Aki megzenésített több mint száz Ady-verset

2013. november 15. 08:55 - nemzetikonyvtar

1878. november 15-én született Budapesten dr. Reinitz Béla zeneszerző, zenekritikus, zenepolitikus, számos népszerű kabarédal komponistája és Ady Endre verseinek első megzenésítője.

reinitz00.pngFlórián László, Vajda János: Reinitz Béla, Budapest, Zeneműkiadó, 1978. – Törzsgyűjtemény 

Ifjúkorát édesanyja szülővárosában, Szabadkán töltötte. Itt járt gimnáziumba, és itt kezdett önszorgalomból zongorázni is. A zenetanulással jogi tanulmányai alatt sem hagyott fel, Kolozsvárott Farkas Ödöntől, majd Budapesten Siklós Alberttől vett magánórákat. Sőt, bécsi emigrációja idején – rövid ideig – Alban Bergnél ellenponttanulmányokat is folytatott.
Bár ügyvédi diplomáját 1908-ban megszerezte, sohasem praktizált. Nyughatatlan természete nem tudta megszokni a polgári életforma monoton egyhangúságát. Számára a kávéházak, a kabarék világa, a hajnalba nyúló baráti beszélgetések jelentették az igazi életet, s később pótolták az otthont, a családot. Remek társasági ember volt. Alkoholt soha nem ivott, s csak kávéval a poharában „hevült”. Bővérű temperamentuma, mámoros lelkesedése mégis mindenkit magával ragadott.
Első zenei sikereit a kabaré világában, a Nagy Endre vezette Modern Színpad estjein aratta, ahol dalai szinte mindennap felhangzottak, s a műsorban fellépő énekeseket, Medgyaszay Vilmát vagy Papp Jancsit többnyire maga kísérte zongorán. Emőd Tamás, Gábor Ador, Harmath Imre, Harsányi Zsolt, Somlyó Zoltán, Szép Ernő, Zilahy Lajos verseire komponált kupléi saját, vagy Erbé Viktor álnév alatt több füzetben is megjelentek.

reinitz01.pngNádor–Reinitz–Szirmai: Medgyaszay-dalok; Erbé Viktor Kabarédalai I. Nádor kiadó, 1915. – A kották a 100 magyar Kabaré-dal című sorozat részeként jelentek meg. A füzetekhez Gábor Andor írt előszót. – Zeneműtár, Z 17.824, Z 17.822

Ady-megzenésítései ugyancsak kabarészínpadon szólaltak meg először, s olyan megrendítő volt hatásuk, hogy „a közönség valósággal elfelejtette, hogy tegnap még körülröhögte e verseket” (Révész Béla). Mert Reinitz személyében Ady végre megtalálta érte beszélő, érte muzsikáló kommentátorát. A komponista ugyanis közvetlen környezetéből merítette a szavak zenéjéhez a zene szavait, amikor a kávéházak, kabarék hangulatát elegyítette a magyar nóták ismert fordulataival. Másként fogalmazva: a nehezen érthető szövegi tartalmat a kor átlagembere számára ismerős és kedvelt zenei köntösbe bújtatta. Minthogy azonban a zeneszerzés technikai alapjait kevéssé ismerte, dalai voltaképpen papírra vetett rögtönzések maradtak, népszerűségük nagyban függött az előadók egyéniségétől, és nem utolsó sorban a dalokat betanító Reinitz, gyakran rapszodikus jeleneteket sem nélkülöző személyes instrukcióitól. „Annak, aki a folyosóról hallgatta ezeket a próbákat, Wells Moreau doktorának kínzókamrái juthattak eszébe. Folyton állati üvöltések törtek ki a zongoraszobából. De meg kell adni, hogy nem Papp Jancsi üvöltött, hanem Reinitz Béla. Rekedt hangján bömbölt, ököllel verte a zongorát, toporzékolt, a haját tépte – részint a magáét, részint Papp Jancsiét – egy-egy szótagon, hangon órákig vesztegelt, de meg is volt az eredménye: az Ady-dalok azóta se tudtak többé olyan őstűzzel megszólalni.” (Nagy Endre)

„Az Ady-verseket ma már gyűlölnöm kellene, s jobban is gyűlölném, mint gyűlölöm; ha Reinitz Béla nem írja meg az Ady-dalokat. Akarattal mondom, hogy írta, mert Reinitz Béla sajátságos, példátlan módon irodalmi cselekedetet végzett a megmuzsikásított Ady-versekkel. Jó az, hogy a zene hivatalnokai éppen úgy szidják ezt az Ady-Reinitz-muzsikát, mint a zene mániákusai s arisztokrata őrültjei. Ezek az Ady-dalok valóban annak az Adynak a továbbnyirkált, továbbvitt, továbbsírt versei, aki e verseket élete megrontóinak tartja.”

Ady Endre: Reinitz: Ady-dalok, részlet – In: Ady Endre összes művei, elektronikus dokumentum, Budapest, Arcanum Adatbázis, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A költő és a zeneszerző ismeretségük kezdetén nap mint nap találkoztak egymással, s hajnalokig vitáztak a Három Holló kávéházban. Együtt járták az országot is, a Nyugat vidéki felolvasóestjein Ady szavalt, Reinitz pedig énekelt és zongorázott. Barátságuk azonban rövid életűnek bizonyult, Ady hűtlen lett „dalnokához”. A Royal-teremben 1909. november 27-én megtartott költői-esten ugyanis nem a nagysikerű Reinitz-féle Ady-megzenésítések, hanem Beretvás Hugó műkedvelő zeneszerző dalai hangzottak el. A két művész viharos szakítására a Meteor kávéház márványasztalánál kerül sor. Az ugyancsak jelenlévő Bölöni György emlékei szerint az elgyengült Ady a heves vita végére teljesen összetört, s nem bírva Reinitz dühödt kifakadásait sírógörcsös rohamot kapott. Ez után a kínos jelent után személyesen többet nem is találkoztak egymással, s egy darabig Reinitz nem nyúlt Ady- versekhez. Ám mégis életre szóló elkötelezettje maradt költészetének: közel ötszáz, javarészt kiadatlan kompozíciójából száznál is több készült Ady-versekre.

reinitz02.pngA komponista 1930-as évektől vezetett kézírásos regiszterfüzete: Ady Endre megzenésített versei, részlet – Zeneműtár, Reinitz-hagyaték

„Szeretem Reinitz dalaiban az egyszerűségre, világosságra való törekvést. Sem az énekes, sem a zongorázó nincsenek nehéz feladat elé állítva. Reinitznek van manírja. Amit leír, karakterisztikus, egyéni. – Hajlama van a monumentalitásra. A dalai dalok – a szó régebbi értelmében. Felfogása arról, hogy hogyan kell egy verset megkomponálni, jobban hasonlít Beethovenéhez, mint Debussyéhez. A zongorakíséret szerepe nem szimfonikus, nem zenekart imitál és nem is »zongora-satz«. Inkább egy nagy hárfa vagy gitár szerepét tölti be. Előtérben az énekes áll, aki érces, erős hangon (ez hozzátartozik a Reinitz egészséges, pasztózus, öblös zenéjéhez) recitálja a dalokat.”

Csáth Géza: Reinitz Béla és Farkas Ödön Ady-dalai, részlet  – In: Nyugat, 1910, 7. szám – Elektronikus Periodika Archívum

Reinitz Béla azonban nemcsak remek dalszerző, hanem a kor művészetének jó hallású, biztos ítéletű bírája is volt. Zenekritikusi működése során a fiatal magyar zeneszerző-nemzedék – mindenekelőtt Kodály Zoltán, majd Bartók Béla illetőleg Dohnányi Ernő – híve és támogatója volt. Igaz ugyan, hogy Bartók művészetét eleinte fenntartásokkal fogadta, kompozícióit kialakulatlannak, forrongónak tartotta, később azonban mégis meghajtotta a „nagy magyar zeneköltő zsenije előtt a hódolat zászlaját”, s mind a Fából faragott királyfi című táncjátékról, mind pedig a A kékszakállú herceg vára című operáról írt kritikáiban a művek jelentőségének felismeréséről tett tanúbizonyságot. Fontos volt számára a hazai művészeti élet alakulása. Részben ezért, részben meggyőződésből, de főként segíteni akarásból vállalt kultúrpolitikai szerepet az 1918–1919-es év polgári-baloldali kormányai alatt. Előbb a művészeti ügyek kormánybiztosa, majd az államosított színházak ügyvivője lett, s ő koordinálta azt háromtagú zenei bizottságot (direktóriumot), amelynek a tagjai Bartók Béla, Dohnányi Ernő (a Zeneakadémia akkori igazgatója) és Kodály Zoltán (az intézmény aligazgatója) voltak.
E politikai szerepvállalás miatt börtönbüntetésre ítélt zeneszerző 1920 elején Bécsbe emigrált, ahol barátai szerény, de biztos anyagi támogatása mellett ismét dolgozni kezdett, s Hét dal címmel hamarosan megjelentette újabb Ady-dalait. De számos német költő (többek között Richard Dehmel és Klabund) versét is megzenésítette, s munkás- és politikai dalai révén neve egyaránt ismertté vált az osztrák fővárosban és Németországban. A húszas évek közepén műveit kiadta az Universal Kiadó (Es wird gehen..., Klabund-Lieder), s elkészült első hanglemezfelvétele, melyen legnépszerűbb dala a Der Revoluzzer is elhangzott.

reinitz03.pngBéla Reinitz: Klabund-Lieder. Az Universal Kiadó „Das Rote-Lied” sorozatának második füzete, 1926. – Zeneműtár, Z 52.832

Reinitz a kedvezőtlenül alakuló német politikai viszonyok miatt azonban 1930-ban visszatért Budapestre. Folytatta megszokott életformáját, kávéházakba járt és továbbra is sokat dolgozott. József Attila-verseket (Mama), Arany János-balladákat zenésített meg, s jóllehet 1931-ben megrendezett szerzői estjének viszonylag jelentős sajtóvisszhangja volt, s dalait Basilides Mária, Neményi Lili, Vidor Ferike gyakran énekelte, az igazi népszerűség itthon már nem adatott meg számára, a hivatalos fórumok sem vettek tudomást róla. 1943-ban napvilágot látott dalválogatása, a Halottak énekelnek sikerét már nem élhette meg: röviddel a kotta megjelenése után, október 26-án elhunyt.

Reinitz Béla síremléke a Kozma utcai zsidó temetőben napjainkban, fotó: Varga József  – Digitális Képarchívum

Kelemen Éva, Zeneműtár

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr125631560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.