„Az isteneknek is kedves a tánc” – A tánc világnapja

2013. április 29. 09:29 - nemzetikonyvtar

Április 29-én, 1727-ben született Jean-Georges Noverre (†1810) táncos, balettmester és koreográfus, aki pályája során és írásainak köszönhetően a táncot önálló színpadi művészetté tette. 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Táncbizottsága a kiemelkedő hatású táncművész születésnapját olyan világnappá tette, melyen a táncra mint önkifejező-önépítő s egyúttal közösségi élményre és mint univerzális művészetre koncentrálhatnak a világ táncosai, közönségük, valamint az oktatással és a kultúrával foglalkozó döntéshozók. A tánc világnapján szerte a glóbuszon nemcsak tánceseményekre és -produkciókra, ünnepi gálaestekre és díjkiosztókra kerül sor, hanem évről évre a táncnak valamilyen különös, jellemző jegyét, hatáspontját emelik az ünnep fókuszába.

„Azontúl, mielőtt dallamot választottam, hogy a lépéseket ahhoz alkalmazzam, mielőtt a lépéseket tanulmányoztam, hogy belőlük alakítsam az akkor balettnek nevezett táncot, témát kerestem a mesében, történelemben vagy végül saját képzeletemben, olyan témát, amely nemcsak arra való, hogy alkalmat adjon táncra és ünnepélyekre, hanem kibontakozásában cselekvés van és fokozatos érdeklődést kelt. Ha aztán megfogamzott a költemény, akkor a gesztusokat, mozdulatokat és mindazokat a kifejezéseket tanulmányoztam, amelyek vissza tudják adni a témából születő szenvedélyt és érzelmeket. Csak ezután hívtam segítségül a zenét. A muzsikusnak bemutattam táncjelenet vázlatát és minden egyes részletnek, minden érzelemnek megfelelő zenét kértem. Ahelyett, hogy meglevő dallamhoz alkalmaztam volna lépéseket, mint ahogy ismert dallamhoz írnak szöveget, én hogy úgy mondjam: megkomponáltam balettem párbeszédét s megírattam a zenét minden egyes kifejezéshez és gondolathoz.”

J. G. Noverre: Levelek a táncról (részlet), Budapest, L’Harmattan Kiadó, 2008 (Törzsgyűjtemény)

Az 1983 óta megrendezett világnapokon szó esett már a világnapi üzenetekben a tánc szerepéről az oktatásban, a tánc nemzetköziségéről és az összefogás lehetőségeiről, fölhívták már a figyelmet a táncra mint önálló művészetre és intézményeire, foglalkoztak a gyerekek táncélményeivel, a táncos-képzéssel is. A 2013. évi világnapi üzenet a tánc egyetemességéről és időtlenségéről, az ember testének és lelkének, érzéseinek örök magasságairól és mélységeiről szól. A tajvani táncos-koreográfus, Lin Hwai-min fogalmazta szóba, képbe, gondolatba és mozdulatba.

Sirató Ildikó – Színháztörténeti Tár

Lin Hwai-min üzenete – 2013

Ahogy az Énekek Könyvének Nagy Előszava a Krisztus előtti 10-7. századi kínai versgyűjteményben mondja: „Az érzelmek kavarognak s szavakban is testet öltenek. Ha a szavak nem elegendőek, akkor a beszéd sóhajjá alakul. Ha a sóhaj nem elég, dalra fakadunk. Ha az ének nem elég, akkor önkéntelenül a kezünkkel táncoljuk el, s a lábunkkal dobogjuk ki az érzéseinket.”
A tánc erőteljes kifejezési eszköz. Megszólítja az eget és a földet. Szól örömeinkről, félelmeinkről és vágyainkról. Megragadja a megfoghatatlant, fölfedi az emberek lelkiállapotát, megmutatja a népek temperamentumát és karakterét. Mint sok kultúrában a világon, Tajvan őslakosai is körben táncolnak. Őseik hite szerint így tartják távol a gonoszt. Összekulcsolt kezeik által megosztják egymás melegét, míg a közös lüktetésben együtt mozognak. A tánc összehozza az embereket. Azon a ponton jelenik meg, ahol a dolgok megsemmisülnek. A mozdulatok abban a pillanatban eltűnnek, mihelyt megjelennek. A tánc csak ebben a röpke pillanatban létezik. Fölbecsülhetetlen érték. Magát az életet jelképezi. A mai digitális korban a mozdulatok milliónyi formát öltenek. Lenyűgöző. De a képi ábrázolások sohasem helyettesíthetik a táncot, mert a képekből hiányzik a lélek. A tánc az élet ünneplése. Gyere, kapcsold ki a TV-t, kapcsold ki a számítógépet, és táncolj velünk! Fejezd ki önmagad ezen az isteni és méltóságteljes eszközön keresztül, ami a testünk! Gyere, táncolj, és csatlakozz hozzánk a lüktetés hullámán! Ragadd meg ezt az értékes és elillanó pillanatot! Gyere, ünnepeljük az életet tánccal!

Bajor Gizi mint PierretteBajor Gizi mint Pierrette 1927-ben – egy ritkán látható – műtermi felvételen. – A Pierrette fátyola c. előadás bemutatója 1927. április 8-án volt az Operaházban. Az előadás rendezője Márkus László, a koreográfus Guerra Miklós volt (Színháztörténeti Tár)

„Az isteneknek is kedves a tánc,
Hol ifjú szíveknek új ritmusa ver,
Hol lejt az öröm és szökell a vágy...
Fel hát, fiatalság, fel, táncra fel!
Ujjongjon az ének, dobogjon a föld,
Lobogjon a hajban a tirzusz, a zöld!
Evoé, éljen az élet, a szent,
Elég pihenőnk lesz majd odalent!”

Juhász Gyula Görög prológ (részlet) – Juhász Gyula összes versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Landau Lázár és fia ... táncintézetem vezetését átvettem ...– grafikai plakát, 1905. (Plakát- és Kisnyomtatványtár) 

„Most kezdődik a,
Most kezdődik a,
Most kezdődik a tánc.

Így állítja, de rosszul mondja a nóta: nem most, az ősidőkben kezdődött a tánc, és nem mulatságként járták akkoriban. A primitív kultúrákban a tánc kultikus rendeltetésű. Mágikus szimbólum-cselekedetek sorozata alakította sokféle típusát a varázsló tánctól kezdve az avató, termékenység, harci táncon át a temetési és asztrális táncig. Belőlük fakadt aztán a fejlődés során a népies és a társasági, illetve a színpadi, művészi tánc.
A magyarságnál is ez volt a folyamata alakulásának. Sámánjaink voltak az első táncosok. A Hunor-Magyar monda az ősanyai tánc emlékét őrzi. A szentgalleni kalandról szóló feljegyzés pedig azt sejteti, hogy a honfoglalás korában a tánc már nemcsak kultikus jellegű volt. Az Érdy-kódex adatából meg, mely szerint Szent István halálakor 3 évre az egész ország területén megtiltották a táncot, arra következtethetünk, hogy abban az időben általánosan dívott már a népi tánc. Viszont a kultikus jellegű tánc is hosszú életű maradhatott a városokban is, mert az 1279. évi budai zsinat többek között meghagyta a plébánosoknak, hogy a polgárokat ne engedjék a templomokban és a temetőkben táncolni. Arra pedig, hogy egyesek igencsak értettek a tánchoz, utal az, hogy a táncos jelzőből személynév lett. Az elsőt, Táncos Lászlót 1350-ből ismerjük.

A tánc szavunk egyébként a középfelnémet Tanz szó közvetlen átvétele. Magyar származású megfelelője a tombolás szó volt, a tomb ige származéka, mely továbbél a tobzódik, toporzékol igéinkben.”

A tánc (részlet) – Bogdán István Régi magyar mulatságok című kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Vasmegyei csárdás – Szöllősy Róza és Szöllősy Piroska jelenetképe 1861-ből A Hölgyfutár 1861. évf. melléklete. – A bemutató előadás 1861. szeptember 14-én a Budai Népszínházban volt. A táncjáték koreográfusa Szöllősy Szabó Lajos. Színháztörténeti Tár 

„Ugrótáncot jókedvemből,
édes rózsám, járok,
országút visz Fehérvárig,
széles a két árok.
Így tedd rá, úgy tedd rá,
Rozika, Terike, Marcsa,
kinek nincsen tíz tallérja,
kötőféket tartsa.”

Weöres Sándor: Ugrótáncot jókedvemből (részlet)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr885248126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.