Kölcsey Ferenc: Berzsenyi Dániel’ versei

2024. március 27. 16:57 - nemzetikonyvtar

Március 15-én Kölcsey Ferenc kéziratos hagyatékából esztétikai, nyelvtudományi dolgozatokat, továbbá nyelvészeti, statisztikai-demográfiai munkák kivonatait és nem utolsósorban fontos kritikákat, köztük a híres Berzsenyi-kritika (recenzió) egyetlen példányban fennmaradt, teljes, autográf kéziratát tettünk közzé a Kézirattár digitalizált dokumentumait felölelő virtuális Copia gyűjteményünkben. Kölcsey recenziója a magyar irodalom talán legelhíresültebb kritikája. Továbbá közzétettük azt a költő által egyetlen kéziratoldalra feljegyzett hat verstöredéket-vázlatot, amelyet Kölcsey műveinek kritikai kiadása sem ismer.
Az alábbiakban a Berzsenyi-kritika megszületésének körülményeit ismertetjük.

kolcsey_berzsenyi_recenzio.jpgKölcsey Ferenc: Berzsenyi Dániel’ versei. Második megbővített kiadás […] 1816. Pest | 1817. március 1. – április 5. A kézirat első oldala. Raktári jelzet: Analekta 3387. – Kézirattár. A kép forrása: Copia virtuális gyűjtemény

Berzsenyi Dániel első kötetének megjelenését követően, 1814-ben a Kazinczy „iskolájában” tanult költők, irodalmárok körében az elismerés mellett erős kritikai hangok is megjelentek, sőt – Szemere Pált idézve – „ollykor ollykor vitatkozás is, Berzsenyi szertelen mythologiáskodása iránt”. Az ekkor már Niklán élő költő antikvitásból vett irodalmi, mitológiai utalásainak ilyen mérvű jelenlétét járomként élték meg, melynek súlya a nemzeti nyelv és irodalom kifejlődését alapvetően hátráltatja. Szemere közlése szerint Kölcsey kevésbé vett részt ezekben a vitákban, „azonban ő volt még is ki e tárgy felöl leghosszasabban gondolkodott, elmélkedett” és „újabb és újabb gáncsokat említgetett ellenök”. Így állt elő az a helyzet, hogy a 19. század első felének egyik legjelentősebb folyóirata, a Tudományos Gyűjtemény szerkesztősége a költőt bízta meg a Berzsenyi-kötet 1816-ban kijött második kiadásának recenzeálásával.
1817-ben Kölcsey két kritikát tudott felajánlani a Tudományos Gyűjtemény számára, már jó ideje készen volt Csokonai-recenziója, melyet eredetileg az Erdélyi Muzéum közölt volna, ám a szerkesztő, Döbrentei Gábor a maga kritikai ízléséhez képest éles hangú bírálatot vonakodott megjelentetni, mire Kölcsey végül visszavette a kéziratot. És csaknem készen volt már a Kis János verseiről írott Kölcsey-kritika is 1817 februárjának közepén. Az induló folyóirat örömmel fogadta ezeket mint tárgyukban is fontos darabokat, de magának a recenzesnek személye is hozzájárult a kedvező fogadtatáshoz, miután a költő pesti tartózkodásai alatt egészen közeli kapcsolatba került a nyelv és az irodalom megújításának, a tudományosság felvirágoztatásának lázában égő alkotókkal. Közülük a folyóirat szerkesztésében is munkát vállaló Szemere Pállal majd egész életen át tartó szoros barátságot ápolt.
Kölcsey recenziója az 1816-ban, második kiadásban megjelent Berzsenyi-művekről a magyar irodalom talán legelhíresültebb kritikája. Köztudott, hogy Berzsenyi – az elismerő szavakat nem méltányolva, csak az itt-ott valóban súlyos elmarasztalást és szarkasztikus megfogalmazást kihallva belőle – évekre elhallgatott ezt követően. Kevésbé közismert azonban, hogy a folyóirat cenzúrázva jelentette meg Kölcsey szövegét. Szemere a föntebb már idézett Tudósításban (ezzel a címmel készítette el a folyóirat számára lektori véleményét Kölcsey recenziójáról) tudatosan alkalmazva az anaforikus, párhuzamos mondatszerkesztést drámai felhanggal adja vissza a történéseket:

„[Í]gy történt, hogy Kölcsey recensióját a’ legtöbben társaink közül tulságosnak ítélék, Berzsenyire nézve is, de leginkább azokra nézve, miket poesisünk tartalmatlansága ellen monda el, így történt, hogy a’ tulságosok közül néhány pontok kihagyatni rendeltettek, így történt, hogy Kölcsey ezen rendeletnek ellentmondott, ’s Vitkovicsnál olly kikötéssel hagyá kéziratát, hogy az minden legkisebb változtatás, kihagyás nélkül nyomassék ki, így történt, végre, hogy nem Kölcseynek, hanem egyesületünknek akarata lőn teljesítve, ’s Kölcsey megneheztelvén, dolgozó társaink közül örökre kiszakasztotta magát.”

Szemere Pál: Tudósítás. In: Kölcsey Ferenc: Irodalmi kritikák és esztétikai írások I. 1808–1823 [kritikai kiadás], s. a. r.: Gyapay László, Budapest, Universitas, 2003, 587–588.  – Törzsgyűjtemény 

A Tudományos Gyűjtemény 1817-i VII. számában (96–105. o.) tehát megcsonkítva jött ki a szöveg, és a későbbi kiadók mind ezt vették alapul, mivel Kölcsey életében nem jelent meg újra a bírálat, sem megcsonkított, sem teljes formájában, kézirata pedig éppen száz éven át ismeretlen volt az irodalomtörténet előtt. A kicenzúrázott részt, a teljes recenzió bő negyedrészét Császár Elemér közölte 1917-ben az Irodalomtörténeti Közleményekben, a mindaddig lappangó eredeti kéziratból. A teljes szöveg végül, immár a Széchényi Könyvtárba került autográf kéziratból közölve, a Gyapay László munkájaként előállt kritikai kiadásban vált olvashatóvá 2003-ban.
Kölcsey kritikusi működéséről szólva az irodalomtörténet konszenzuálisan normatív elvek alkalmazásáról beszél, és ugyanezt olvashatjuk ki az említett lektori jelentésből is. Szemere, Berzsenyi feltétlen híve („megfenekelve maradtam hitemben, imádásomban Berzsenyi iránt” – írja valamivel korábban) azt veti barátja szemére, hogy a hosszú évszázadok alatt kifejlett, virágzó nyugat-európai irodalom csúcsteljesítményeihez méri a magyar nemzeti irodalmat, mind ennek múltját, mind pedig a legkiválóbb kortárs alkotóit, valamint nem ritkán nem érti igazán a teremtő Berzsenyit, sem szándékait, sem poétikai megoldásait. A hosszú lektori jelentés második fele csaknem pontról pontra végigveszi a Kölcsey által kifogásolt darabokat, és próbálja értelmezni, mintegy igazolni Berzsenyi megoldásait.
A jelentés azonban nem készült el időben, csak a lapszám megjelenését követően tudta megküldeni Szemere a szerkesztőségnek. Ám egészen biztos, hogy nem befolyásolta volna a döntést, mivel Kölcsey Berzsenyit bíráló bekezdéseivel szemben nem emeltek kifogást a szerkesztők, teljes egészükben megjelentek a lapban, a kihagyott első szövegegység tartalmához pedig Szemere is ambivalensen viszonyult. Kölcsey az antikvitásból eredeztethető éghajlatelméletet a költészet terébe bevonva azzal indítja a recenzió erős felütését képező irodalmi vázlatát, hogy egyes vélemények szerint az északi népeknek – konkrétan a németet nevezi meg – a déliek irodalmához kell fordulnia, hogy fantáziájuk és érzelmeik lángra kapjanak. „Valami illyennel menthetnők mi is magunkat” – tér át a magyar költészet múltjáról megfogalmazott elmarasztaló ítéletére, hogy aztán a mentséget rögtön cáfolja is, kijelentve, hogy mind a németség, mind Caledonia (Skócia), mind Dánia:

„[...] halhatatlan és saját énekeseket számlált, midőn még ott Rómának nevét nem ismerték”.

Kölcsey Ferenc: Berzsenyi Dániel versei. In: Irodalmi kritikák és esztétikai írások I. 1808–1823 [kritikai kiadás], s. a. r.: Gyapay László, Budapest, Universitas, 2003, 54. – Törzsgyűjtemény

Sőt, következik a legfájóbb összehasonlítás:

„[...] ezek a’ csak nem köztünk élő Serbusok, a’ mi Dunánknak, a’ mi Szávánknak partjain, olly poetai lebegéssel, olly makacs kedvvel, ’s olly egyszerü fennséggel költik dalaikat, mint Anakreon és a’ Homeridák”.

Kölcsey Ferenc: Berzsenyi Dániel versei. In:Irodalmi kritikák és esztétikai írások I. 1808–1823 [kritikai kiadás], s. a. r.: Gyapay László, Budapest, Universitas, 2003, 54. – Törzsgyűjtemény

Ha tehát a fenti példákat összevetjük saját költészettörténetünkkel:

„[...] bizonyosan azt kell hinnünk, hogy poetai szegénységünknek oka mélyebben fekszik, mint sem azt, akar geographiai fekvésünkből, akar valami egyes történetből [véletlen történésből] kimagyarázhatnók”.

Kölcsey Ferenc: Irodalmi kritikák és esztétikai írások I. 1808–1823 ([kritikai kiadás], s. a. r.: Gyapay László, Budapest, Universitas, 2003, 54. – Törzsgyűjtemény

Majd a következő bekezdésben még élesebben:

„[...] a’ Magyar verselők nem bírván eredeti kicsapó hévvel, mind addig, míg csak Rómának verselőjit ismerték, nem hoztak semmi figyelemre méltót magokkal.” 

Kölcsey Ferenc: Irodalmi kritikák és esztétikai írások I. 1808–1823 [kritikai kiadás], s. a. r.: Gyapay László, Budapest, Universitas, 2003, 54.  – Törzsgyűjtemény 

(Kölcsey meggyőződése szerint a latin nyelv az erő és a méltóság nyelve, mely – szemben a göröggel és a némettel – nélkülöz minden könnyedséget, hajlékonyságot, nyelvi teremtőkészséget, ezért „nem poetai nyelv”.)
A Tudományos Gyűjtemény szerkesztői körében a Kölcsey tételmondataira születő reflexiók a visszafogott nemtetszéstől az indulatos kirohanásokig terjedtek. A nemzeti öntudat, az évszázadokon át öröklődött kultúrfölény bűvköréből szemlélve a világot elképzelhetetlen volt, hogy a délszláv népköltészet jelentősebb értékeket teremtett volna, mint a magyar. Voltak tárgyilagosabb vélemények is, például Szemeréé, aki lektori jelentésében, az idézett Tudósításban ugyancsak problematikusnak tartja ezt a sommás, tanárias ítéletet, kimondottan az adott történeti pillanatban károsnak, amikor egy megújuló nemzet irodalmának sokkal inkább történeti értékeinek feltárására és méltányos megítélésére, semmint annullálására volna szüksége. És voltak más hangok is. Kazinczy nem volt a szerkesztőség tagja, de mint közelről érintett (Berzsenyit de facto ő indította el pályáján, és tanácsait magukon hordták a kötetben publikált versek is, Kölcsey pedig tényleg legközelebbi tanítványai közé tartozott egykor) ő is hallatta hangját az uralkodó médiában, leveleiben, melyekről lehetett tudni, hogy kiterjedt kapcsolati hálójának köszönhetően nem csak a címzettekhez érnek el. 1817. május 6-án, még bőven a recenzió körüli huzavona közepette így ír Kis János költőnek:

„Horvát István azt kivánta Kölcseitől, hogy a Berzsenyi Verseinek Recensiojokból húzzon ki két §-t, mellyekben az állott, hogy a’ Magyar eddig nem birta a’ Dalok Lelkét (den Geist der Lieder), mellyben a’ Ráczok megett áll. Ez az én tisztelt barátom Horvát hongrois enragé [megveszekedett magyar], még a’ nem valót is ránk szeretné raggatni, mihellyt általa fénylünk. Én azt hiszem magam felől, hogy én is a’ dühösségig Magyar vagyok, de nem vagyok az a’ hazugságig. Poetai Berkemben áll egy ének Azzan Agáról […] Kivévén az egy Zrinyit, nézzük-meg a XVIII. század közepéig van e a’ Magyarban öszveséggel […] annyi poetai becs mint ebben az egy dalban. Bizony nincs.” 

Kazinczy Ferenc Kis Jánosnak 1817. május 6. In: Kölcsey Ferenc: Irodalmi kritikák és esztétikai írások I. 1808–1823 [kritikai kiadás], s. a. r.: Gyapay László, Budapest, Universitas, 2003, 397. – Törzsgyűjtemény 

(Az említett „ének” tekintetében Kazinczy osztotta a jeles európai szerzők feltétlen elismerő véleményét. Azzán Agát, azaz a Hasanaginica című bosnyák népballadát Alberto Fortis jegyezte le dalmáciai utazásán és publikálta 1774-ben, Goethe németre fordította, Walter Scott angolra, Kazinczy pedig – Goethe után németből – magyarra, és publikálta az említett kötetében.) Ugyanaznap Döbrentei Gábornak, az Erdélyi Muzéum szerkesztőjének is írt:

„Abban áll e a’ Haza és Nemzet szeretete, hogy hazudjunk annak magasztalására? ’s Kölcseinek szava nem azt tehette volna e, hogy piruljunk-el ’s igyekezzünk ezen puszta mezőkön is virágokat termeszteni?” 

Kazinczy Ferenc Döbrentei Gábornak 1817. május 6. In: Kölcsey Ferenc: Irodalmi kritikák és esztétikai írások I. 1808–1823 [kritikai kiadás], s. a. r.: Gyapay László, Budapest, Universitas, 2003, 397. – Törzsgyűjtemény 

A publikálás körüli huzavona természetesen Kölcseyt érintette a legközelebbről. A szerkesztőség egy-egy tagja levélben kérte, hogy finomítsa a kritikát és az inkriminált részt hagyja ki belőle, illetve személyesen is próbálták meggyőzni. A recenzens azonban nagyon következetes volt, sem egyes megállapításaitól, sem a problematikus bekezdések közlésétől nem kívánt elállni. Döbrentei így adja vissza rögtön az első szerkesztőségi ülést, amikor a kézirat terítékre került:

„Fejér György [főszerkesztő] kezébe megy az [ti. a recenzió], hogy a Tudományos Gyűjteményben mint szerkesztő kiadná. Fejér szigorolja. Gyűlés Vitkovicsnál. A’ jelen Kölcseyhez baráti kérelem. Szelídítené. Kölcsey feleletei: nem, nem, nem. Úgy, vagy épen ne.”

Döbrentei Gábor. In: Kölcsey Ferenc: Irodalmi kritikák és esztétikai írások I. 1808–1823 [kritikai kiadás], s. a. r.: Gyapay László, Budapest, Universitas, 2003, 395. – Törzsgyűjtemény 

A döntés végül a szerző akarata ellenére született meg, mint azt Szemere Tudósítása egyértelműen közli, Kölcsey pedig a publikálást követően minden kapcsolatot megszakított a folyóirattal.
A recenzió egyetlen fennmaradt autográf kéziratát Copia-gyűjteményünkben tanulmányozhatják az érdeklődők. Egyes irodalomtörténészek fölvetették, hogy létezhetett egy szelídített verziót tartalmazó Kölcsey-kézirat is, ám ennek a történet kifutása egyértelműen ellentmond. Csaknem biztosan állítható, hogy a fennmaradt példány az, amelyet Kölcsey Vitkovics Mihálynál, azaz a szerkesztőségben hagyott az első személyes megbeszélésen. Ezt később, nem tudjuk mikor, a belső munkatársak egyike, feltehetően Horvát István, – Kölcsey egy utalásából ítélve – a „cenzúra-párt” vezére, nem mellékesen ekkor már a nemzeti könyvtár igazgatója, átadta Ponori Thewrewk József írónak. (Ponori Thewrewk az ügyben Horvát leghívebb követője volt, 1817-ben csípős epigrammában gúnyolta a „gonosz” Kölcseyt az Erdélyi Muzéumban, merthogy „a napban mocskot keresett”.) A kéziratot tőle örökölte fia, Ponori Thewrewk Emil, kiváló klasszika-filológus, 1949 óta pedig kézirattárunk őrzi.
Copia-oldalunkon most minden érdeklődő számára tanulmányozhatóvá vált, számos más, kevésbé ismert Kölcsey-kézirat társaságában.

Felhasznált irodalom:

Földesi Ferenc (Kézirattár)

komment

A „bilincstörők világfejedelme”

2024. március 25. 06:00 - nemzetikonyvtar

150 éve született Houdini illuzionista és bűvész

03_24_houdini_01_opti.jpg

Houdini’s flight in his biplane over Husaren Exercierplatz Hamburg-Wandsbeck. Nov. 26th. 1909. – Atelier Schaul. Hamburg – Wandsbek. Részlet. Jelzet: SZT KC 1961/1598 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Harry Houdini ismert, kissé különösen csengő nevét egy híres francia bűvész nevének egyetlen betűvel való megtoldásával alkotta.
Eszerint Jean Eugène Robert-Houdin (1805–1871) volt az egyik példaképe, ki úgynevezett Fantasztikus Estéket – Le Théâtre des soirées fantastiques – rendezett Párizsban, a rue de Valois 11-es szám alatt. A Robert-Houdin színházterem 225 fő befogadására volt alkalmas. A színpad 17 méter hosszú, 6 méter széles és 4 méter magas volt. Robert-Houdin számos átalakítást hajtott végre az ottani bemutatóihoz oly módon, hogy olyan gépeket telepít, amelyek hatékonyak és láthatatlanok. Így vezette be az elektromosságot és az elektromágnesességet a varázslás művészetébe.
A Houdini névváltoztatásra is talán inkább az érvényesülés szándéka vezette, hogy egy kissé különös, furcsa, de talán még ismerősen is csengő nevet választott, az eredeti német Weiss helyett. De hasonló okok vezethették abban is, hogy a nyilvánosság előtt egész életében tősgyökeres amerikainak vallotta magát. A róla még életében megjelenő kis magyar nyelvű könyvecskében, amely a Magyarországon is bemutatott film – „Houdini” azaz The Master Mystery – kapcsán jelent meg, is így szerepel:

„Harry Houdini az Északamerikai Egyesült Államok Appleton városában 1874-ben született […]”

Houdini. Az erőművészet csodái. Hogy végzem én a mutatványaimat? Budapest, Korona Filmkönyvtár, 1922. – Törzsgyűjtemény

A könyvtárunkban lévő példány érdekessége, hogy a címlapján a következő érkeztetési pecsét szerepel: „A BUDAPESTI KIR. ÜGYÉSZSÉG 1922. máj. 29. ÁTVETTE” – S valóban, az igazi bilincstörő, és teljesen valódi zárakat feltörő Houdinire a rendőrség és a hadsereg már Amerikában is felfigyelt, sőt, szakértelmére nemegyszer igényt tartott.

03_24_houdini_02_opti.jpgHoudini. Az erőművészet csodái. Hogy végzem én a mutatványaimat? Budapest, Korona Filmkönyvtár, 1922. – Törzsgyűjtemény

Az már csak a sors iróniája, hogy volt Boston környékén egy Oudini is, azaz Houdini egy „követője” vagy inkább utánzója: Oudini Francis „Frank” Joseph Rowan, aki 1885. március 2-án, Hartford, Connecticutban született. Ez a titokzatos Oudini 1909-ben írt egy könyvet The Great Mysteries címmel, melyet a copyrighted szerint Frank J. Rowan and E. T. Stewart jegyzett. A kötet címlapja előtti lapra beragasztott kis nyomtatott csíkon angol nyelvű jegyzet olvasható:

– JEGYZET –

Ezek a kézikönyvek vásárlás útján jutottak a birtokomba, hogy ne kerüljenek általános forgalomba és azok kezéhez, akik nem igazán érdeklődnek a mágia iránt. Természetesen minden mágus megérti, hogy „OUDINI”, a szerző nem Harry Houdini, az S. A. M. elnöke, és a bilincsmutatvány fő képviselője. A szerző azonban megértette a témáját, bár sajnálatos, hogy az általa használt nevet vette fel.

Robert W. Doidge, (S. A. M.) 16 Elm St., Somerville, Mass

03_24_houdini_03_opti.jpgOudini: Secrets of the great mysteries. Now revealed for the first time, handcuffs, iron boiler, mail bag, class case, ...straight jacket. A complete guide and reliable authority upon all tricks, Somerville, [Mass.], Doidge, 1909. Jelzet: SSZT 827.901 – Színháztörténeti és Zeneműtár

S úgy tűnik, Houdininek volt egy másik utánzója is, aki más nevei, jelzői – The Great Deville, the Wizard of the Army (a Nagy Ördög, a Hadsereg Varázslója – mellett egy darabig ezen a néven lépett föl: Houdeen. Valódi neve Henry Barton Turner (1885–1970) volt.
De hogy ki is volt valójában, hol és pontosan mikor született az igazi Harry Houdini, erről a legbiztosabbat attól a magyar orvostól tudjuk, akihez a művész özvegye írt, saját dedikált fényképét is elküldve. A művész özvegye, Beatrice Houdini, született Wilhelmina Beatrice Rahner (Brooklyn, New York City, 1876 – Needles, California, 1943) volt, az orvos pedig Dr. Lénárd Vilmos (1885–1945), a Magyar Amateur Mágusok Egyesületének igazgatója.
Az alábbiakban ezt a könyvtárunk Színháztörténeti és Zeneműtárának színháztörténeti gyűjteményében őrzött levelet és annak magyar nyelvű fordítását, valamint a levélhez mellékelt fényképet közöljük.

03_24_houdini_05_opti.jpg Beatrice Houdini, született Wilhelmina Beatrice levele dr. Lénárd Vilmosnak, a Magyar Amateur Mágusok Egyesületének igazgatójának. Jelzet: SZT LEVELESTÁR 1291 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A fejléces levélpapíron Beatrice Houdini neve és három cím olvasható: 67 Payson Avenue, New York City; 161 North Curson Avenue, Hollywood, California, Phone GRanite 9058; 28 Ridgeland Terrace, Rye, New York.

Hollywood, Kalifornia 1936. március 28.

Kedves Doktor Barátom!

Bár már évekkel ezelőtt nyugdíjba mentem, még mindig aktívan részt veszek a mágia és a varázslók fellendítése és felemelése érdekében. Részt veszek a legtöbb nemzeti bűvészrendezvényen, és időnként cikkeket írok a mágiáról és a bűvészekről. Még mindig aktív tagja vagyok mintegy tizennégy mágustársaságnak az Egyesült Államokban és Angliában.
Ez év januárjában írtam és sikeresen eladtam egy fiktív történetet, amelyben Houdini volt a központi szereplő. A Paramount stúdió megvásárolta a megfilmesítés jogát, és várhatóan idén elkészíti a filmet.
Most Edward Saint úrral működöm együtt „HARMINCHÁROM ÉVEM HARRY HOUDINIVEL” című életrajzom megírásában.
Azt hiszem, ez a könyv lesz az utolsó próbálkozásom, amely egy igazán érdekes ember életének epizódjait és anekdotáit [?] mutatja be, és úgy gondoltam, hogy illene belevenni a könyvbe egy olyan rövid történetet vagy még kiadatlan epizódot, amelyre esetleg emlékszik, vagy amelyet hallott, esetleg ismer. Szeretném megjelentetni ezt a történetet vagy epizódot a Houdini-könyvben a fényképével és az aláírásával együtt. Ez lenne az egyetlen történet, amely Magyarországról, ősei földjéről származik.
Megtiszteltetésnek tartanám, ha felidézne néhány érdekes és szokatlan tényt vagy történetet Houdiniről.

Szívélyes személyes üdvözlettel maradok,
legőszintébb híve

Beatrice Houdini

Mrs. Harry Houdini,
1616 N. Curson, Hollywood,
Kalifornia, U.S.A.

A levélben említett személy Edward Saint, azaz Charles David Myers (1890–1942), aki pályafutása során több néven is szerepelt, ő volt „Professor Sesrad” és Sir Edward „St. Ra-Diem”. 1930-ban New Yorkban ismerkedett meg az özvegy Bess Houdinivel, akinek partnere és élettársa lett. Előbb Floridában, majd Hollywoodban éltek. A levélben említett tervezett kötet megvalósulásáról nincs tudomásunk.

03_24_houdini_04_opti.jpgBeatrice Houdini dr. Lénárd Vilmosnak dedikált fényképe, 1936. Jelzet: SZT LEVELESTÁR 1291 melléklete – Színháztörténeti és Zeneműtár

Beatrice Houdini a levélhez mellékelt fényképét dedikálta is: „To Dr. V. Lenhard best wishes Mrs Harry Houdini” (Dr. Lénard Vilmosnak a legjobbakat kívánva Mrs Harry Houdini).
Houdini „leleplezője”, dr. Lénárd Vilmos főorvos, aki jeles szerzőtársával, dr. Gózony Lajossal A gyakorlati bakteriologia zsebkönyvét is megírta, melyhez dr. Preisz Hugó egyetemi tanár fűzött előszót. A negyedik, átdolgozott kiadás 1921-ben jelent meg.

03_24_houdini_06_opti.jpg Dr. Lénárd Vilmos. In: Magie, 15. évf. 12. sz. (1932. dec.), 163.

Lénárd Vilmos doktor 1924 novemberében Reiter János alezredessel megalapítja a Magyar Amateur Mágusok Egyesületét (MAME). Könyvtára Színháztörténeti és Zeneműtárunk színháztörténeti gyűjteményében található. A könyvek több híres külföldi mágus személyes dedikációját tartalmazzák, és az ajándékozó nevét egy előnyomott emblémán minden egyes köteten feltüntették.

Lénárd Vilmos 1885. március 2-én született Pancsován. Már ifjú éveiben is sikert aratott bűvésztehetségével. Több híres külföldi bűvészegyesület is a tagjává választotta. 1945-ben halt meg Budapesten.

03_24_houdini_09_opti.jpgGara Arnold: Lénárd Vilmos doktor könyve. Metszet. Gara Arnold kézjegyével. Jelzet: Exl L 104 v1.– Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

1932-ben Lénárd Vilmos bizonyította be kétséget kizáróan, eredeti dokumentumok közlésével, hogy Harry Houdini nem a Wisconsin Állambeli Appleton szülötte, hanem Weisz Erik néven Budapesten látta meg a napvilágot. A Magie című német folyóirat 1932. decemberi számában Houdini nem Amerikában, hanem Magyarországon született! című cikkében közölte ezt a „szenzációs felfedezés”-t:

„[…] Ez a publikáció Amerikában talán csalódást vagy zavart kelt majd, de már most szeretném leszögezni, hogy a következő adatok nyilvánosságra hozatalában pusztán az az igaz meggyőződés vezérelt, hogy – a birtokomban lévő dokumentumok ismeretében – kötelességemnek tartom a bűvészvilágot és a varázslás története iránt érdeklődőket az igazságról tájékoztatni.”

Lénárd Vilmos: Houdini wurde nicht in Amerika sondern in Ungarn geboren! In: Magie, 15. évf. 12. sz. (1932. dec.), 163. Részlet.

Az anyakönyvi kivonat eredeti német szövege mellett Lénárd cikkében közzéteszi az azt igazoló levelet is.
Ugyanennek a folyóiratszámnak az elején a Magyar Amateur Mágusok Egyesületét is bemutatják, s jelenlegi, alapító elnökének, dr. Lénárd Vilmosnak az önéletrajza olvasható.
Lénárd forrásközlése alapján tehát, illetve a Pesti Izraelita Hitközség anyakönyvi kivonata szerint Houdini Weisz Erik néven 1874. március 24-én született: „A szülők lakóhelye és a gyermek születési helye: Rákos-árok utca 1.” Apja, Weisz Sámuel, anyja Steiner Cecília. Apja egy darabig ügyvédként tevékenykedett, Amerikában pedig megbecsült rabbi volt. Nagyapja korábban Keszthelyen volt szintén rabbi.
A színháztörténeti gyűjteményben lévő példányba Lénárd még beírta az utca mai akkori nevét is: „(Csengeri-u)” – vagyis a Csengery utcában, a VII. kerületben. Houdini szülőföldje miatt is írt tehát az özvegy, Bess Houdini a magyar „mágusnak”.
Houdini egyszer, 1902-ben elhozta édesanyját Budapestre. Később már csak a filmvásznon találkozott a magyar közönséggel. Hőn szeretett édesanyja elvesztése után, 1913-tól egy darabig spiritiszta szeánszokkal próbálta édesanyját „megidézni”, de több csalódás, kudarc után a hamis szeánszok nagy leleplezőjévé vált, erről könyvet is írt Csodaterjesztők és módszereik (Miracle Mongers and Their Methods. 1920) és Varázsló a szellemek között (A Magician Among the Spirits. 1924) címmel. Ugyanakkor Bess Houdini, Harry Houdini 1926. október 31-én bekövetkezett halála után egy korábban kettejük által használt titkos kóddal kísérelte meg felvenni a halott szellemével a kapcsolatot, halála napján évente úgynevezett Houdini-szeánszokat rendezett. S épp az itt közölt levél keletkezésének évében, 1936 Halloweenjén Bess és Edward Saint „Final Houdini Séance”-t tartott a hollywoodi Knickerbocker Hotel tetején. Saint a sikertelen szeánsz végén Houdini fényképe mellett eloltotta a gyertyát, amely állítólag tíz évig égett… De ezzel még nem értek véget ezek az összejövetelek. Walter B. Gibson, író és mágus – Houdini barátja, bizalmasa, publicistája – a kor híres mágusainak, bűvészeinek közreműködésével – folytatta ezt az évenként megrendezett különös tiszteletadást.

03_24_houdini_13_opti.jpg Houdini’s flight in his biplane over Husaren Exercierplatz Hamburg-Wandsbeck. Nov. 26th. 1909. Atelier Schaul. Hamburg – Wandsbek. Jelzet: SZT KC 1961/1598 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Budapesten a Houdini című, legújabb, négyrészes filmkolosszust” a Színházi Élet 1922. február 5–11-i számának Harry Houdini Budapesten című tudósítása szerint a Korona Filmgyár – azaz a Korona Film Kereskedelmi R.-T. által forgalomba hozott filmet – az Omnia Filmszínház 1922. február 25-étől játszotta. Az 1918-ban készült tizenöt részes némafilm eredeti címe: The Master Mystery (A mesterrejtély). A filmet Harry Grossman és Burton L. King rendezte, a forgatókönyvet Arthur B. Reeve és Charles Logue írta. A film főszereplője Harry Houdini mint az igazságügyi minisztérium ügynöke, Quentin Locke. A további szereplők: Marguerite Marsh, Ruth Stonehouse, Edna Britton, William Pike és Charles Graham. Az első epizódot 1918. november 18-án adta ki az Octagon Films. 
A film magyarországi bemutatója alkalmából megjelentett kis „reklámkönyvet”, melyből most hosszabban idézünk, a mozikban terjesztették:

„[…] a bilincstörés művészetével Houdinin kívül még sok száz artista foglalkozik ugyan, de olyan tökéletességre jutni egy sem tudott még, mint Houdini. […]
Mint színész, először áll a közönség elé Harry Houdini. Derűje szenzáció volt egész Amerikában, ahol legjobban ismerik ezt a nagyszerű artistát, de páratlan érdeklődést keltett a film a világ minden nagyvárosában, mert mindazok, akik másfél-két évtizeddel ezelőtt a nagy orfeumokat látogatták, még élénken emlékeznek azokra a forró estékre, amelyeken Houdini fellépett. Csodálatos emlékek rajzanak fel Houdini egykori személyes bámulóiban e pazar filmattrakció láttán. […]
A filmet természetesen úgy alkották meg, hogy a domináló szerep Houdininak jusson benne. Sok, ma egyáltalán nem látható artista-trükk demonstrálására nyílik a filmen alkalma a bilincstörők világfejedelmének.
A film meséje röviden vázolva az, hogy Amerikában, a humbug ősi hazájában, társaság alakult azzal a céllal, hogy összevásárolja a legújabb találmányokat és azután elsüllyessze, láthatatlanokká tegye azokat. Célja pedig ennek, hogy a nagy iparvállalatok, amelyek régebbi találmányokból óriási mennyiségeket készítettek, s ezek a sok milliót képviselő árutömegek a nyakukon maradnának, ha egy új és tökéletesebb találmány nyomulna előtérbe, ne károsodhassanak, ne omolhassanak össze esetleg órák alatt. A társaság két igazgatója, illetve társtulajdonosa két különböző lelkületű ember. Az egyik a gonosz, aki könyörtelenül végez a boldogtalan feltalálókkal, akik találmányaikat értékesíteni viszik a társasághoz, a másik a jóakaratú védelmező, aki állandóan azon igyekszik, hogy megakadályozza kegyetlen társa munkáját. Új törvényt készülnek hozni a szenátusban a szabadalmak védelmére. A két igazgatót rettegés tölti el a törvény megszavazása esetére s a jóindulatú fel akarja használni ezt az alkalmat arra, hogy azoknak, akiket megfosztottak találmányuk értékesítésének lehetőségétől, most visszaadják jogaikat. De társa és egyben legnagyobb ellenfele makacskodik és nem engedi végrehajtatni a terveit. Ártalmatlanná akarja tenni. Egy különös méreggel, amely az úgynevezett madagaszkári lázt terjeszti, s amely állandó kábulatba ejti az embert, magatehetetlenné is teszi. A nagybeteg társtulajdonosnak a leánya veszi át a rendelkezési jogot, de gonosz ellenfelük ezt is meg akarja akadályozni. A leány a vállalat főmérnökével s egyben jegyesével szövetkezik, hogy az örökös támadásokat kivédje. De a veszedelem állandóan sarkukban. Egy automata-ember, aki láthatatlanul jelenik meg éjszakánként, s aki szövetségesei segítségével állandóan csapdába ejti a lányt és jegyesét, egyenesen a megsemmisítésre törekszik kettejüknek. Irtózatos élet-halál harc fejlődik ki az üldöző és a megtámadottak között. Végre is győzedelmeskedik az igazság és a jóság, s a galád összeesküvők minden gonoszságát leleplezi a rendőrség. Kiderül, kik voltak az üldözés főmozgatói, s hogy az az ember, aki a mérget szolgáltatta, tulajdonképen hálás lekötelezettje a megmérgezett igazgatónak, akit félrevezettek.
Szemkápráztató gyorsasággal vetülnek elénk az események a film során, amelynél izgatóbbat és lebilincselőbbet nem termelt még Amerika.” 

Houdini. Az erőművészet csodái. Hogy végzem én a mutatványaimat? Budapest, Korona Filmkönyvtár, 1922, 4–6. – Törzsgyűjtemény

Források:

 

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Kalcsó Gyula – digitális gereblyézés /// OSZK CSEVEJ S02E10

2024. március 24. 06:08 - nemzetikonyvtar

Zajlik a kozterkep.hu scrapingje, gereblyézése, amelyben majdnem félmillió fotót és adatot mentettek az OSZK webarchiválási robotjai, ezek szolgáltatásáról is beszélgetünk, és a webarchiválás legújabb tapasztalatairól is szól a csevej egy nemzetközi konferencia kapcsán.

digitalisgereblyezes.jpg

Az OSZK 20. csevejében Kalcsó Gyulával, a Digitális Bölcsészeti Központ Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály munkatársával beszélgetett Tóth Péter, a nemzeti könyvtár webes tartalompakolója. Solymosi Ákos hangmérnök segítette a csevej elkészítését.

 

Tartalom:

01:08 Webarchiválás gereblyézéssel – scraping
04:04 Célzott tartalmi elemek mentése, webarchiválás light
06:00 Közel félmillió gereblyézett kép scriptekkel
08:20 A webes szerzői jog
11:20 Hol vannak a bezárt weboldalak adatai?
13:40 Az OSZK-robotok legálisan gereblyéznek
15:30 Etikus felhasználói lopás az interneten
17:10 Digitális köteles példányok
18:30 A mentett dokumentumok kutathatósága, a weboldal nyers szövegének adatvizualitása
21:08 A nyelvek szerepe a webarchiválásban
24:08 Kutatófelületet fejleszt az OSZK
26:29 A közösségi oldalak mentése a legújabb kihívás

OSZK-weabrchívum: https://webarchivum.oszk.hu/
Scraping: https://matebalazs.hu/scraping.html
Webscraping: https://en.wikipedia.org/wiki/Web_scraping
Videón a gereblyézés: https://www.youtube.com/watch?v=dlj_QL-ENJM

komment

Lassabban folyik-e a Duna pontban éjfélkor és délben? Egy angol utazó megfigyelései 1634-ből

2024. március 22. 06:00 - nemzetikonyvtar

A víz világnapja

Hogyan hihette egy jól képzett, racionális gondolkodó a 17. század első felében, hogy valóban lassabban folyik a Duna pontban éjfélkor és délben? Hogyan vezetett a jelenségek szigorúan tudományos vizsgálata babonás képzetekhez? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a Régi Nyomtatványok Tárában található Apponyi-hungaricagyűjtemény egy izgalmas útleírásában, Henry Blount Utazás a Közel-Keleten (A Voyage into the Levant, London, 1636) című művében.

voyage_cimlap_opti_varia.jpgHenry Blount: A voyage into the Levant. A breife relation of a Journey, lately performed by Master H.B. Gentlemen, from England by the way of Venice, into Dalmatia, Sclavonia, Bosnah, Hungary, Macedonia, Thessaly, Thrace, Rhodes and Egypt, unto Gran Cairo: with particular observations concerning the moderne condition of the Turkes, and other people under that Empire, London, J[ohn] L[egat] for Andrew Crooke, 1636. Címlap. Jelzet: App. H. 2030 – Régi Nyomtatványok Tára

A szerző, Henry Blount egy nagy múltú angol família tagjaként látta meg a napvilágot 1602-ben. Jogi tanulmányai után I. Károly angol király szolgálatába állt, kereskedelmi és hajózási ügyek intézésében segítette az uralkodót. Kiváló politikai érzékének köszönhetően az angol polgári forradalom alatt a parlementnek dolgozott hasonló ügyekben, majd a restauráció után II. Károly angol király tanácsadója lett. Életének első felében szívesen és sokat utazott, kalandvágyó természete, megfelelő anyagi háttere és a feltehető uralkodói támogatás egyre távolabbi vidékek megismerésére sarkallta. Kezdetben Európát fedezte fel, Franciaországba, Itáliába és Spanyolországba látogatott, majd figyelme egy távolabbi, addig számára ismeretlen kultúra felé fordult, és 1634 tavaszán Velencében hajóra szállva az Oszmán Birodalomban tett utazást.
Úti célját műve bevezetőjében hosszan fejtegeti, e szerint a szellem legfőbb vágya, a minél több tudás megszerzése indította útnak, mindemellett írása utolsó oldalain arról is olvashatunk, hogy ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy titkokat fedjen fel. Kalandvágyó természete legalább annyira ösztönözhette az utazásra, mint tudásvágya. Megszerzett tudását hazája javára igyekezett fordítani, hiszen szavai szerint minden, amit a török út során megfigyelt, tanítja népét vagy arról, hogy mi az a hiba, amelyet elkerüljenek, vagy arról, hogy mit érdemes utánozniuk.
Az út anyagi hátterét feltehetőleg I. Károly biztosította, de az is lehet, hogy részben vagy egészben Blount saját költségén utazott. Az mindenképp bizonyos, hogy az utazás jó befektetésnek bizonyult későbbi karrierje szempontjából. Blount korának művelt embereként mutatja be magát, aki tanult, de mégis elfogulatlan megfigyelőként igyekszik hozzájárulni a mások által addig megszerzett ismeretek gyarapításához. Módszere jóval megelőzi az iszlám világ racionális vizsgálatának korszakát. Alapvető feltételezése az volt, hogy a törökök talán nem bizonyulnak olyan elvetemültnek és barbárnak, mint amilyennek tartották őket.
Tizenegy hónapnyi távolléte során a Split, Nándorfehérvár, Szófia, Drinápoly, Konstantinápoly, Alexandria, Kairó, Alexandria, Velence útvonalat követte, az útja során látottakról és tapasztaltakról leírást készített, melyben hangsúlyos helyet kap a földrajzi környezet leírása, bemutatása is. Útját és személyét a kíváncsiság, a vakmerőség, az álca, a kalandvágy, a megfigyelés, a merészség és a szerencse egyaránt jellemezte. Megannyi izgalmas, és gyakran életveszélyes helyzetbe került, Egyiptomban például sírkamrákba kúszott be, kegyetlen kivégzések szemtanúja lett, és teveháton homokviharba került. Útja során intellektuális érdeklődését többek közt a Római Birodalom emlékeinek meglátogatása kötötte le, de a törökök kávéfogyasztása is nagy hatással volt rá, ő lett az angol kávéházi kultúra egyik megteremtője.
Henry Blount 1634 nyár elején Magyarország déli részén áthaladva Nándorfehérváron töltött el néhány napot, a várost a legjobb fekvésű településnek tartotta, amelyet valaha látott, a Dunát pedig a világ leghosszabb folyójának. Noha racionális gondolkodónak tartotta magát, két csodálatos jelenséget is feljegyzett a Dunával kapcsolatban.

belgrad_latkepe_a_17_szazadban_opti.jpgNándorfehérvár látképe a 17. században. Griechisch Weisenbvrg belägert 1440. 1456. erobert vom | Türcken im Jahr 1521). S. l.], [post 1664]. Rézkarc. Jelzet: TA 53 A-16, ST, 66 – Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár. Icones civitates Hungaricas repraesentantes. Jelzet: App. H. 3029: 17. kép. – Régi Nyomtatványok Tára.  A kép forrása: Régi Ritka. Digitális tartalomszolgáltatás

„A Dunát régebben Isternek vagy Dunynak nevezték, és a világ legnagyobb folyójának tartják. Mély és a hajózás szempontjából veszélyes, kelet felé folyik, bele az Euxine- vagy más néven a Fekete-tengerbe, útközben magába fogad ötvenvalahány többségében hajózható folyót. Két különös dolgot meséltek nekem erről a folyóról, és saját tapasztalataim alapján ezek igaznak bizonyultak. Az egyik az, hogy délben és éjfélkor sokkal lassabb a Duna sodrása, mint a nap többi időszakában. Ezt onnan tudják, hogy a hajómalmok – amelyből körülbelül húsz található itt, olyanok, mint a Rajnán Lyonnál – sokkal halkabbak ilyenkor, a kattogásuk jóval lassabb éjfélkor és délben, mint máskor. Az ok a malomkerék mozgásának változásában rejlik, ami pedig a sodrás következménye. Nem valamiféle visszafolyás miatt van ez, vagy azért, mert a szél megállítja az áramlatot vagy bármi egyéb miatt, mivel nem figyeltek meg vízszintemelkedést.
A másik csoda az, hogy ahol az a két nagy áramlat találkozik, a folyók vizei egyáltalán nem keverednek össze, mint az olaj és a víz. Nem azért, mert az egyik folyik felül, a másik meg alatta, egyszerűen összekeveredés nélkül áramlanak egymás mellett. A folyó közepére eveztem egy csónakban és megkóstoltam a Duna vizét, ez tiszta és átlátszó volt, aztán a kezemet alig egy hüvelyknyire ismét a folyóba mártottam és megéreztem, hogy a Száva vize olyan zavaros, mint egy csatorna vize, éreztem az üledéket a számban, ennek ellenére nem éreztem rossz ízűnek, ahogy azt vártam. Valami titkos, kitalálhatatlan oka van annak, hogy nem vegyül a két folyó vize, így elkülönülve haladnak egymás mellett hatvan mérfölden keresztül, egynapos utam alatt ennek lettem a szemtanúja.”

Henry Blount: A voyage into the Levant. A breife relation of a Journey, lately performed by Master H.B. Gentlemen, from England by the way of Venice, into Dalmatia, Sclavonia, Bosnah, Hungary, Macedonia, Thessaly, Thrace, Rhodes and Egypt, unto Gran Cairo: with particular observations concerning the moderne condition of the Turkes, and other people under that Empire, London, J[ohn] L[egat] for Andrew Crooke, 1636, 9–10. Ford.: Bakonyi Zsuzsanna – Régi Nyomtatványok Tára

A fent leírtak kitűnő példával szolgálnak arra, hogy csupán a tapasztalat útján megszerzett tudás, tehát az, hogy csak annak hitt az utazó, amit a saját szemével látott, ugyanúgy félrevezet, mint az előítéletekkel teli megítélés. Nem lehet tehát az iskolázottságtól és az addig megtapasztaltaktól függetlenül érzékelni és véleményt alkotni, nincs befolyásoltságtól mentes gondolkodó. Noha Blount minden addig megszerzett tudását félretéve igyekezett tapasztalatait világosan átadni, a Dunával kapcsolatos megfigyeléseivel mégis sötétben tapogatózott.
Az a néhány csodás megfigyelés, amelyet még ezeken kívül feljegyzett útleírásában, nem kisebbíti érdekes, informatív, fordulatokkal és izgalmas eseményekkel teli műve értékét. Az Utazás a Közel-Keleten című beszámolót már megjelenése évében kétszer adták ki, igazi bestsellerré vált, a 17. században angolul hétszer jelent meg, és németre is lefordították. Később francia, holland és török nyelvre ültették át, készül a magyar fordítása is.

Felhasznált irodalom:

Bakonyi Zsuzsanna (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

„Ha valaki felül egy ilyen vonatra, azt látja, hogy ma is örömtől csillogó arcok csodálják a zötyögő kocsik ablakain keresztül a természetet, keresik az erdei állatokat”

2024. március 21. 06:00 - nemzetikonyvtar

Az erdők nemzetközi napja

Az erdők nemzetközi napja alkalmából a Kispöfögők című gyermeknek szóló ismeretterjesztő könyvsorozatot mutatjuk be.

1_03_21_az_erdok_nemzetkozi_napja_opti.jpgA Kispöfögők sorozat első két részének témája a Lillafüredi Állami Erdei Vasút és a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút. A kép forrása: A Kispöfögők sorozat részeinek felhasználásával a szerző által készített montázs

Az erdész szakma egyik „Bibliájának” számító, Magyar erdők című művében a 20. század második felének emblematikus erdész-akadémikusa, a többek között a jóléti erdőgazdálkodás és az erdőesztétika kérdéskörének tudományos igényű tanulmányairól is ismertté vált Keresztesi Béla az alábbiakat írta 1968-ban:

„Szeretném e könyvben megismertetni a magyar erdőket, és közelebb hozni őket a modern emberhez, akiben a városi élet, az ipari termelés, a civilizáció természetes ellenhatásaként egyre erősebben megnyilvánul a természettel való kapcsolat utáni vágy, az erdő szeretete. Szeretném továbbá felvázolni új, korszerű erdőgazdálkodásnak a körvonalait, amely a legnagyobb mennyiségű, legjobb minőségű fa és egyéb erdei termék tartamos és gazdaságos termelése mellett következetesen számol az erdő esztétikai és közjóléti hatásaival, amely az erdőt nem csupán faanyagforrásnak, hanem az ember természetes életkörnyezete egyik legfontosabb részének tekinti, s e szerint óvja, ápolja és hasznosítja az egész társadalom érdekében.”

Keresztesi Béla: Magyar erdők. Jóléti erdőgazdálkodás, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968, 5. – Törzsgyűjtemény

Hogy az ő tudományos tevékenységének korszakalkotó mivolta miatt változott az erdőt kizárólag faanyagraktárnak tekintő erdőgazdálkodási szemlélet, vagy mert már amúgy is küszöbön állt ezen elképzelések szülte erdőhasznosítási szemlélet leváltása? Laikusként ezt megítélni nem tudom. Az tény, hogy a Turista magazin 1969. májusi száma már kitörő lelkesedéssel ír Keresztesi akkor megjelent könyvéről és annak szemléletmódjáról:

„1950 májusában feltűnést keltő cikk jelent meg az Erdészeti Lapokban. Már a címlap is megkapó volt. Egy igen szép fénykép díszítette: Klotz Károly »Napfény az erdőben« című felvétele. Érezni lehetett, hogy a címkép és a tartalom között összefüggés van. Mohó érdeklődéssel lapoztam fel a folyóiratot s egy kitűnő tanulmányt találtam benne »Esztétika az erdőgazdaságban« címmel. Egy fiatal erdőmérnök, Keresztesi Béla írta. Ismétlem, ez 1950-ben volt, amikor még rengeteg gonddal, bajjal küszködtünk. Amikor nem úgy néztünk az erdőre, mint a szépség és az egészség forrására, hanem mint fatermelő üzemre, melynek hozamát állandóan növelni kell. Gyorsított ütemben folyt az erdők kitermelése. Lekopasztott hegyoldalak, nagy tarvágások éktelenkedtek a főváros közvetlen környékén is. S a szépért epedező turista szomorúan látta, hogy felújítás híján mint mennek tönkre a budai hegyek szép sétaútjai, elpusztulnak az esőházak, szétkorhadnak a padok. Ebbe a reménytelen állapotba világított be, mint napsugár a sötét erdőbe, ez az emlékezetes tanulmány, melyben az erdő szakembere, s egyben az erdő szerelmese már rámutat a jövő útjára…”

Pápa Miklós, dr.: Magyar írók. In: Turista, 15. évf. 5. sz. (1969. május) – Törzsgyűjtemény

Bizony az erdőért, a természetért való rajongás „rámutatott a jövő útjára”. Ma már természetes a többcélú erdőgazdálkodás, melynek részét képezik a természetvédelmi és turisztikai szempontok is. Ha megnézzük, a Remetei Kőváry János Vadásznaptára  által inspirált, 1988 és 1989 között Rácz Gábor rendezésében készült, nagy sikerű Tizenkét hónap az erdőn című természetfilm-sorozatot, akkor bizony észre kell vennünk, hogy a benne bemutatott vadászati és erdészeti szemléletmód egyáltalán nem a „lőjünk ki minél több vadat!” és „vágjuk ki a legtöbb fát, amit tudunk!” kategóriába sorolható. A Mécs Károly színművész markáns orgánumával narrált varázslatosan gyönyörű képvilág láttán szinte a fotelben ülve is az erdőben érezhette magát a néző. A film – egyik, nem titkolt – szándékát, pedig a záró, tizenkettedik (július hónapot bemutató) részében hallhattuk is: „Sikerünknek azt tekintenők, ha netán kedvet szítottunk valódi kirándulásra.”

2_03_21_az_erdok_nemzetkozi_napja_opti.jpgAz erdei túrák kihagyhatatlan részét képezik a kisvasutak. A kép forrása: A Digitális Képarchívum képeinek felhasználásával a szerző által készített montázs

Ha egy ilyen nagyszerű és ikonikus filmsorozat fontos szempontnak találja az erdei túrázást, vagy kirándulást, akkor hadd adózzak én is az erdők nemzetközi napján az ERDŐNEK egy, az erdei túrákhoz/kirándulásokhoz – véleményem szerint szimbióta módon – kapcsolódó témával. Vagy hogy egészen pontos legyek, a témával kapcsolatban megjelent – végtelenül bájos és kedves – gyerekkönyv-sorozat bemutatásával. De előbb hadd magyarázzam meg, mit értek azon a bizonyos, a túrázással szimbióta módon összekapcsolódó témán! Gyermekkoromban a szüleimnek megvolt az a jó szokása, hogy sokszor vittek ki a természetbe, az erdőbe túrázni. Iskolai szünetekben lehetőség volt hosszabb időre és távolabbi vidékekre is elutazni. Ha nem vízpartra utaztunk, akkor a helyszín kiválasztásában fontos szerepet játszott, hogy a környezetben legyen turistaösvényekkel behálózott erdő. Így nem csoda, hogy a „Füred” helységnév számomra elsősorban nem a Balaton északi partjának „fővárosát” jelentette, hanem azt a két hegyvidéki nyaralóhelyet, ahonnét a „bordó mozdony” és a „sárgacsíkos piros” mozdony által vontatott kisvonat indult az erdőben kanyargó útjára. A mozdonyok mellett az előbbinél a három-négy összekötött vagon külső peremén egyensúlyozó kalauzok, az utóbbinál az – általam akkor nagyon kedvelt és az út elejétől a végéig használt – nyitott kocsiperonok szolgáltak „örök életre bevésődött” emlékekkel. De – vidéken felnőtt ember lévén – örök életre bevésődött emlékek voltak a „Pestre menetelek” is. Annak idején ugyanis csak így hívtuk fővárosunkat, mit sem tudva arról, hogy ezzel több százezer önérzetes budai polgár lelki világába gázolunk bele. Pedig „pesti utunk” egyik – a Fővárosi Állat- és Növénykerttel azonos értékű – kihagyhatatlan stációja pont a Budai-hegyekben kanyargó úttörővasút volt, melynek mai elnevezése, a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, ugyanúgy „joggal sértheti” a János-hegy, vagy a Hárs-hegy körül lakók „önérzetét”. Ez utóbbiakét már csak azért is, mert ezen vasúti pálya távjának mintegy harmada a Makovecz Imre- és a Kaán Károly-kilátókkal megkoronázott Hárs-hegy körül tekereg. Gyakorlatilag gyerekfejjel személyesen átéltem azt, amit a Szilvási Éva és Kovách László által írt Kisvasutakkal Magyarországon című gyűjteményes ismeretterjesztő könyvecske mottójaként is olvashatunk a könyv előszavában:

„Szeretjük a kisvasutakat. Hazánkban évente sok százezren-milliónan kelnek útra, hogy egy kis vonatozással örömet nyújtsanak gyermekeiknek, kellemes kikapcsolódást szerezzenek önmaguknak és az egész családnak. A gyerekek rácsodálkozva, különleges élményekkel gazdagodva élvezik az utazást, integetnek ismerősnek, egyaránt…
Mindegyik kisvasutunk gyönyörű helyen fut, hiszen hazánk a természeti kincsek gazdag tárháza. Gyönyörködhetünk csodálatos hegyeinkben, utazhatunk patakok partjain, erdők rejtekén. Igazi feltöltődést jelent az utazás során erdeink, tavaink változatos élővilágának felfedezése, megcsodálhatjuk hazánk kivételesen gazdag természeti kincseit.”

Szilvási Éva – Kovách László: Kisvasutakkal Magyarországon, 2. bővített kiadás, Budapest, Top Card, 2013, 7. – Törzsgyűjtemény

3_03_21_az_erdok_nemzetkozi_napja_opti.jpgA Kispöfögők sorozat varázslatos képvilága szinte predesztinálja kis és nagy olvasóit egyaránt az erdő szeretetére. A Kispöfögők sorozat részeinek felhasználásával a szerző által készített montázs

Szóval abban, hogy az erdő szeretete kialakult bennem, nagy szerepet játszottak azok a „Kispöfögők”, amelyek az általam bemutatni kívánt könyvsorozat címét és témáit adták és remélhetőleg adják még a jövőben megjelenő újabb kiadványokban is. És remélhetőleg sikerült megmagyaráznom azt is, hogy az erdei kisvasutak üzemeltetése miért képez (vélhetőleg nemcsak) lelkem mélyén szimbióta együttélést az erdőkkel. De ha volna még olyan olvasó, aki váltig úgy gondolja, hogy az erdő és a kisvasút semmi esetre sem férnek meg egymással, annak javaslom Pete Gábornak a 310. számú vonal, a Gemenci Erdei Vasút Lassi és Vadmegfigyelő közötti szakaszának a mozdonyvezető szemszögéből bemutatott videóját. Ha valaki felülvén egy ilyen, sűrű, dús lombozatú fák között kanyargó kisvasútra és az átélt élmények hatása sem szeretetti meg vele az erdőt, akkor komoly kérdésként merül fel, hogy létezik-e bármi egyáltalán, ami képes lenne erre. Számomra mindenesetre az erdei légkör vonzó hatása az erdei kisvasutazások során kezdődött el. Szinte a mai napig él bennem az a képzet, hogy egy valamirevaló erdő elképzelhetetlen kisvasút nélkül. És hogy igazoljam magam, hogy talán mégsem vetettem el teljesen a sulykot ezzel a képzettel, hadd idézzem Zámbó Péter erdőkért felelős államtitkár úrnak az ikonikus lillafüredi kisvasút felújítása kapcsán elhangzott szavait: „Az ország kisvasútjain évente több mint egymillióan utaznak, így az erdők az aktív turizmus fontos helyszínei.”
De hogy kerültek az erdőbe a kisvasutak? És mit nevezünk egyáltalán kisvasútnak? A vasutas szakzsargon egészen pontosan keskeny nyomközű vagy keskeny nyomtávolságú vasútnak hívja ezt az üzemmódot. Az Urbán Lajos szerkesztette Vasúti lexikonban a következőket olvashatjuk erről:

„Keskeny nyomtávolságú vasút: az 1435 mm-nél kisebb nyomtávolságú vasút. [esetünkben 750 mm – H-K. G.] A közforgalmú közlekedés régi építésű, kevésbé terhelt vonalain turisztikai, gazdasági, ipari, vagy egyéb célból építették.”

Urbán Lajos (szerk.): Vasúti lexikon, Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1984, 387. – Törzsgyűjtemény

A Magyarországon üzemelő keskeny nyomközű vasutakról szól a Kispöfögők című gyermekeknek szóló ismeretterjesztő könyvsorozat. A vasútbarátok előtt nem ismeretlen a Wilbert Awdry anglikán lelkész The Railway Series című könyvsorozata alapján készült Thomas a gőzmozdony című, 1984 és 2020 között vetített angol televíziós tárgymozgatásos animációs, később 3D-s számítógépes animációs sorozat. A megszemélyesített beszélő mozdonyok ötlete alapján készült a Kispöfögők sorozat is, hiszen egy-egy mozdony szemszögéből kaphat betekintést a jövő vasutas-, erdész-, vadász- vagy csak egyszerűen természetbarát generációja a hazai keskeny nyomtávú vasutak világa mellett az azokba a természeti és kulturális értékekbe, melyekben hazánk oly szépen bővelkedik. Azonban, amíg a Thomas-sorozat mozdonyai csupán fantáziaszülte, fiktív szereplők (ahogy a helyszínül szolgáló „Sodor-sziget” is), addig ezzel szemben a kispöfögők a valóságban is létező erőgépekről lettek mintázva. Ahogy a valóságban léteznek az általuk bemutatott tájegységek is.
A mozdonyvezetőknek megvan az a jó szokása, hogy az általuk irányított erőgépeknek szeretnek nevet adni. Így szinte minden mozdonytípusnak van valamilyen beceneve. A pont száz éve üzembe helyezett 424-es gőzmozdony például a „Bivaly” és – az egykori finn futóbajnok után – a „Nurmi” nevet viselte. De egy vérbeli vasutasnak vagy egy vasútbarátnak lelki szemei előtt nagy valószínűséggel egy-egy mozdonytípus képe jelenik meg, például a „Szergej”, a „Púpos”, a „Csörgő”, a „Bobo”, a „Szili”, a „Gigant” vagy a „Szöcske” nevek hallatán is. De senki ne gondolja, hogy csak az egyes típusok kaptak nevet üzemeltetőiktől. Sokszor réztábla vagy cirkalmas betűkkel történt festés hirdeti egy-egy mozdony oldalán, hogy bizony ezt a gépet a pályaszámon kívül másként is azonosítják. Így nem véletlen, hogy a bemutatott sorozat címeiben két Mk48-as és egy Mk45-ös dízelmozdony, valamint egy 490-es gőzmozdony neve szerepel. Mint mondottam, a Kispöfögők sorozatban szereplők a valóságban is létező és üzemben tartott mozdonyok. Nevüket a könyvek címe is tartalmazza és egyúttal utal rá, hol közlekednek:

Csohány Domitilla – Győry Zsolt: Kispöfögők. Miki és a lillafüredi kisvasút, Szada, Beszédírók, 2018.

Csohány Domítilla – Győry Zsolt: Kispöfögők. Bendegúz és a gyermekvasút, Szada, Beszédírók, 2019.

Csohány Domítilla – Győry Zsolt: Kispöfögők. Rezét gőzős és a gemenci kisvasút, Szada, Beszédírók, 2018.

Csohány Domítilla – Győry Zsolt: Kispöfögők. Berci és a balatonfenyvesi kisvasút, Pécs, Beszédírók, 2022.

4_03_21_az_erdok_nemzetkozi_napja_opti.jpgAz első könyv megszemélyesített mozdonya, Miki a könyv lapjain és a valóságban. A kép forrása: A Kispöfögők sorozat részeinek és a Digitális Képarchívum képeinek felhasználásával a szerző által készítettmontázs

Miki a Lillafüreden üzemben lévő remotorizált Mk 48-as dízel-villamos „hibrid”, „aki” külsejében már jelentősen eltér a balatonfenyvesi berkeket járó „normál” társától, az eredeti dízel-hidraulikus meghajtású Bercitől. Ez a két név ugyan csak írói fantázia szüleménye, de a másik kettő „hivatalosan” is ismert az üzemeltetők körében. A Rideg Sándor Indul a bakterház című regényének főszereplőjéről elnevezett Bendegúz a Széchényi-hegy – János-hegy – Hárs-hegy képezte – szó szerinti értelemben vett – „hullámvasút” Mk45-ös erős erőgépe, Rezét pedig egy, az utasait a Gemenci-erdő látványával elkápráztató 490-es gőzös. A sorozat eddig megjelent négy részében ezek a megszemélyesített kismozdonyok igyekeznek megszerettetni az általuk rendszeresen keresztül-kasul rótt tájegységet kis olvasóikkal. A könyvek belső borítójában mind a gyermekszemek számára „jól emészthető”, mind a vizuális esztétikai élményre vágyó felnőtt olvasók számára szemet gyönyörködtető vonaltérkép mutatja be az adott vasúti pályát és környezetét. A hátsó belső borító Tudtad róluk? címszó alatt interaktív természetfürkészésre hívja kis olvasóit. A magyarországi tájegységek jellegzetes flórájának és faunájának rövid bemutatása, azt hiszem, nagyon jól példázza azt a bizonyos szimbiózist, ami a kisvasutak és az erdő között fennáll.
Az első könyv címe: Miki és a lillafüredi kisvasút. A mesés ismeretterjesztő könyv hátteréről azt kell tudni, hogy a Lillafüredi Állami Erdei Vasút 1919 után jött létre, mikor fokozódott a Bükkben fakitermelés, és sorban nyíltak a mészkőbányák. Eredeti funkciója az erdei termékek teherszállítása volt, létrehozásában nagy szerepet játszott a Magyarország számára tragikus Trianoni béke területcsonkításaival járó nyersanyaglelőhelyek megszűnése. 1919 és 1922 között épült meg látványos vonalvezetésű, eredeti nevén Szinva-völgyi kisvasút (A Lillafüredi Állami Erdei Vasút elnevezést 1929 óta használják) Ezen keskenynyomtávú (750 mm-es) vasút bravúros műszaki megoldások alkalmazásával épült fel, olyan objektumok megépítésével, mint a Mély-völgyi viadukt; a Lillafürednél lévő két alagút vagy a Hámori-tó melletti ívhíd. A turisták által kedvelt, legnépszerűbb szakaszát (ma 330. sz vasútvonal) a Miskolc – Fáskert – Papírgyár – Lillafüred – Garadna vonalat 1921. május 17-én nyitották meg, először a teherszállítás számára, hiszen kellett a faanyag a papírgyár és a dolomit a vasgyár számára. A személyforgalom ezen a vonalon 1923. augusztus 18-tól létezik. Nem véletlen, hogy sokan a Lillafüredi Állami Erdei Vasútat (LÁEV) tartják az ország legszebb kisvasútvonalának. Az utazó turista a vonatból nemcsak a sejtelmes és sűrű bükkerdő látványában gyönyörködhet, hiszen ahogy a nemrég felújított vonal üzemigazgatója, Pintyili Gergely is nyilatkozta a TV Híradónak:

„14 kilométer hosszan kanyargunk végig Miskolcnak … a külvárosi részétől egészen az erdős részeken át fel Lillafürednek a Garadna-völgyben, több látnivalót is felsorakoztat a vonalhálózatunk, legyen ez a Palotaszálló, vagy maga Lillafüred és a panoráma, legyen ez maga az erdő, a Fazola-kohó vagy akár a Lillafüredi Pisztrángtelep”.

Pintyili Gergely, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút üzemigazgatójának nyilatkozata az M1 Híradónak – Youtube

És akkor még híres lovagkirályunk, I. (Nagy) Lajos diósgyőri lovagvárát meg sem említette. De említi a Kispöfögők a várárokban talált középkori kulccsal együtt. És hogy mit nyitott ez a kulcs? Hát a könyvből ezt is megtudhatják a gyerekek és a nekik felolvasó kíváncsi felnőttek egyaránt. Ahogy betekintést nyerhetnek a Bükk-hegység négy évszakának arculatába, dús erdei élővilágába és kiderülhet számukra, hogy az Ottó bácsi nevű mozdony a híres polihisztor, a környéken is madarak után kutató Herman Ottó nevét viseli. A vasútbarátoknak külön kuriózum lehet a vasúttársaság féltve őrzött kincse, az időnként ünnepélyes keretek között üzembe állított, az ország egyetlen megmaradt 447-es sorozatú, 401 pályaszámú szerkocsis gőzmozdonya, amely stílszerűen a Lilla nevet viseli.
Egyébként a Miskolc Dorottya utca – Garadna között húzódó 330-as vasútvonalnak, a mozdonyvezető szemszögéből bemutatott, a valóságos menetidőhöz képest felgyorsított felvételét az oda- és visszaútról szintén megtekinthetjük a világhálón.

5_03_21_az_erdok_nemzetkozi_napja_opti.jpg„Bendegúz a film főszereplőjeként egy rakoncátlan fiatal főszereplő volt a maga kis bájával, azt hiszem hogy ez erre a mozdonyra is igaz A kép forrása: A Kispöfögők sorozat részeinek és a Digitális Képarchívum képeinek felhasználásával a szerző által készített montázs

„Bendegúz a[z Indul a bakterház című] film főszereplőjeként egy rakoncátlan fiatal főszereplő volt a maga kis bájával, azt hiszem, hogy ez erre a mozdonyra is igaz” – állítja Besztercán Kornél, a gyermekvasút vezetője a Vasparipák filmsorozat Bendegúz című részében. Ezért nem meglepő, hogy Bendegúz és a Gyermekvasút címmel jelent meg a második kötet. Ha valamely kisvasút eséllyel versenyezhet a Lillafüred–Garadna vonallal az „Ország legszebb kisvasútvonala” címért, akkor az, azt hiszem, a – vasutas zsargonnal élve – 7. számú vonal, közismerten a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút lehet. Mindkét vonal paradoxjellegű érdekessége, hogy „otthonuk”, Budapest és Miskolc egy szmoggal szennyezett levegőjű, nagyforgalmú, zajjal terhelt, ipari létesítményekkel telezsúfolt városként él a köztudatban. Ennek ellenére mindkettő rendelkezik gyönyörű erdőkkel. Amelyek természetesen árnyas fák között, meredek sziklafalak mentén húzódó kisvasútvonalat rejtenek magukban.
„Annak idején ilyen szocialista eszmények alapján próbálták ezt működtetni, de hát nem ez volt a lényege, hanem hogy megszerettessék a vasútat, meg megtanulják a gyerekek azt, hogy mi a kötelesség, a biztonság, meg a munka” mondotta a legendás magyar villanymozdony, a V63-as Gigant egyik formatervezője, Budavári István a Bendegúz nevű Mk 45-ös sorozatú keskeny nyomközű mozdonytípust és a Széchenyi-hegyi Gyermekvasutat bemutató Vasparipák epizódban. Az egykori Úttörővasút első szakasza 1948-ban készült el, teljes hosszában, a Széchenyi-hegytől Hűvösvölgyig 1950. augusztus 20-tól üzemel. Ezen vonal létrehozásával az eredeti cél – a jövő vasutas nemzedék kinevelése mellett – kifejezetten a turisztika kiszolgálása volt. Tehát itt nem bonyolítottak le teherforgalmat, mint Lillafüreden, Gemencen, Balatonfenyvesen és az ország számtalan más helyén. A maga 11,2 kilométeres szakaszával ez a világ leghosszabb, gyerekek által üzemeltett vasútvonala, aminek köszönhetően 2015-ben bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is. Természetesen ez a vonal is fel tud mutatni jelentősebb megcsodálni való műtárgyakat, úgymint a Budakeszi út felett átívelő híd, a Hárs-hegy gyomrán átvezető alagút, és a Nagykovácsi út feletti viadukt. A vonat útja során 238 méter szintkülönbséget megtéve négyszer kapaszkodik fel a hegyre és négyszer ereszkedik le onnan. Ez egy kisvasúti forgalom mércéjével mérve iszonyatosan nagy terhelés. Ezért nem véletlen, hogy ezen a vonalon a máshol megszokott, Győri Rába Vagon- és Gépgyár futószalagjairól lekerült (100 kW teljesítményű) Mk 48-asok helyett – a nosztalgiajáratok kivételével – a bukaresti Augusztus 23 Gépgyárban gyártott L45H típusjelzésű, de a magyar vasúti forgalomban Mk45-ösként ismert, 331 kW (kb.500 lóerős) névleges teljesítményű dízelek teljesítenek szolgálatot. Bendegúz is ezek közé a mozdonyok közé tartozik, bár – ahogy Mikit – őt is remotorizálták már, így nem az eredeti típusnak felel meg. Egyébként a pálya mozdonyokra gyakorolt igénybevételét nagyon jól érzékelteti Pete Gábor videója, melyet a felfele kapaszkodó mozdonyból készített. A néző szinte együtt erőlködik Bendegúz társával, az Mk45,2005-ös pályaszámú erőgéppel. A dízelek mellett gőzmozdony a Budai-hegységben is pöfög, de ennek a fűtőháznak az igazi kuriozitása mégis egy dízel. Ugyanis a könyvben Piroska névre hallgató Mk49-es sorozatú dízelmozdonyból mindössze egy maradt meg az egész világon. De a vonalat környező táj is tele van kuriozitásokkal. Hűvösvölgytől a Szépjuhászné állomásig a Hárs-hegy körül tekereg véleményem szerint a legszebb pályaszakasz az alagúttal. A két csodálatos panorámájú kilátóval ellátott csúccsal is rendelkező hegy gyomrában rejtőzik a rejtelmes Bátori-barlang, melynek névadója az a Bátori László pálos szerzetes, aki először fordította le magyar nyelvre a Bibliát. A Szépjuhászné-állomásnál, még megvannak a pálos kolostor romjai, A János-hegyi Erzsébet-kilátóból pedig belátni egész Budapestet. A Széchenyi-hegytől a pálya melletti turista utat – érintve a túrázók kedvelt Normafáját, vagy kitérve egy kicsit Csillebércnél – még gyalog is érdemes bejárni. Ha pedig netán a csudamozdony Bendegúz, az egyedi festésű Bandi, vagy a csühögő-pöfögő-fújtató Panni és társaik vontatta vonattal utazunk, az már egy olyan „non plus ultra” élmény, amit nehéz felülmúlni.

Ha erdei kisvasutakról beszélünk, akkor szinte magunk előtt látjuk a szakadékokat átívelő viaduktokon keresztülhaladó, mély hegygyomrokban lévő sötét alagutakat átszelő, meredek sziklafalak mentén haladó pályákat. Mindezeket a 7-es és a 330-as vonalakon mind megtaláljuk. De létezhet-e erdei kisvasút és erdei kisvasúti élmény olyan helyen, ahol sem hegyek, sem viaduktok, sem alagutak, sem meredek sziklafalak nincsenek? Egyáltalán, létezhet valamirevaló erdő hegycsúcsok, meredek sziklafalak, mélyre nyúló sötét barlangok nélkül? Hát Magyarországnak van egy erdeje, amely geológiai értelemben véve olyan sík helyen terül el, mint egy papírlap. Ráadásul ez az erdő nem is akármilyen erdő. Talán ez Magyarország leghíresebb erdeje! Csak fák és rengeteg vízmosta sziget. Ez jellemzi ezt a Duna vize által mosott Gemenci ártéri erdőt gyöngyvirágtól lombhullásig. Ki ne ismerné a természetbarátok közül Homoki-Nagy Istvánnak, a Gemenci erdő világát bemutató, 1952-ben készült ikonikus, a Velencei Filmfesztiválon Ezüst Oroszlán díjat nyert filmjét? Nem tudom, más hogyan van vele, de engem személy szerint hetven év távlatából is teljesen el tud varázsolni ez a Sinkovits Imre ifjúkori hangjával narrált, sok helyütt még a felújítása után is fakó vagy túl sötét színvilágú filmköltemény. És vajon létezhet ez a varázslatos táj kisvasút nélkül? Azt hiszem, a Kispöfögők harmadik része megadja a választ erre a kérdésre is. Ugyanis a Rezét gőzös és a Gemenci kisvasút című könyv témája nem más, mint a címben szereplő 310-es számú vasútvonal, hivatalos nevén a Gemenci Erdei Vasút.

„Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdeje a Gemenci erdő, 20 ezer hektáros területe Paks-Kalocsa vonaltól az országhatárig a Duna jobb és bal partján terül el. Ebben a különleges síkvidéki, ártéri erdőben kanyarog 30 km hosszan a Gemenci Erdei Vasút vonala. Az ártéri területek alkotják a Duna–Dráva Nemzeti Park dunai szakaszát, mely csak vasúttal és gyalog járható be, közút nem vezet át rajta.”

Szilvási Éva – Kovách László: Kisvasutakkal Magyarországon, 2. bővített kiadás, Budapest, Top Card, 2013, 100. – Törzsgyűjtemény

8_03_21_az_erdok_nemzetkozi_napja_opti.jpg2000-ben érkezett meg a Kispöfögők harmadik részének főhőse, a Duna egyik mellékágáról elnevezett Rezét gőzös. A kép forrása: A Kispöfögők sorozat részeinek és a Digitális Képarchívum képeinek felhasználásával a szerző által készített montázs

Azt hiszem, az alábbi idézet nagyon jól megmagyarázza, hogy mi segített túlélni harmadik könyvünk kisvasútüzemének mind a Duna és mellékágai, mind a „racionális” szemléletű – nagy- és kisvasút-vonalfelszámoló – időknek a hömpölygő, rengeteg pusztulást maga után hozó áradatát. Az ártéri, nehézkes közlekedés szülte vasútvonal első szakaszát 1910-ben Mohács alatt, Izabellaföldön adták át. A fővonalról ideiglenes, ún. repülő vágányok ágaztak ki. Ez a vonal a ’60-as évekig az erdőből kitermelt faanyag szállítása mellett a környező települések utasforgalmát is bonyolította. A jelenlegi pálya építése, a könyv belső borítóján is látható Pörböly – Keselyűs (310. sz.) vonal 1963-66 között épült ki 24 km hosszúságban. Az 1990-es évektől a pálya nagy részét újjáépítették és a Gemenc Duna-part állomást is bekapcsolták a forgalomba. A meglévő C-50-es, kis dízelmozdonyokat korszerűsítették és 2000-ben érkezett meg történetünk főhőse, a Duna egyik mellékágáról elnevezett Rezét, a 490,2003-as pályaszámú gőzmozdony. Rezét mozdonytípusának, a 490-es sorozatnak az érdekessége, hogy noha eredetileg 1905 és 1950 közötti magyar gyártmányú mozdonyról van szó, ez mégis Borszékről, Erdélyből érkezett. Azt kell tudni ugyanis, hogy a román állam – amellett, hogy Trianon után is birtokába került a típusból – lemásolva ezeket, elkezdte gyártani és még az 1980-as években is került le belőlük a futószalagról. Később az erdei vasutak sorozatos felszámolásával mozdonyaikat eladták, így került belőlük a Gemenci mellett több Magyarországi vonalhoz (Csömödér, Gyöngyös, Debrecen, Királyrét). Ezek a mozdonyok szén helyet fatüzelésűek, ahogy a könyvecske elején láthatunk is erről egy rövid, gyerekléptékű ismertetőt. A könyv történeti szála a Duna és a víz mint élőhely mellett Gemenc legszebb évszakára, az őszre és a hóborította télre koncentrál. Nem maradhat el az erdő élővilágának bemutatása megszemélyesített állatok segítségével, így megtudjuk, hogy a hazánkban nagy számban élő gímszarvas, a vaddisznó vagy a róka mellett olyan, korábban megritkult, vagy eltűnt állatok is lakói az erdőnek, mint a rétisas, vagy az aranysakál. Egy aranyos történet keretein belül pedig azt is megtudhatjuk, milyen kedves Mikulás-napi szokás dívik a Gemenci-erdőben.
A negyedik rész a Berci és a Balatonfenyvesi kisvasút címet viseli. Ha nagyon szigorúan értelmeznénk a mai nap üzenetét, akkor azt mondhatnánk, hogy ez a rész mintha „kilógna a sorból”. Hiszen például Thorday Zoltán könyvében az „Erdei vasutak” helyett a „Gazdasági vasutak” közé van besorolva a 39. és 39B. számú vasútvonal, közismert nevén a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút. Szóval itt nem egy sűrű erdő rengetegében kanyarognak a „Kispöfögők” mögé kapcsolt kocsik, itt nemhogy alagutakat és meredek sziklafalakat nem találunk, de még tömött sorokban egymás mellett álló, sudár törzsű, árnyas lombozatú fák sokaságát sem. Azonban ez a táj, mégis hihetetlenül fantasztikus természeti kincseket rejt magában. A már említett Homoki-Nagy István egy másik bájos természetfilmje a Cimborák nádi szélben (ez nem keverendő össze a folytatásával, a Hegyen-völgyön című epizóddal), melyben a főszereplő három „állatcimbora” a Kis-Balatonnál köt ki, ahonnét rengeteg kaland közepette megpróbálnak hazajutni. Ezt a tájat talán még jobban ismerhetjük a Fekete István írta, kétszer is megfilmesített Tüskevár című filmsorozatból. Talán nem túlzás, ha azt mondjuk, ez a táj felér egy lombos, sziklameredélyekkel tarkított hegyi erdő szépségével. Ahogy az esetleges utasok is gyarapodhatnak olyan élményekkel, mintha alagutakkal átfúrt sziklákon keresztül és magas szakadékokat átívelő viaduktokon átkelve csodálhatnák a mesékben lévőkhöz hasonlatos sejtelmes erdők sokaságát. Bár ezt inkább rábízom az Olvasóra – egyúttal potenciális utasra – ítélje meg saját maga. Hiszen Berci, a Balatonfenyvesi Kisvasút Mk48-as erőgépe, ha nem is pontosan itt, de a Kis-Balaton környéki tájon furikázik utasaival.

9_03_21_az_erdok_nemzetkozi_napja_opti.jpgBerci Balatonfenyvesi Mk 48-as dízelmozdony. A kép forrása: A Kispöfögők sorozat részeinek és a Digitális Képarchívum képeinek felhasználásával a szerző által készített montázs

Erről a vonalról azt kell tudni, hogy a MÁV utolsónak épült keskeny nyomtávolságú gazdasági vasútja. Építésére a Balatonfenyvesi Állami Gazdaság létrejöttét követően került sor 1950-ben, mintegy 5800 hektárt lefedő területen. A vasút mezőgazdasági terményeket, illetve tőzeget és lápi mésziszapot szállított a Balatonfenyvesen lévő, a nagyvasúti üzem mellé telepített állomásra. Emellett ellátta a majorok, állattenyésztő telepek belső anyagmozgatási feladatait is. A gőzvontatást 1953-tól dízelmozdonyokkal váltották fel. 1956 júliusától menetrend szerinti személyszállítás is üzemel a vonalon. Ma két pályaszakaszon utazhat az oda látogató, a 39. számú vonal Balatonfenyvesről Csisztafürdőre; a 39. B. számú pedig Somogyszentpálra szállítja a természetet ily módon megismerni vágyókat oda és vissza. 
A vonatból látható táj szépségének megítélésében talán segítségére lehet még egy újabb videó, mely ezt a szakaszt mutatja be a mozdonyvezető szemszögéből, de egy rövidke MÁV-reklámfilm is jól tükrözi, mire is számíthat az, aki ezen a vasúton adja utazásra a fejét.
Eddig ezeket a kisvasutakat és vidéküket ismerhettük meg a Kispöfögők sorozatból. Ahogy említettem már, a történetekben szereplő mozdonyok közül kettő, a Széchenyi-hegyi gyermekvasút Mk 45 2003-as pályaszámú mozdonya és a Gemenci Erdei Vasút 490,2003-as pályaszámú gőzöse hivatalosan is viseli a Bendegúz és a Rezét nevet. Bár létező mozdonyról mintázták, de a hibrid dízel-elektromos Mk48 2021 pályaszámú mozdonynak csak az írói fantázia adta a Miki nevet, Berciről pedig nem derül ki, hogy a három balatonfenyvesi Mk 48-as (2003; 2008; 2023 psz.) melyike lehet. Néhány (mellék)szereplő mozdonynak szintén „hivatalos” a könyvben viselt neve, például a 447, 401 pályaszámú gőzmozdony szerkocsijára a valóságban is rá van festve a „Lilla” felirat, vagy a „különc”, egyébként MÁV színekben pompázó MK 45, 2006 pályaszámú erőgépén ott díszeleg a „Bandi” feliratú réztábla. Így a valóságban is találkozhatnak vele a könyv kis olvasói. Személy szerint izgatottan várom a sorozat folytatását, hiszen az ország számos vonalán pöfögnek még felfedezni váró kis vasparipák. Remélhetőleg minél előbb olvashatunk a Debreceni Nagyerdő lakójáról, Zsuzsiról, a Mátrában túrázó Gyöngyiről; Csömödér dombjainak Ábeljéről vagy a vadregényes Börzsönyben pöfögő Morgóról, és még folytathatnám a sort sok egyéb mozdonnyal és pályájával. És remélhetőleg cikkemmel is sikerült felkeltenem mind egy nagyszerű gyermekkönyvsorozat, mind a sok ember szívéhez közel álló kisvasutaknak, azokon keresztül pedig a mai nap „ünnepeltjeinek”, az erdőknek a szeretetét. Zárszóként hadd idézzem Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár úr szavait, mellyel ismételten igazolni szeretném azon az elgondolásom tényszerűségét, hogy a kisvasutak és az erdők szimbiózisban állnak egymással.

„Ha valaki felül egy ilyen vonatra, azt látja, hogy ma is örömtől csillogó arcok csodálják a zötyögő kocsik ablakain keresztül a természetet, keresik az erdei állatokat, és fényképek ezreit készítik az utazásaik során…. A kisvasutak utasok ezreit viszik a természetbe, és ezzel hozzájárulnak, hogy természetszerető és a természetet jobban óvó társadalmunk legyen.

Kisvasútra fel! Magyarország kisvasútjai. Turisztikai reklámkiadvány. Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft., 2023. – Aktív Magyarország portál

10_03_21_az_erdok_nemzetkozi_napja_opti.jpgAlagutak és meredek sziklafalak nélkül is lehet izgalmas egy kisvasút, ahogy a Kispöfögők harmadik és negyedik részében is olvashatjuk. A kép forrása: A Kispöfögők sorozat részeinek felhasználásával a szerző által készített montázs

Köszönjük a Beszédírók Könyvkiadónak a képek rendelkezésre bocsátását és közlési engedélyét!

Felhasznált dokumentumok:

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

komment

Március 15-i ünnepi sajtótájékoztató

2024. március 20. 18:57 - nemzetikonyvtar

2024. március 15-én könyvtárunk nyílt napot tartott, amely közel négyezer látogatót vonzott. Az alábbiakban közreadjuk Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkárának ünnepi beszédét, amely az aznap 9 órakor kezdődő ünnepi sajtótájékoztatón hangzott el könyvtárunk VERSHAZA című kiállításának terében.

Tisztelt Vendégeink!

Szeretettel köszöntöm Mindnyájukat, köszönöm, hogy elfogadták a meghívásunkat és együtt töltjük az ünnepnap délelőttjét, itt, az Országos Széchenyi Könyvtárban, a Vershaza kiállítás kulisszáiban.
Egy kicsit úgy érzem, mintha egy szentélyben lennénk. Az az igazság, hogy egy könyvtárba belépve, soha nem tudok szabadulni attól a magasztos gondolattól, hogy valójában a szellem, a szépség, a tudás, a kultúra szentélyébe érkeztem. Ezt a gondolatomat csak megerősítik Kosztolányi Dezső szavai:
„A könyv a szellemi manna, amelyből mindenki jóllakhatik, az égi táplálék, amely minél inkább fogyasztják, annál több lesz belőle, a bűvös kenyér, amely senkit nem hagy éhen, minden ínségest kielégít, hatalmassá tesz... A könyv, amely mindenütt jelenlevővé varázsolta a szellemet, megteremtette az emberiség lelki közösségét… Ennél nincs nagyobb csoda.”
Ezt az érzésemet most csak fokozza, hogy körbe vesznek minket a magyarság emblematikus verseinek, a Himnusznak, a Szózatnak és a Nemzeti dalnak az ereklyéi. Azt hiszem, méltóbb helyen nem is köszönthetnénk egyik legszentebb ünnepünket, március 15-ét.

Hölgyeim és Uraim!

Az Országos Széchényi Könyvtár kiemelt feladata a magyar nemzeti identitáshoz kapcsolódó egyedi és felbecsülhetetlen értékek megőrzése és bemutatása.
Ennek szellemében igazi szenzációt jelenthetünk be, mert újabb páratlan kultúrkincsek válnak minden magyar számára hozzáférhetővé az online térben: Kölcsey Ferenc prózai műveinek és hat, eddig ismeretlen verstöredékének, valamint Szendrey Júlia leveleinek és verseinek kéziratai, továbbá több mint ezer fotográfia a XIX. századból, köztük az Egressy család dagerrotípiái.
Elsőként tehát megköszönöm mindazon szakemberek kiváló munkáját, akik e nagyszerű munkában részt vettek, és akikről elmondhatjuk, hogy egy ilyen grandiózus feladat elvégzése után sem ülnek a babérjaikon, hanem máris hasonló különleges kihívások megoldásán dolgoznak.
Az ő munkájuk, a digitalizálás is jelzi, hogy a könyvtáraknak az elmúlt évtizedben milyen hatalmas változáson kellett keresztülmenniük, hogy a megváltozott technikai környezetnek, az ebből fakadó egészen új társadalmi kihívásoknak megfeleljenek. Hangsúlyosan jelenik meg az új stratégiájukban a könyvtár oktatást, képzést, élethosszig tartó tanulást segítő funkciója. Ebben a nehéz helyzetben a könyvtáraknak újabb, soha nem látott kihívásokkal kell szembesülniük. A könyvtárak tehát éppen újragondolják magukat, újragondolják szerepüket ebben a jelentősen megváltozott világban. Rendkívül fontosnak tartom ezért, hogy az elmúlt évek innovatív ötleteit, megoldásait, új E-szolgáltatásait megőrizzük és továbbfejlesszük.
Ezt az átalakulási folyamatot a Kormány a lehető legnagyobb elszántsággal támogatja.
A 2022 novemberében alapításának 220 éves évfordulóját ünneplő Országos Széchényi Könyvtár nyolcadik emeletén adták át Közép-Európa legnagyobb és legmodernebb eszközparkkal rendelkező közgyűjteményi digitalizáló központját 2022 februárjában. Ez az európai szinten is a legjelentősebbek közé tartozó digitalizációs központ a kormány 2016-os döntésének értelmében, az Országos Könyvtári Rendszer keretében valósult meg.
A magas szintű eszközellátottság megteremtette a lehetőséget a tömeges digitalizálásra, illetve az online szolgáltatások támogatására is. A jelenlegi digitalizáló eszközpark kapacitása 10 millió oldal évente. A központban kétféle, tömeges és manufakturális digitalizálás valósul meg, ez utóbbi a nagyobb állományvédelmi körültekintést igénylő dokumentumokat érinti.
A Kormány 2016-ban hozott döntést az Országos Széchényi Könyvtár archivális raktárának piliscsabai megvalósításáról, hogy megteremtse a tartós megőrzési kötelezettséggel érintett, muzeális értékeket is magukba foglaló dokumentumok hosszú távú tárolása infrastrukturális feltételeit. A raktár – befogadóképessége alapján – legalább 65-70 éves időszakra tudja biztosítani a megőrzési kötelezettséggel érintett dokumentumok befogadását.
A technikai feladatok elvégzése mellett a nemzeti könyvtár számára elsődleges fontosságú az is, hogy kincseit minden magyar nemzettársunk számára felmutassa akár az online térben, akár várbeli székhelyén. Ennek érdekében az elmúlt években nyílt napok sorozatát szerveztük meg, akárcsak ma, március 15-én. Ezeken a nyílt napokon elsősorban arra törekednek, hogy az egész család számára értékes, érdekes programokat kínáljanak, amelyek segítségével a legkisebbeket is elvezetik az írott szó, az olvasás kultúrája felé.

Kedves Vendégeink!

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, mi is vezérli a Kulturális és Innovációs Minisztérium munkáját, akkor úgy fogalmaznék: a magyar családok, a magyar emberek érdekeit figyelembe véve azon dolgozunk, hogy a társadalmunk jövőképessége tovább erősödjék. A jövőképesség ereje pedig, sok más mellett, múltunk, gyökereink minél mélyebb ismeretén, minél mélyebb tiszteletén múlik. Ezért is olyan fontosak az új eredmények is!
A mai találkozásunkra készülve ráleltem egy számomra új igazságra is. A könyvtár lelke épphogy nem a könyv. Hanem a könyvtáros. Igazolás: könyvtáros nélkül a könyvtár valójában nem is könyvtár, csak raktár lenne. De, ahol megjelenik egy könyvtáros, akár egyetlen kötet nélkül, csak a szívébe, lelkébe, fejébe beleégett versekkel, sorokkal, fejezettekkel is képes csodát tenni… Elvarázsolni a rá figyelőket, a szépre, jóra vágyókat.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy még a digitalizáció lényege is az ember. Ezért nagyon szépen köszönöm minden munkatársamnak, minden szakembernek a most elvégzett munkáját. Önöknek pedig köszönöm a figyelmüket!
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

A sajtótájékoztató híre könyvtáruk honlapján, 2024. 03. 15.

Főigazgatói Kabinet

 

komment

80 éve történt Magyarország német megszállása

2024. március 19. 06:00 - nemzetikonyvtar

Adolf Hitler 1944. március 18-án 17 órakor adta ki a parancsot a Margarethe I fedőnevű hadműveleti terv beindítására, amely Magyarország teljes katonai és rendőri megszállására irányult. Este 22 órai kezdettel indult a hadművelet kezdetét jelző „Trójai faló” fedőnevű akció, amely szerint a felvonulási terep Magyarország határain belülre került. Majd 19-én hajnali 4 órakor Maximilian von Weichs vezértábornagy, a Wehrmacht F hadseregcsoport főparancsnoka irányításával négy hadseregcsoport hajtotta végre a hadműveletet, Ausztria, Horvátország és Szerbia irányából. A különleges hadtest megkésve, a délutáni órákban Szlovákián áthaladva hatolt be Magyarország területére.
1944. március 15-én Horthy Miklós és a kormány tagjai a Petőfi című új magyar opera díszbemutatóján vettek részt az Operaházban. Az előadás szünetében Dietrich von Jagow, Németország budapesti nagykövete sürgős audienciát kért a kormányzótól, amelyre az előadást követően, 23 óra tájban került sor a budavári Palotában. A követ a Führer meghívását adta át a Salzburg mellett fekvő klessheimi kastélyban történő találkozóra.
A másnap reggeli megbeszélésen Kállay Miklós miniszterelnök tanácsa ellenére a kormányzó úgy döntött, elfogadja a meghívást. Ugyanezen a napon Bajcsy-Zsilinszky Endre a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselője levélben fordult a miniszterelnökhöz, amelyben felhívta figyelmét a készülő német megszállásra, és azzal szemben – az erőviszonyoktól függetlenül – fegyveres ellenállást javasolt.
A kormányzó március 17-én indult el a találkozóra a Turán nevű különvonaton. Másnap, a délelőtti órákban érkezett a megbeszélés helyszínére. A pályaudvaron Hitler és kísérete fogadta. A klessheimi kastélyban a négyszemközt zajló tárgyaláson még Hitler tolmácsa sem vett részt. Horthy Miklós nem tartott rá igényt. A Führer a megbeszélésen egyértelműen kinyilvánította, az a benyomása, Magyarország át akar állni az ellenséghez, és ez azonnali lépések megtételére sarkallja. Hitler jól informáltsága – a hírszerzésen kívül – nagyszámú besúgó hálózatnak volt köszönhető, amely főként német budapesti laptudósítókból állt, akik minden fontos társasági eseményen is jelen voltak. Jelentéseiket közvetlenül Heinrich Himmlernek küldték, aki februárban maga is Budapestre látogatott.
A két államfő feszült légkörű megbeszélésének a magyar államfő vetett véget.

„Hirtelen kinyílt, helyesebben kivágódott a lakosztály szárnyas ajtaja. Csodálkozásunkra az öreg Horthy robbant ki, vérvörös arccal, és felfelé sietett az emeleti vendégszobákhoz vezető lépcsőn. Utána nyomban megjelent az ajtóban Hitler zavartan, de mérgesen, és igyekezett a vendéget utolérni. Rendkívül drámai volt a pillanat. […] Amikor Hitler a magyar kormány megbízhatatlansága miatt olyan követeléseket támasztott, amelyek Magyarország német protektorátus alá helyezésére irányultak, Horthy felugrott, és egyébként nyugodt, higgadt lényével összhangban nem álló izgalommal kiáltotta: Hiszen előre eldöntöttek mindent, semmi értelme tehát, hogy tovább itt maradjak. Rögtön elutazom!” 

Paul Schimdt: Hitler tolmácsa voltam, Budapest, Gondolat, 1971, 373. – Törzsgyűjtemény

Hitler vendégszeretetétől azonban nem lehetett olyan könnyen megszabadulni.

Klessheimben légiriadót rendeztek, annak minden kellékével, beleértve a kastély elsötétítését is. Mindezt azért, hogy kifogás legyen a különvonat elindításának megakadályozására. »Súlyos találat« érte a telefonvezetéket, Budapesttel – úgymond – nem lehetett az összeköttetést létrehozni, a kormányzó el volt vágva külvilágtól.”

Paul Schimdt:: Hitler tolmácsa voltam, Budapest, Gondolat, 1971, 373. – Törzsgyűjtemény

Így a tárgyalás folytatódott. Hitler most már nyíltan kimondta, ha a kormányzó ellenkezik, bevonja a megszállásba Romániát, Szlovákiát és Horvátországot is. Mindhárom országnak területi követelései voltak Magyarországgal szemben. Horthy Miklós a lemondást fontolgatta, azonban jó kapitányhoz illően nem tudta rászánni magát, hogy elhagyja a süllyedő hajót. Bízott az adott szóban is. Hitler ígéretet tett neki, hogy visszavonja a német csapatokat, amint olyan új, magyar kormány alakul, amely bírja bizalmát. A találkozó úgy ért véget, hogy a kormányzó tudomásul vette Magyarország német megszállását.
Horthy Miklós 21 óra körül anélkül szállt vonatra, hogy aláírta volna az előkészített okmányokat. A kormányzó vonata – amelyet több ízben is feltartóztattak – még osztrák területen járt, amikor a német csapatokat szállító vasúti szerelvények már átlépték a magyar határt. Jagow bemutatta Horthy Miklósnak a szintén a vonaton utazó Edmund Veesenmayer címzetes SS-Brigadeführert, akit Hitler már 16-án kinevezett teljhatalmú magyarországi követté, gyakorlatilag Magyarország helytartójává. A kormányzó kíséretében tartózkodó Szombathelyi Ferenc vezérezredes, vezérkari főnök hajnali 3 óra körül táviratban adta ki a parancsot, a Magyar Honvédség ne tanúsítson ellenállást a német megszálló csapatokkal szemben. A laktanyákban háromnapos összetartás lépett életbe.
A parancsot továbbították az alegységekhez, néhány helyőrséghez azonban késve érkezett meg. Az újvidéki Duna-híd őrzését a határvadász-zászlóalj kerékpáros százada látta el, amely Lonkay László tartalékos hadnagy parancsnoksága alatt állt. A híd védelmére egy légvédelmi tüzérüteg is ki volt rendelve. Hajnali 4 órakor egy német gyalogosegység közeledett a hídhoz, amelynek parancsnoka engedélyt kért az áthaladásra, az őrség „Fegyverbe!” kiáltására a németek tüzet nyitottak. A fél órás tűzharcban 28 német katona vesztette életét és egy magyar honvéd kapott halálos sebet. Ezen kívül, még egy-két helyen került sor golyóváltásra. Néhány óra alatt német kézre került a Magyar Királyság a Tisza vonaláig terjedő területe. Kis túlzással igaznak bizonyult Weichs vezértábornagy szellemessége, aki így nyilatkozott: Magyarország megszállása 24, harc esetén 12 órát vesz igénybe, mert akkor az üdvözlő beszédek elmaradnak.

03_19_magyarorszag_nemet_megszallasa_80_01_opti.jpgNémet motorkerékpáros alakulat a budai Várban, a Halászbástyán, 1944 márciusa. In: Fénnyel írott történelem. Magyarország fotókrónikája 1845–2000, szerk.: Stemlerné Balog Ilona és Jalsovszky Katalin, Budapest, Helikon Kiadó, 2000, 237. kép. Fotó: Buday Irén Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára  – TörzsgyűjteményA kép forrása: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000) CD-ROM, Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001 (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Gestapo már a megszállás reggelén megkezdte a németellenes tevékenységük miatt nyilvántartott politikusok, értelmiségiek, közéleti személyiségek, valamint a zsidó nagyipar jeles képviselői utáni hajszát.
A megszállók Budapesten, egyetlen helyen, egy budai lakásban ütköztek nem várt ellenállásba. Bajcsy-Zsilinszky Endre lakásán kilenc óra tájban csöngettek a németek. Miután csengetésre, dörömbölésre nem nyitottak ajtót, az SS katonák a zárat szétlőve jutottak a lakásba. Bajcsy-Zsilinszky Endre ezalatt csőre töltötte Browning gyártmányú pisztolyát. Amint a németek alakja feltűnt az üvegajtón keresztül, azonnal lőtt. A három német katona géppisztolysorozattal viszonozta a tüzet. Bende Mária – Bajcsy-Zsilinszky élettársa – így emlékezett vissza a drámai percekre:

„Azután újra Endre lőtt, s a németek ismét sorozattal válaszoltak. Az ajtóüvegek, az ablakok, tükrök szilánkjai csörömpölve szóródtak szét a lakásban. […] Mint utóbb megszámoltam, összesen 36 lövést adtak le hárman a Gestapo részéről a lakásban. És a lövések közepette hallottam Endre szavait: „Egy haslövés… egy vállövés…” Azt hittem, hogy az ő lövéseinek a találatait közli velem, de kiderült, hogy a saját sebeit mondta be.”

Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről, Budapest, Magvető, 1984, 416. – Törzsgyűjtemény

Végül párja kérlelésére megadta magát. A súlyosan sebesült politikust elhurcolták, de mielőtt autóba lökték volna, az utcán odasereglett emberek felé kiáltotta: „Éljen a független és szabad Magyarország!”

03_19_magyarorszag_nemet_megszallasa_80_02_opti_varia.jpgBajcsy-Zsilinszky Endre, 1930 körül. In: Nagy képes millenniumi arcképcsarnok. 100 portré a magyar történelemből, szerk.: Rácz Árpád, Budapest, Rubicon-Aquila könyvek, 1999, 306. Fotó: Gottl Egon. Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000) CD-ROM, Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001 (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Magyarország elveszítette önállóságát. A németek korlátlanul érvényesítették akaratukat a külpolitikában és a magyar belügyekben egyaránt. Március 22-én új kormány alakult Sztójay Döme – Magyarország volt berlini nagykövete – elnökségével. Ezt követően megkezdődött az ország kifosztása. Németország hadikölcsön címén szinte korlátozás nélkül szállította el a számára szükséges élelmiszert és nyersanyagokat.

03_19_magyarorszag_nemet_megszallasa_80_03_opti.jpgSztójay-kormány. In: Tolnai Világlapja, 46. évf. 13. sz. (1944. március 29.) Törzsgyűjtemény

Ám az emberiség alja került felszínre, a mindenre kaphatók, a kollaboránsok, a söpredék, amelynek nincs célja, csak önérdeke.”

Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam 1942–1944. II. kötet, Budapest, Európa, 2012, 206. – Törzsgyűjtemény

Ellentmondásos helyzet alakult ki, Magyarország a szövetségese által megszállt ország lett. A német megszállás közvetett módon két olyan eseménysort indított be, amelyek máig kihatnak hazánk nemzetközi megítélésére. Az egyik a vidéki magyar zsidóság deportálása, a másik a szélsőjobboldali Nyilaskeresztes Párt előretörése, illetve az 1944. október 15-i kiugrási kísérlet megakadályozása, majd az azt követő Szálasi Ferenc vezette nyilas hatalom átvétel.
Az 1944. március 19-ét követő magyarországi eseményeket azonban annak figyelembevételével lehet csak szemlélni, hogy az ország a náci Harmadik Birodalom megszállása alatt állt.

Olykor a történetírás elköveti azt a hibát, hogy a számára rendelkezésre álló források és távlatok alapján kéri számon a kortársak tetteit, figyelmen kívül hagyva a szereplők reális lehetőségeit…

Vargyai Gyula: Puszta ország, Budapest, Kozmosz, 1988, 9. – Törzsgyűjtemény

Felhasznált irodalom:

Szűcs Márta (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

komment

Egy prímási matematikus József-napi ajándéka

2024. március 18. 06:00 - nemzetikonyvtar

A 18. században főnemeseket és egyházi méltóságokat névnapjukon gyakran köszöntöttek az alkalomra költött verssel, vagy zeneművel, de arra is ismerünk példát, hogy díszes atlasszal. Ilyen névnapi tiszteletadásként készített atlaszművel kedveskedett kenyéradóinak, Batthyány József hercegprímásnak és helynökének, Vilt Józsefnek a prímási uradalom mérnökeként tevékenykedő egykori pálos szerzetes, Mak Domonkos.
Az 1790-ben, József-napi ajándékképpen készült kötetet, amely a nagyszombati érseki helynökség egyházi közigazgatását szemlélteti, Kézirattárunk őrzi.

A 18. században főurakat és főpapokat gyakran köszöntöttek névnapjuk alkalmából az alkalomra írt, vagy komponált verssel, zeneművel. Batthyány József (1727–1799) hercegprímás tiszteletére évről évre József-napi versek egész sora született. Az esztergomi érseki tisztséget 1776 óta betöltő, Pozsonyban székelő hercegprímás jeles műpártolónak számított és az általa foglalkoztatott tollforgatók és zenészek hálájuk jeleként az évek során saját alkotásaikkal köszöntötték névnapján.
Ezek között említhetők az alkalmi költemények miként az a József-napra írt szimfónia is, amellyel magánzenekarának virtuóz nagybőgőse, Sperger Johann Matthias (1750–1812) lepte meg 1789-ben. A prímási uradalom térképészi feladatokat is ellátó mérnöke, korabeli szóhasználattal: matematikusa, Mak Domonkos (1754–1809) egy-egy díszesen kivitelezett atlaszművel kedveskedett kenyéradójának névnapján.

1_ajanlas_opti.jpgAz atlasz latin nyelvű ajánlása. Atlas geographicus exhibens districtum Tyrnavi. Archi-Diocesis Strigoniens. – Kézirattár, Oct. Lat. 545. Képszerkesztés: Bencze Attila

Az uradalmi mérnökként tevékenykedő egykori pálos szerzetes hálájának ilyen jellegű kifejezése nem meglepő annak fényében, hogy a szerzetesrendek feloszlatása után, egy rövid kitérőt követően, Batthyány József hercegprímás nyújtott számára lehetőséget arra, hogy képzettségét és tudását kamatoztatva az érsekség kötelékében dolgozhasson.
A hivatali állás elnyerésében kapcsolatrendszere mellett, javára szólt a Királyi Magyar Tudományegyetemen szerzett és a bécsi egyetem által elismert képzettsége, továbbá, hogy szerzetesként másfél évtizeden át mértannal és hidraulikával is foglalkozhatott.
Az akkoriban még Nagyszombatban és Pozsonyban székelő esztergomi érsekség földmérői és térképészi feladatok ellátására a század első fele óta foglalkoztatott uradalmi mérnököt, olykor egyszerre többet is. Mak Domonkos Szalóky Nepomuk Jánost követően, 1786-tól 1792-ig tevékenykedett e munkakörben. Későbbi állítása szerint feladatkörébe tartozott a prímási erdők egy részének kezelése is, és vélhetően ez is közrejátszott abban, hogy az 1788-ban, József-napjára összeállított atlaszmű, melyet az Esztergomi Prímási Levéltár őriz, erdészeti témájú.
A két év múlva, 1790-ben átnyújtott kötet, melynek címe: Az esztergomi érsekség nagyszombati kerületének földrajzi atlasza (Atlas geographicus exhibens districtum Tyrnavi[ensis] Archi-Diocesis Strigoniens[is]), az érsekség részének egyházi közigazgatását szemlélteti.

2_cimold_opti_1.jpgAz atlasz címoldala. Atlas geographicus exhibens districtum Tyrnavi. Archi-Diocesis Strigoniens. – Kézirattár, Oct. Lat. 545. Képszerkesztés: Bencze Attila

1776-ban az esztergomi főegyházmegye határai átrajzolódtak, annak következtében, hogy Mária Terézia döntése nyomán, területének felezésével három új püspökség alakult. Batthyány József a főegyházmegye megmaradt területét két részre osztotta, melyek élére egy-egy érseki helynököt állított. Az atlasz a nagyszombati érseki helynökség egyházi közigazgatását ábrázolja, az esztergomi érsekségnek azt a részét, mely 1788 óta Vilt József vikárius irányítása alatt állt.
A címfelirat, akárcsak a kötet szöveges és térképi tartalma, metszett keretbe foglalt. Ez utóbbiak a korban divatozó, XVI. Lajos-stílusnak (Louis-seize) megfelelően díszítettek, klasszicizáló jegyekkel.
A cím alatt a szerző neve olvasható „Dominico Mak” alakban, tudományos és hivatali címei kíséretében: a pesti Királyi Tudományegyetem doktora, prímási matematikus.
A következő oldalon Vilt József (1738–1813) virágdíszes medallionba foglalt címere látható, szemközt pedig az ajánlás latin szövege olvasható, mely elsőként Vilt kanonokot említi, majd a kompozíció középvonalában, kiemelt betűkkel Batthyány József hercegprímást.

3_kvcimer_opti.jpgA kötet borítójának belső oldala Vilt József 1800 után készült könyvcímerével. Atlas geographicus exhibens districtum Tyrnavi. Archi-Diocesis Strigoniens. – Kézirattár; Oct. Lat. 545. Képszerkesztés: Bencze Attila

Az atlasz Vilt József tulajdonába került, erre vall a borítólap belső oldalára ragasztott, 1800 után készült könyvcímere, mely az időközben elnyert püspöki méltóságát jelző püspöksüveggel és pásztorbottal bővített.
Az előzéken olvasható kéziratos bejegyzés: „Zsuzsits Mihály” vélhetően későbbi tulajdonosára utal.
A kötetet 1895-ben bevételezte a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára. Előzőleg a Magyar Történelmi Társulat alapító tagjának, Lanfranconi Grazioso Enea (1850–1895) gyűjteményének részét képezte (a gyűjtő korai halálát követően a magyar vonatkozású műveket a Magyar Nemzeti Múzeum vásárolta meg állami támogatás révén).
Az aranyozott díszítésű, vörös bőrbe kötött, nyolcadrét atlasz huszonegy térképvázlatot tartalmaz, függelékként pedig a nagyszombati érseki helynökség áttekintő térképét.

4_szenicei_opti.jpgA szenicei esperesség plébániáit ábrázoló térképvázlat. Atlas geographicus exhibens districtum Tyrnavi. Archi-Diocesis Strigoniens – Kézirattár; Oct. Lat. 545. Képszerkesztés: Bencze Attila

Az öt főesperesi kerület (barsi, komáromi, nyitrai, pozsonyi, sasvári) plébániáit soroló jegyzékek elején a főesperesek neve szerepel. A jegyzékekkel szemközti oldalakon az esperesi kerületek területét ábrázoló, lépték nélküli térképvázlatok láthatók.
A metszett díszítésű keretbe rajzolt térképvázlatokon, melyeken a vármegye határai is szerepelnek, az esperesi kerületek határvonalai vörös színű körvonallal hangsúlyozottak, halványzöld árnyalatú vízfestékkel színezett mezejükben a plébániák kereszttel jelöltek. A mezők szélén köriratban a vármegye és az egyházi kerület neve olvasható.
A metszett kereteknek tíz változata fordul elő a kötetben. Ezek egy része jelzett, ez alapján ismert, hogy Schauff János Nepomuk (1757–1827) pozsonyi műkereskedése (Schauffische Kunsthandlung) adta közre és forgalmazta őket.
A „F: Mohles. v. in Presburg” jelzésű metszet részletgazdag kompozíciója talapzatra helyezett felépítményként keretezi a középmezőt, felső részén levélfűzért csőrében tartó, széttárt szárnyú sas jelenik meg, mely a korban kedvelt díszítőmotívumnak számított.

5_mijavai_opti.jpgA miavai esperesség plébániáit ábrázoló térképvázlat. Atlas geographicus exhibens districtum Tyrnavi. Archi-Diocesis Strigoniens – Kézirattár, Oct. Lat. 545. Képszerkesztés: Bencze Attila

Míg a plébániajegyzékek metszett kerete egységes, a térképvázlatoké eltérő. Az utóbbiakon a XVI. Lajosra-stílusra jellemző díszítmények mellett copfstílusú fűzérdíszek is felbukkannak.
Az atlasz használatát mutató segíti, mely a kötetben szereplő esperesi kerületeket sorolja oldalszámmal együtt.
A kötet végén, függelékként a nagyszombati érseki helynökség áttekintő térképe az esperesi és főesperesi kerületek határait láttatja, valamint a területükön levő plébániákat.
Amint azt Mak Domonkos korábban, az 1788-ban ajándékozott atlaszműben kifejtette, a zöld a remény, a rózsaszín pedig a szeretet színe. Ugyanezt a jelképes színjelölést használta a két évvel később ajándékozott kötetben is.

6_terkep_opti.jpgAz esztergomi érsekség nagyszombati érseki helynökségének térképe. Atlas geographicus exhibens districtum Tyrnavi. Archi-Diocesis Strigoniens – Kézirattár, Oct. Lat. 545. Képszerkesztés: Bencze Attila

A névnapi ajándék minden bizonnyal elnyerte kenyéradóinak tetszését és a viszonzás sem maradt el. 1792-ben a hercegprímás támogatásának köszönhetően Mak Domonkos stájerországi tanulmányúton vehetett részt, melynek hozadékaként, hazatérése után, felségfolyamodványt nyújtott be egy erdészeti tanintézet (Forst-kabinet) létrehozására.
Később, amikor a magyar jakobinus mozgalomba való belesodródása miatt börtönbüntetésre ítélték és megfosztották egyházi méltóságától (s egyben nyugdíjától), szabadulása után Batthyány József személyes befolyását latba vetve, a királynak és a pápának is írt feloldozása érdekében. Közbenjárása eredményes volt, mert a Helytartótanács rendeletére Mak Domonkos évi 200 forint nyugdíjban részesült.

Nyárádi Anna

Irodalom:

komment

Miroslav Krleža: a bennfentes kívülálló – Mann Jolán /// OSZK CSEVEJ S02E09

2024. március 17. 05:05 - nemzetikonyvtar

A 20. századi horvát irodalom egyik legjelentősebb alkotója valójában magyar költő-író szeretett volna lenni? A magyarul tudó horvát klasszikus, Miroslav Krleža, a magyar irodalom bennfentes kívülállója műveinek jó része a horvát és a magyar közös történelem fordulópontjairól szól, ezért tekinthetjük tiszteletbeli magyar költőnek, írónak is.

Az OSZK 19. csevejében Mann Jolán irodalomtörténésszel, Krleža-kutatóval, a Főigazgatói Kabinet kulturális csoportjának munkatársával beszélgetett Tóth Péter, a nemzeti könyvtár webes tartalompakolója. Solymosi Ákos hangmérnök segítette a csevej elkészítését.

240312mj02.jpg

 

Tartalom:

00:44 Hogyan ejtsük ki Krleža nevét?
03:47 Lázadásból kezdtem el kutatni Krležát
08:00 Nehéz magyar szerzőnek megfeleltetni a horvát írót
09:20 Krleža magyarországi pályafutása
12:26 A kicsapott hadiapródból lett kettős kém
16:42 Kosztolányi és Ady konfliktusa
18:36 A bennfentes kívülálló
20:29 Hungarica, Germanica és Krleža
23:10 Krleža, az analóg wikipédista
27:11 Márai Sándor-párhuzamok az életműben
30:20 Közösségi emlékezet, hogyan emlékszünk ugyanarra másként?
36:30 Alternatív életmű, a zárolt hagyaték feldolgozása
41:19 Csuka Zoltán fordításában olvasható a nonszensz groteszk vers

A magyarul tudó horvát klasszikus: https://mek.oszk.hu/kiallitas/krleza/
Mann Jolán az ELTE oldalán: https://www.btk.elte.hu/munkatarsak/1732/mann-jolan


Hallgassa a nemzeti könyvtár hangját, ahol tetszik!

SPOTIFY: https://spoti.fi/3VZCaEs
APPLE: https://apple.co/3W0iS23
GOOGLE: https://bit.ly/OSZKGOOGLEPC
PODCAST.HU: https://podcast.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar
DEEZER: https://www.deezer.com/en/show/6149605
RADIOPUBLIC: https://bit.ly/RPOSZK
CASTBOX: https://bit.ly/CASTBPC
LISTEN NOTES: https://bit.ly/LNPODCAST
RSS: https://bit.ly/OSZKRSS

komment

„Blaskovlch Ernő ur telivér ménesében Tápió-Sz.Mártonon ellettek … Waternymph egy s[ár]ga kanczacsikót Cambuscantól.”

2024. március 16. 06:00 - nemzetikonyvtar

150 éve született Kincsem, az 54 versenyében veretlen magyar tenyésztésű versenyló

03_17_kincsem_150_1_opti.jpgEmil Adam olajfestménye Kincsemről. A kép forrása: Wikipédia

Anno Domini 2008-ban a Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársa lettem, ahol két hónap híján egy évtizednyi időt töltöttem el. Tisztán emlékszem rá, hogy már az első napokban munkába menet, a közeli állatkertből odahallatszó rendszeres oroszlánbőgés kíséretében sejteni véltem, hogy az Alpár Ignác által tervezett Történelmi Főcsoport, mai közismert nevén városligeti Vajdahunyadvár ezernyi titkot és – akkori ismereteim szerint fel sem fogható – mesés kincseket rejt falai között. Ezen sejtelmeim tökéletesen beigazolódtak. A – normál esetben – a Városligeti-tó által körülölelt Széchenyi-szigeten fekvő, Jókai Mór romantikus regényeibe vagy Ian Livingstone lapozgatós fantasy szerepjátékkönyvbe illő romantikus művár, tágas lovagtermeivel, zegzugos folyosóival, karcsú, égnek meredő tornyaival, masszív zömök tömbjeivel, valamint barokk táblaablakait strázsáló „izomkolosszus” Atlasz-szobraival mélyen beleírta magát a szívembe. Talán nincs is még egy épület, mely ilyen erős hatást gyakorolt volna rám. Tárlatvezetéseim során sokszor döbbentettem meg lelkes hallgatóságomat azzal a ténnyel, hogy a – millenniumra épült pavilon helyére került – végleges épület, 1901 és 1907 között kifejezetten a jelenleg is betöltött funkciójának épült. Vagyis a Magyar Mezőgazdasági Múzeum a legjogosabb birtokosa ennek a -szó szerint, és annak legnemesebb értelmében véve – „Alpári” épületnek. Ezt a tényt hirdeti a barokk épületszárny oromzatán elhelyezett tizenkét megduplázott szobor is, melyek a mezőgazdaság egy-egy ágának szimbólumai. De nemcsak az épület, hanem annak tartalma is elképesztő. Mármint az értékékét tekintve. Világrekord vadásztrófeák, Ferenc József által lőtt vadkanok, traktor és mezőgazdasági gépek és modellek garmadája (köztük az első Magyarországon forgalomba állított gőzgép), világhíres művészek képzőművészeti alkotási. Ez utóbbiak közül kiemelném Muray Róbert dioráma háttereit, Bárkay Imre vadász témájú freskóit és id. Vastagh György állatszobrait.
Szóval, mint említettem, az épület falai mesés kincseket rejtenek magukban. Ennek kapcsán szeretnék írni egy itt őrzött, még a nevében is kincsről. Munkaviszonyom kezdetekor a múzeum kiállításainak jelentős része éppen átrendezés alatt állt. Így abban az időben hivatalosan nem volt látható az a bizonyos kincs, melyhez egy illetékes kolléga sejtelmesen és jelentőségteljesen odavezetett. Egy zegzugosan megközelíthető, sötét kamrában – mely korábban kiállítási vitrinként funkcionált – egy fóliával letakart, kb. 2 x 3 méteres „műtárgy” volt úticélunk. Mikor kollégám elmondta, mit takar a fólia, nem tudtam nem észrevenni a hangjában lappangó meghatottságba vegyülő mély tiszteletet. A fólia Kincsem, a híres versenyló csontvázát rejtette. Bevallom, akkor és ott egy kissé úgy éreztem magam, mint amikor II. Rákóczi Ferenc sírja mellett állhattam a kassai dóm pincéjében, vagy amikor kisiskolás koromban a szegedi Virág cukrászda egy asztala előtt toporogtam az egyik kuzinommal, mialatt az ott helyet foglalt Papp Laci kézjegyével ajándékozott meg minket.

03_17_kincsem_150_2_opti.jpgA Magyar Mezőgazdasági Múzeum falai között található Kincsem csontváza az 1900-ban rendezett Párizsi világkiállítást is megjárta. In: Vasárnapi Ujság, 47. évf. 36. sz. (1900. szeptember 9.), 594. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

De térjünk vissza a lefóliázott „kiállítási tárgyra”, mely 2009-től ismét láthatóvá vált a nagyközönség számára. A városligeti Vajdahunyadvár barokk homlokzatának (heraldikai) bal szélén álló rizalit felső szintjén lévő körteremeben, annak is a kellős közepén két üvegvitrinbe zárt lócsontváz található. Egyikük gazdája az az Imperial nevű angol telivér versenymén, amely aktív versenykorszakában, 1962 és 1964 között 26 versenyben indult és ebből (megnyerve az Osztrák Derbyt, a Magyar Derbyt, a Szocialista Országok Nagydíját, kétszer az Ausztriai Díjat) 21 versenyben elsőként szelte át a célvonalat. Ehhez hozzátenném, hogy egy átlagos versenyló általában 15–20 versenyfutamban indul. Viszont még ennek a 21 versenyt megnyerő világklasszis lónak a teljesítménye is „eltörpül” a mellette álló „hölgyéhez” képest. A másik csontváz ugyanis az a „kiállítási tárgy”, melyet a múzeumi első heteimben letakarva láthattam, és amelynek a gazdája aktív versenyló korában, 1876-tól 1879-ig 54 versenyben indult, melyből 54-et megnyert! Vagyis több mint kétszer annyi versenyt nyert meg, mint a világklasszisok élvonalába tartozó Imperial. Nem véletlen, hogy Magyarországon „a legyőzhetetlen csodakanca” névvel illeték, Európa több országában pedig a a „Hungarian miracle” és a „Hungarian wonder” „Wunderstute” (vagyis magyar csoda) titulusokkal illették.
Miután egy évtizednyi időt töltöttem Kincsem földi maradványaival egy fedél alatt, pontosan tudom, mi a sorsa napjainkban. Ezek után néhány szót ejtenék a születéséről is. Herendi Gábor 2017-ben készült játékfilmjében Kincsemet egy árverésen halássza el az anyagilag teljesen leégett Blaskovich Ernő gróf orra elől a történet szerint később szerelmévé váló ellensége, a birtokukat elkobzó osztrák tiszt lánya, Klara von Oettingen. Miután az egyébként nagyszerűen lovagló Klarát kis híján megöli a fékezhetetlen vad kanca, az Oettingenék számára értéktelen telivért kénytelenek bagóért eladni Blaskovich grófnak. Korábban az egri hős, Bornemissza Gergely életéről írtam,  hogy mennyire nem egyezik Gárdonyi Géza regénye ezen a téren a valósággal. Ugyanez a helyzet a Kincsem filmmel is. Hiszen a valóság teljesen más. Nemcsak azért, mert az „ősellenség” Oettingen család tagjai fiktív karakterek, de mert Kincsem kezdettől fogva Blaskovich Ernő tulajdonában állt. A legendás tréner, Hesp Róbert dédunokája, Hesp József kutatásai alapján Kincsem születéséről a legkorábbi ismert forrás a Vadász- és Versenyújság 1874. évi 28. számában található:

„Blaskovlch Ernő ur telivér ménesében Tápió-Sz.Mártonon ellettek:
Giralda egy p. kanczacsikót Buccaneertől.
Queen of the Isles egy p. k. Buccaneertől.

Waternymph egy sga kanczacsikót Cambuscantól.

Fényes egy sga méncsikót Cambuscantól.
Louise Bonne egy p: kanczacsikót Carnivaltól.
Lenke egy p. kanczacsikót Carnivaltól.
Gipsy Girl egy f. méncsikót Carnivaltól.
Nefelejts egy p. kanczacsikót Carnivaltól.

(Mint látjuk régi sportmaneink egyikének különös szerencséje volt az idén a teli vér-tenyészet szaporodásában s jövőre ismét – mint halljuk – önállóan saját színeiben futtatja lovait.)”

Ellések. In: Vadász és Versenylap, 18. évf. 28. sz. (1874. július 15.), 199. – Hungaricana Közgyűjteményi Portál 

03_17_kincsem_150_3_opti.jpgA valóságtól több szempontból eltérő módon ugyan, de Kincsem életét alapul véve 2017-ben nagysikerű játékfilm készült Herendi Gábor rendezésében. A film plakátja. A kép forrása: Wikipédia

Mielőtt folytatnám e világcsoda, vagyis Kincsem történetét, néhány alapvető fogalmat fontosnak látok tisztázni. Az első ilyen fogalom a lószínekkel kapcsolatos. Kincsem születésénél azt olvassuk, hogy sárga színű kancacsikó. A lovak színmegjelölésénél beszélhetünk alapszínekről, vagyis a ló születésekor viselt szőrszínről és a későbbi vedlések során kialakult szőrszínváltozatokról. A három alapszín: a fekete; a sárga és a pej. A fekete egyértelmű, a „sárga” szó valójában a homokszíntől az egészen sötétbarnáig terjedő barna árnyalatokat jelöli. A pej pedig az olyan lovak színe, melyeknek a rövid, testet fedő szőrzetük sárga, a hosszú szőrzetük (sörény; farok) pedig fekete színű. Sok ló (pl. Kincsem) egész életét a születésekor viselt alapszínnel éli le. Azonban vannak lovak, melyek életük során szőrváltáson mennek keresztül, vagyis a vedlés során megváltozik a születésükkor viselt alapszínük. A születési színeknek a szőrváltásokat követően szürke (acélszürke, mézszürke); fakó (egérfakó, fakó, Izabellafakó); vagy deres (vasderes; pejderes; sárgaderes) árnyalatai alakulhatnak ki. Hacsak nem albínóról beszélünk, fontos megjegyezni, hogy a köznyelvben „fehérnek” titulált lovak színe (mint a mesebeli herceg lovának) valójában nagyon világos szürke, mely az állat születésekor viselt feketéből alakult ki. Például Horthy Miklós „fehér lova” is valójában szürke, ez a fénykép- és filmfelvételeken jól látható. Valószínűleg ugyanez a helyzet a „Fehér ló mondája” történet „főhősének” és az ősmagyarok által feláldozott állatoknak a színével is. A három alapszínnek lehetnek még tarka- és párductarka változatai, ezek már az állat születésekor megvannak. A Habsburg Monarchiában a tarka színváltozatokat nem kultiválták, ezért még manapság is ritka ez a színváltozat az utódállamokban. A különféle jegyek, pl. a csillag, a hóka, a kesely, etc. a test különböző részein lévő (általában világosszürke) foltokra utalnak.
A következő tisztázandó fogalom a „telivér”, ezen belül is az „angol telivér” megnevezés. A magyar nyelvben a lófajták meghatározásakor összesen két fajtánál használják a telivér megnevezést, ez a két fajta az arab és az angol telivér. Az előbbi fajtához köthető egy „magyar vérvonal” is, a „Shagya arab” fajta, mely nevét egy Shagya nevű arab telivér ménről kapta. Ismeretes lófajtáknál a „félvér” megnevezés is, amely nem arra utal, mint a kutyafajtáknál használt „keverék” (vagyis nem fajtatiszta) fogalma, hiszen e fajták képviselői is „tiszta vérvonalú” egyedek. A félvér megnevezés itt arra utal, hogy a fajta kialakításában (például a Mezőhegyesi-, vagy a Kisbéri félvér esetében) arab vagy angol telivéreket is felhasználtak a fedeztetéskor. Emellett vannak olyan lófajták, melyek nevében sem a telivér, sem a félvér megnevezés nem szerepel (Lipicai, Hucul, Nóniusz etc.), ugyanis e fajták kialakításában sem arab, sem angol telivéreket nem használtak.
Az angol telivér fajtát „gyakorlati” szempontok alapján hozták létre. Angliában a lóversenyek terjedésével szinte az egyetlen szelekciós tényező a gyorsaság lett. James Weatherby 1791-ben állított össze egy méneskönyvet, General Stud Book címmel. Tulajdonképpen ez volt az első méneskönyv. Ennek első kötete 1793-ban jelent meg. Ezután a méneskönyvet lezárták, és csak az a ló minősülhet angol telivérnek, aki a méneskönyvben szereplő 237 kanca és 169 mén valamelyikének a leszármazottja. Az első mai értelemben vett lóversenyt Angliában rendezték 1780-ban. Az ezt megelőző évben a Jockey Club két elnöke, Sir Charles Bunbury és Lord Derby elhatározták, hogy versenyt írnak ki hároméves mének és kancák számára. A verseny elnevezését pénzérme feldobással döntötték el a két angol főúr között, így lett az egész világban a „Derby” a legfontosabb lóversenyfutamok egyikének a neve. Megjegyezném, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiában egy „közös” Derby volt, amit Bécsben rendeztek. Ezért külön Magyar Derby majd csak az első világháború után, 1921-től létezik. Így nem véletlen, hogy egy Imperial által begyűjtött díjat, vagyis a Magyar Derbyt a Kincsem éremtáblázatában nem találjuk meg. Egyébként az Imperial kapcsán említett Szocialista Országok Nagydíja paradox módon éppen azért volt egy erős mezőny, mert a Monarchia utódállamai közül számos (Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország) emellett más, mély történelmi hagyományokat öröklő államok (Szovjetunió, NDK) indított nagy múltú szaktudással kitenyésztett lovakat. A kiegyezés után egyébként a Derby futamok bécsi centralizálásának kárpótlásaként – mintegy a jó szomszédi viszony fenntartása érdekében – egy másik rangos versenyt, a „St. Leger” futamát az új magyar fővárosban, Budapesten rendezték.

03_17_kincsem_150_4_opti.jpgA Magyar Mezőgazdasági Múzeum „Nemzeti Ló” kiállítása Kincsem csontváza mellett számos, a versenylóhoz köthető relikviát őriz. A kép forrása: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum honlapja

Ennek az angol mintájú lóversenyzésnek a meghonosítása volt gróf Széchenyi István első terve azon nemes célja eléréséhez, hogy Magyarországot felvirágoztassa. Az angol mintájú lóverseny a század 20-as éveiben mind Magyarországon, mind Ausztriában ismeretlen volt. Egy korábbi blogbejegyzésemben írtam a neves régész-képzőművész, László Gyula egy népszerű könyvéről,  az 50 rajz a honfoglalókról. A könyv 76-77. oldalán a szerző megemlíti, hogy a magyarok vallásos ünnepek és halotti torok alkalmával, apró termetű, hucul-jellegű lovaikkal rendeztek lóversenyeket, ahol a versenyzőket páronként indították, és a győztes az volt, aki előbb kapta le a célnál lévő póznáról az oda elhelyezett kendőt. A középkorban a magyar lóállomány meglehetősen heterogén képet mutatott, hiszen a „fő” lovagló réteg, vagyis a katonai szolgálatot teljesítők között megvoltak a könnyű lovakat igénylő lovas-íjász harcmodort folytató katonák mellett a nehéz páncélos lovagok is robosztus lovaikkal. A mohácsi csata után a 18. századig fontos szerepet kaptak a korszak harcmodorát nagyban meghatározó huszárság igényeit legjobban kielégítő kis testű, szívós arab lovak. Emellett a spanyol lovaknak is nagy dicsősége volt, hiszen 1580-ban a Habsburgok a Trieszt közelében lévő Lipicán egy ménest hoztak létre spanyol lovakból. Ez a ménes lett a mai lipicai fajta törzsállománya. A török háborúkat követő időkben, a 18. századtól a Habsburg Birodalom hadseregében tudatos lónemesítés kezdődött. A legnagyobb hatással a magyar lóállomány kialakulására a spanyol vagy andalúz lovak és az arab lovak voltak. 1814-től pedig az első angol telivér tenyésztörzs idekerülésével újra jelentősen átalakult a lóállomány összetétele. A magyar ló fajtájának sok-sok átalakulása során a lótenyésztés alapjai is kialakultak.
Széchenyi idejében már léteztek nem hivatalos angol mintájú lóversenyek, ugyanis Hunyadi József gróf 1814 és 1821 között ürményi birtokán évente egy-két alkalommal rendezett ilyet. Széchenyi kezdeményezésében több támogatóra is lelt, tervéhez a lóverseny-egyesület védnökéül József nádort is megnyerte. I. Ferenc királyhoz 1822. január 31-én írásban is benyújtotta a javaslatát. 1827-ben jött létre a Pályafutási Társaság, amely később 1830. június 11-én az Állattenyésztő Társaság nevet vette fel. 1827-ben megrendezésre került az első hivatalos Pesti Lóverseny, ahová 25 ezer néző látogatott el. Széchenyi nemzetegyesítő törekvéseit tükrözte, hogy mindenféle társadalmi rétegnek, így az arisztokraták és nagypolgárok mellett például a jobbágysorban élőknek is indítottak futamot. Megjegyzendő, hogy az első futamot Széchenyi Babieka nevű angol telivér lova nyerte Sveyer Jakabbal a hátán. 1828-ban jelent meg Széchenyinek a maga korában úttörőnek számító munkája Lovakrul címmel, amellyel egy lótenyésztő egyesület megalapítását akarta előmozdítani.
Az 1848–49-es szabadságharc leverése után a Habsburg-önkényuralom idején a lóversenyek az Osztrák–Magyar Monarchiában decentralizáltak lettek, csak a futtatások idejére kijelölt pályákon, az ún. „zöld színpadokon” zajlottak a versenyek. A kiegyezést követően a dualizmus korában az úri társasági élet egyik legkedveltebb központi eseményévé váltak a lóversenyek. A Derby és a St. Leger kupa Monarchián belüli felosztását már említettem. 1871-ben jelent meg Magyarországon a már létező bukméker (bookmaker) fogadási rendszer mellett a francia eredetű totalizatőr rendszer. A bukmékernél az esetleges nyeremény előre, a verseny rajtja előtt meghatározott összeg, míg a totalizatőrnél a nyeremények összege a fogadásban résztvevők számától és fogadási arányától függ, melyet a befutó után határoznak meg a futam és az üzemeltetés költségeinek levonásával. Ebben a rendszerben többféle fogadási mód létezett, a hagyományos „tétre” tett fogadás mellett (mikor első helyet kellett elérnie a fogadott lónak), a „helyre” (az első három hely bármelyike nyert); az első két vagy az első három helyezett sorrendjét meghatározó „befutóra” való fogadás.

03_17_kincsem_150_5_opti.jpgVadász- és Versenylap, 22. évf. 32. sz. (1878). Címlap. – Hungaricana Közgyűjteményi Portál

A lóversenyekről tájékoztató első hírlap először 1875-ben jelent a Landerer és Heckenast nyomdában. Ez volt a Lovászat és a Vadászat köréből című lap, mely 1858-tól Vadász- és Versenylap címmel jelent meg. Kincsem születéséről is ebből a lapból értesülhettek a lóversenyek rajongói. Bár meg kell jegyezni, hogy ugyanez a lap később, 1887-ben Kincsem születéséről egy kissé másként tájékoztat, mint a címben is idézett cikkében. A születési hely megváltoztatásával vajon a Kisbéren található állami ménesnek szerettek volna reklámot keríteni? Hiszen az első, 1874-ben megjelent híradásnál még legfeljebb csak a nagyon jó intuitív képességgel megáldott emberek sejthették, hogy Waternyph miféle kancacsikót hozott világra. De 1887-ben már ország-világ előtt nyilvánvalóvá vált, hogy Kincsem a világ leggyorsabb versenylova. A születési helyre vonatkozó, megváltoztatott tartalmú cikkben a következőket olvashatjuk: 

E tüneményszerű versenyló, mely számos versenyzései alatt vereséget nem szenvedett, s mint ilyen ugy szólván egyedül áll a turf történetében, Blashovits Ernő ur nevelése, s Kisbérben elletett, hol anyja Waternymph akkor éppen farsangolni [fedeztetni – H-K G] volt. Apja Cambuscan, anyja pedig az 1860-ban herezeg Esterházy Pál által nevelt Waternymph, (Cotswold és Mermaid leánya,) mely hazai nevelés s annak idejében a Nemzeti nyertese volt.”

Telivérek és versenyek. Kincsem. In: Vadász és Versenylap, 31. évf. 12. sz. (1887. március 24.), 107. – Hungaricana Közgyűjteményi Portál

Kincsem tulajdonosa, ahogy az idézett szövegből is kiderül, az a lótenyésztéssel foglalkozó Blaskovich Ernő volt, aki a tápiószentmártoni ménest is alapította. Rossz nyelvek szerint a szenvedélyes nőcsábász azért szeretett lóháton mutatkozni, hogy így elrejtse alacsony testméretét, hiszen nőismerősei mind magasabbak voltak nála. Hogy az „úrlovas” Blaskovich professzionális szintű lótenyésztési tevékenységét „intézményesítse”, 1860-tól tagjává vált az 1842-ben létrejött „Pest Lovar-Egyletnek”, amely később, 1882 és 1896 között „Magyar Lovaregylet” néven működött. A lovaregylet úgy tűnik jó hatást gyakorolt a grófra, hiszen 1863-tól megkezdődött az angol telivérek tenyésztése Tápiószentmártonon. Így került a tulajdonába az Waternymph nevű kanca is, aki Kincsemet világra hozta. Bár egy nem hivatalos történet szerint ezt az „aranytojást tojó tyúkot”, vagyis aranylovat ellő kancát egy éjszaka majdnem ellopták vándorló lókereskedők Tápiószentmártonból. Azonban a jól elzárt istállóból nem tudták zaj nélkül kivinni, s így a felriadt ménesmester embereivel az elriasztott tolvajokat egészen Pestig üldözte. Azonban azoknak sikerült kereket oldaniuk. Blaskovich lókereskedelemmel is foglalkozott, így az írásom elején idézett cikkben szereplő összes csikóját – Kincsem kivételével – eladta.

03_17_kincsem_150_6_opti.jpgKincsemmel nagyon erős érzelmi kapcsolatban állt Hesp Róberten kívül még egy fekete-fehér tarka macska is. A kép forrása: Wikipédia 

A Kincsem című játékfilmben azt láthattuk, hogy nagyon erős érzelmi kapcsolat állt fenn Blaskovich Ernő és a csodakanca között. A valóságban azonban Kincsem két másik – egyébként a játékfilmben szintén szereplő – élőlénnyel állt szoros lelki kötelékben. A korban versenylovak felkészítésénél az volt a szokás, hogy a tulajdonosok „kiadták” azokat egy-egy ún. versenyistállóba vagy más néven tréningtelepre. A versenyistállók vezetője az idomár vagy más néven tréner volt. Az ő irányítása alá tartoztak az élelmezésért felelős abrakmesterek, a versenyeken részt vevő zsokék és zsokétanulók és a lovakat gondozó lovászok vagy lóápolók. A Pesti Vadásztársulat egy angol származású kopómestere (falkárja), egy bizonyos Hesp Róbert 1874-ben vette bérbe az egykori gödi csárda és postaállomás istállóit, hogy ott versenyistállót hozzon létre. Tulajdonképpen ez az épület lett az otthona legendás tréningtelepének. A versenyekre való felkészítés végett ide került Kincsem is. A Mezőgazdasági Múzeumban található 1:50 méretarányú maketten is látható, amit a tárlatvezetéseim során is mindig külön kiemeltem, hogy Kincsem istállója közvetlenül Hesp kicsiny lakószobája mellett állt. Kettejük lelki kapcsolatáról jó iránymutatást ad, hogy Kincsem 1887. március 17-én pusztult el, ezt követően nem sokkal, ugyanazon év április 25-én Hesp Róbert is elhalálozott. De volt Kincsemnek egy másik elválaszthatatlan lakótársa is, egy fekete-fehér tarka macska személyében. A macskát a játékfilmben Schulznak hívták, a valóságban azonban nem tudjuk a nevét. De hogy nem így hívták. az valószínű, hiszen a macska szintén a „hölgyek” létszámát bővítette a telepen. Az viszont tény, hogy a macska egyébként Kincsem legkedvesebb barátja volt, naponta elkísérte az „élsportoló hölgyet” téringjeire is, sőt Kincsem nélküle nem volt hajlandó indulni a versenyein. Egy alkalommal a franciaországi Boulogne-sur-Mer-i kikötőben esett meg, hogy Kincsem mellől elkóborolt „őkelme”. Az egész istállószemélyzet kétségbeesve kereste, Hesp Róbert már magas jutalmat is kitűzött a becsületes megtalálónak. A teljes kétségbeesés kellős közepén azonban mégis előkerült a cirmos csavargó és így Kincsem is rajthoz állhatott. De Kincsemnek egyéb „sztárallűrjei” is voltak, melyekhez illett igazodni a személyzetnek. Mármint, ha azt akarták, hogy a „magyar csoda” hozza a formáját. Bárhová ment versenyezni, Tápiószentmárton környékén kaszált szénát mindig kellett vigyenek magukkal, de még ennél is neuralgikusabb pont volt az itatóvíz kérdése. Az egyetlen holtversenyes elsőfutamot hozó Baden-Badenben egy teljes álló napig szomjazott a „bogaras hölgy”, mivel a gödi tréningtelep mohos kútja után nem volt hajlandó meginni a helyben kínált friss forrásvizet. Szerencsére a pálya közelében sikerült egy öreg kutat találni, melynek vízminősége hasonlított a gödi tréningtelep kútjából húzottra.

03_17_kincsem_150_7_opti.jpgEgyetlen fotográfia készült Kincsemről 1879. július 18-án, Heinrich Schnaebeli lencséjének köszönhetően. A kép forrása: Wikipédia

De nézzük, mik is voltak azok az eredmények, melyek miatt mindenféle tortúrát el kellett viselnie Blaskovich Ernőnek és Hesp Róbertnek és a „Kincsem versenycsapatnak”. Jelenleg minden idők veretlen versenylovainak listáján harmadik helyezett a 2003-ban született amerikai Peppers Pride, 19 veretlen futamával. A második a 2006-ban világra jött, ausztrál Black Caviar, 22 vereség nélküli győzelmével. Vélhetőleg és remélhetőleg a Kedves Olvasó már kitalálhatta, melyik ló vezeti ezt a listát. Igen, Kincsem az. A játékfilmben az éppen egy „pillangó”-jellegű hölggyel pásztorórára készülő, jóképű, pödört bajszú zsoké „egy szál Ádámkosztümben” ugrott ki az ágyból hitetlenkedve, mikor Blaskovichék – kissé rendhagyó módon – megüzenték neki, mit is tud az a ló, akinek megülésére meghívták. Hogy ez a fantázia szülte jelenet lezajlott-e a valóságban, azt nem tudni, de az tény, hogy az angol zsoké, Michael Maddon három esztendeig, vagyis 1876-tól 1878-ig koptatta a versenyeken a Kincsemre tett nyergeket. Első versenyesztendejében, 1876-ban Kincsem tíz versenyben állt rajthoz és lépte át elsőként a rajtvonalat. Mivel Blaskovich Ernő ebben az évben még nem volt tagja külföldi lovasegyletnek, ezért Blaskovich „gyepszövetségese”, gróf Sztáray János nemzetközi egyesületi tagságának köszönhetően az ő, sárga-kék színeiben versenyzett Kincsem. Később azonban már Blaskovich kék-fehér színeiben indult a rangos versenyeken.

03_17_kincsem_150_8_opti.jpgHeinrich Schnaebeli fotójának kiszínezett változata. A kép forrása: Wikipédia 

A Budapesten rendezett Kétévesek Veresenye és a Sopron Polgárok díja mellett a Berlin Erstes Criterium (ez utóbbit július 21-én rendezték meg, és ez volt az első futama), a Hamburg Criterium; a Frankfurt Luisa Rennen; Bad-Doberan Erinnerungs Rennen a Bécs Kladruber Preisa; Prága Kladruber Criterium és a minden évben meglátogatott Baden-Badenben rendezett Zukunffs-Preis voltak versenyhelyszínei. 1877-ben, hazai pályán Budapesten elnyerte a Nemzeti Díjat és a Hazafi Nagydíjat és a St. Legert, Pozsonyban a Trial Stakes-t és többek között a hamburgi Renadorenent és a „közös” Derbyt Bécsben, valamint ekkor először a Baden-Baden Nagydíjat (Grosser Preis von Baden).
1878. augusztus 7-én a Vadász- és Versenylap a következő táviratot közli olvasóival:

„Goodwood
l/8 d. u. 3 ó. 20 p.

Kincsem I.
Pageant II.
Lady Golightly III.
Három futott. Könnyen nyert. Cavaliero.
*
* *
Ez örömteljes hírt röpité át a villámszikra mult csötörtökön Angliából hozzánk, kik kétség és reménység közt vártuk azt. Este 6 órakor már megérkezett, s pár óra alatt a főváros, s másnap országszerte tudták a napilapok utján, miszerint Blaskovics Ernő ur szelekkel versenyző kanczája Angliában is győztes lett.”

Távirat Goodwooból. In: Vadász- és Versenylap, 22. évf. 32. sz. (1878. augusztus 7.), 233. – Hungaricana Közgyűjteményi Portál

A III. Vilmos angol király csatajelenetét ábrázoló Goodwood Kupa (Goodwod Cup) díjat 1878-ban nyerte el, ezt követően nem sokkal a franciaországi Deauwille lett a versenyhelyszín, ahol a Grand Prix de Deauville bajnoka lett. Erről a versenyről meglehetősen szűkszavúan, de annál sokatmondóbban tájékoztat címlapján a Vadász- és Versenylap:

„Trouville, 18\V1II.  Grand Prix de Deauville. 15,000 frk. 2400 meter.
Kincsem 61 kil. I.
Fontainebleau 64 kil. П.
Fould Gift53 kil. Ш.
Kincsem könnyen nyert.”

Távirat Trouvilleből. In: Vadász- és Versenylap, 22. évf. 34. sz. (1878. augusztus 21.), 249. – Hungaricana Közgyűjteményi Portál

Ebben az évben szintén szerepelt a versenyhelyszínek között Baden-Baden, vagyis az ott rendezett Grosser Preis von Baden, de ez a verseny egy rendhagyó és soha meg nem ismétlődő dologban eltért a többitől. Rendhagyó mivolta miatt valószínűleg ez volt a legemlékezetesebb futása a veretlen kancának. Az történt ugyanis, hogy Hugo Henkel osztrák gróf lova az első futamban holtversenyt produkált vele (vagyis egyszerre értek célba). Mivel Blaskovich nem akarta elfogadni a holtversenyt (és az ezzel járó győztes díj megosztását), ezért „kifutást” kért, azaz a két győztes ló újra versenyeztetését. Ezt követően azonban Kincsem már öt-hat testhosszal győzött. A játékfilmben bemutatott jelenet, miszerint a Blaskovich utasítására szándékosan visszafogott Kincsem kitépte Maddon kezéből a gyeplőt és így győzött, csak fantázia, a valóságban Blaskovichnak esze ágában nem volt semmi ilyesféle húzás.
Maddon a Baden-Badenben megnyert holtverseny utáni hathosszas győzelmet magának tulajdonította, és nem Kincsemnek, ezért meglehetősen elhidegült a viszony Hesp Róbert és a zsoké között. Az utolsó évben, 1879-ben már két másik zsoké ülte meg a veretlen kancát, Harry Wanwright és Tom Busby. Az utolsó versenyévben is indult a Staatspreis Zweiter Classe futamában, de ekkor már az első futamban megnyerte a Baden-Baden Nagydíjat. A Bécs Staatspreis Zweiter Classe és a Sopronban rendezett Állami Díj mellett több budapesti futamban is indult, az I. Osztályú Állami Díj és a Ritter Díj után október 21-én itt került sor a „búcsúfutamára” is, a Kancza-díjra, melyet az 1879. október 23-án megjelent Vadász- és Versenylap tájékoztatása szerint „Kincsem játszva nyer tíz hosszal”.

03_17_kincsem_150_9_opti.jpgKincsem „földi maradványaival” egy évtizednyi időt töltöttem „egy fedél alatt”. A kép forrása: A szerző tulajdona

1879 után kiderült, hogy Kincsem lábával komoly egészségügyi problémák vannak. Ízületei elkoptak, és csontvázán ma is jól láthatók a gyulladást okozó csontkinövések, szaknyelven szólva csánkpókok. Blaskovich a kincset érő Kincsemet új „terepen vetette be”, tenyészkancaként használta. A Batthány családtól elkobzott birtokon létrehozott Kisbéri ménesbe került a féltett „hölgy”, ahol két mén- és három kancacsikónak adott életet. Érdekesség, hogy Kincsem egyik „fő szerelmi partnere” az a Buccanner fedezőmén volt, aki kis híján az apjává is válhatott volna. Hiszen Cambuscan előtt előbb ezzel a matuzsálemi kort megélt ménnel próbálták fedeztetni Kincsem anyját, Waternymph-et. Kárpótlásul viszont ő nemzette azt a kor másik világklasszisának számító Kisbér nevű mént, aki – bár eredményei elhalványultak Kincseméi mellett – a világon azon kevés versenyló közé tartozik, amely egyaránt megnyerte a Párizsi Grand Prix-t és az Epsoni Derbyt. Ezt még Kincsem sem tudta produkálni. Mindenesetre Buccanner-től, 1882-ben született meg Kincsem első utódja egy vasúti kocsiban, Budagyöngye állomáson. Innen ered ennek a kancának a neve is, hiszen Budagyöngye néven vált ismertté. (Egyébként a születési helyről való elnevezés bevett szokás volt, hiszen Kisbért is, amikor az első versenyénél kiderült, hogy nincs még neve, gyorsan elnevezték a születési helyéről.) Az 1883-ban született kancacsikó az Ollyan Nincs nevet kapta. A kancákat két méncsikó követte Doncaster méntől 1883-ban Talpra Magyar és 1886-ban Kincsőr született. Az 1887-es esztendő nemcsak születést hozott, hanem tragikus halált is. Hiszen az utolsó kancacsikó, Kincs születését követően nem sokkal Kincsem kólikarohamot kapott és elpusztult. Sovány vigasz jelent, de Később Kincs kancacsikója, Napfény is eredményes versenylóvá vált.
Kincsem földi maradványai, vagyis a csontváza és az egyik patája, mint már említettem a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban láthatók egy tucatnyi egyéb relikviával együtt, melyek a neves versenykancához köthetők. Így például az a két példányban készült ifj. Vastagh György által alkotott szobor egyike, mely a csodakancát ábrázolja 1:5 méretarányban. Miután a másik példány eredetileg a tápiószellei Blaskovich Múzeumba került, így ma már mindkét szobor a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tulajdonát képezi, hiszen a Blaskovich kúria a Budapesten múzeumhoz tartozik. A gödi Kincsem parkban 2016-ban állították fel Kincsem Tóth Béla és Tóth Dávid által alkotott életnagyságú bronzszobrát Hesp Róbert eredeti gödi istállója előtt. Maga a versenyistálló 2017-óta újra látogatható, mint többfunkciós rendezvényközpont. Ma a budapesti lóversenypálya is a Kincsem Park nevet viseli, és a kiemelkedő futamai között (Magyar Derby, Nemzeti Díj, Szt. László Díj; St. Leger) ott szerepel a Kincsem-díj is. Kincsem és egy másik kortárs híres versenyló, Kisbér nevét a Telivértenyésztők Világszövetsége örök időre névvédelem alá helyezte.

03_17_kincsem_150_10_opti.jpgTóth Béla életnagyságú szobra Kincsemről. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Köszönjük Dr. Kőrössy Andreának, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgató- helyettesének a kép közlési engedélyét!

Felhasznált irodalom:

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

komment
süti beállítások módosítása