Nagypéntek

2013. március 29. 08:00 - nemzetikonyvtar

 Nagypéntek Jézus Krisztus szenvedésének, megfeszítésének, halálának és temetésének napja.

„Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztfára erősítette. Ez volt a felirat: »A názáreti Jézus, a zsidók királya!« A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol fölfeszítették Jézust, közel volt a városhoz, héberül, latinul és görögül volt írva. A zsidó főpapok azért kérték Pilátust: »Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem azt, hogy azt mondta magáról: a zsidók királya vagyok.« De Pilátus azt felelte: »Amit írtam, azt megírtam!« Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért megegyeztek egymás közt: »Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.« Így teljesedett be az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek. Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: »Asszony, nézd, a fiad!« Aztán a tanítványhoz fordult: »Nézd, az anyád!« Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: »Szomjazom!« Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték és a szájához emelték. Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: »Beteljesedett!« Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét.”

János evangéliuma 19, 17–30. – A katolikus Biblia a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Pray-kódexTollrajz a 13 sz. elejéről a Pray-kódexben, 1195 körül; MNY 1 f28r, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár 

Az első ránk maradt magyar nyelvű vers, az Ómagyar Mária-siralom, amelyet a 13. század végén jegyeztek le. A versben Mária siratja halott fiát, Jézust. A szöveget a Leuveni kódex őrizte meg, amely 1982-ben érkezett haza Magyarországra. 

Az Ómagyar Mária-siralom szövege a Leuveni kódexben, 13. század utolsó negyede, vége, MNy 79f. 134v, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

„Világ világa,
virágnak virága,
keserűen kínzatul,
vos szëgekkel veretül!

Uh nëkem, én fiom,
ézës mézűl,
szégyenűl szépségüd,
vírüd hioll vízől”.


Ómagyar Mária-siralom, Mészöly Gedeon olvasata, részlet – A teljes szöveg Vizkelety András „Világ világa, virágnak virága...” Ómagyar Mária-siralom című kötetében (29. o.) a Magyar Elektronikus Könyvtárban

„»Vers... pedig a javából« minősítette Horváth János 1931-ben a magyar líra első szövegemlékét. Nem tudjuk pontosan, mikor keletkezett, azt is csak körülbelül, hogy mikor írták le, létezéséről is csak 1923-ban szerezhettünk tudomást. Előtte nem maradt fenn semmi e műfajban, utána sincs évszázadokig hozzá mérhető remekmű. Nem csoda hát, hogy a verset és az azt megőrző Leuveni kódexet szinte nemzeti ereklyeként tiszteli a magyar kultúrtörténet.”

Vizkelety András írásának részlete – A teljes szöveg a Nyelvemlék-honlapunkon olvasható. 


Missale Boldvense (Pray kódex)Pray-kódex, 1195 körül; MNY 1 f27v–f28r, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

Az Ómagyar Mária-siralom A. Molnár Ferenc által jegyzett olvasata és értelmezése Györgyi Anna előadásában, valamint Mészöly Gedeon olvasata Sudár Annamária előadásában, az énekelt változat pedig Török Erzsébet és Lovász Irén (13. századi planctus dallamára) előadásában, valamint Vedres Csaba feldolgozásában Gyermán Júlia előadásában
Nyelvemlék-honlapunkon meghallgatható.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr645177755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása