Fejecskék és nyakacskák mestere

2011. október 27. 12:33 - nemzetikonyvtar

Október 26-án megnyílt Hincz Gyula közel száz könyvillusztrációját bemutató kamara-kiállításunk, amely december 23-ig látható az Ereklyetérben. A képzőművész hagyatékát, a csaknem 1700 festményt, grafikát és kisplasztikát tartalmazó gyűjteményt a Váci Értéktár gondozza. Ebből válogatták a tárlatot, amelyet Vácon már bemutattak, és amelyet a következő évben még két másik helyszínen láthat a közönség.

Országos Széchényi Könyvtár: Hincz Gyula könyvillusztrációi
Képeink a megnyitóról

A kiállítás első vendégeit házigazdaként dr. Boka László megbízott tudományos igazgató köszöntötte. „Egy gazdag életmű értékes szeletét láthatják most Budapesten, amelynek bemutatására a Váci Értéktár kérte fel az Országos Széchényi Könyvtárat. Örömmel mondtunk igent a tárlatra, mert az itt látható alkotások az expresszív magyar rajzművészet legnagyszerűbb darabjai. Hincz Gyula munkásságát a vitalitás és az expresszív erő jellemzi. Képei kozmikus látomások és egyben nosztalgikus álomvilág is. Személyesen is kötődöm a képekhez, hiszen egyik első olvasmányélményemet, Gulliver utazásait Hincz Gyula illusztrálta” – méltatta a festőt dr. Boka László.

Mészáros Balázs, a Váci Értéktár igazgatója, aki korábban az OSZK munkatársa volt, elmondta, szerinte nincs olyan magyar család, amelynek könyvespolcán ne rejtőzne olyan kötet, amelyet Hincz illusztrált. Megjegyezte, a grafikus mindannyiunk közös ismeretlen ismerőse, éppen azért, mert rajzait szinte mindenki látta már valahol, mégsem ismerjük őt eléggé. Itt az ideje tehát, hogy e tárlat segítségével újra felfedezzük őt.

Országos Széchényi Könyvtár: Hincz Gyula könyvillusztrációi
Gyémánt László, Mészáros Balázs, dr. Boka László

A kiállítást Gyémánt László festőművész – egykori Hincz-tanítvány – rendkívül személyes hangon nyitotta meg. Elmondta, gyerekkora egyik első olvasmányélménye Anatole France „Nyársforgató Jakab meséi” volt, amelynek képeit Hincz Gyula készítette. Később, már festőtanoncként, egy nyári gyakorlaton megismerkedett Hincz Gyulával, akinek másodévtől nem csupán tanítványa, hanem demonstrátora is lett. Bár harmadévtől más tanárt jelöltek ki számára, ő a szabályok ellenére ragaszkodott mesteréhez. Mosolyogva emlékezett, mennyire kedvelte mestere a kicsinyítőképzőket, rajzain is fejecskének és nyakacskának hívta az ábrázolt testrészeket, így természetesen őt is „Gyémántkának” nevezte. Anekdotázva mesélte, hogy Hincz tanítványai rajzain mindig fenntartotta magának a jobb felső sarkot, mert ott korrektúrázott. Elmesélte, egyszer megkérdezte a Mestert, vajon miért éppen Vácot választotta képei gyűjtőhelyéül, mire Hincz így felelt: mert Vácig közlekedett az első vonat. Gyémánt elmondta, mennyire hiányzik neki a Mester ma is, hiszen mindig mindenről tudtak beszélgetni ezzel a kedves, törékeny, vékony emberrel. Végül mindenkinek, aki részt vett a kiállítás létrehozásában, megköszönte a segítséget és megnyitotta a tárlatot, amely a könyvtár épületében december 31-ig látogatható, majd 2012 első felében a győri Városi Múzeumba költözik, ezt követően – április elsejétől – pedig az ipolysági Honti Múzeumban lesz látható.

Videó a megnyitóról:

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr973333646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.