„És könny helyett az arcokon a ráncok, /csorog alá, csorog az üres árok.” – Pilinszky János születésnapja – 1921

2013. november 27. 10:12 - nemzetikonyvtar

Pilinszky János († Bp., 1981. május 27.) a háború utáni magyar költészet egyik legnagyobb alakja. Nevét joggal sorolják ugyan a babitsi hagyományt követő Újhold című szépirodalmi folyóirat (1946–1948) – melynek társszerkesztője volt – köréhez, de hasonló erős szellemi és személyes kapcsolat fűzte más irodalmi csoportosulásokhoz, így a Válasz (1934–1938, 1946–1949) és a Vigilia (1935–) köréhez is. 1957-től az Új Ember című katolikus hetilap belső munkatársa volt; tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái nagyrészt itt jelentek meg. A Nagyvárosi ikonok (1970) című gyűjteményes kötete megjelenését követően költészete egyre szélesebb körben vált ismertté – s ha lassan és megkésve is – a hazai irodalmi élet egyik legjelentősebb képviselőjeként kezdték számon tartani. Művei jelentős hányada csak halála után jelent meg kötetbe gyűjtve.

Pilinszky János, 1980.  In. A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.), 2001 – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Szellőivel, folyóival
oly messze még a virradat!
Felöltöm ingem és ruhám.
Begombolom halálomat.”

Pilinszky János: Agonia christiana. Részlet. In. Pilinszky János összes versei, Budapest Osiris Kiadó, (Osiris Klasszikusok), 1999. (2. javított, bővített kiadás) – Törzsgyűjtemény 

–––

„Katolikus költőnek mondanak, és ha ilyen nagy kategóriákban el kell helyeznem magamat, akkor mindig az a probléma… ennek a megvilágítása. Röviden erre már csak annyit szoktam válaszolni, hogy költő vagyok, és katolikus. És ennek a két elemnek az aránya, vagy ahogy ezek áthatják, értelmezik egymást, ez rendkívül változó egy ember életén belül. Az úgynevezett eszményi katolikus költő Assisi Szent Ferenc volt utoljára. A többieknél legföljebb ennek a fogalomnak a megközelítéséről lehet szó, és itt mindenfajta előrefutás vagy pedagógiai szempontnak az érvényesítése reménytelen.”

Pilinszky János: A személyes és a személytelen. In.: Uő.: Beszélgetések. Pilinszky János összegyűjtött művei, Budapest, Századvég, 1994. – Törzsgyűjtemény

Első korszakát, a Trapéz és korlát című, Baumgarten-díjas kötete (1946) verseit az egzisztencializmussal rokon világkép jellemzi. A magányosságra ítélt és kárhoztatott lélek szólal meg bennük, akit a szenvedés sem válthat meg, bűntelenül is bűnös, akinek a bűnhődése is céltalan. Még a szerelem is „kegyetlen, néma torna”, kettős magány, közös elítéltség. A magyar költészetben Füst Milán „kozmikus szomorúsága” és a „világhiány”-tól szenvedő József Attila áll ehhez az életérzéshez legközelebb.

„Most kényszerítlek, válaszolj,
mióta tart e hajsza?
Megalvadt szememben az éj.
Ki kezdte és akarta?
Mi lesz velem, s mi lesz veled?
Vigasztalan szeretlek!
Ülünk az ég korlátain,
mint elitélt fegyencek.”

Pilinszky János: Trapéz és korlát. Részlet. In. Pilinszky János összes versei, Budapest Osiris Kiadó, (Osiris Klasszikusok), 1999. (2. javított, bővített kiadás) – Törzsgyűjtemény 

Háborús élményei választóvonalat jelentettek pályáján: az 1946-tól írt versek – a Harmadnapon (1959), a Rekviem (1964) és a Nagyvárosi ikonok (1970) című kötetek – világának középpontjában már a koncentrációs táborról (az emberiség „egyetemes botrányáról”) szerzett tapasztalatok állnak. 1944 őszén katonának hívták be, így került el a németországi Harbachba:

„De törzsük már a némaságé.
Magasba mártják arcukat,
feszülten mintha szimatolnák
a messze égi vályukat.”

Pilinszky János: Harbach 1944. (1946). Részlet. In. Pilinszky János összes versei, Budapest Osiris Kiadó, (Osiris Klasszikusok), 1999. (2. javított, bővített kiadás) – Törzsgyűjtemény 

A II. világháború utáni magyar líra egyik legnagyobb teljesítménye Pilinszky Harmadnapon (1959) című kötete. Eredetileg a Senkiföldjén címet szánta neki, de kénytelen volt megváltoztatni, mert csak így kapott engedélyt a megjelentetéséhez.

Pilinszky János: Harmadnapon. Versek, Budapest, Szépirodalmi, 1959. – Törzsgyűjtemény 

„Ahova estél, ott maradsz.
A mindenségből ezt az egyet,
ezt az egyetlen egy helyet,
de ezt azután megszerezted.
Menekül előled a táj.
Lehet az ház, malom vagy nyárfa,
Minden csak küszködik veled,
mintha a semmiben mutálna.”

Pilinszky János: Egy KZ-láger falára. Részlet. In. Pilinszky János összes versei, Budapest Osiris Kiadó, (Osiris Klasszikusok), 1999. (2. javított, bővített kiadás) – Törzsgyűjtemény 

A KZ-láger az emberi létezés tragikumának és (egyúttal) a bibliai szenvedéstörténetnek válik szimbólumává: a táborok foglyainak szenvedése Krisztus kálváriájának tömegméretű megismétlődése. E líra legfőbb szemléleti paradoxona a föltétlen hitnek és a létbe való kivetettség abszurditásának egyidejű élménye. Pilinszky szemében a költészet tetőpontja a Szent Ágoston-i soliloquium: a lélek magányos beszélgetése Istennel. Az Apokrif (1956), melynek nyelvi összetettsége és hőfoka Vörösmarty Előszó című költeményéhez hasonló, a világháború élményét és az utolsó ítélet látomását, a tékozló fiú és a Megváltó történetét vonatkoztatja egymásra.

„Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.”

Pilinszky János: Apokrif. Részlet. In. Pilinszky János összes versei, Budapest Osiris Kiadó, (Osiris Klasszikusok), 1999. (2. javított, bővített kiadás) – Törzsgyűjtemény 

Ekkori versei a nyelvi sűrítés és feszültségteremtés rendkívüli teljesítményei, melyekben a legbanálisabb szavak is elementáris erővel hatnak, és a szöveg fontos alkotóelemévé válik a csend, az elhallgatás.

„Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.”

Pilinszky János: Négysoros. (1956). In. Pilinszky János összes versei, Budapest Osiris Kiadó, (Osiris Klasszikusok), 1999. (2. javított, bővített kiadás) – Törzsgyűjtemény 

–––

„És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.”

Pilinszky János: Harmadnapon. (1959). In. Pilinszky János összes versei, Budapest Osiris Kiadó, (Osiris Klasszikusok), 1999. (2. javított, bővített kiadás) – Törzsgyűjtemény 

Pilinszky János: Nagyvárosi ikonok. [Összegyűjtött versek 1940–1970], Budapest, Szépirodalmi, 1970. – Törzsgyűjtemény  

„Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.
Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.
Már a falát is megszerette,
a kőmüvesek simogatását,
de az ablak megállította.
A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tisztaszivü állat.
Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.
Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.”

Pilinszky János: KZ-oratórium. Részlet. In. Pilinszky János összes versei, Budapest Osiris Kiadó, (Osiris Klasszikusok), 1999. (2. javított, bővített kiadás) – Törzsgyűjtemény 

A Nagyvárosi ikonok című kötetével lezárult nagy periódusa. Utolsó alkotói korszaka a Szálkák című kötettel (1972) kezdődött és a Kráter című gyűjteménnyel (1976) zárult. Az 1971 után írt versek naplószerűek, pillanatnyi lét- és közérzethíradások. A Szálkák költészete az Isten nélkül maradt evilág ürességéről szól, a versek lávaömlésszerűen születtek, Pilinszky saját vallomása szerint két vagy három hét alatt írta meg őket, míg az egész előző életmű több mint húsz esztendő termése. A Végkifejlet című kötet (1974) versei sűrített belső történéseket, szimbolikus jeleneteket rögzítenek. Míg Pilinszky második korszakát a megváltatlan ember tragikuma, a harmadikat a megváltott ember üdvözülésének gondolata hatja át.

„A jövőről nem sokat tudok,
de a végítéletet magam előtt látom.
Az a nap, az az óra
mezítelenségünk fölmagasztalása lesz.

A sokaságban senki se keresi egymást.
Az Atya, mint egy szálkát
visszaveszi a keresztet,
s az angyalok, a mennyek állatai
fölütik a világ utolsó lapját.”

Pilinszky János: Mielőtt. (1971). Részlet. In. Pilinszky János összes versei, Budapest Osiris Kiadó, (Osiris Klasszikusok), 1999. (2. javított, bővített kiadás) – Törzsgyűjtemény 

Pilinszky János sírja a Farkasréti temetőben. Szobrász: Rétfalvi Sándor. Fényképész: Varga József – Digitális Képarchívum

„Mert Pilinszky verseinek szinte egyetlen tárgya a szenvedély. Vagy pontosabban: minden tárgy felé való fordulásának belső formája, értelme, igazolása. A tárgyak szűkmarkúan mért jelek csupán, arra valók, hogy vázlatos formáikon megtörjék vagy tükröződjék a szenvedély fénye. Természetes, hogy ilyen szinte önmagáért való, de sosem önelégült, sőt lendületében is szigorú érzelmi erő mindig a »végső tárgyat« keresi méltó megnyilatkozásul. S természetes az is, hogy ezek a végső tárgyak igen csekély számúak. Amit társadalomról, szerelemről vagy világon túlról végső fokon mondani tudunk, nagyon kevés, s érzelmi színezetű szemléletben – amilyen Pilinszkyé is – »igenné« vagy »nemmé« szűkül. Pilinszky a nemet választja.”

Nemes Nagy Ágnes: Pilinszky. Trapéz és korlát (1946. Újhold 2. szám). Részlet. In. Uő.: A magasság vágya. Összegyűjtött esszék II., Budapest, Magvető, 1992. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

M. J.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr305660224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.