Szeretettel várunk a Nobel-díjas indiai költő és gondolkodó Rabíndranáth Tagore születésének 150. évfordulója tiszteletére rendezett kiállításunk megnyitójára május 4-én.
Az indiai költő és gondolkodó - Kuncz Aladár szavaival - a megindult fa, „aki messzi Napkeletről elhozta hozzánk a fák bölcseletét”, a huszadik század egyes szakaszaiban rendkívüli jelentőséggel bírt a magyarok számára, és számos alakban volt jelen mind irodalmunk, mind a hazai sajtó hasábjain, akinek verseit legkiválóbb költőink fordították.
A tárlat kurátora Dr. Pap Ágnes. Társrendezők, illetve szakmai tanácsadók Dr. Bangha Imre, Dr. Bethlenfalvy Géza, Dr. Vekerdi József, Dr. Wojtilla Gyula indológusok.
A megnyitó időpontja: 2011. május 4., szerda 16.00 óra VI. emelet - Díszterem.
Köszöntőt mond Dr. Sajó Andrea, főigazgató. A megnyitót megtiszteli jelenlétével Őexellenciája Gauri Shankar Gupta, az Indiai Köztársaság nagykövete. A kiállítást Dr. Vekerdi József professzor nyitja meg. Közreműködik: Sudár Annamária előadóművész.
A kiállítás 2011. június 18-ig tekinthető meg a VII. katalógustérben.
Rabíndranáth Tagore a Tolnai Világlapja címlapján, 1926
Tagore a modern India legjobban ismert költője. Az 1913-as irodalmi Nobel-díj hatására hazánkban először Kosztolányi Dezső veszi észre, hogy a civilizáció keleti bölcsőjéből egy felnőtt lépett elő, hogy megmutassa a művelt Nyugatnak, hogyan kell verset írni. Egyik első fordítója Babits Mihály, aki az újdonsült világhírű költőt Szent Ferenchez hasonlítja. Az első magyar nyelvű Tagore-kötetet Ady Endre barátja, az Oscar Wilde-fordító Kelen Ferenc készítette 1914-ben.
A régi indiai filozófiákkal ellentétben Tagore költészete életörömöt sugároz, és gyakran gyermeki szemmel csodálkozik rá a világ szépségére. Az eredetileg bengáliul író Tagore kezdetben maga fordította angolra verseit, és angol közvetítéssel vált az európai kultúra részévé. A világháborút követő évek során sokakban megrendült a Nyugat civilizációjába vetett hit, és Tagore páratlan népszerűségre tett szert, nemcsak mint kívülálló szemlélő, hanem inkább, mint egy keleti bölcs és próféta, aki megmutatja az utat a tisztán szellemi értékek felé.
Rabíndranáth Tagore a tiszteletére adott fogadáson a Gellért Szállóban Radics Béla prímást hallgatja. (1926)
Tagorénak rekordmennyiségű könyve jelent meg a húszas évek elején, és a költő fokozottan a közbeszéd tárgyává vált. 1926-os budapesti és balatonfüredi látogatása ismételten nagy figyelmet irányított rá, és mérföldkő lett a magyar-indiai kapcsolatok történetében. Az évtized végére Tagore feledésbe merül egészen az ötvenes évek közepéig. 1955-ben azonban, mikor India a Szovjetunió barátjává és stratégiai partnerévé válik, gyökeres fordulat következik be Tagore megítélésében is, és Tagore India antiimperialista harcának legnagyobb írójává válik. Ebben az időszakban többek között Franyó Zoltán és Csoóri Sándor fordít Tagore-verseket.
Az azóta eltelt fél évszázad során a bengáli költő ismét a magyar irodalmi közbeszéd peremére szorult. Bár hazai megismerése még várat magára, a magyar Tagore-irodalom a maga gazdagságában igazságtalanul elfeledett szerves része kultúránknak.
Kiállításunk végigköveti a Bengáliából induló költő hazai fogadtatását a maga sokszínűségében, különös hangsúlyt fektetve a magyar Tagore-kiadásokra és publicisztikára, a költő 1926-os magyarországi útjára. Emellett bemutatja a Bengáliába látogató magyarokat, az ötvenes-évekbeli Tagore-képet, és Tagore irodalmon túli szerepét.
Az Országos Széchényi Könyvtár húsz évvel ezelőtt, 1991-ben „Daláldozat” címmel már rendezett egy Tagore-kiállítást, halálának 50. évfordulójára.
Rabíndranáth Tagore megérkezésekor a Gellért Szálló előtt (1926)
A képillusztrációk a Tolnai Világlapja újságjából származnak.
