Kortárs költők Arany Jánosról

2017. október 20. 12:00 - nemzetikonyvtar

Parti Nagy Lajos és Molnár Krisztina Rita költők voltak vendégeink az Őszi ARANYlás programsorozatunkon 2017. október 13-án. Parti Nagy rendhagyó tárlatvezetést tartott az Arany-kiállításon, kiemelve a Toldi-trilógiát és a kézirat műfajának kérdését. Molnár költői workshopra, úgynevezett „szószövésre” invitálta az érdeklődőket: a Toldi estéje első énekének soraira reflektálva írhatták meg saját szerzeményeiket a résztvevők.

A Toldi-trilógia kézirata Arany János fiának, Lászlónak köszönhetően került a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe 1899-ben, majd mikor a könyvtár kivált a múzeumból, az irat az OSZK-ban kapott helyet. Arany László végakaratában rendelkezett úgy, hogy az intézmény őrizze a két kötetbe fűzött autográfot, melyet özvegye, Szalay Gizella adott át a gyűjteménynek. Parti Nagy Lajos a Toldi-trilógia kéziratára helyezte a hangsúlyt tárlatvezetése során, gondolatébresztő aspektusokból megközelítve az irat „műfajának” kérdését. Ő is felidézte, hogy Szalay Gizella vitte be a Toldi kéziratát a Buda halálának autográfjával együtt a múzeumba. Parti Nagy arra is felhívta a figyelmet, hogy unikális esemény lehetett az iratok átadása és közgyűjteménybe kerülése. Az alkalom a 21. századból nézve, amikorra a kézirat fogalma megváltozott – hiszen ma már szinte minden szöveg számítógéppel készül – még inkább rendkívüli.

Parti Nagy Lajos

Milyen kép él bennünk a kéziratról? – tette fel a kérdést Parti Nagy.

Mit jelentenek ma korábbi korok kéziratai? Vajon miként maradnak fenn a ma élő, számítógéppel dolgozó szerzők „kéziratai” a jövő számára? Arany autográfjai felől megközelítve a kérdést azért is kivételesek az iratok, mert egy író, költő hagyatékának minden bizonnyal ezek a legszemélyesebb tárgyai: kézzel írott szellemi termékei, melyekből nemcsak az irodalmi alkotást ismerheti meg az olvasó, hanem a szerzőről számos információt is kaphat. Az autográfok státusza mára sokat változott. Arany korában arra szolgált, hogy a művet letisztázva tegye közzé. A saját, kézzel írott munkák mellett sokszor egy úgynevezett idegen kezű másolat is készült, melynek célja lehetett, hogy az irodalmi pályázatokra inkognitóban jelentkezhessen a szerző, de azt az egyszerű célt is szolgálta, hogy több példányban legyen elérhető a mű. Mivel ma már túlnyomó részt nem kézzel írnak a szerzők – erősítette meg Parti Nagy – a korabeli kéziratok értéke egyre nő, mi több műtárggyá válik.  Kortárs költők Arany Jánosról

Kerül-e vajon a jövőben bármilyen irat a könyvtárak, múzeumok gyűjteményébe a kortárs szerzőktől? – vetette fel a kérdést a költő. Amennyiben igen, milyen formában?

Az OSZK az Arany-emlékév kapcsán 200 kortárs költőt kért fel, hogy versben reflektáljon Arany költészetére. A beérkezett munkák közül 50 a 24 karát című kötetbe foglalva került az olvasóközönség elé. A művek azonban nemcsak gépelt, nyomtatott formában kerültek közlésre, hanem kézzel írt változatban is. A könyvtár munkatársai ugyanis arra kérték a szerzőket, hogy a munkák kéziratát is küldjék meg. Így 2017-ben egy olyan verseskötet látott napvilágot az OSZK Könyvkiadójának köszönhetően, mely egy eltűnőben lévő „műfajt” elevenít fel. Parti Nagy verse is olvasható a 24 karátban, rendhagyó tárlatvezetését ennek felolvasásával zárta.

24 karát - Kortárs költők versei Arany János születésének 200. évfordulójára

A verseket válogatta és szerkesztette: Visy Beatrix A kötetet tervezte: Vincze Judit OSZK, Budapest, 2017. A 24 karát játék és főhajtás a kortárs költők részéről, akik verset - köszöntőt, hommage-t, pastiche-t, parafrázist, balladát - küldtek az Országos Széchényi Könyvtár ünnepi felhívására, és műveiket kézírásos formában is eljuttatták a „Más csak levelenként kapja a borostyánt..."

Arany-kiállításunk november 25-ig látható a könyvtár nyitvatartási idejében.

A vers alatt folyttajuk beszámolónkat Molnár Krisztina Rita „szószövéséről”.

Parti Nagy Lajos: nyúgalomb

este van lombjanyúlt sodorja az ereszt
bőv a sár bőv a vér kushad minden küszöb
keskeny a hold nyájas ujjaveszett köröm
korlát és ereszték rikoltozva vigad
néha apadiglan néha rátöriglen
hol a nyiroksötét hol a szövegöröm
futja el az erek zörgő bokrait benn
mennél messzebbre foly annál inkább apad

este van hűvös van csillagos van
holt s élő hangyanánt elragadtatottan
mint tűgyári tűhegy úszkál a logoszban
nagy szénásszekerek álldogálnak ottan
levél és levélrés konglomerátuma
tömör és levegős selyemhernyóraktár
feketén bowlingat az eperfa lombja
fölött a magos ég valamennyi rögnek

lába kél és jönnek mennek mint a békák
éji bogármada baglyok denevérek
reggelig üresen vagy félig rakottan
kis fehér golflabdák szanaszép görögnek
zúgó galaxisok alatt fölött susog
bársonyos tejkefe szőre egy tehénnek
világ közepén egy felvont szájsarokban
édes búban lében állni elcsorogtan

de vajon ki zörget legbelül a sötét
arcredők hálója milyen halat kerít
mint messzi pisszoárt elnézi a sörét
állát és küszöbét elapadt merszeit
minden tamburáját mi valaha pendült
ül elálmosodik nekidűl a falnak
szemüvege koccan és most vagy soháját
elmenti egyenként nyúlfaroknyi pendrive

s ballag egy cica is ki az űri tejet
a nagy bowling pályán éppen nem veti meg
a pitvar derengő nem múló báli út
állítja fekteti derengő bábuit
tarol taroltatik ki végre elvegyül
s fájdalmául nyeri amit nyert élveül
bámul maga elé elönti mint olaj
valami nyúgalomb mélyvénás zúz öröm

lehúzza lámpáját lehúzza eléjük
hogy csak nekik essen csak nekik a fénye
magát kifaragja kenyérbélből értük
seperi a morzsát féltenyér sötétbe
s növekvén belátja milyen kicsinyek lett
lábbadó szemébe fényes porszemet tett
holmi kettőslátás hogy tán megszülethet
egy-egy szárnyat combot nyújt a kicsinyeknek

este van este van cikkan és dorombol
félsz remény belátás kútból és toronyból
társas villanyautók járják át a füstköd
bogárzó rétjeit volt mi volt volt mi nem
a pillamindenség fényes párnacsücskök
alszik érce férce belső centimérce
ha ki mire fölér nem ér fel semmivel
szépen szertehintik s átveszik a tücskök

„Szószövésre” invitálta látogatóinkat Molnár Krisztin Rita. A költői workshopon Arany János Toldi estéje kapcsán inspirálódtak a résztvevők, majd írták meg saját verseiket. A munkát egy körültekintő bevezető előzte meg, körüljárva Arany lírai és epikus költészetét, valamint azt az alapvető kérdést, hogy mitől válik egy szöveg verssé. A kérdésre – a közhiedelemmel ellentétben – nem azt a választ adták a résztvevők, hogy a rímektől lesz vers a vers, hanem a ritmusban látták a vers mibenlétének alapját, amit Molnár is megerősített. Ily módon javaslatára felező tizenkettesben írták meg verseiket a „szószövők”. Nemcsak amiatt, mert a Toldi estéje is ebben a verselésben íródott, hanem azért is, mert ez a ritmus gyermekkorunktól belénk ivódik. Számos klasszikus irodalmi mű mellett a szólásaink, közmondásaink nagy részét is felező tizenkettesben fogalmazzuk meg – tudtuk meg Molnártól.

Molnár Krisztina Rita

A saját versek gyorsan elkészültek, a résztvevők a Toldi estéjének hangulatát továbbgondolva elsősorban az elmúlás témakörét dolgozták fel szerzeményeikben. Készült sírfelirat, és a tél allegóriájaként is megfogalmazódott a téma. A versírásra vállalkozók egy-egy borostyánlevelet vihettek haza magukkal elismerésül költeményeikért. A borostyán utal Petőfi Aranyhoz írt versének soraira is, miszerint „Más csak levelenként kapja a borostyánt, / S neked rögtön egész koszorút kell adni.”

A Toldi estéje mellett szóba került az Őszikék versciklus és Arany lírai költészete is. Ennek a ciklusnak a megítélése sokat változott az idők során. Míg a kortársak az epikus költőt látták Aranyban, és negatívan illették lírai műveit, a későbbi korok méltatták élete utolsó szakaszának költeményeit. Molnár több verset is felolvasott az Őszikék ciklusból, majd az őszike, közismert nevén a kikerics növénynek is szentelt pár gondolatot. Arany költeményeivel összefüggésben főként a virág színének szimbolikáját emelte ki a költő. A lila – a katolikus egyház liturgiájából is ismerten – a bűnbánat színe. Bár az ilyen típusú ismeretek napjainkra megkoptak, Arany biztos tudatában volt a virág színének jelentésével.

Kortárs költők Arany Jánosról

A versek papírra vetése után minikrimit írtak a résztvevők, hiszen nehéz úgy beszélni Aranyról, hogy balladái ne kerüljenek szóba. Molnár egyik saját balladáját olvasta fel, melyet Arany stílusában írt. Ezt a történetet fogalmazták meg bűnügyi hírként a szószövés vendégei. Az Arany által használt műfajok áttekintése, majd gyakorlatba ültetése a résztvevő közönséget is interakcióba hozta. Bár évszázadok választanak el bennünket. Arany János korától és világától, gondolatai és költői nyelve a ma embere számára is számos aktuális témát nyújtanak. Ezt igazolta a szószövés is, melyen Arany műveit olvasva, azok által inspirálódva fogalmazhatták meg gondolataikat a programon résztvevők – a visszajelzések alapján sikerrel és megelégedéssel.

További képeink a rendezvényről:

Az Arany-emlékévhez kapcsolódó programjainkat október 27-én folytatjuk:

Őszi ARANYlás a képzőművészetben és az irodalomban

komment

Sí’iták és aszaszinok

2017. október 19. 12:17 - nemzetikonyvtar

Sí’iták és aszaszinok címmel tartott előadást könyvtárunkban Hajnal István ny. habilitált egyetemi docens 2017. október 11-én. Előadásában az említett két vallási közösség évszázadokra visszanyúló kapcsolatát vizsgálta, arra is összpontosítva, hogy a keresztesek és krónikásaik miként viszonyultak az utóbbiakhoz és mit hagyományoztak az utókorra történeteiken, az aszaszin legendákon keresztül. Hajnal Istvánnal előadása kapcsán Molnár Zsuzsanna beszélgetett.

Az előadás címét hallva, olvasva a legtöbben valószínűleg földrajzilag el tudják helyezni az említett közösségeket, sokan azonban talán így is gondolkodóba esnek, hogy pontosan kik is a sí’iták és az aszaszinok, és hogy mi köti össze őket.

Hajnal István: A történet a középkorba, a muszlim közgondolkodás és társadalomformálódás időszakába nyúlik vissza, amikor a sí’iták kisebbségként jelentek meg. A sí’ita közösség markáns véleménye – a muszlim többség közmegegyezésre épülő rendezőelvével szemben – abban ragadható meg, hogy a közösséget olyan autoriter, teokratikus, karizmatikus attitűdű vezetőnek kell vezetnie, aki a Próféta leszármazottja. A sí’iták étosza e gondolatmenet alapján, e tradíció mentén alakult ki, s ez a mai napig meghatározza életvezetésük módját. Az aszaszinok, azaz a nizári iszmá’ilik a sí’itákon belül kialakult kisebbség, ők a sí’ita iszmáilik részei.

Az aszaszin elnevezést mi európaiak, nyugatiak adtuk nekik a keresztes háborúk idején.

A közösség kialakulása a következőképpen ment végbe: a középkorban a sí’iták körében többszöri szakadás történt, aminek oka abban volt, hogy kit ismertek el legfelső vezetőnek a Próféta családjából. Egy ilyen szakadás során, a 6. sí’ita imám, Dzsa’far asz-Szádiq elhunytával szakadt szét a közösség a ma tizenkettes sí’itákként ismert, elsősorban Iránban reprezentált sí’ita többségre, valamint az iszmá’ili kisebbségre, akik a család egy másik ágát, Dzsa’far asz-Szádiq Iszmá’il nevű fiának és az ő utódainak imámságát fogadták el, majd alakították ki saját nézeteiket az ő utódaik vezetését követvén.

Hajnal István

Az „aszaszin” kifejezés kapcsán megjegyezném, hogy az iszmá’ilik a későbbiekben több közösségre oszlottak. Ezek közül az egyik a Nizár imámot követő nizári iszmá’ilik, akik elsősorban Irán területén találhatóak meg, de Szíriában is fellelhető közösségük. Ezzel a csoporttal találkoztak a 11. században a keresztesek, és a velük kialakított katonai, politikai kapcsolatok nyomán, nem igazán pontos ismeretek alapján fogalmazták meg elképzeléseiket a nizári iszmá’ilikről. Ezeknek az elképzeléseknek egyik sajátos aspektusa, hogy egy eltorzult arab kifejezéssel – amivel elsősorban a muszlim többség pejoratívan illette a nizári iszmá’iliket – nevezték őket hasísínek vagy hassásúnnak. Ennek a neolatin nyelvekben módosult változata az aszaszin megjelölés.

Jól tudom, hogy ez a kifejezés eredetileg a hasis fogyasztásra utal?

Hajnal István: A kifejezés kétségkívül azt jelenti, hogy hasisfogyasztó. Azt azonban tudni kell, hogy a korabeli Közel-Keleten azokat a személyeket illették ezzel a kifejezéssel, akik jogilag nem voltak kompetensek. Ily módon a kifejezés pejoratív, degradáló értelemmel bír, de azt is látni kell, hogy attól, mert valakit aszaszin névvel illettek, még nem jelentette feltétlenül azt, hogy az illető tényleg kábítószer-fogyasztó volt. A tudományos kutatások, de még a korabeli arab források sem igazolják azt, hogy ezek az önfeláldozó harcosok, a nizári iszmá’ilik hasist fogyasztottak volna.

Következő előadásunk:

Major Balázs: A keresztesek nyomában - Orientalisták az OSZK-ban

Rengeteg üldöztetés érte az aszaszinokat az évszázadok során, mégis fenn tudtak maradni, és a mai napig erős közösségként léteznek. Ez minek köszönhető?

Hajnal István: Ez egy rendkívül izgalmas téma, ugyanis a középkor időszakában regionálisan Irán, illetve Szíria területén jelentős politikai pozíciót töltöttek be az a nizári iszmá’ilik, amíg az 1256 és 1258 között zajló mongol hódítás áldozatául nem estek. A mongolok az iszmá’ili közösség élén álló imámokat családtagjaikkal együtt kivégezték, a közösség jelentős részét pedig rabszíjra fűzték, rabszolgasorba állították, vagy elpusztították. A pusztítás egyik súlyos következménye a közösség szétszóródása volt. Jelentős részük az indiai szubkontinens majd Közép-Ázsia területei felé menekült. Fontos megjegyezni, hogy a közösség egyik alapelvének, a taqiyyának azaz az óvatosságnak megfelelően a szétszóródást követően, tehát a 13. századtól kezdődően, a nizári iszmá’ilik igyekeztek integrálódni azokba a közösségekbe, amelyekhez csatlakoztak. Ez a folyamat sikeres volt a túlélés szempontjából. Imámjaik ebben az időszakban rejtőzködtek. A közösség élén álló vezetők személyéhez egy fontos eszmény tartozott, miszerint bizonyos helyzetekben, amikor a kor viszonyai úgy kívánták, az imámok rejtőzésbe vonultak. Hadd mondjak egy példát: a tizenkettes sí’iták imámja 873874-től a mai napig rejtőzik, és – az Iráni Iszlám Köztársaság alkotmányában megfogalmazottak szerint – amíg az imám vissza nem tér, addig a közösséget az annak élén álló vallástudósok, jogtudósok grémiuma kormányozza.

Hajnal István

Visszatérve kérdésére: az aszaszinok vagy nizári iszmá’ilik máig történő fennmaradásának oka kereshető egyrészt a közösség remek alkalmazkodóképességében, amelyet a mongol hódítást követően alakítottak ki, másrészt nagyban hozzájárult túlélésükhöz az is, hogy a nizári imámok remekül átgondolt és jól megszervezett modernizációs politikát folytattak a későbbiekben, melynek legfontosabb aspektusa az volt, hogy a szétszóródott közösség valamennyi csoportja között megszervezték az egységes vezetést, valamint jelentős anyagi forrást fordítottak a közösség szellemi és anyagi kondicionálására is. Ennek lehetősége azért volt adott számukra, mert a nizári hívek a középkortól kezdődően, az imám iránti elkötelezettségük jeleként, jövedelmük ötödét eljuttatták az imám közvetlen környezete, meghatalmazottjai számára. Az idők során felszaporodott vagyont az imámok nagy haszonnal forgatják és hasznosítják a közösség javára, napjainkban is.

A közel-keleti események ma a figyelem középpontjában vannak az ott zajló politikai és katonai események miatt. Biztos, hogy nagyon sokakat érdekel, hogy miért és pontosan mi is történik az említett területeken. Ön azonban a középkor eseményeihez nyúlt vissza előadása során. Mit ad napjaink eseményeinek megértéséhez a korábbi korokban zajló történések ismerete?

Hajnal István: Meglátásom szerint minden nemzet és minden vallási közösség számára fontos, hogy ismerje a múltját. Akkor tudunk jól tájékozódni a saját magunkra vonatkozó események között, valamint a kívülállók körében mutatkozó jelenségek, történések értékelésében akkor tudunk igazán alaposan informálódni, ha vannak ismereteink a közösség múltjáról és azokról a rendezőelvekről, amelyek az adott közösség történetében meghatározóak és napjaink eseményeit is befolyásolják. Úgy gondolom tehát, hogy az arab világ megértéséhez, de legalábbis a tájékozódáshoz elengedhetetlen, hogy rendelkezzünk ezekkel az ismeretekkel. Véleményem szerint a szakemberek legfontosabb feladatainak egyike, hogy különféle tudományos és ismeretterjesztő fórumokon keresztül tájékoztassák a közvéleményt, és adjanak számára fogódzót, hogy az képes legyen valós információk által bővíteni ismereteit.

Minderre napjainkban fokozottan szükség van, hiszen az iszlám világban olyan történések zajlanak, amelyek még a muszlimok számára is megdöbbentőek és megrendítőek.

Ahhoz, hogy ezeket az eseményeket kellőképpen tudjuk értékelni, és átlássuk az események alakulásának hátterét, elengedhetetlen, hogy azok mozgatórugóit, háttérmotívumait is ismerjük. Érdekességképp jegyzem meg, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal háromévente továbbképző előadássorozatot tart az alkalmazottai számára. Egyik kollégámmal én is részt veszek majd az idei képzésben, melynek során az ország számos nagyvárosának migrációs központjában dolgozó hivatalnokok számára tartunk körülbelül 40 előadást, és igyekszünk képet adni az iszlám világ múltjáról, történelméről, ideológiájáról, vallási aspektusairól, regionálisan is alaposan körüljárva ezeket a kérdéseket. Beszélünk majd azokról a szokásokról, tradíciókról, amelyek a muszlim emberek mindennapjait mozgatják. Azzal a céllal tartjuk ezeket az előadásokat, hogy a szakemberek kellőképpen tudjanak bánni az ideérkező menekültekkel, segítséget tudjanak nyújtani számukra és képesek legyenek orvosolni a problémáikat. Fontos látni azokat a dolgokat, amelyek közösek a muszlimokban és azokat is, amelyek megkülönböztetik őket egymástól.

A muszlimokra egy nagy közösségként szoktunk gondolni, tudni kell azonban, hogy az arab világ és az iszlám világ két különböző régió.

Az arab világban jelentős regionális eltérések vannak: egészen máshogy működik a keleti arab világ, a Masriq és a nyugati arab világ, a Maghrib. Hagyományosan két jelentős rendezőelvet jelölhetünk meg, melyek összekötik a két régiót: az említett területeken élő emberek arabul beszélnek és muszlim vallásúak. A valláson belül azonban több vallásjogi irányzatot különböztethetünk meg, amelyek bizonyos finomságokat jelentenek a magánjog gyakorlatában. Azokban a szokásokban tehát, amelyek szerint élnek, vannak jelentős különbségek. Ha szélesebben tekintünk minderre, akkor még inkább különbségeket látunk az arab világ és az iszlám világ között. Gondoljuk csak el, hogy az iszlám világba beletartozik Indonézia is a maga csaknem 300 milliós lakosságával, ami által a legnagyobb muszlim országként van jelen. Tradíciói azonban különböznek a közel-keleti országok szokásaitól, mert az indonéziai muszlimok a saját tradíciójukba integrálták be a vallási hagyományokat, törvényeket. A Tudósok Éjszakájának egyik eseményén mi is részt vettünk az ELTE Sémi Filológiai és Arab Tanszékével. Szombathy Zoltán tanszékvezető kollégám vezetésével egy olyan programot állítottunk össze, melynek során négy-öt előadás keretében az iszlám világ perifériáját helyeztük a középpontba. A centrális részekről – gondolok többek között a mai Szíria, Irak vagy akár Egyiptom területére – több ismerete van az átlag érdeklődőnek, azonban nagyon keveset tudnak azokról a periferiális területekről, amelyekbe többek között az indiai szubkontinens, Kína, vagy az indonéz szigetvilág tartozik. Ezt a kérdéskört nagyon fontosnak tartom, kiemelve, hogy miként formálódott azon nizári iszmá’ilik szokásrendszere, akik az indiai szubkontinensen vagy a közép-ázsiai területeken élnek, és hagyományaik keveredtek a helyi szokásokkal.

Az előadás képei: 

Az előadás felvétele:

komment

És mit ír „a Pukánszkyné”?

2017. október 18. 09:29 - nemzetikonyvtar

2017. október 19-én emlékszimpóziumot tartunk Pukánszkyné Kádár Jolán munkásságának felelevenítésére. Emlékülésünkön köszöntjük Pukánszky Béla akadémikus professzor urat, az ünnepelt unokáját is. 

Rajnai Edit, a Színháztörténeti Tár tudományos kutatója írta meg azt, amit tudni érdemes Pukánszkyné Kádár Jolánról:

„Az anyag jelen állapotában használhatatlan, annak szakszerű kezelésére sem költségvetési fedezet, sem helyiség a Nemzeti Színház rendelkezésére nem áll és így mély tisztelettel arra kérem Nagyméltóságodat, legyen kegyes hozzájárulását adni ahhoz, hogy ez a jelentős, megbecsülhetetlen értékű anyag külön kezelendő letétként az Országos Levéltárnak adassék át, ahol avatott kezek a készülő mű számára szakszerűen feldolgozzák, csoportosítják […]”

– szólította meg Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója 1936 novemberében Hóman Bálint vallás- és közoktatási minisztert a Nemzeti Színház épületében őrzött színházi irattár sorsának rendezéséhez kérve hozzájárulását. A Nemzeti Színház levéltárának áttekintését az átadás után, 1938-ban Pukánszkyné Kádár Jolán kezdte meg. Pukánszkyné, aki 1920-tól az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa (1923-tól a Kötelespéldány Osztály, majd a Régi Nyomtatványok Tárának könyvtárosa) volt, 1944-ig dolgozott az Országos Levéltárban. Az 1938-as intézmény- (munkahely)váltás nem volt véletlen. A Nemzeti Színház 1937-ben ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. Az eseménysorozatot igen átgondoltan megszervező Németh Antal nem szalasztotta el annak a lehetőségét, hogy a centenáriumi ünnepségeken túl maradandó eredménye is legyen a jubileumnak, és mert színházelmélettel és színháztörténettel foglalkozó kutató elme is volt, alapos, modern, tudományos szemléletű munkát képzelt el.

pukanszky02_nemzetikonyvtar.jpg

Az elkészült mű, Pukánszkyné Kádár Jolán monográfiája, A Nemzeti Színház százéves története, egy új tudományterület, a színháztörténet teljes korabeli fegyverzetét bemutatta. A két kötet a forráskutatás iskolapéldája, mely az intézmény történetét a színház, a színjátszás jellegzetes kérdései felől nézi. Ha figyelmen kívül hagynánk ezeket az erényeit, a munka akkor is felbecsülhetetlen értékű lenne: a második kötetben közölt iratok eredeti példányai – azok, amelyeket 1937-ben az Országos Levéltár átvett – Budapest 1945-ös ostromakor megsemmisültek. Ám az első kötet, a monográfia adatait, leírásait, elemzéseit is érdemes megismerni. A Nemzeti Színház történetével foglalkozók számára máig érdekes a kérdés: mit írt erről Pukánszkyné?

Pukánszkyné Kádár Jolánnak nem ez volt az első munkája, Németh Antal és a korabeli tudományos közvélemény nem véletlenül bízta rá az irattár rendezését, rendszerezését és a Nemzeti Színház történetének megírását. Színháztörténészi pályája az 1910-es években indult. 1914-ben végzett a Budapesti Tudományegyetemen, magyar–francia–német szakon, doktori értekezése témájául a pest-budai német színészet korai, 1812-ig terjedő történetét választotta. Bayer József „tanítványaként” (a munka során konzultált vele) színháztörténetét rendkívül alapos levéltári adatgyűjtésre alapozta. A munka előszavában leszögezte: „külső történetet” ír, azaz az intézmény működését a bevételeken, a műsoradatokon, a fellépők számbavételén és rövid jellemzésén keresztül meséli el. Az azonban, ahogy a bevezetésben korszakokra bontja az ismertetett fél évszázadot, másfajta érdeklődésről is árulkodik. „A kezdet az extempore-darabok [színészi rögtönzés az előadás cselekményének gerince], majd első rendszeres-darabok [a cselekmény gerince megírt és betanult szöveg] és a ballet kultuszának kora, erre következik a mutatványoktól megtisztított színészet kora, a fénykor, végre a külső fejlődés, a külső kiállítás fényének virágkora […]” Figyelemre méltó mondat ez, mert a korábbi színháztörténet-írók egy-egy színház, korszak vagy település történetének elbeszélését hagyományosan a színigazgatók működése köré szervezték. (Más kérdés, hogy Kádár Jolán szövegében és a tanulmány szerkezetében ez a korszakolás, ez az új szemlélet csak részben valósult meg.)

1923-ban jelent meg a munka folytatása, A budai és pesti német színészet története 1812–1847. Pukánszkyné az előző korszakról szóló íráshoz képest jóval több forrástípust használt, a történetmesélés szempontjai bővültek. Hogyan hatott az 1812-ben megnyílt új színházépület, a pesti német színház, a Stadttheater a színészi játékra, a díszletek stílusára, a műsorrendre, a közönségre? Milyen társadalmi mozgások/változások, országos és/vagy várospolitikai törekvések befolyásolták a pest-budai német színjátszást? Mindeközben arról sem feledkezett meg, hogy finom portrét rajzoljon gróf Ráday Pálról, a színház 1815–18 közötti bérlő-igazgatójáról.

pukanszky04_nemzetikonyvtar.jpg

A források értelmezésének kerete, a szemlélet megváltoztak, és azt pedig, hogy minek a hatása fedezhető fel az 1923-as német színháztörténeten, ami majd az 1940-es A Nemzeti Színház százéves történetében is uralkodó lesz, 1928-ban beszélte el A színészettörténet tudományos rendszerének kialakulása és a magyar színészet története című tanulmányában. A 20. század elején induló németországi kutatások (elsősorban Max Hermann nézőpontja és színháztörténeti szempontjai és módszertana, a Theaterwissenschaft és a Theaterphilologie) leszakították a színháztörténetet a hely-, a művelődés- és az irodalomtörténet-írásról: így az önálló tudományterületté formálódott. „A színészeti filológia művelője felhasznál minden emléket, amely ezt a rekonstrukciót [a színjáték-rekonstrukciót] teljesebbé teheti. Régi épületek, amelyek a színjáték teréül szolgáltak (így pl. a mesterdalnokszínjátékok rekonstrukciójánál a nürnbergi Márta-templom), tervrajzok, kosztümök, kosztümképek mint közvetlen források, bírálatok, naplók, levelek, színészírók darabjai s különösen az utóbbiaknak színpadi utasításai mint közvetett dokumentumok becsesek a színészettörténet kutatója számára. De magához a rekonstrukcióhoz nem elég a források tömege; ehhez alkotó fantázia kell.” Az alkotó fantázia és a színháztörténet-írás nagy pozitivistájától, Bayer Józseftől tanult sokszálú és alapos forráskutatás követelménye mellé az új német iskolától Pukánszkyné új eszközöket kapott. Mindez nem a pest-budai német színjátszástörténet második részében látható először: világosan felismerhető a hatás az 1910-es évek végén készült, a pest-budai német Shakespeare-előadásokat összegyűjtő résztanulmányokban is.

pukanszky03_nemzetikonyvtar.jpg

Ha színházról vagy drámáról írt, mindvégig ez a szemlélet vezette, akár Csokonai Vitéz Mihály drámáival (1956), akár Ambrus Zoltán dramaturgiájával (1971), akár a népszínmű színjátéktípusával (1930), akár intézménytörténettel (A Budai Népszínház története, 1979) foglalkozott. Huszonnégy, közgyűjteményben töltött év alatt – kutatóként a történeti források közvetlen közelében – megismert és megismertetett gyűjteményeket, dokumentumegyütteseket is: az Országos Széchényi Könyvtár Todoreszku-gyűjteményét (1972), Krecsányi Ignác színigazgató hagyatékát (1925), az Országos Széchényi Könyvtár színészettörténeti forrásanyagát (1928, 1931). „A színészettörténet kutatójára nézve nélkülözhetetlenek a színészeti gyűjtemények, múzeumok, kiállítások” – szögezte le 1928-ban, és fel is sorolta az akkor létezők egy jó részét. Őt magát is jellemzi az a portré, amelyet Bayer Józsefről festett 1921-ben. „Kiváló kutató, a nagy kutató minden erényével, minő a fáradságot nem kimélő utánjárás, s az anyag megbecsülése. Hiába nézem végig a színészettörténeti munkák sorát, a németek közt sem találok egyet sem, a mely ilyen összefoglaló s egyben ilyen részletező lenne; egyet sem, mely ekkora adatkészlettel dolgoznék; egyet sem, mely minden oldalról ennyire kimerítené tárgyát.”

Rajnai Edit

Pukánszkyné Kádár Jolán (Temesvár, 1892. okt. 21.–Bp., 1989. aug. 11.): színháztörténész. 1914-ben magyar–német–francia szakon szerzett diplomát és doktorált a Budapesti Tudományegyetemen. 1915–20 között középiskolai tanár, 1920-tól 1938-ig az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, 1938-tól 1943-ig az Országos Levéltár levéltárosa. 1948–51 között magántanár a debreceni egyetemen. 1953-ban az irodalomtudományok kandidátusa lett, 1983-ban doktora. Műveiből: A budai és a pesti német színészet története 1812-ig (1914), A pesti és a budai német színészet története 1812-től 1847-ig (1923), A magyar népszínmű bécsi gyökerei (1930), Geschichte des deutschen Theaters in Ungarn (München, 1933), Goethes Faust auf der ungarischen Bühne (Berlin—Leipzig, 1934), A Nemzeti Színház százéves története I–II (1938–1940), Német és osztrák bábjáték (1955), A drámaíró Csokonai (1956), Az első magyar énekes játék, a „Pikko Hertzeg és Jutka Perzsi” (Zenetudományi tanulmányok, 1961), Csokonai Vitéz Mihály: Színművek (sajtó alá rend., 1978), A Budai Népszínház története y(1979), Gyermekkor, Temesvár. Visszaemlékezés (Kortárs, 1986/11., 89–103.)

Források és irodalom:

 

komment

Elbúcsúztattuk a magyar hangosfilm plakátjait

2017. október 10. 14:58 - nemzetikonyvtar

A plakát nehezen marad fenn. Elszakad, új plakát kerül rá, olykor a járókelők tépik le. Megőrzésük komoly feladat, hiszen sokat mesélnek a korról, melyben készültek. Ezért is kiemelkedő a könyvtárunkban zajlott restaurátori munka, melyet Koppán Orsolya és Doublinszki Éva végeztek azokon a nyomtatványokon, melyek A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944 című kiállításunkon voltak láthatóak. Amikor egymás mellé kerülnek egy korszak plakátjai, rengeteg izgalmas információ rajzolódhat ki az adott időszakról. Az OSZK-ban a múlt század első feléről kaphatott képet, aki ellátogatott kiállításunkra. A tárlat hétvégén bezárt, azonban egy hiánypótló albumban a kiállítás teljes anyagát hazaviheti az érdeklődő.

Finisszázs. A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944

Az 1931 és 1944 között készült 360 magyar hangosfilm 500 plakátja közül közel 130 volt látható az OSZK-ban. A kiállítást több mint 1500-an látták, számos diákcsoport látogatott el megnézni a tárlatot, de az idősebb korosztályt is többen képviselték, hogy nosztalgiázzanak a Karády, Jávor, Tolnai, Latabár és Rózsahegyi arcképét ábrázoló plakátok előtt. A kiállítás megvalósulását a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet és a győri Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár közös kutatómunkája előzte meg. A téma nem széles körben kutatott, így a jelen feltárás is számos új eredményt hozott: ennek leglátványosabbika az a tíz filmplakát, mely a kutatás során került elő. Ezt a munkát az OSZK részéről Kopcsay Ágnes, a könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtárának osztályvezetője vezette.

Barbinek Péter

A kiállítás finisszázsán szakmai beszélgetés és művészeti előadások szórakoztatták a közönséget. Barbinek Péter Jászai Mari-díjas színművész Babits Mihály Mozgófénykép című versével nyitotta a programot, majd később anekdotákat mesélt a kor legendás színészeiről, és azt is felelevenítette, hogy Kiss Ferenc színművész milyen tanácsokkal látta el őt pályája elején. A délután talán legnépszerűbb előadója Gallusz Nikolett énekes, színművész volt, aki a hangosfilmek jól ismert dalait gyűjtötte csokorba és Kéménczy Antal zongorakísérete mellett adott elő olyan nagy kedvenceket, mint a Holdvilágos éjszakán, az Áprilisi tréfa vagy a Mindig az a perc kezdetű szerzemények.

Gallusz Nikolett

A kort nemcsak egykori történetek és zeneművek kapcsán idéztük meg, hanem kerekasztal-beszélgetés során is. Boka László, az OSZK Tudományos Igazgatója köszöntő szavai után a téma szakértői ültek egy asztalhoz: Kurutz Márton filmtörténész, a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményi és kutatási vezetője; Fekete Dávid, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere, A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944 című kötet szerkesztője, a kiállítás kurátora; és Péter Zsolt színháztörténész, a Ne kérdezd ki voltam – Karády Katalin, a díva emlékére című kötet szerkesztője, a Színházi Intézet munkatársa.

Finisszázs. A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944
A beszélgetés során szóba került, hogy a hangosfilm megjelenésével megváltozott a plakátok stílusa is. Sztárkultusz a hangosfilmeknek köszönhetően alakult ki, a plakátok ehhez igazodva a színészek arcképét jelenítették meg, hiszen ők voltak azok, akik becsábították a nézőket a mozikba. A tárlat finisszázsán megtudhattuk, hogy a némafilm idején a filmek hangulatát igyekeztek megidézni a hirdetmények, plakátok. Ekkoriban a külföldi és magyar rendezésű filmek sem váltak szét olyan élesen, mint a hangosfilm megjelenését követően, így azt is érdekes látni, hogy egyes országok milyen plakáttal hirdettek adott filmeket. A legszínesebbek a bolgár plakátok voltak, míg a legegyszerűbb plakátokat a németek készítették.

Péter Zsolt

A finisszázson kiemelt figyelmet kapott Péter Zsolt Ne kérdezd ki voltam – Karády Katalin, a díva emlékére című kötete. Ahogy a szerző elmondta, Karádyról számos könyvet írtak és vélhetően fognak is írni a jövőben. Meglátása szerint a legtöbb írás szubjektíven közelíti meg a színésznő pályáját és életútját. Így Péter célja az volt, hogy objektívabb módon adjon képet Karádyról, és egyes korábbi pontatlanságokat és szépítéseket helyreigazítson – a díva körül kialakult mítoszt megtartva. A gazdag képanyaggal ellátott kötet különlegessége, hogy Karády leveleiből is közread egy válogatást, melynek köszönhetően igazán közelről ismerhetjük meg a színésznő személyiségét.

Kurutz Márton

A magyar hangosfilm kezdetei iránt érdeklődőknek Péter Zsolt kötete mellett a Fekete Dávid által szerkesztett A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944 című albumot is ajánljuk, mely az OSZK-ban látható kiállítás anyagát fogja egybe. A könyvben a plakátok kapcsán szó esik a sztárkultuszról, a vígjátékokról, a háborús filmekről, sőt magáról a háborúról is, hiszen az 1939-es zsidótörvények komoly törést okoztak az addig virágzó filmiparban is: sokan – köztük például Kabos Gyula vagy Perczel Zita – sokáig nem állhattak kamerák elé. Az 577 oldalas kiadvány nemcsak a törzsszövegben, hanem függelékben is jó néhány szemponttal, részlettel bővíti az olvasó ismereteit. A szöveges információt gazdag képanyag támogatja, melyek közül az OSZK gyűjteményében megtalálható plakátok fotóit Ackermann Ádám és Karasz Lajos fotográfusok készítették.

A kiállítást bemutató album megvásárolható!

A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944

A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944 Szerkesztette: Fekete Dávid OSZK-Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, Budapest-Győr, 2016., 580 oldal ISBN 978 615 805 7103 A magyar filmtörténet jelentős mérföldkövének számít az 1931-es esztendő: ebben az évben készült el az első magyar hangosfilm, A kék bálvány.

 

Galéria a finisszázsról

komment

„Kutattunk” az OSZK-ban – Képekkel

2017. október 09. 12:48 - nemzetikonyvtar

Ha kutatás, fejlesztés, innováció témakörében böngészünk az interneten, elsősorban a természettudományok területén zajló események eredményeiről olvashatunk. A bölcsészettudományok terén történő kutatások némileg háttérbe szorulnak, pedig a humántudományok berkeiben is számtalan feltárás zajlik. Az Országos Széchényi Könyvtárban is rengeteg kutatási eredményről tudunk beszámolni minden évben. Ezek egy részéről a Kutatók Éjszakáján interaktív programok, kerekasztal-beszélgetések és tárlatvezetések során győződhetett meg a nagyközönség 2017. szeptemebr 29-én.

Nyomozás a restaurátorműhelyben

A Kutatók Éjszakájának egyik különleges helyszíne az OSZK volt, hiszen olyan egyedi könyv-, plakát- és térképritkaságokat hoztunk elő a raktárakból, melyek közül több csak itt található meg. A Kutatók Éjszakája során – amellett, hogy a ritkaságaink közül néhányat megmutattunk – a kulisszák mögé is betekintést engedtünk a látogatók számára. Legnépszerűbb programjaink egyike a „színfalak” mögött zajlott, egészen pontosan a restaurátorműhelyben. A Restauráló és Kötészeti Osztály munkatársai, Érdi Marianne, Tóth Zsuzsanna, Vilcsek Andrea és Horváth Diána, amellett, hogy a kötéskutatás történetéről meséltek, a restaurátori munka mindennapjaiban zajló munka részleteit is bemutatták, sőt mi magunk is nyomozhattunk a könyvek története után: mikroszkóp segítségével határoztuk meg, hogy a könyvek bőrkötése milyen állat bőréből készült, majd nagyítót fogva a kötés díszítését vizsgálva azt igyekeztünk megállapítani, hogy vajon egy könyvkötőműhelyben készítették-e a kiállított köteteket. A helyszínen történő személyes tapasztalaton alapuló ismeretszerzés maradandó élményt nyújtott a résztvevők számára.

„Más csak levelenként kapja a borostyánt...” – Kincsek, kultusz,

Arany János illetve Tompa Mihály születésének 200. évfordulója egyaránt alkalmat biztosított arra, hogy az irodalomról kötetlenebb keretek között beszélgethessünk. Aranyról megtudtuk, hogy egykor úgy nyilatkozott, „föltettem magamban, nem olvasni többet, hanem élni hivatalomnak, családomnak, lenni közönséges ember, mint más”. Rózsafalvi Zsuzsanna az Arany-kiállításunk kurátora mesélte ezt, miközben elővette a tárlókból és belelapozott a Toldi-kéziratba. Az iratok rengeteg izgalmas információt rejtenek arról, hogy Arany hogyan dolgozott. Precizitására többek között abból következtethetünk, hogy minden kéziraton szerepel a munka megkezdésének és befejezésének dátuma. A lapokat vizsgálva az is kiderült, hogy Arany olyan tollat használt, mely az idővel gyorsan rongálja a papírt, így az autográfok folyamatos restaurációra szorulnak. Ezt a munkát itt a könyvtárban végzik az intézmény restaurátorai.

Nyomozás a restaurátorműhelyben

Tompa Mihály újrafelfedezését tűzte ki célul „Nincs talán még elfeledve a dal” című kiállításunk. Erre a kérdéskörre épült fel a tárlathoz kötődő kerekasztal-beszélgetés, mely felvezető kérdése is arra irányult, hogy vajon miért került Petőfi és Arany árnyékába Tompa. A témáról Vaderna Gábor és Takáts József irodalomtörténészekkel beszélgettek a kiállítás kurátorai, Szűts-Novák Rita és Patonai Ágnes. Felvetődött, hogy helyes-e egyáltalán triumvirátusként gondolnunk a három szerzőre, majd kiderült, Petőfi volt, aki így aposztrofálta hármukat, hogy felemelje magát Arany és Tompa mellé. Tompa leszakadását költőtársaitól betudhatjuk az irodalmi kánon folyamatos szűkülésének, a nyelv- és kultúraszerkezet módosulásának is, de természetesen Tompa munkássága sem elhanyagolható a kérdést vizsgálva.

Tompa Mihály emlékezete. Kerekasztal-beszélgetés

A Térképtár három programmal várta a Kutatók Éjszakája látogatóit. Jelenleg is látható az I. világháború eseményeit térképeken bemutató tárlatunk, melyen Samu Botond Gergő történész vezette körbe az érdeklődőket. A könyvtár a háború kitörését követően, 1914 szeptemberétől világháborús gyűjtemény kialakításába kezdett, melyet egészen az 1920-as évekig gyarapított. Ebből az anyagból állít ki különleges térképeket és dokumentumokat a tárlat. A Föld térképei mellett csillagtérképekkel is megismerkedhettünk Oláh Krisztina térképész segítségével. Az előadás során végigkövettük az égbolt fehér foltjainak eltűnését, megismertük azokat a tudós férfiúkat, akik jelentős szerepet játszottak ebben a folyamatban, információt kaptunk az egyes csillagképek elnevezéseinek okairól és az egymást követő korok égboltfelosztásának összefüggéseiről. Végül térképtörténeti előadáson vehettünk részt, melyet Danku György térképész tartott az érdeklődőknek. Ptolemaiosz Geográfiáján keresztül ismerhettük meg a területekről átfogó képet mutató geografikus és a térbeli viszonyokat egyszerűsítve ábrázoló, tájjellegű korografikus térképek sajátosságait.

A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944 (kiállítás)

Az éjszakát a magyar hangosfilm plakátjait bemutató kiállításunkon zártuk, ahol Nemlaha György szerkesztő, kritikus kalauzolt bennünket. Szinte minden plakát előtt megálltunk egy-egy történet, anekdota erejéig. Így értesültünk többek között arról, hogy Kabos Gyula egy időben azért tűnt fel sokszor a mozivásznon, mert anyagi gondjai miatt igyekezett minél több munkát vállalni. A kor tragikus időszakáról is szó esett, hiszen a zsidótörvények több színészt érintettek. Így egyes filmek nem kerültek a mozikba, vagy levették azokat a repertoárról. Számos film nem is maradt fenn. Az egyik legnagyobb hiány talán az Egy nap a világ Páger Antal és Muráti Lili főszereplésével.

Sok élménnyel távozhatott, aki nálunk töltötte a Kutatók Éjszakáját, és bízunk benne, hogy arról is képet kaphattak látogatóink, hogy a bölcsészettudományok izgalmas programok alapjául szolgálhatnak. Ezt bizonyítják a már zajló és előkészületben lévő őszi programjaink is: a KönyvTÁRlat beszélgetései, az Orientalisták az OSZK-ban előadásai, az Őszi ARANYlás programsorozat, valamint állandó és időszaki kiállításaink, és az azokhoz kapcsolódó interaktív múzeumpedagógiai foglalkozások.

Nagyképes válogatás!   

komment

„Lenyűgöző, amit itt látunk az OSZK-ban”

2017. október 06. 13:22 - nemzetikonyvtar

Barbinek Péter Jászai Mari-díjas színművész is részt vesz A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944 című kiállításunk zárórendezvényén. Kabos Gyula legendás jeleneteiből ad elő részleteket, megidézve a korszak filmjeinek hangulatát. 

A magyar hangosfilm plakátjai c. kiállításunk zárása

A kiállítás és annak finisszázsa kapcsán beszélgettünk a színművésszel.

Izgalmas korszaka a filmtörténetnek a hangosfilm megjelenése. Ennek az időszaknak a magyarországi történetét dolgozza fel A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944 című kiállításunk. Sok idő telt azóta, hogy a film megszólalt, sokat változott a film- és színházi színészet is. Milyennek látja a kiállítás által bemutatott időszakot?

Barbinek Péter: A múlt század első és második harmadában az akadémikus-színjátszás jellemezte a színészetet. Ezt az előadói módot – a jól formált szavakat, a nemesen és szélsőségesen eljátszott indulatokat – szokták „csortososan” parodizálni. Az alapvető különbség az akkori és a mai színészet között, hogy akkoriban a színpadon és színpadi beszédben is szavaltak. Így is fogalmaztak: kérünk egy szavalatot! Ma már verset mondunk. Meg kell mondanom, hogy ez nehéz feladat. Játszottam például Cyranot Ábrányi Emil fordítása alapján. Gyönyörű a szöveg, de memorizálni, beleverni az ember fejébe, és ráállítani a száját, nem egyszerű.

Forrás: Wikipedia

Hadd mondjak egy másik példát: a Julius Caesart Vörösmarty Mihály fordítása alapján szinkronizáltuk. Nagyon eltér a nyelvezete a mai beszédmódtól. Kérdeztem is a szinkronrendezőtől, hogy nem volt-e nehéz összeállítani a stábot és megtalálni a megfelelő színészeket, akik magukévá tudják tenni ezt a veretes szöveget. Nem véletlen, hogy egymás után fordítják újra a klasszikusokat: az Isteni színjátékot, a Hamletet és még sorolhatnánk. Ma már más a nyelvi és a kifejezési igény. Ha azzal a habitussal mennénk fel a színpadra, vagy beszélnénk a rádióban, ahogy Csortos Gyula tette, nevetségessé válnánk, holott a 20. század színészei a saját korukban nem voltak nevetségesek, magasztos, fenséges dolgot műveltek.

Régi filmek, például a Meseautó remake-je jut eszembe mindarról, amit mond. Ilyen esetben is másfajta színészi játékra van szükség?

Barbinek Péter: Meglátásom szerint ezekben az esetekben az okozza a nehézséget, hogy a néző emlékezetében ott él a film eredeti változata. Ez lehet az oka annak, hogy kevés a sikeres remake. Képzelje el például a Casablancát korunk hőse, Brad Pitt főszereplésével. Nem tudnék olyan szereposztást mondani, amit meglátva ne úgy reagálna mindenki, hogy hát gyerekek, bocsánatot kérek…!

A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944 – kiállítás

Ebből a szemszögből megközelítve a kérdést, mi is nehéz helyzet elé állítjuk Önt, hiszen arra kértük, hogy a magyar hangosfilm plakátjait bemutató kiállításunk finisszázsán Kabos Gyula legendás jeleneteiből adjon elő.

Barbinek Péter: A felkérést követő első gondolatom ez volt: biztos, hogy ez jó ötlet? Olyan legendás részleteket is elő fogok adni, mint a Meseautó „mit sütsz kis szűcs” jelenete. Talán még magam előtt is zavarba jövök, de bízom benne, hogy megbirkózom ezzel a feladattal. Gondoljon csak bele, ezeket a filmeket mindenki látta, a legfiatalabbak is. Hiszen a nagypapa biztos leülteti az unokáját a TV elé és azt mondja: ülj le fiacskám, és nézd meg micsoda színészek voltak egykor! Eszembe jut az a jelenet is, amelyben Gózon Gyula énekli, hogy „a pénzemet én máma mind elmulatom” és még fütyül is hozzá. Ezt egy mai filmben nehezen tudom elképzelni.

Visszakanyarodva a kiállításhoz: plakátokon keresztül ismerheti meg a látogató a magyar hangosfilm kezdetének időszakát. A plakát célja a látogatók figyelmének felkeltése a film iránt. A színész számára van jelentősége annak, hogy milyen a film vagy a színdarab plakátja?

Barbinek Péter: A színházi plakátok esetében én jobban kedvelem a tárgyilagosságot: melyik színházban, melyik darabot, kik játszák, kinek a rendezésében. Ugyanakkor egy időben nagy divat volt, hogy két plakátja volt egy előadásnak: egy tárgyilagos és egy művészi. Az utóbbin a cím és a főszereplő neve szerepelt, esetleg a színházat és a rendező nevét tüntették még fel. A plakátkiállítással kapcsolatban hadd jegyezzem meg, hogy lenyűgöző, amit itt látunk az OSZK-ban. Ilyen nagy mennyiségben ezek a régi plakátok…! Olyan filmek plakátjai is ki vannak állítva, melyek kópiája eltűnt, csak a plakát őrzi a film emlékét.

komment

Shakspere minden munkái

2017. október 04. 08:43 - nemzetikonyvtar

Az Arany János-év alkalmából rendezett „…legyen eszme- és alakhű, mégis szabad...” című, William Shakespeare összes műveinek első magyar kiadásáról rendezett kamarakiállítás megnyitója október 5-én 17 órakor lesz.

„...(azaz ne szolgai); tehát vers verssel, ha lehet ugyanannyi sorral, adassék vissza stb. A kiadás 1/16 formátumban, füzetekben, úgy, hogy minden füzet egy kolomposabb drámát és egy ritkábban olvasott színművet tartalmazna, péld.: Othello – Téli rege. Pazar nyomtatás nem kell, csak mint a lipcsei stereotyp – így olcsóbban adható, s inkább elterjed.”

Arany János ezekkel a szavakkal adta meg 1858-ban, egykori nagykőrösi tanártársának, Tomori Anasztáznak az első magyar nyelvű Shakespeare-összkiadás fordításának, szerkesztésének és formájának alapelveit.

A kiállítás kurátora, Dr. Rajnai Edit, posztunk számára pár érdekességet választott ki, mely dokumentumok eredeti változatát a kiállításon láthatják az érdeklődők.

hamlet_nszh_0138_0039.jpgHamlet harmadik monológjának (3. felv. 1. szín) első sorára Arany lábjegyzetben Vajda Péter 1839-es megoldását is javasolta. A változatok bekerültek a Nemzeti Színház korabeli súgópéldányába is. (OSZK Színháztörténeti Tár, SZT NSZ H 138)

Kétségtelen, hogy a Shakespeare-kiadás koncepciójának kitalálója, a munka szakmai tartalmának, biztosítékainak kimunkálója Arany volt. Ez nemcsak Tomorival való levelezéséből világos, hanem abból is, hogy amikor 1860-ban az újjáéledő Kisfaludy Társaság átvette a munka lebonyolítását, a kebelében alakult Shakespeare-bizottság előterjesztésében az Arany és Tomori levelezésében kifejtett elképzelések köszönnek vissza, szinte szóról szóra. „[…] az áttevők alak-, anyag-, vagy tartalomhű fordításra törekedjenek, jambust jambussal, lyrai alakot lyraival adjanak vissza: de úgy, hogy az eszmét, az erőt, a nyelv (különösen a szavalati) gördülékenységét apró formai bibeléssel sehol föl ne áldozzák.”

kovacs_richard.jpgE. Kovács Gyula mint III. Richárd. Kolozsvár, Nemzeti Színház, 1877 (OSZK Színháztörténeti Tár, SZT KB 5058/5)

elsokiadas.jpgShakespeare összes művei első magyar kiadásának címlapja.

A fordítók és bírálók körét (minden benyújtott fordítást ketten, a Kisfaludy Társaság tagjai közül vizsgáltak) a korabeli magyar irodalmi élet legjava adta, többek között id. Szász Károly, Greguss Ágost, Lévay József, Rákosi Jenő, Arany László, Szigligeti Ede és Arany János. A megfellebbezhetetlen tekintélyű Arany, akinek fordításait, a Szentivánéji álmot, a Hamletet és a János királyt – bár ő maga kérte – a Társaság bírálat nélkül fogadta el, javításra-szerkesztésre kilenc művet vállalt, köztük a sorozatba felvett, korábban született hármat is: Petőfi Sándor Coriolanusát, Vörösmarty Mihály Julius Caesarát és Lear királyát. Bírálatai végtelenül lelkiismeretesek, nemcsak kifogásolt, javasolt is.

Galéria a bírálókról és a fordítókról a korabeli Vasárnapi Ujságból.

A kiállítás helyszíne: Országos Széchényi Könyvtár, 1014 Budapest, Budavári Palota F épület, VI. emelet, Színháztörténeti Tár – Zeneműtár katalógustere.

Látogatható 2017. szeptember 29-től 2018. január 31-ig, keddtől péntekig 9.00 és 17.00, szombaton 9.00 és 14.00 óra között.

Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kamarakiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják.

komment

„Minden kép és költemény” – Szabó Lőrinc (1900–1957)

2017. október 03. 12:16 - nemzetikonyvtar

60 évvel ezelőtt hunyt el Szabó Lőrinc, a magyar líra egyik legnagyobb alakja.

„Szabó Lőrinc a Nyugat és az érett József Attila közti fejlődési szakasz egyik legjelentősebb és legjellegzetesebb képviselője. Költészete a magyar polgári líra egyik csúcsa. […] …az akadémizmussá merevedett szépségkultusz és irodalmiasság helyett az élet napról napra alakuló realitását tette költői mintává, az édességben elvásott ízlést nyers, erős ízekkel frissítette föl. Szerepét a világirodalmi fejlődés ütemével összevetve úgy találjuk, hogy – az »új-tárgyiasság«-ot tovább fejlesztve – alig pár évnyi késéssel hasonló változást valósított meg, mint Eliot az angol költészetben. Még újításaik párhuzama is elgondolkodtató: a műfajok keverése, az élőbeszéd versbe illesztése, mindez alaposabb lélektani megismerés kedvéért, bonyolultabb intellektualizmus jegyében.” 

Rónay László: Szabó Lőrinc. In: A magyar irodalom története 6. (1919-től napjainkig), Szabolcsi Miklós, Sőtér István (szerk.), Budapest, Akadémiai, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár



Szabó Lőrinc, fotó – Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár 

„A szertelen, forrongó kezdő költőre feltétlenül kiegészítően, gazdagítóan hatott az ellentétes alkatú Babits »műhelyé«-nek megismerése. […] Szabó Lőrinc világirodalmi tájékozódása váltakozó erősséggel kezdettől fogva befolyásolja költészetét, s így a Föld, erdő, isten költészettanán a Babitscsal közös olvasmányok: az antik költők és még inkább a korai Stefan George természetlírájának ösztönzése is meglátszik, – igaz, ez utóbbit az ifjabb költő adta az öregebb kezébe.”

Rába György: Szabó Lőrinc. Klasszicizáló indulása.  In: A magyar irodalom története 6. (1919-től napjainkig), Szabolcsi Miklós, Sőtér István (szerk.), Budapest, Akadémiai, 1980. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

Szabó Lőrinc az Est szerkesztőségében In: A Dunánál: Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.), 2001.  – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

„Az 1920-as évek elején egyszerre robbant be Szabó Lőrinc az irodalmi köztudatba. Kezdetben a Nyugat nagy számban közölte verseit. 1920-ban 4, 1921-ben 13, 1922-ben 10  verse jelent meg […] A versek mellett néhány jó érzékre valló kritikája is napvilágot lát. 1923-ban azonban eltávolodik Babitstól, akit korábban emberi, költői és szerkesztői szempontból egyaránt vezérének tekintett. Nos, ha személyes kapcsolatuk meg is romlott, sőt költői útjaik is látszólag másfelé vezettek, az irodalomszemlélet dolgában Szabó Lőrinc – bár személyére átformálva – végig megmarad a babitsi szemlélet mellett. Hat éven át nem közöl tőle verset a Nyugat, 1929-től is csak ritkán, 4-5 darabot, a 30-as években még kevesebbet. […] Megjelenő műveiről azonban a Nyugat mindannyiszor tudósít, éspedig kiváló kritikusok tollából, Kardos László 3Halász Gábor 2, Németh LászlóRadnóti,  Sárközi és mások 1-1 tanulmányt közölnek műveiről. Mindez – a Nyugat részéről is – a személyes nézeteltérésre, nem pedig az elvi különbségtételre vall. Amiben a Nyugattól végig nem szakad el, sőt azzal a legszorosabb egyetértésben van, az az irodalomszemlélet. Akár ott, akár máshol megjelent tanulmányai, kritikái szellemükben, elvárásaikban teljesen megegyeznek a Nyugatéval.”

Lukáts János visszaemlékezése. In: Vita a Nyugatról. (1972. április 27.). Sajtó alá rend.: Kabdebó Lóránt, Budapest, PIM, 1973. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

...

„Nem faluba, nem Budapestre
és nemcsak magyarnak születtem,
fél Földre süt a nap felettem,
fél Földdel együtt fed az este.

Tanítóm minden, ami él,
apám a múlt egész világa
s addig terjed hazám határa,
ameddig az agyam elér.”

Szabó Lőrinc: Hazám (részlet). In: Tóth Árpád, Füst Milán, Szabó Lőrinc: A vándor elindul. Válogatott versek, [Szentendre], Interpopulart, 1995. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár


Szabó Lőrinc a Kisfaludy Társaságban székfoglaló előadást tart, 1936. In: A Dunánál: Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.), 2001. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Íme, ismét – itt katartikus vershelyzetben – a fütyörészés, a Különbéke és a Nyitnikék, és a Vasárnap, és a »gyönyör óráinak« motívuma, mely legyőzte az öngyilkosságot, mint alternatívát, visszaszorítva olyan következménnyé, amely a Szabó Lőrinc-i sorsnak nem vált szükségszerű végpontjává. A komolyság, amellyel végiggondolta, legalább annyira megvolt e készülődésben, mintha más választása nem is lenne. Saját halálát is »egyszerű megállapítás«-ként közölte önmagával, és végre is hajtotta volna, ha más kiutat nem talál. Ahogy a korból kiérzett borzalmak, úgy a rájuk válaszul megidézett önkéntes halál is csak végiggondolt kísérlet maradt a Szabó Lőrinc-i költészetben. Megoldásul a töredéksors tudatos vállalását fogadta, a kötetcímbe jelzői összetételként is beemelt különbékét. A különbéke mint motívum, mint esély, beosztva a többi mellé, már a Te meg a világ idején is feltűnik, de párba állítva ellenpontjával a »vak változás hazárd remény«-ével. Egy év múlva, 1933-ban ellenben már programmá fogalmazódik:

különbékét azért kötöttem
a semmivel,
ezért van, hogy csinálom, amit
csinálni kell,

ezért becsülök úgy egy-egy jó
pillanatot,
ezért van, hogy a háborúban
verset irok

s a leprások közt fütyörészek
és nevetek
s egyre jobban kezdem szeretni
a gyerekeket.

Kabdebó Lóránt: Berendezkedés a korlátozott életben. Különbéke (1933–36) In. Uő:  Útkeresés és különbéke. Szabó Lőrinc 1929–1944, Bp., Szépirodalmi, 1974. – Magyar Elektronikus Könyvtár
komment

A tisztánlátás jelentősége, interjú Maróth Miklóssal – 2. rész

2017. október 03. 08:09 - nemzetikonyvtar

A keletkutatás nemzetközi viszonylatban is jegyzett magyar szakértői adnak elő havonta könyvtárunkban az Orientalisták az OSZK-ban című rendezvénysorozat keretében. Október 11-én Hajnal István, a Sí’iták és aszaszinok című előadásával folytatódik a program.

Az őszi évad első előadója dr. Maróth Miklós akadémikus, klasszika-filológus, orientalista volt szeptember 13-án. Az előadás kapcsán beszégettünk.

2. rész

Abban az esetben, ha elmélyednénk a közel-keleti kultúrában, és ezen belül a vallások működését is jobban megismernénk – a kereszténység szemszögéből nézve –, meglepődnénk, hogy mivel szembesülünk?

Maróth Miklós: Úgy vélem, igen. Az iszlámon belül is ugyanazok az irányzatok fejlődtek ki, mint a kereszténységen belül: beszélhetünk többek között dogmatikus és misztikus irányzatról. Ily módon, ha az ember képes az iszlámot tárgyilagosan szemlélni, akkor a saját vallási közösségét vizsgálva is hasonlóképpen tárgyilagosnak kell lennie. Ebben az esetben felmerülhet a kérdés, hogy vajon nem a saját kényelmünkre formáljuk-e a vallásunkat.

Maróth Miklós

Ennek értelmében felvetődik a kérdés, hogy mennyiben valós a bennünk, valamint a rólunk kialakult kép.

Maróth Miklós: Mindkét kérdés rettentően fontos. Önmagunkról valószínűleg ideális kép él bennünk. Amennyiben ez így van, feltehetően mindenki másról – így az iszlámról is – ennél negatívabb képet alakítunk ki. Hadd világítsam meg a kérdést: Karl Heinrich Becker egykori porosz oktatási miniszter azt mondta, hogy az iszlám szónak kettős jelentése van: a szűkebb jelentése a vallás, a tágabb pedig az erre épülő kultúra. Ily módon a kereszténység jelentése is kettős: a keresztény vallás és az arra épülő kultúra. Míg az utóbbinak minden európai ember a részese, addig az előzőnek a társadalom egy szűkebb rétege. A vallás magánügy, a kultúra azonban közügy, hiszen – ahogy korábban is említettem – ennek révén értelmezzük a világot és találjuk meg benne a helyünket. Mivel a kulturális különbségek miatt az eltérő kultúrák tagjai másként értelmezik a helyüket és szerepüket a világban, ezért nagyon nehéz különböző kultúrák képviselőit, vagy szűkebb értelemben véve különböző vallások híveit egy adott többségi kultúra körében elképzelni. Minden kultúra a saját isteni kinyilatkoztatására építi fel működési módját, ezekből az elvekből és vallási igazságokból pedig nem engedhet. Ezért fontos, hogy tisztában legyünk a saját keresztény kultúránkkal és a világban elfoglalt helyünkkel. A vallások ismerete elmélyítheti tudásunkat, hiszen ha tisztában vagyunk egy vallás működési módjával, belülről ismerjük azt, akkor könnyebben megérthetjük egy másik vallás működését is. Ha pedig képet kapunk egy másik vallásról, akkor elengedhetetlenné válik, hogy saját magunkat külső szemlélőként, elfogulatlanul vizsgáljuk. Előfordulhat, hogy ebben az esetben olyan dolgot látunk, ami nem tetszésünk szerint való.

Maróth Miklós

Azt hiszem, hogy ennek az önvizsgálatnak az elvégzése akkor lehet eredményes, ha kölcsönösen, mindkét félben megtörténik.

Maróth Miklós: Az iszlám kultúrájában nem létezik kritika. A kritika európai luxus. Míg beszélhetünk bibliakritikáról, addig a Korán szövegéhez nem szabad hozzányúlni. Az iszlám jelentése: megbékélés Isten akaratában. Nem kritizálnak, nem rázzák az öklüket az Istennek. Egy nyugati keresztény – elmondása szerint – hiába imádkozott Szent Józsefhez, ezért megharagudott rá és képét befordította a sarokba. Pár nap elteltével megtörtént, amiért fohászkodott. Ekkor visszament a templomba és megkérdezte Szent Józseftől, hogy muszáj volt-e megvárnia, hogy megbüntesse. A mi kultúránkban tehát még a szenteket is illetheti kritika. Az iszlámban ez nem fordulhat elő, a muszlimok teljes odaadással fordulnak Istenhez. Önmagukat sem szemlélik kritikusan, teljes mértékben átadják magukat az isteni akaratnak. Meglátásuk szerint ami jó, azért jó, mert Isten parancsolta. Ami pedig rossz, azért rossz, mert Isten megtiltotta. Nem vonják kétségbe az isteni akaratot. Hadd mondjak egy példát: a disznóhúst meg lehet enni, nem ártalmas az egészségre, mivel azonban az isteni parancs szerint tiltott, ezért rossz.

Maróth Miklós

A kereszténység más elvek szerint működik. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy a keresztény tanítás szerint mit nevezünk bűnnek, bűnös cselekedetnek. Egy dogmatikakönyvben találtam rá arra a tanításra, miszerint offensum Dei, azaz Isten megsértése, et transgressio legis nature, vagyis a természeti törvény áthágása. A keresztény tanításban tehát ami jó, az természet szerint való, mert Isten így alkotta meg a természetet, nekünk pedig ehhez kell alkalmazkodnunk.

Az iszlámban ezzel szemben isteni parancsokról van szó. Ha ezeket a különbségeket nem látjuk, akkor nem értjük egymást. Hadd mondjak még egy kézzel fogható példát: miért kell a nőknek kendőt viselniük? Nem a természetből következik, hogy kendőben kell járni, hanem az isteni parancs az oka. Így tehát nem lehet kívülről odamenni és azt mondani, hogy felszabadítjuk a nőket és segítünk nekik levetni a kendőt.

Összefoglalva: kívülről látjuk a másikat, ezért nem értjük egymást. Ennek ellenére európaiként odamegyünk a Közel–Keletre és beleszólunk a működésükbe, mert gátlástalanok vagyunk, mert gazdagabbak vagyunk, vagy mert katonailag erősebbek vagyunk. Ők pedig erkölcsi felsőbbrendűséggel tekintenek ránk és lenéznek bennünket. Így tehát kölcsönösen félreértjük egymást és nem veszünk tudomást az egymás kultúrájában és vallásában rejlő értékekben. Az iszlámnak is vannak értékei, amelyek – ha a törvényeket betartják – elvezetik őket Istenhez. Nem az a lényeg, hogy hord-e egy nő kendőt, hanem az, hogy ezt Isten parancsolta neki és ő követi a parancsot, hogy eljusson Isten közelébe. Természetesen a keresztények is közel kerülhetnek Istenhez a saját szabályaik betartása révén. Nem érdemes tehát a másik vallását kritizálni.

A kultúra működésébe bele lehet kötni, az más kérdés. Először azonban meg kell értenünk egymást. Rémi Brague francia filozófus az európai kultúra lényeges jellemzőjéről ír egyik könyvében, miszerint saját kultúrájának gyökerét Róma Athénban találta meg, ami azt feltételezi, hogy át kellett néznie a határon. Ez az attitűd megmaradt bennünk európaiakban: megszoktuk, hogy amikor kulturális gyökereinket keressük, Rómára tekintünk, amihez át kell néznünk a határokon. Ebben a magatartásban rejlik a magyarázata annak, hogy meg van bennünk az igény a határainkon túl található kultúrák megismerésére. Létezik afrikanisztika, vannak dél-amerikai stúdiumok és még sorolhatnánk. A világ más részein azonban nem találunk európai tanulmányokkal foglalkozó képzéseket, a többi kultúra elég önmagának. Ily módon azt a következtetést vonhatjuk le, hogy bár mi kíváncsiak vagyunk másokra, megpróbáljuk megérteni őket, viszonzásra azonban ne számítsunk.

Köszönöm, hogy még ha röviden is, de kitért az iszlám és a muszlim fogalmak tisztázására. Mert bár – ahogy a beszélgetés elején is szót ejtettünk róla – a közbeszéd részét képezik a Közel-Keleten zajló események, találkozunk a kifejezések helytelen használatával.

Maróth Miklós: Az iszlám egy vallásnak, valamint a valláson alapuló kultúrának az elnevezése, szófaját tekintve minden esetben főnév. Az arab aszlama, azaz megbékélés szóból származik. Ahogy korábban is említettem, az iszlám jelentése: megbékélés Isten akaratában.

Ezt azért hangsúlyozom, mert az iszlám azt a rémhírt kelti magáról, hogy a béke vallása, ez azonban egy félremagyarázás, mert ahogy látjuk, nem a béke vallása, hanem megbékélés Isten akaratában. Az iszlám szó participiális, azaz melléknévi formája a muszlim, a megbékélő, tehát az iszlámban hívő ember. Korábban mohamedánként is emlegették az iszlámban hívőket, ami ellen sokan tiltakoztak, mondván, hogy ez azt sejteti, hogy a vallás Mohamedtől származik. Ez a gondolat sértő a muszlimokra nézve. Elterjedt kifejezés még a muzulmán, a ’muszlim’ perzsa többesszámmal kialakított formájának átvétele a török nyelvből. Ezek azok az alapvető kifejezések, melyekkel érdemes tisztában lennünk.

Az interjú első része itt olvasható.

Maróth Miklós klasszika-filológus, orientalista, egyetemi tanár Filozófiai és vallási etika az iszlám világában címmel 2017. szeptember 13-án tartotta meg az Orientalisták az OSZK-ban című sorozat első előadását.
A felvételt a Történeti Interjúk Tára munkatársai készítették.

Következő előadásunk:

Hajnal István: Sí'iták és aszaszinok

A tavaly útjára indított, a magyar keletkutatást, annak különböző szakterületeit és eredményeit bemutató Orientalisták az OSZK-ban című kultúrtörténeti...

komment

A tisztánlátás jelentősége, interjú Maróth Miklóssal – 1. rész

2017. október 02. 12:10 - nemzetikonyvtar

A keletkutatás nemzetközi viszonylatban is jegyzett magyar szakértőit látjuk vendégül az Orientalisták az OSZK-ban című rendezvénysorozat keretében. Október 11-én Hajnal István Sí’iták és aszaszinok című előadását hallhatja majd a közönség.

Az őszi évad első előadója dr. Maróth Miklós akadémikus, klasszika-filológus, orientalista volt, aki Filozófiai és vallási etika az iszlám világában címmel tartott előadást. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.

1. rész

A Közel-Kelet és az ott zajló események aktuális témaként vannak jelen a közbeszédben. A téma elsősorban annak politikai színezete miatt kerül be az átlagember látóterébe. Az így kialakuló képet azonban érdemes árnyalni, és ebben a tudománynak jelentős szerepe lehet. Milyen eszközökkel rendelkezik egy orientalista, arabista, hogy a szélesebb közönségben valós képet alakítson ki a Közel-Keletről?

Maróth Miklós: Egy orientalistának a Közel-Kelettel kapcsolatban felmerülő minden kérdésre tudnia kell választ adni: nemcsak az évszázadokkal, évezredekkel korábbi időszakok történelmét, hanem a mai világ eseményeit és azok összefüggéseit is ismernie, értenie kell. A Közel-Kelet országainak társadalmát a konzervatív gondolkodás jellemzi, tekintettel arra, hogy az iszlám vallásának lényegi pontja Mohamed követésében és utánzásában rejlik. Mindez magával vonja az iszlám jelenlétét a politikai gondolkodásban és a magánéletben egyaránt. Egy politológus nehezen érti, illetve félreérti ezt a gondolkodásmódot. Ennek példája, hogy a kétezres években lezajlott konzervatív fordulatot Nyugaton „arab tavasznak” nevezték el: látni lehetett, hogy az arab országokban zajló lázadások kifutása a visszarendeződés és az iszlám megerősödése lesz, épp ezért érdekes volt szembesülni azzal, hogy ezt a nyugat tavaszként titulálta. Arabista ilyet sose mondana, sőt nem is gondolna. Ez az eset jól példázza, hogy a mai arab világot nem lehet megérteni az arab kultúra mélyebb ismerete nélkül. Az előadásomban azt mondtam, hogy számos haszontalan tudást birtoklunk. Ahogy a német mondja: Wissenschaft der nicht Wissenswertes (a haszontalan ismeretek tudománya – a szerk.).

Maróth Miklós

Mi haszna van például a mai előadásomnak? Nem eredményezi a magyar gazdaság fellendülését vagy az életszínvonal rohamos növekedését. Amikor azonban olyan gazdasági, politikai események zajlanak, melyek a mi életünkre is hatást gyakorolnak, és szeretnénk megérteni az éppen zajló folyamatokat, akkor a humán tudományok adta ismeretekkel válhat teljessé és megalapozottá a meglátásunk. Hadd szemléltessem ezt egy példával: az iszlám előírja, hogy a nem muzulmán területeken csak indokolt esetben lakhatnak muzulmánok. Dolguk végeztével azonban haza kell menniük. Kizárólag abban az esetben tartózkodhatnak hosszabb ideig nem muzulmán területen, ha az iszlám törvényei szerint élnek és térítenek. Mindez kiegészítendő azzal, hogy akkor tudnak eredményesen élni, ha mind egy blokkban telepednek le. Az iszlám szemszögéből nézve ez vallási parancs. Ezt a gondolkodásmódot és életformát az európaiak azonban szociológiai problémaként értelmezik.

Az imént az előadása hasznosságát firtatta. Még ha iróniát vélek is felfedezni a megfogalmazásmódban, hadd ragadjam meg ezt a gondolatot: mi az, amit Ön fontosnak tart elmondani a szélesebb közönség számára egy előadás keretében? Milyen típusú információk által érthetjük meg jobban az iszlám működését?

Maróth Miklós: Heisenberg egy remek tanulmányában feszegeti azt a kérdést, hogy mi a különbség a keleti és a nyugati tudósok között. Egy szemléletes példával érzékelteti a kérdést: amikor az ókorban a tudósoknak meg kellett mérniük a piramisok magasságát, a keleti szakemberek mindenféle trükkel próbálkoztak. Egy nyugati tudós, Thalész azonban feltett egy elvi kérdést, amit elvi síkon oldott meg: adott egy ismeretlen magasság, egy ismert hosszúságú árnyék és egy szög, amit meg tudunk mérni. Az ismert adatok fényében meghatározható az ismeretlen magasság. Ez a tudás teljesen felesleges. Azonban ebből és az ehhez hasonló felesleges ismeretekből halmozódott fel az a tudomány, amely Európát hosszú időre a világ élvonalába emelte. Amikor tehát haszontalan tudományról beszélek, nem gondolom, hogy a szóban forgó ismeretek haszontalanok. Azt mondanám inkább, hogy közvetlenül haszontalanok, a tudomány részeként viszont hasznosak.

Maróth Miklós

A mai előadásom tehát ebben az értelemben nyer létjogosultságot. Visszatérve az eredeti kérdésre: igyekeztem úgy beszélni az iszlámról, hogy a keresztény-muszlim viszonyokat helyeztem a középpontba, egyháztörténeti kérdéseket boncolgatva. Egy európai keresztény embernek, vagy az európai keresztény hagyományok hordozójának elengedhetetlen feladata tisztán látni a saját keresztény egyháza történetét. Bízom benne, hogy ültek olyanok a közönség soraiban, akik jóllehet nem teológusok, de nem idegen számukra a Krisztus természetével kapcsolatos problémakör. Ez a téma talán könnyebben kontextusba helyezhető, mint ha az iszlám teológiájáról beszéltem volna.

Azt hiszem, azok, akik nem voltak jelen az előadáson, de olvassák ezt az interjút, bővebb magyarázatra szorulnak a témát illetően.

Maróth Miklós: Az ókorban a vallások a híveik túlvilági boldogulására helyezték a hangsúlyt, egyedül a keresztény egyház foglalkozott követői evilági életével. Így karitatív szervezetként is működött, ez azonban az idők folyamán megváltozott. Ennek a mikéntjét most hosszadalmas lenne feltárni, ami azonban lényeges, hogy az egyház működése számos változáson esett át az évszázadok során, és félek tőle, hogy a kereszténység egy bizonyos értelemben eltért eredeti tanításától. Nem áll szándékomban értékítéletet megfogalmazni, egyszerűen azt a tényt írom le, hogy bizonyos filozófiai hátterű teológiai viták következtében egy olyan teológiai szintre csúszott mindez, ahol a lényeg, a karitatív tevékenység és az erények gyakorlása, elveszett. A kereszténység folyamatosan eretnekek után kutatva szétszaggatta önmagát. Ily módon az erkölcsi dimenzió irányából a filozófiai dimenzió felé tolódott működésének hangsúlya. Az iszlámban is számos teológiai iskola jött létre, olyan szintű széthúzás azonban, mint amit a kereszténységben látunk, nem volt. Meggyőződésem szerint emberi hiúságoknak áldozva taszítottuk ki a keresztények nagy részét, annak ellenére, hogy nem föltétlenül tanítottak a keresztény tanokkal ellentétes dogmákat. A vallástörténeti könyvekben az igaz hit győzelmeként ünnepeljük ezeket a – mondhatnám – gazemberségeket. Érzek tehát egy kis ellentmondást a tanítás és a gyakorlat között, hiszen a keresztény tanok szerint felebarátunk felé tett jótéteményeink alapján szerezhetjük meg a túlvilági boldogságot.

Azt mondja tehát, hogy elengedhetetlen a történelmünk ismerete – ebben a konkrét esetben a keresztény és muszlim vallás egymáshoz való viszonyának ismerete – ahhoz, hogy megértsük a jelenben zajló folyamatokat.

Maróth Miklós: Mindenkiben él egy kép arról, hogy mit jelent számára a kereszténység, legyen hívő vagy hitetlen, hiszen az az európai kultúra hordozója. Ennek a képnek az árnyalásához járul hozzá az egyéb vallásokkal közös múlt ismerete. Nevezhetjük ezt műveltségnek, hiszen a műveltségünk révén értelmezzük a világot és találjuk meg benne a helyünket. Nem a matematika vagy a fizika révén, hanem a humán műveltség által.

 Az interjú 2. része ITT olvasható..

Maróth Miklós klasszika-filológus, orientalista, egyetemi tanár Filozófiai és vallási etika az iszlám világában címmel 2017. szeptember 13-án tartotta meg az Orientalisták az OSZK-ban című sorozat első előadását.
A felvételt a Történeti Interjúk Tára munkatársai készítették.

Következő előadásunk:

Hajnal István: Sí'iták és aszaszinok

A tavaly útjára indított, a magyar keletkutatást, annak különböző szakterületeit és eredményeit bemutató Orientalisták az OSZK-ban című kultúrtörténeti...

komment