai Tanszékének tanszékvezetőjével Szent Dzsingisz kán fekete könyvéről beszélgettünk.

A Szent Dzsingisz kán fekete könyve című mű mitől egyedülálló a mongol szóbeli és írásos hagyományban?

Egy magyar kutató, Szentkatolnai Bálint Gábor (1844–1913) gyűjtötte az akkori mongol fővárosban, Urgában, 1873-ban. Az eredeti címe úgy hangzik: „Dzsingisz kán fekete könyvéből”, amely arra utal, hogy létezhetett egy írásbeli változata. Az említett mű Bálint egyik szóbeli gyűjtése során hangozhatott el, amikor a legfőbb adatközlőjétől, egy mongol buddhista szerzetestől, különböző, a folklórhoz és a mongolok hagyományos életmódjához kapcsolódó anyagokat gyűjtött. Ez a mű, egy, a kutató által lejegyzett, tíz oldalas kézirat, amely Bálint többi anyagával együtt tükrözi az 1870-es évek keleti (halha) mongol nyelvének sajátosságait. Tartalmát tekintve, a benne található adatok nem fordulnak elő más, a Dzsingisz-hagyományhoz kapcsolódó írásos forrásokban. Szentkatolnai Bálint Gábor fő célja az volt, hogy a korabeli, tehát a XIX. században beszélt, élő mongol nyelveket dokumentálja a Volga-menti kalmükök között és Mongóliában. Sajnos, ezeket a mongol anyagait soha nem adta ki, bár valószínű, hogy a kazáni tatár gyűjtése mellett ez életművének a legértékesebb része. Bálint már ekkor a magyar és a nemzetközi orientalisztika élvonalában járt, ugyanis rajta kívül senki nem gyűjtött élő nyelvi mongol anyagokat. Ennek egy darabja a Szent Dzsingisz kán fekete könyve.

Tartalmát tekintve az egyik legfontosabb gondolata az, hogy a korabeli, vagyis XIX. század végi mongolságnak egyfajta buddhista vallási legitimációs hátteret ad.

A mongolok ekkor már közel három évszázada a mandzsu Csing birodalom keretein belül éltek. A Bálint által lejegyzett mű Dzsingisz kán tevékenységéhez köti a buddhizmus kialakulását és megjelenését Belső-Ázsiában, valamint a mongolok között. Ez a mű nem történeti munka, hanem szóbeli hagyomány lejegyzése, mely a korabeli mongolság identitástudatának fontos elemét tartalmazza. A kézirat másik érdekes tartalmi szegmense az uralkodói legitimáció, mely a krónikairodalomhoz hasonlóan egyfajta „intelmeket” is közöl arról, hogy milyen az ideális uralkodó. A szöveg egy rövid próféciával zárul, amely arról szól, milyen lesz a mongolok sorsa a Dzsingisz káni birodalom széthullása után, egészen a XX. századig. Ennek egyik érdekes pontja, hogy az ilyen jellegű prófécia tipikusan buddhista műfaj. Sárközi Alice a magyar kutatók közül – és nemzetközileg is – elsőként foglalkozott részletesen az úgy nevezett mongol politikai próféciákkal.

birtalan_a_gnes.jpgBirtalan Ágnes Fotó: ELTE

Bálint beszámolóiból ismert, hogy a kazáni tatárok és a Volga-menti kalmükök között elsősorban tanintézetekben gyűjtött anyagot, a keleti mongolság körében viszont megváltoztatta addigi kutatómódszerét és nem keresett magának oktatási intézményt, hanem egyetlen adatközlőre, egy szerzetesre támaszkodott. Miért váltott a bevált kutatási módszerről?

A naplótöredékeiből és a beszámolóiból nem derül ki a válasz. Korábbi kalmük gyűjtéseiről ő maga így fogalmazott: „hogyha a jurták között járnék, és a jurtákban élnék, akkor sem tudnék több anyagot gyűjteni, mint az asztrahányi kalmükök között egy iskolában, ahol különböző vidékekről származó ifjak és tanárok gyűltek össze”. Bálint jó ajánlólevelekkel érkezett Szentpétervárról Mongóliába, az urgai orosz konzulátuson rögtön fogadták, ott kapott szobát és maga a konzul, Sismarjov, ajánlotta neki azt a szerzetest, aki az adatközlőjévé vált.

Az elméleti képzettsége talán kevésbé volt mély, viszont nagy tehetséggel rendelkezett a nyelvek megfigyelésében és leírásában. 1879-ben bejelentette, hogy „önkéntes száműzetésbe” vonul és el is hagyta az országot. Mi ennek az oka?

A korabeli tudományosságban helye lett volna beszélt nyelvi kutatásával, hiszen egy olyan területet kezdett el feltárni, amely nemzetközileg is fehér foltnak számított. A beszélt nyelveket pontosan lejegyezte és a népi kultúrát az adott nyelv terminológiájával mutatta be: például egy mongol lakodalmi rítust mongolul, egy kalmük temetési szertartást kalmükül. Az Akadémiától kapott szerény anyagi támogatást, és anyagait be kellett mutatnia a tudós társaságnak. A kazáni tatár anyag feldolgozása elkészült és ki is adták (később, 1988-ban Berta Árpád szegedi altajista-turkológus újra publikálta és korrigálta hibáit). Ezt követte volna a mongol anyag feldolgozása, amelyből egyetlen olyan kézirat készült, amely kiadásra alkalmas lett volna.

A kalmük, illetve a mongóliai gyűjtés alapján, angol nyelven megírt egy összehasonlító nyelvtant; ebből látszott, hogy nemzetközi karrierre készül, ám végül ez akkor nem jelent meg.

Egy biztos: ebben a nyelvtanban már találhatók olyan etimológiai azonosítások, amelyeket később Bálintnak, joggal, a szemére vetettek. Későbbi műveiben olyan nyelvrokonításokat és nyelvhasonlításon alapuló őstörténeti ötleteket írt le, amelyek tudományosan nem igazolhatók. Elsősorban emiatt kezdték el támadni, ami olyan mélyen érintette, hogy távozott az országból azzal, hogy nem ismerik el a munkásságát. Ha a mongolisztikai tevékenységét nézzük, akkor részben igazat adhatunk neki, mert egy olyan kutatási területet nyitott meg (a mongol beszélt nyelvek és pontos lejegyzése és kutatása), amivel az elődei közül senki nem foglalkozott ilyen pontossággal, de nem volt hajlandó mások – esetleg tudományosabban megalapozott – ötleteit elfogadni, beépíteni. Ekkor folyt az „ugor–török háborúnak” nevezett nyelvrokonítási, illetve az őshazával foglalkozó tudományos, vagy időnként már inkább az érzelmek alapján zajló vita, amibe eleinte bekapcsolódott, ellene volt az „ugor” oldalnak, de ugyanakkor a „török” tábor nézeteivel sem tudott teljesen azonosulni. Később részt vett két expedícióban (1877 Széchenyi Béla expedíciója, 1895 Zichy Jenő kutatóútja) és különleges nyelvtehetsége folytán nagyon sok további nyelvvel is foglalkozott. Eljutott az indiai tamilig, és feldolgozott kaukázusi nyelveket is, amelyekről írásos elemző anyagokat is készített, de a mongolhoz nem tért vissza többé. Ez azért sajnálatos, mivel ő még emlékezhetett sok, a gyűjtése során felmerült részletre, ami ma már a kézirat alapján nehezen megfejthető.

Bálint a mongol népek között két gyűjtőmunkája alapján elkészített egy összehasonlító nyelvleírást. Nemzetközileg is ez az első mű, amely beszélt mongol nyelvek terepen gyűjtött adatait veti össze.

Ezt úgy nevezte el, hogy Keleti és nyugati mongol nyelvek összehasonlító nyelvtana, mely nemcsak egy „klasszikus” összehasonlító, leíró nyelvtan, hanem egy kis „kresztomátiát” is mellékelt hozzá, amelynek anyagát a keleti mongol (halha), illetve a kalmük gyűjtéseiből emelte ki. Ez némileg leegyszerűsített, kevésbé pontos átírással készült, mint maga a gyűjtéseket tartalmazó két kézirat, viszont a legtöbbhöz saját, angol nyelvű fordítást mellékelt, s látszik rajta, hogy nagyon jól ismerte az általa dokumentált nyelveket.

A folklórműfajok mellett a hagyományokról is gyűjtött anyagokat. Utóbbiak mennyire adnak részletes képet a mongol szokásvilágról?

A XVIII. századtól nagyon sok gyűjtés készült a különböző mongol népek hagyományos műveltségéről. Többnyire orosz, német, majd később japán kutatóexpedíciók is jártak a területen és dokumentálták a nomád életmód és számos részletét. A Bálint-anyag azért különleges, mert eredeti nyelven készült. Ő úgy írta le egy házassági szokás menetét, ahogy azt neki elmondják, időnként érződik rajta, hogy diktálták neki a szöveget. Ennek ellenére a párhuzamanyagok között nagyon jól megállja a helyét, nincs benne hibás vagy félreértett adat, ami azt jelenti, hogy Bálint nagyon pontosan jegyzetelt és mélységeiben megismerte a nomádok hagyományos kultúráját.

„Szent Dzsingisz kán Fekete könyve - Birtalan Ágnes előadása

„Szent Dzsingisz kán Fekete könyve - Birtalan Ágnes előadása

komment

Ady Endre kijózanodik, Babits Mihály szerelmes lesz, Jókai Mór képregényt rajzol?

2018. május 15. 10:09 - nemzetikonyvtar

A Magyar Képregény Szövetség és az OSZK közös kiállításban mutatja be a magyar képregény történetének néhány meghatározó fejezetét a tegnap megnyílt többszintes tárlaton. A kiállítás nemcsak a képregényre, mint önálló művészeti formára és az önkifejezés egyik lehetséges módjára hívja fel a figyelmet, hanem a képregényes adaptációkra és az ezek alapjául szolgáló magyar irodalmi művekre is. A kortárs képregényrajzolók alkotásait is hangsúlyozó kiállítás három különböző térben is látható július 26-ig a Budavári Palotában!

A kiállítás kurátorai: Patonai Anikó Ágnes (OSZK), Szép Eszter (Magyar Képregény Szövetség), Szűts-Novák Rita (OSZK) 

 A megnyitó megzenésítve:

Miért képregény?

A képregény olyan önálló médium, amely sajátos formanyelve révén még azt a jogot is kivívta magának, hogy a kilencedik művészetként emlegessék. Bár többféle elmélet létezik arról, hogy mikortól beszélhetünk képregényről, és arról is, hogy mit nevezhetünk egyáltalán képregénynek, az irodalommal és a nyomtatott sajtóval való kapcsolata tagadhatatlan. Különösen így van ez a médium magyar vonatkozásait illetően: a legkorábbi magyar képregények szerzői között találjuk Jókai Mórt is.

A kilencedik művészetként is számon tartott képregényért sokan rajonganak és féltve őrzik gyűjteményüket, mások nem értik és tartanak tőle. Vannak, akik számára a képregény a szuperhősöket jelenti, mások számára kedves gyerekkori emlékeket idéz fel. Vannak, akik nem is olvastak még képregényt, és sokan vannak azok az alkotók, akik ebben a médiumban tudják leginkább kifejezni magukat. A képregény kalandos magyarországi történetéből kiállításunkban két meghatározó fejezetet mutatunk be: egyrészt magyar képregény talán legismertebb, irodalmi adaptációkon alapuló, 1957-től a rendszerváltásig tartó korszakát, másrészt a kortárs képregény sokszínű világát. 

Cél?

A kiállítás célja, hogy prezentálja, milyen sokszínű a képregény, bemutassa a mestereket, betekintést nyújtson, mennyi munkával is készül egy képregény, egyben rálátást adjon, hogy hol és hogyan használják fel ezt a médiumot/kifejezési formát. Ezen túl a kiállítás ízelítőt ad a Füles újság indulásával kezdődő, klasszikus irodalmi adaptációra épülő, magyar „szocialista” képregény jellegzetes alkotásaiból is, valamint ráirányítja a figyelmet a különböző adaptációk alapjául szolgáló, eredeti magyar irodalmi művekre is.

Képek a megnyitóról:

Eredeti alkotások?

A tárlaton a kortárs alkotók munkái mellett olyan legendás rajzolók eredeti alkotásai is láthatók, mint Korcsmáros Pál vagy Zórád Ernő. Ezzel párhuzamosan a magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak különleges, illusztrált kiadásai is megtekinthetők. A kiállítás több érdekességre is felhívja a figyelmet: mi köze például Pulitzer Józsefnek a legnagyobb showman, P. T Barnumhoz, ki javította ki Jókai kiadott művét az író kérésére, mit keres egy Karinthyról készült fénykép a képregény-kiállításon, melyik az a híres magyar író, aki Krúdy müncheni kiadású Ál-Petőfijét ajánlotta az olvasóknak 1978-ban. 

zombik.jpg

Nyugat + zombik?

Kiállító kortárs alkotók: Ambrus Izsák, Baranyai (b) András, Csepella Olivér, Cserkuti Dávid, Csordás Dániel, Dudás Győző, Erhardt Domonkos, Felvidéki Miklós, Fritz Zoltán, Garisa Zsolt, Gróf Balázs, Halter András, Haragos Péter, Haránt Artúr, Haui József, Hegedűs Márton, Koska Zoltán, Lakatos István, Lanczinger Mátyás, Madarász Gergely, Marjai Petra Lilla, Molnár Gábor, Oravecz Gergely, Pilcz Roland, Sárdi Katalin, Sárosi Mátyás, Somogyi György, Stark Attila, Szabó Kriszta, Tebeli Szabolcs, Tondora Judit, Vass Róbert, Vidák Zsolt, Vincze Nóra 

Adaptációk?

Az adaptációkat bemutató teremben felhívjuk a figyelmet az adaptációk alapjául szolgáló irodalmi művekre is, a kortárs képregényekre fókuszáló teremben pedig eredeti oldalak, vázlatok és elkészült oldalak egymás mellé helyezésével a képregényrajzolást mint sokirányú kreatív folyamatot mutatjuk be. Sőt, a látogatóknak lehetőségük van kipróbálni a képregényalkotás analóg és digitális változatait is!

A tárlat két terme — az adaptációs és a kortárs — hűen tükrözi azt a szemléletbeli változást, amely a képregény megítélésében az elmúlt évtizedekben lezajlott. Az államszocializmus idején mesterségesen magasan tartott példányszámban jelentek meg olyan képregények, amelyek magát a médiumot az irodalomnak alárendeltként kezelték. Ezek az adaptációk elsősorban a fiatal, nevelhető olvasókat szólították meg. Az elképzelés mögött azonban téves sztereotípia húzódik: képregényt olvasni nem gyerekjáték. A képregény egész oldalas kompozíciókra épülő szerkezete más olvasási stratégiákat kíván, mint az irodalom. Ezek az olykor igen összetett értelmezési eljárások teszik egyedivé a képregényben elmesélt történeteket. Bár ma Magyarországon egy szűk réteg olvas rendszeresen képregényt, a képregény mint kommunikációs forma igen változatos közegekben jelenik meg, amelyekkel egy átlagos kultúrafogyasztó is találkozik: reklámokban, interneten, mémekben, irodalmi folyóiratokban, korlátozott számban a könyvesboltokban vagy a Sziget Fesztiválon. A képregényes szubkultúra tagjai számára a börzéken és képregény-fesztiválokon azonban sokkal több képregényként elmesélt történet férhető hozzá.

KÉP–REGÉNY–TÖRTÉNET – megnyitó

És még!

A kiállítás bevezető terének falain a Budapesti Nemzetközi Képregény-fesztivál plakátjai láthatók. Az eseményt nemzetközi és magyar vendégek meghívásával évente rendezi meg a Magyar Képregény Szövetség. Itt adják át az előző év legjobb magyar képregényeinek járó Alfabéta-díjakat, valamint az egyik nyertes készítheti a következő év fesztiváljának plakátját.

A plakátok előtti tárlókban az elmúlt évek képregényterméséből válogattunk, hogy megmutassuk: ez a médium nagyon sokféle történet árnyalt elmesélésére és megmutatására alkalmas.

Az adaptációs és kortárs terek mellett a kiállítás harmadik egysége a könyvtár katalógusterében látható kamaratárlat, amely Filmstrip címmel Fritz Zoltán alkotásainak egy jelentős szegmensét mutatja be. A Filmvilág folyóiratban 2010 és 2014 között megjelent képregénycsíkok görbe tükröt mutatnak a jelölt időszak filmtermésének és viccesen kommentálják azt.

Hol, mikor és meddig?

 
2018. május 14–2018. július 26. Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, Budavári palota, „F” épület, 6. emelet: Ars Librorum tér, I. és II. Corvina-termek, valamint 7. emelet: Katalógustér Belépési díj: 1200 Ft., kedvezményes jegyár: 600 Ft.

komment

Mocsai Lajos: A szabadidősportban önmagunkkal vívunk harcot

2018. május 02. 14:25 - nemzetikonyvtar

Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos lesz a KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatunk május 3-i vendége, aki Egészséges játék? Játékos egészség! címmel tart előadást. A Testnevelési Egyetem rektorával Szilágyi Magdolna beszélgetett.

nemzeti_sport_veres_viktor.jpgFotó: Veres Viktor, Nemzeti Sport

A sport játék vagy inkább küzdelem?

Külön kell választani a versenysportot és a szabadidősportot, ugyanis utóbbi esetben önmagunkkal vívunk belső harcot, saját magunkkal szállunk szembe, és a sport lényege nem a másik legyőzésén alapul. Ennek a tudatos küzdelemnek az is része, hogy sokszor egy tizenkét órás műszak után képes legyek időt találni a mozgásra. Ezzel szemben a versenysportnál az eredményesség számít.

Mi a különbség a között, amit a nézők látnak játéknak a lelátón, és amit a sportolók a pályán?

A nézők a minőségi sportért mennek a sporteseményekre, de a szurkolóknak olykor nagyobbak az elvárásaik, mint maguknak a sportolóknak. A sport a szórakoztatóipar része, egy szolgáltatás a közönség felé, de egy csapatot a játék mellett komoly taktikai gondolkodás is jellemez és ugyancsak a sikert várja el; itt találkozik a két oldal.

mocsai_foto_ns_szabomiklos.jpgFotó: Szabó Miklós Nemzeti Sport

Ön a legsikeresebb magyar kézilabdaedző. Hogyan lehet sikeres a csapatjáték?

Egy vezető képes formálni a csapatot, amelynek tagjai egyszerre egyéniségek és világszinten teljesítő sportolók. Az értékrend az egyénekből álló csapat felett áll és fontos, hogy a játékosok a kondicionális képességek mellett stratégiailag és morálisan is a legjobb egyéni és csapatteljesítményt tudják hozni.

Az előadása címe Egészséges játék? Játékos egészség! A magyar emberek mennyire kaphatók a sportolásra?

Még inkább meg kell szerettetni a sportolást az emberekkel. A diákok nagy része a kötelező napi testnevelés órán kívül sajnos semmit nem mozog, ugyanakkor az általános iskolások 30-40 százaléka gyógytestnevelésre szorul. Leginkább azért fontos a gyermek- és fiatalkori sport, mert a mozgáshiány a későbbiekben különböző betegségek kialakulásához vezethet.

komment

Berecz András: A közös éneklés megrázza az embereket, és megébreszti az elalvót

2018. április 23. 10:42 - nemzetikonyvtar

A Kossuth-díjas ének- és mesemondó a KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatunk vendégeként tartott előadást 2018. április 19-én. Berecz András a meséről mesélt Szilágyi Magdolnának.

A történetben szereplő karakterek megelevenítése közben játszik a szavakkal, a hanglejtéssel. De mennyire játék a mesélés?

A mese a komolyságát játékossággal, látszólagos hazugságokkal, olykor tudatlanságokkal fedi el. A mesélőt az udvari és a szabad bohócokhoz lehet hasonlítani. Ahhoz, hogy nagyot, használhatót és igazat mondjon, először is felhúzza csörgősipkát. A mese nem akar a bölcsekkel vetekedni, képekben, tréfákban gondolkozik, ezért könnyen megjegyezhető, és szinte minden embert meg tud szólítani. Ugyanakkor vannak végtelenül bánatos mesék is, az én szívemhez viszont a mókásabb, csiklandósabb történetek állnak közelebb.

bereczandras_nemzetikonyvtar.jpg

A szavak mellett fontos szerepet kap a test játéka, a gesztusok. E nélkül képes működni az előadás?

A magyar ember nem nagy testjátékos. A déli népek vagy a közelünkben élő cigányság élénkebb gesztussal mesél. A legjobb magyar mesemondók meg se nagyon mozdultak, ehelyett a szavaikat mozgatták.

Sokszor nagyszámú közönség előtt kell mesélnie…

Nem ugyanolyan nyolcszáz, vagy ezer embernek mesét mondani, mint amikor öten-hatan gyűlnek össze egy szobában, viszont a távolsághoz az évek során idomul az ember. Belülről érzem, hogy a hátsó sorban ülő hallgató figyelmét is meg kell ragadni valamivel, felé is hadonászom, hogy bevonjam, különben fészbukozik, vakarózik, iszogat, vagy éppen hazagondol. Egy rendes mesemondó az ilyet nem tűri. Nem fegyelmezéssel vagy haraggal áll elő, hanem igyekszik minél érdekesebb vagy viccesebb lenni, amivel fenntartja az érdeklődését.

Sikerül?

Hol így, hol úgy. A jó közönség elhiszi, hogy itt most valaki adni akar valamit, és megérti, hogy az ajándék átadásakor nem másra kell néznie, hanem arra, akitől kapja. De a levegővételből is lehet hallani; az a jó, ha könnyen kacagnak. 

Országos Széchényi Könyvtár

oszk_most KönyvTÁRlat Mesés est Berecz Andrással

Az esten Szabó Dániel cimbalomművész, a népművészet ifjú mestere játszott a meséi alá. A zene milyen szerepet tölt be az előadásaiban?

A zene olyan, mint a terpeszállás biztonsága. Nehezebb egy előadást úgy megtartani, hogy két órán át csak beszélek, ezért szoktam énekekkel megtördelni. De ha még egy ilyen jó muzsikus, mint Szabó Dániel mellém szegődik, úgy nagyon könnyű, mint ahogy lélegzik az ember. Veszi a levegőt, fújja ki. Megfrissül az este, a zenei hangok elröpítik a lelket, s az mindkettőnknek nagy segítség, hogy valamilyen elvarázsolt történetnek akaratlanul is részese lesz.

A közönséget is igyekszik bevonni az előadásaiba, például amikor közös éneklésre szólítja fel őket. Egy felnőttet vagy egy gyereket nehezebb belevinni a játékba?

A közös éneklés megrázza az embereket, és megébreszti az elalvót. Sokan úgy nőnek fel, hogy meg sem kóstolták a közös éneklést, de nagy élményekkel mennek haza. A mese akkor lett gyermekműfaj Európában, amikor a Grimm testvérek összegyűjtögették azokat, és nem tudtak mit kezdeni a manókkal, a boszorkányokkal, ezért átutalták a gyermekeknek. A gyermekirodalomban mai napig sok, felnőttektől levedlett mondóka szerepel. Így lett a mese hátán a „bílyog”, hogy ez gyerekeknek való.

2018. május 3-án Mocsai Lajos előadásával zárul a KönyvTÁRlat hetedik évada.

Egészséges játék? Játékos egészség! Mocsai Lajos előadása

Közreműködik: Tóth Mercédesz (ritmikus sportgimnasztika, a TF tehetséges fiatalok műhely tagja) Varázsgömb: Társaság és sport a századfordulón Dede...

komment

90 évvel ezelőtt született Domokos Mátyás irodalomtörténész, irodalomkritikus, szerkesztő, könyvtáros

2018. április 19. 16:36 - nemzetikonyvtar

Domokos Mátyás 1928. április 18-án, Gyulán született, háromévesen került Makóra, amire később szülővárosaként emlékezett. A középiskolát Makón végezte, majd a Szegedi Tudományegyetem német–filozófia szakos hallgatója lett. Tanulmányait a budapesti Eötvös József Collegiumban folytatta, ahonnan 1949-ben kizárták. 1950-ben szerzett magyar–német szakos tanári oklevelet.

1953-ban került a Szépirodalmi Könyvkiadóhoz felelős szerkesztőként, 1967-ben a kiadó főszerkesztője lett, de külsősként dolgozott a Magyar Rádióban is. 1989-tól 2000-ig a Holmi című irodalmi folyóirat társszerkesztője, 1991-től a Századvég, majd az Osiris Kiadó irodalmi vezetője volt. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja volt, 1994 és 1998 között az ügyvezető elnöki pozíciót töltötte be.

Fő kutatási területe a XX. századi magyar irodalom volt. Számos irodalmi antológiát állított össze. Gondozta Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Illyés Gyula műveit. Nevéhez fűződnek az Illyés Gyuláról, Weöres Sándorról, Karinthy Ferencről és Márai Sándorról készített portréfilmek is.

A wikipedia alapján.

Lakatos András kollégánk 1993-ban készített vele életútinterjút az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tárában. 

komment

„A szeretet nem történelmi kategória, a politikát inkább csak érdekek mozgatják”

2018. április 18. 10:01 - nemzetikonyvtar

A török-mongol hagyomány továbbélése Timur és a Timuridák perzsa és török kancelláriáiban (1370–1506) címmel Vásáry István professzor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora ad elő 2018. április 25-én 17 órakor az Orientalisták az OSZK-ban sorozatunkban.

A mongol világbirodalom a 13. század közepére elérte legnagyobb kiterjedését, majd kisebb birodalomrészekre (ulusz) szakadt szét, melyek élén Dzsingisz leszármazottai uralkodtak. Közép-Ázsia Csagatájnak jutott, ezért a Csagatáj ulusz nevet kapta. E terület eredeti népessége a mongol hódításkor török és iráni volt, s a mongol elit is nyelvileg pár nemzedék alatt eltörökösödött. Egy ilyen törökké lett mongol törzsből, a Barlasz-ból számazott Timur Lenk is (1336–1405), aki bár nem volt a dinasztiát adó dzsingiszida család tagja, de 1370-től egyeduralkodóként vezette a közép-ázsiai török-mongol birodalmat, melyet halála után egészen 1506-ig utódai a Timuridák birtokoltak. Az előadás azt vizsgálja, hogy a mongol és török hagyomány hogyan és milyen formában maradt fenn és élt tovább Timur és a Timuridák perzsa és török nyelvű kancelláriáiban, amelyekben az állam muszlim jellegének megfelelően kétségkívül az arab betűs írásbeliség, az iszlám vallás és kultúra dominált.

Professzor úrral okafogyott és nagyon aktuális kérdésekről is beszélgettünk. 

Hogyan kell értelmeznünk a kancelláriát az iszlámban?

A kancelláriák az iszlám területeken, akárcsak a középkori Európában, olyan kormányhivatalok vagy tanácsok voltak, melyek fő feladata az írásbeliségre összpontosult: hivatalos iratokat bocsátottak ki és kérvényekre, beadványokra válaszoltak. Nevük mindenütt dīvān volt a muszlim világban, mely nem véletlenül egy perzsa eredetű arab szó. Ugyanis a 637–651 között a muszlim arabok által meghódított Irán államigazgatási és kulturális hagyományai kezdettől fogva nagy szerepet játszottak az iszlám kalifátus megszervezésében. Az első muszlim dīvān-t, melyben az adófizetést regisztrálták, ʿUmar b. Khaṭṭāb kalifa hozta létre. Az Omajjád és Abbászida kalifátus alatt (661–750 ill. 750–1258), utóbbinál a Bujidákat, Szamanidákat, Gaznevidákat, Karahanidákat és szeldzsukokat is ideértve, az iszlám államigazgatás bonyolult rendszere jött létre, melyben a különféle tanácsoknak, a dīvān-oknak nagy szerepe volt. Bagdad, a kalifátus székhelye 1258-ban lesz a mongol hadak prédájává s ezzel gyökeresen új fejezet nyílt az iszlám történetében: több mint öt évszázad után az iszlám kalifátus összeomlott a nem-muszlim ellenség támadásától.

Vásáry István. Forrás: tortenelemportal.hu 

A hódító mongoloknak volt államigazgatási gyakorlata és írásbelisége?

Amikor Dzsingisz kán (mgh. 1227) birodalommá szervezte a belső-ázsiai mongol és török törzseket s a birodalmi hódítások elkezdődtek, nem volt a mongoloknak saját írásbeliségük. Viszont a turkesztáni ujgurok meghódolása után, akik egy régi, magas kultúrával és kiterjedt írásbeliséggel rendelkező török nép volt, a mongolok Dzsingisz parancsára átvették az ujgur törökök írását és írásbeliségét a 13. század elején, és mongol nyelven kezdtek szövegeket lejegyezni vele. Így nem meglepő, hogy a mongolok első írnokai az ujgur törökök voltak. Nevük bitigči volt, egy jól ismert török szó az ‘írnok’-ra (csak érdekességként jegyzem meg, hogy a bitig ‘írás, betű’ jelentésű török szót találjuk meg régi átvételként a magyar betű szavunkban.) A 13. század második felében, Iránban a mongol ilkánok alatt a perzsa kancelláriák mellett megjelentek olyan új ügyosztályok, melyek már a hódító mongolok nyelvén készült oklevelek kibocsátásával is foglalkoztak. Hasonlatosképpen az ujgur betűs mongol írásbeliség a nyugati Arany Horda és a közép-ázsiai Csagatáj kánságban is elterjedt. Természetesen a nagy múltú, arab betűs perzsa írásbeliséget nem tudta kiszorítani az új mongol írásbeliség, de hosszabb ideig a kettő együtt élt a mongol utódbirodalmakban.

Vásáry István egyetemi tanulmányait 1968. júniusában fejezte be az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán török és angol szakon. Sikeres államvizsgája után kitüntetéses (vörös) diplomát kapott. 1971-ben „Egy örmény-kipcsak nyelvemlék. A Kameneci Krónika részletei” c. disszertációjával egyetemi doktori fokozatot szerzett “summa cum laude” minősítéssel. 1981-ben védte meg „Az Arany Horda kancelláriája” c. kandidátusi disszertációját,1991-ben az MTA doktora, 2013-ban az MTA levelező tagjává választotta. 1995 áprilisában a JATE-n habilitált nyelvtudomány, 1997-ben történelem tudományágból. Tanítómesterei a turkológiában Németh Gyula és Ligeti Lajos professzorok voltak.

A mongol törvényeket, a jaszát megpróbálták akkoriban az iszlám saríával ötvözni? Milyen érzékenységekbe ütközhetett ez a két oldalon, milyen kompromisszumok születtek, milyen kritikákat kapott mindez kívülről?

A 13. századi mongol hódítások után a meghódított területek muszlim lakosságának bele kellett törődnie, hogy a mongol jasza (yasa) és a muszlim saría (sharī‛a) még hosszú ideig egymás mellett létezett. A török–mongol elit 14. században elindult iszlamizációját követően a mongol jog- és szokásrendszer nem egy eleme megmaradt, akár még muszlim köntösbe bújtatva is, és továbbélt egészen a 16. századig. Elvi síkon persze nem volt lehetőség kompromisszumra az iszlám és a mongolok között, hiszen mindkét félnek egyetemes világuralmi igényei voltak. A mongol hódítás szféráján kívül levő iszlám, mint például az indiai muszlimok, vagy a mameluk Egyiptom muszlimjai megtehették, hogy a mongol hódítás kérlelhetetlen ellenfelei voltak és a mongol jogrendszert, a jaszát mint az iszlám joggal, a saríával összeegyeztethetetlent, kíméletlenül elvetették. De a mongol uralom alá került muszlimok megpróbálták a tüzet és vizet egymással kibékíteni, és kényszerből fakadó pragmatizmussal kíséreltek meg egy elviselhető modus vivendi-t kialakítani a hódítókkal.

Meddig létezett a jasza és saría egymás mellett?

Az utolsó korszak, amikor a mongol törvények még léteztek és befolyásolták az állam és társadalom életét, Timur és a Timuridák idejére (ca. 1350–1500) tehetők. A 13. század vége felé, de különösen a 14. században, a mongol uralkodók és a török-mongol katonai vezetőréteg minden mongol részbirodalomban, a Dzsingiszidák harmadik és negyedik nemzedékében, tömegesen az iszlámra tért át és ez indította el a nomád eredetű lakosság teljes és nagyméretű iszlamizációját. De a mongol világkép és a mongol törvény, a jasza még most sem tűnt el rögtön, hosszú ideig tovább élt mindhárom mongol utódállamban, az Arany Hordában, Iránban és Közép-Ázsiában. Egyre inkább a háttérbe szorult és a mongol–török népesség szokásrendszerében élt legtovább, sokszor a mindennapi élet szokásainak bástyája mögé húzódva.

Az MTA Orientalisztikai Bizottságának 1970–90 között volt tagja, az MTA nemzetközi orientalisztikai folyóiratának, az Acta Orientalia címűnek 1977 óta szerkesztőbizottsági tagja, 1977 és 1982 között egyben technikai szerkesztője is volt, 2003 óta főszerkesztője. A Kőrösi Csoma Társaságnak 1968 óta alapító és választmányi tagja, 1988 és 90 között a Társaság alelnöke volt. 1981-ben a Társaság Kőrösi Csoma díjjal tüntette ki turkológiai és magyar őstörténeti munkáiért. 1988-ban az ankarai székhelyű Török Nyelvtudományi Társaság (Türk Dil Kurumu) levelező tagjává, majd 1998-ban tiszteletbeli tagjává választotta.

Professzor úr kutatási témái így csoportosíthatók:
1. Kelet-Európa török elemei az 5-13. században (hunok, avarok, onogurok, bolgárok, kazárok, besenyők, kunok);
2. régi török–magyar kapcsolatok (a magyar nyelv régi török elemei, a magyar etnogenezis török szálai, a székely rovásírás, a Közép-Volga vidék magyar szórványai, a magyar őstörténet historiográfiája, magyar őstörténet és nemzeti tudat);
3. a Közép-Volga vidék kipcsak és bolgár vonatkozásai (kazáni-tatárok, baskírok, csuvasok);
4. az Arany Horda és utódállamainak (kazáni és krími kánságok, nogáj hordák) története.

Timur Lenk és utódai, a Timuridák idején milyen szerepe volt a mongol írásbeliségnek?

Timur és utódai különösen érdekes kulturális elegyet képeznek Közép-Ázsia amúgy is tarka világán belül. Közép-Ázsiában, a Csagatáj Kánságban a túlnyomórészt török nyelvű lakosság pár nemzedék alatt nyelvileg eltörökösítette a hódító mongol törzseket, így azt a Barlasz törzset is, melyben Timur született. Tehát bár már török nyelvűek voltak és vitán felül buzgó muszlimok, a mongol birodalmi hagyományokat és dzsingiszida hagyományt is őrizték. Érdekes, hogy a kancelláriákban mongol nyelvű szövegek már nem készültek (a mongol nyelv a használatból kiveszett), de az ujgur betűk használata török szövegek lejegyzésére, fennmaradt, sőt az ujgur-mongol írás használatának egy sajátos reneszánsza indult meg. Úgy látszik az ujgur-mongol írásban a mongol birodalmi tradíciót látták és tisztelték, szemben az arab írással, melyet a legtöbb perzsa és török szöveg lejegyzésére általánosan használtak.

Timur halála után az utódok nem voltak képesek egyben tartani a birodalmat, ezek szerint a vezető személye, karizmája akkoriban is ennyire meghatározó volt?

Nemhogy meghatározó, de az egyik leglényegesebb dolog volt. A Dzsingisz leszármazóinak legitimitása Belső-Ázsiában a 19. századig szinte megfellebbezhetetlen volt. Mivel Timur maga nem volt Dzsingiszida, sohasem vehette fel a káni titulust, hanem egyrészt beházasodott Dzsingisz családjába, így biztosítván legitimitást uralmának, másrészt pedig mindig kézben tartott egy Dzsingiszida származású báburalkodót, aki quasi a kán volt, de a tényleges hatalmat mindig Timur gyakorolta mint emír. Bár Timur utódai között voltak kiváló képességűek (például Sáhruh vagy Huszajn Bajkara), de az apjuk, a hódító Timur által kivívott tekintélyt sohasem tudták már maguk számára biztosítani.

Vásáry István nyelvismerete: beszéd, írás és olvasás magyar, angol, török, orosz és német nyelven; olvasás görög, latin, perzsa, francia, olasz és lengyel nyelven.
Az Arany Horda (1986), Az Arany Horda kancelláriája (1987), A régi Belső-Ázsia története (1993, 2003) és Cumans and Tatars. Oriental Military in the Pre-Ottoman Balkans, 1185–1365 (Cambridge, 2005) c. könyvek szerzője és száznyolcvannál több tudományos cikk és egyéb publikáció írója.

Igaz-e, hogy a nyugati államok szerették ezt a törökké lett mongol törzset, mert időt nyertek az iszlám terjeszkedésével szemben? Éltek-e a lehetőséggel?

A szeretet nem történelmi kategória, a politikát inkább csak érdekek mozgatják. Az viszont igaz, hogy Timur megjelenése a 14. század végén igen jól jött az oszmán-törökök balkáni expanziója miatt egyre aggódóbb európai keresztény hatalmaknak. Az oszmánlik elleni harcban keleti szövetségest láttak Timurban, aki rászolgált a reményre, mert 1402-ben az ankarai csatában fogságba ejtette I. Bajezid szulánt, aki rá egy évre meghalt a fogságban. Ezzel pedig, akarva-akaratlan, évtizedekre lelassította a törökök európai terjeszkedését.

Mit jelentett a 15–16. században a vallási dominancia a nemzetközi kapcsolatokban?

Mivel a vallások elválasztása az államtól, azaz a modern szekularizmus csak a 19. század európai találmánya, a kérdés a 15–16. században szinte okafogyott, mert minden államközi kapcsolat a vallás prizmáján keresztül jelent meg és nyert értelmezést. Ami persze nem zárta ki a politikától sohasem idegen pragmatizmust, vegyük csak például a 16. században kialakuló francia–oszmán érdekszövetséget, melyben a keresztény I. Ferenc francia király a szintén keresztény Habsburgokkal szemben kereste szövetségesét a muszlim oszmán-törökökben.

Tóth Péter

Vásáry István: A török-mongol hagyomány továbbélése (1370-1506)

A török-mongol hagyomány továbbélése Timur és a Timuridák perzsa és török kancelláriáiban (1370-1506) - Vásáry István előadása. A mongol világbirodalom...

komment

24 verssel ünnepeltük a költészet napját

2018. április 12. 10:38 - nemzetikonyvtar

Ugye, ismerős az a sztereotípia, hogy egész nap csak olvasnak a könyvtárosok? No, ez nem teljesen igaz, mert még arra is volt időnk A magyar költészet napján, hogy verseket is mondjunk! Huszonnégy verset a könyvtár izgalmas tereiben szavaltak egész nap kollégáink.

József Attila 113. születésnapján folyamatosan töltöttük fel az intézmény közösségi oldalaira a munkatársaink által erre az alkalomra választott verseket, versrészleteket. Egészen este tíz óráig követhették a versfolyamot a felhasználók. Eddig mintegy húszezren néztek meg minket a közösségi térben. (Instagram, Youtube, Facebook)

Most megmutatjuk az összes verset egyben:

Berta Bernadett, a Kurrens Feldolgozó Osztály munkatársa
Vörösmarty Mihály: Szózat (részlet) 

Boka László, irodalomtörténész, tudományos igazgató
Radnóti Miklós: Hetedik ecloga (részlet) 

Dr. Deák László, Tájékoztató Osztály
Áprily Lajos: Ének a Küküllőhöz (részlet)

A költő a verset szülőfalujában, Parajdon írta 1941-ben.

Dede Franciska, tudományos titkár
Heltai Jenő: Szabadság (részlet)

Dobó Kocsis Zoltán, a Plakát - és Kisnyomtatványtár munkatársa
Vörösmarty Mihály: A vén cigány (részletek)

 Tíz éves koromban hallottam először Bessenyei Ferenc előadásában a tévében. Másnap megtanultam. Harmadnap elmondtam az iskolai szavalóversenyen. Negyednap megírtam az első versem.

Elbe István, OSZK, tájékoztatási igazgató
Dsida Jenő: Tükör előtt (részlet) 

Elbéné Mester Magdolna, a Plakát- és Kisnyomtatványtár munkatársa
Reményik Sándor: Kegyelem 

Reményik Sándor (1890-1941) a két világháború közötti líra egyik kiemelkedő alakja, sokak számára mégis a közelmúltig ismeretlen maradt. Ennek oka, hogy dacára az elnyert díjaknak, politikai szempontból a rendszerváltásig nem kívánatos személy volt a magyar irodalomban. Magyarsága és a keresztény hite határozta meg életét és természetes hangú költészetét. Szilárdan hitte, hogy a költő a lelkek építésze. A felvételen a Kegyelem című versének második része hallható. Érdemes az egészet egyben is elolvasni, mert az oldódás csak az első sorok mély reménytelensége után tud igazi katarzissá fokozódni.

Hegedüs Krisztina, a Hírlaptár vezetője
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén (részlet) 

Kaposváriné Dányi Éva, a Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály vezetője
Faludy György: 1980. Részlet. A század vallomásai : válogatott versek 1933-2003 c. kötetből (Budapest, Villon Kiadó, 2003.)

A példány, amiből felolvastam, a Mikes Kelemen Program révén érkezett haza Észak-Amerikából. 

Kápolnai Péter, a Humánpolitikai Osztály vezetője
Radnóti Miklós: Nem bírta hát... (részlet)

Kelemen Erzsébet, EPA, könyvtáros
Radnóti Miklós: Bájoló 

Kopcsay Ágnes, a Plakát- és Kisnyomtatványtár vezetője
Fabiny Tamás: Egy-korintus-tizenhárom (részlet)

Lendvay Miklós, e-szolgáltatási igazgató
Rudyard Kipling: Ha… (ford.: Kosztolányi Dezső)

Lipthay Endre, a Kézirattár vezetője
Pilinszky János: Majd elnézem 

Mann Jolán irodalmi szerkesztő, Webtartalom Koordinációs Osztály
Ady Endre: Az elveszett családok (részlet)

Az idézet Ady Endre Az elveszett családok című versének két utolsó sora. Ez a kevésbé ismert mű Ady olyan nagy veszteségversei mellett említhető, mint a Kocsi-út az éjszakában vagy a Valaki útravált belőlünk. Ez a vers nemcsak a családtalanságról, a családalapítás elveszett lehetőségéről szól, hanem az emberi közösségek fájó hiányáról is abban a pillanatban, amikor még képesek vagyunk érezni a veszteséget az éppen csak kihűlt tűzhely hamuja mellett.

Miksó Péter a Tájékozató Osztály munkatársa
Janus Pannonius: Barátnőjéhez (ford.: Csorba Győző) 

Dr. Sirató Ildikó színház- és irodalomtörténész, Színháztörténeti Tár
Arany János: Domokos napra (részlet) 

Sudár Annamária, irodalmi szerkesztő, Webtartalom Koordinációs Osztály
Pilinszky János: Kegyelem 

Szegedi-Szabó Béla, a Gyarapítási Osztály munkatársa, író, költő 
Hölderlin emlékére

Munkatársunk saját versével a világirodalom egyik legnagyobb alakjára, Hölderlinre emlékezik. A költemény az Örmény ének (2013) című kötetben jelent meg.

Szegedi-Szabó Béla, a Gyarapítási Osztály munkatársa, író, költő
Szent Szír Izsák

A költemény az Örmény ének (2013) című kötetben jelent meg. Látásmód, ami áttör a dolgok és az emberek külső burkán. Nem a haszonszerzés és nem is a birtoklási vágy vezeti, hanem – Szíriai Szent Izsák (VI. sz.) gyönyörű szavaival – „a dolgok lángját szemléli.”

Szűts-Novák Rita, Tájékoztató Osztály
Illyés Gyula: Mert szemben ülsz velem... (részlet)

A vers Illyés Gyula feleségéhez, Kozmutza Flórához írott kései hitvesi verse. A szépsége abban (is) rejlik, hogy több évtizedes házasság után született, nem ismeretségük elején, az udvarlási szakaszban – ahogy a szerelmes versek általában. Ez a romantikus elem megragadott 2015-ben is, amikor a Mert szemben ülsz velem... címet adtam az Illyés Gyulánéról szóló, első könyvtári kiállításomnak.


Tóth Péter, tartalomrakodó, a Webtartalom Koordinációs Osztály munkatársa
Kányádi Sándor: Vannak vidékek 

Nagyapám megölte a felesleges kutyakölyköket. De még mielőtt a szemük ki nem nyílt volna.

Tüske László, az OSZK főigazgatója
József Attila: Imádság megfáradtaknak (részlet)

P. Vásárhelyi Judit, Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatások Osztálya
József Attila: [Az Isten itt állt a hátam mögött…] (részlet) 

komment

Elhunyt Ramsay Győző, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa

2018. március 28. 16:43 - nemzetikonyvtar

Hosszan tartó betegség után, életének 88. évében elhunyt Ramsay Győző, a Szabad Európa Rádió egykori magyar adásának munkatársa, akit a rádióhallgatók Palotai János álnéven ismerhettek, tudatta a családja kedden az MTI-vel. Ramsay Győzővel több alkalommal készült életműinterjú az OSZK Történeti Interjúk Tárában, ezek a felvételek megtekinthetők és kutathatók könyvtárunkban.

Ramsay Győző 1930-ban született Budapesten. A világháború megszakította a középiskolai tanulmányait, a család Nyugatra költözött, és csak a háború befejeztével költöztek vissza a magyar fővárosba. Édesapja katonatiszti múltja miatt csak 1950-ben érettségizhetett le; a továbbtanulás szülei megbélyegzése miatt szóba sem jöhetett. 1956 novemberében Nyugatra távozott, rövid ausztriai kitérőt követően Nyugat-Németországba került. Kölnben a színművészeti főiskolán tanult fél évig rendezői szakon, majd 1957 nyarán Münchenbe költözött, és élete végéig ebben itt élt.

Az Amerika Hangjánál vállalt alkalmanként hírolvasást, de főállása egy biztosítási cégnél volt. 1960 végén került hírolvasóként a Szabad Európa Rádióhoz, akkor még külsősként, de néhány évvel később véglegesítették.

Több mint harminc évet dolgozott a rádió több osztályán, különböző munkakörökben, majd 1993 legvégén, a magyar osztály megszűnésével ment nyugdíjba. A búcsúadást Lángh Júliával együtt szerkesztették.

Nyugdíjasként is vezetőségi tagja maradt a müncheni székhelyű Bajor–Magyar Fórumnak és dolgozott az Együtt című katolikus újság szerkesztőbizottságában. Nagy megtiszteltetésnek vette a Századunk című dokumentumfilm-sorozat fölkérését – melyet az OSZK Történeti Interjúk Tárában forgattak és állítottak össze –, hogy műsorainak újabb szakaszában műsorvezetőként szerepeljen.

komment

Gábor Miklós kéz- és gépiratos naplóival és leveleivel gazdagodott a Színháztörténeti Tár

2018. március 27. 07:30 - nemzetikonyvtar

A XX. századi magyar színháztörténet egyik legjelentősebb alakja volt Gábor Miklós, akit leginkább – kiemelkedő más színpadi, illetve filmszerepei és versfelvételei mellett – korszakos jelentőségű Hamlet-alakítása miatt szoktunk felidézni. A színházi világnap alkalmából örömmel adunk hírt könyvtárunk állományának gyarapodásáról.

04_gm_1962_nemzetikonyvtar.jpgGábor Miklós mint Hamlet. Rendezte Vámos László, Madách Színház, 1962. január 14. Bartal Ferenc felvétele (OSZK Színháztörténeti Tár)

2018. március 22-én délelőtt újabb hagyatékkal gazdagodott a Színháztörténeti Tár. Gábor Júlia, Gábor Miklós színművész leánya, édesapja hagyatékának egy részét, három doboznyi kéziratot, naplókat és leveleket adott át a nemzeti könyvtárnak. A hagyatékot a Színháztörténeti Tár vezetője, Sirató Ildikó vette át.

Gábor Júlia, Gábor Miklós színművész lánya, irodalmi szerkesztő és Sirató Ildikó, az OSZK Színháztörténeti Tárának vezetője

A szerződés szerint – mely rögzíti a dokumentumok közgyűjteményben való elhelyezésének feltételeit – a kéziratok Gábor Miklós rendelkezése nyomán, csak halála után 50 évvel, 2048-ban válnak kutathatóvá. Az Országos Széchényi Könyvtár addig, az ilyenkor szokásos módon biztosítja a kéziratok szakszerű őrzését, állományvédelmét és szavatolja, hogy addig még kutatók sem olvashatják el a dobozok tartalmát.

gabor_ildiko_nemzetikonyvtar.jpgGábor Júlia, Gábor Miklós színművész lánya a szerződés aláírásakor (2018. március 22.)

Gábor Miklós fiatal korától, több évtizeden át, 1998 nyarán bekövetkezett haláláig naplót vezetett. Életében több, általa szerkesztett naplókötetet is megjelentett. A hatvanas és a hetvenes évtizedben közreadott kötetei – Tollal (1963), A színész árnyéka (1972), Molière műhelyében (1975) – elsősorban színházi tárgyú elemzéseket tartalmaznak, amelyek egy mélyen gondolkodó, sokszor kételyekkel teli, önmagát szüntelenül vizsgáló művész önelemzéseit, vívódásait tárják az olvasó elé.

Később, a kilencvenes években, az idős művész régi, ötvenes évekbeli naplóit olvasva – s közben elsajátítva a számítógépes írástudást is –, kommentálta, értelmezte, elemezte a mintegy négy évtizeddel korábban írt feljegyzéseit. Ezek nyomán jelentek meg A kos a mérlegen (1990), az Egy csinos zseni (1995) és a Sánta szabadság (1997) című, nagy sikert arató kötetei. A régi és az új szövegek együtt modern, izgalmas egyedi olvasmánnyá lettek. Még a művész életében a Holmi című folyóiratban további részek jelentek meg Gábor Miklós naplóiból, majd halála után öt esztendővel, 2003-ban adták ki a Nyomozok magam után című kötetet, amely időrendben adta közre az egymástól olykor sokévnyi távolságban keletkezett naplókat és feljegyzéseket. A rendhagyó kötetben keverednek a szerző által írt, illetve újraírt részek olyan szövegekkel, amelyek már csak az utókor (Vass Éva, Réz Pál és Kelecsényi László szöveggondozók) munkája nyomán láthattak napvilágot.

Gábor Miklós (Zalaegerszeg, 1919. április 7. – Budapest, 1998. július 2.) Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, színész és rendező, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

1941-ben szerződött a Madách téren működött Madách Színházhoz, ahonnan származása miatt 1942-ben eltávolították. 1945-től 1954-ig a Nemzeti Színház művésze volt. 1954 és 1975 között a Madách Színház társulatának tagjaként fontos szereplője volt a színház jelentős, sikeres korszakának. 1975-ben a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, majd 1979-ben a Népszínházhoz. 1984 és 1991 között ismét a Nemzeti Színház következett, majd 1991-től Ruszt József Független Színpadának művésze volt. Utolsó éveiben a Budapesti Kamaraszínházban játszott és rendezett (1995-1998).

Galéria Gábor Miklós szerepeiből

szerk.: Sudár A. és Sirató I.

komment