Miért ajándékozott egy különleges régi könyvet az ÁVH az Országos Széchényi Könyvtárnak?

2014. március 21. 08:03 - nemzetikonyvtar

Március 21-én visszakerül a Kalocsai Főszékesegyház Könyvtárába az a 15. századi Velencében nyomtatott különleges ősnyomtatvány, amiről sokáig az gondoltuk, hogy az OSZK tulajdona.

Mi köze van egy 15. századi francia domonkos szerzetesnek Grősz József (1887–1961) kalocsai érsek koncepciós peréhez?
Hogyan kapcsolódik egy Szent Tamás-kommentár az Államvédelmi Hatóság mocskos módszereihez?
Miért kell eltüntetni 15. századi bejegyzéseket egy régi könyv lapjairól a 20. század elején?
Miért ajándékoz egy különleges régi könyvet az ÁVH az Országos Széchényi Könyvtárnak?
Hogyan dolgozik egy könyvnyomozó?

Farkas Gábor Farkas kétrészes írásából tegnap kiderült, hogy mikor és milyen körülmények között került a nemzeti könyvtárba a kalocsai ősnyomtatvány. Tovább követheted a nyomozás történetét.

FRISSÍTVE!! 2014.03.27.
Megtaláltuk az archívumban a március 21-én Kalocsára visszakerült ősnyomtatványról lefejtett bőrmaradványokat és a 18. századi raktári jelzetet tartalmazó cédulát. Eddig tévesen azt gondoltuk, hogy elvesztek ezek a maradványok.

2. rész

A restaurálással tűnhettek el végleg a régi raktári jelzetek is. A régi jelzetelés segíthetett volna az azonosításban, hiszen logikus volt a kiosztása. Ezt olvashatjuk a kalocsai kötetek szennylapjain: [ceruzával] I. kötet: „G3 4.3”; II. kötet „G3 4.4” IV. kötet „G3 4.6” vagyis az OSZK kötetének az elején a következő szám-betű kombinációnak kellett lennie: „G3 4.5”. Ugyanez megfigyelhető egy későbbi vörös ceruzával írt jelzetelésre: I. kötet „V4 3-4” II. kötet „V4 3-5”; IV. kötet „V4 3-7”, vagyis a 3. kötetben (OSZK) a következőnek kellett lennie: „V4 3-6”. A restaurálás során megsemmisült a 18. századi aranyozott gerincfelirat is. A már idézett jegyzőkönyvben ezt olvashatjuk: „ID CAPR DEFEN D. T. DA Q TOM III. 1483”. Valójában ez szerepelhetett a gerincen a többi kötet analógiájára: „IO CAPR DEFEN D. T. AQ. TOM. III. 1483”. Mivel ez a legvékonyabb kötet a négy közül, így tovább kellett rövidíteni a gerincre írt szöveget. Az első kötet gerincén ma is ez – valamivel hosszabb szöveg – szerepel: „IO CAPREOLI DEFENSIO D. THOMAE AQ. TOM. I. DE AO 1483”.

Capreolus első kötetének 18. században restaurált gerince raktári jelzetekkel

Ugyanakkor megerősíti a kötetek összetartozását az OSZK példányában is található egyedi ornamentikájú tollrajz az a2-es és a t8-as levél rektóján, illetve hasonló geometria díszítések az 1–3. kötet alsó metszésénél. Winkler Pál kalocsai könyvtáros 1910-es kéziratos céduláján a következőt olvashatjuk: „Présölt díszítéssel megrakott fatáblás kötésén a II. és III. kt. mintázata egyezik az I. és IV. köteten másféle.” Valamint megemlítette a példányok díszítését is: „Rubrikált példány az I, II, és III. kt. elején tollrajzzal díszített kék és vörös színre festett nagyobb, azután egyszerűen vörösre festett kezdőbetűkkel.”

Capreolus első kötetének díszítése

Rozsondai Marianne könyvtörténész szakvéleménye szerint is egybetartozott a négy kötet: „Nem lehet puszta véletlen, hogy a Kalocsán őrzött négy kötetes Capreolus műből a pars III hiányzik, viszont megvan az OSZK-ban, ahová az ÁVH-tól került 1952-ben, s e harmadik kötet belső díszítése, iniciáléja láthatóan ugyanabban a scriptoriumban készült, mint a Kalocsán lévő pars II és IV iniciáléja, és ezt a három kötetet ugyanabban a bécsi kolostori könyvkötő műhelyben kötötték be.”

Ugyancsak erre jutottak az 1960-as években az OSZK-s kollégák, mivel az ősnyomtatvány katalóguscéduláján szintén az szerepel, hogy gótikus kötése a bécsi domonkos műhely terméke.

Winkler Pál kalocsai könyvtáros cédulája 1910-ből

Winkler szerint a III. kötet 4. lap rektóján és a kötet végén 15. századi kézírással a következő olvasható: „Iste liber est Conventus Viennensis Ord. fratrum praedicatorum in Austria”, vagyis a bécsi domonkos rendház tulajdonában volt. Ezek a bejegyzések a szépen rajzolt ornamentika alatt lapulhatnak. Sajnos UV-lámpa segítségével sem sikerült megnyugtató módon elolvasni. Lehet, hogy Winkler rajzolta rá? Ennek ellentmond, hogy semmi értelme nem lett volna a 20. század elején eltüntetni egy 15. századi possessorbejegyzést. Rozsondai Marianne szerint a tollrajz egykorú, 15. századi, s hasonló található az MTA Könyvtárának bécsi domonkos provenienciájú ősnyomtatványaiban. Ebben az esetben Winkler hogyan tudta ezt az átfirkálást elolvasni? Vagy csak sejtette, hogy annak kell ott lennie? Mindenesetre megnyugtató tény, hogy a kérdéses oldalakon valóban szerepelt tulajdonosi bejegyzés, s a szöveg hosszúsága is ekkora lehetett. A kalocsai kollégák szerint mégis csak Winkler rajzolhatta át a tulajdonosi bejegyzéseket, mert a többi ősnyomtatványban szereplő ornamentika alatt sem olvasható el a szöveg. Talán Winkler tartott attól 1910-ben, hogy a könyvek visszakerülhetnek a bécsi domonkosokhoz.

Capreolus harmadik kötetének díszítése a könyv utolsó oldalán

Winkler szerint a régi raktári jelzete a következő volt: „12118/1-4”. A kalocsai példányokon szereplő jelzet analógiájára az OSZK-példányában benne kellene lennie a 12118/3. bejegyzésnek a kötet elején, a szennylapon és a végén, a kolofont tartalmazó oldal alján. Ez azonban hiányzik az OSZK-példányából. A kalocsai példányokon ma is megtalálható a pecsét, melynek felirata: „Kalocsai Főszékesegyház Könyvtára”. A pecsét legalább két helyen, a kötetek elején és a végén is megtalálható.

Capreolus második kötetében található régi jelzet és pecsét a könyv utolsó oldalán

Ez is hiányzik az OSZK-példányából. Ezekre a kérdésekre a következő magyarázatot kaptam Fischerné Grócz Zitától, a Székesegyházi Könyvtár vezetőjétől. A pecsételést és a régi raktári jelzetek beírását az 1960-as évek második felében végezték el Kalocsán, mikor a CIH munkálatai megkezdődtek. Eszerint azért nem található kalocsai pecsét és kalocsai raktári jelzet az OSZK példányán, mivel azt 1951-ben ellopták (az újságcikkben leírt módon). Ennek ellentmondani látszik, hogy akkor miért osztották ki a perszámokat 4-ig, hiszen a későbbi raktárrendezés során, az új jelzetek már így szerepeltek a Kalocsán maradt példányokon: In 137/1-3, s javították Winkler céduláján is a 4-es kötet-számot 3-ra. Zavaró körülmény, hogy a CIH munkálatai során a kollégáknak nyilvánvalóan feltűnt, hogy ebből a kiadásból Kalocsán lenne egy teljes példány, de pont hiányzik a harmadik kötete, amiből egy példányt éppen 1952-ben szerzett be az OSZK. Miért nem léptek ebben az ügyben, hogy tisztázzák a történetet? Talán túlságosan közel voltak még az 50-es évek koncepciós perei? S tény, hogy az OSZK példányát a CIH megjelenése után restaurálták 1975-ben. Ekkor még meglehettek a kalocsai eredetre utaló jegyek (pl. a szennylapra írt régi raktári jelzetek, vagy a 18. századi barna bőrmaradvány, amivel a gerincet megerősítették), melyek elvesztek a restaurálás során. Ezt az is bizonyítja, hogy az 1951-es házkutatási jegyzőkönyv még felsorolja a gerincre írt szöveget és a régi raktári jelzetet.

A második, a harmadik és a negyedik kötet kötése a bécsi domonkos műhely terméke

Összegzés. Kimondhatjuk, hogy az OSZK ősnyomtatványa Kalocsáról került a gyűjteményünkbe 1952-ben, s ezt s az alábbi érvekkel támaszthatjuk alá.

A kötés hasonlóságára: a bécsi domonkos műhely terméke a 2–4. kötet.
A kötet díszítésére: egy műhely terméke a 2–4. kötet iniciáléja, s az egyes oldalakon található ornamentika.
Az alsó metszés díszítésére vagy jelölésére: az 1–3. kötetnél található.
A 15. századi margináliák egy kéztől származnak a 3–4. kötetben.
A pecsét és a raktári jelzet hiányára van elfogadható magyarázat.
Feltételezhetjük, hogy a Winkler idejéből származó jelzet (12.118/1--4) csak a szennylapra került, s az 1960-as években -- mikor az állományt újrarendezték összefüggésben a CIH munkálataival -- írták rá újra a jelzeteket a kolofont tartalmazó oldalra, és ezért került rá csak a kalocsai kötetekre.
Az 1952-es beszerzés az ÁVH-tól származik, s nem a Népkönyvtári Elosztótól.
A két regisztrált magyarországi példány közül csak az OSZK-é illeszkedik bele a történetbe (kicsi a valószínűsége, hogy az ÁVH-nál elpusztították volna a könyvet, s az OSZK-ban levő és a Kalocsán levő példány egyezései csupán a véletlen műve lenne).
A raktári jelzet anomáliájára magyarázat lehet az a könyvtárosi gyakorlat, hogy ha egy – mondjuk – négykötetes műből valami miatt hiányzik egy kötet, akkor a jelzetperlésnél ezt figyelembe veszik, hiszen az ellopott vagy lappangó kötet esetleg később előkerülhet vagy azt visszaszerezhetik. Esetleg vásárlással pótolják. S mivel a kalocsaiak tudták, hogy az ÁVH hetekig garázdálkodott a raktárakban a vizsgálat idején, így valahol reménykedhettek abban, hogy egyszer visszakerül hozzájuk a hiányzó kötet.

Búcsú az Apponyi-teremtől