„… szív és lényegbehatoló átéléssel”. 1. rész

2015. június 24. 14:48 - nemzetikonyvtar

 125 éve született Baktay Ervin India-kutató, művészettörténész, orientalista

Baktay Ervin Gottesmann Ervin Adolf Sándor Alfréd János néven született 1890. június 24-én Harasztin (Dunaharaszti) délután fél négykor, három nővér és egy fivér után legkisebb gyermekként. A Baktay nevet a család Erdőbaktai előnevéből vette fel (hivatalosan 1925-ben), de publikációi már e név alatt jelentek meg. Születési dátumából, ahogy ezt később asztrológiával foglalkozva megállapította, a sors eleve kijelölte számára az utat.

150624_cikkiras_baktay.jpgBaktay Ervin cikkírás közben. A kép Indiában készült 1926-ban. Bethlenfalvy Géza: Amrita Sher-Gil. A Painter of two Continents. In. The Hungarian Querterly, Vol. LII. No. 201. Spring. 2011. 87–98. – Törzsgyűjtemény

India iránti szenvedélye már gyerekkorában kezdett bontakozni, első indiai élménye a 8-9 éves kora táján kapott kötet, Vámbéry Ármin indus meséket tartalmazó elbeszéléskötete volt, amit édesapja adott a kezébe, s amiből a legnagyobb hatással a helytelenül „raksászok”-nak nevezett hindu démonok voltak rá. Ahogyan visszaemlékezéseiben írta, „gyermekkorom kiemelkedő, mindeneken eluralkodó alakja az édesapám volt. Végtelen sokat köszönhetek neki.” (Baktay 2013:14.) Édesapja nagyon sokat foglalkozott vele, felébresztette és fejlesztette a benne szunnyadó hajlamokat, segítette, hogy olvasmányainak alakjait jelmezek formájában magára öltse, hogy még jobban átélhesse azokat. A színház, a maga teljességében, a díszletek megrajzolásával, a jelmezek kitalálásával, és elkészítésével, a színdarabok átdolgozásával életét végigkísérő élményévé vált. Festőtanoncként jelmezes sympozionokat rendezett, majd a kismarosi indián táborok, a Wild West Zree Meetingek főszervezője, lelke lett.

150624_indiaitundermesek.jpgIndiai tündérmesék. Érdekes olvasókönyv az érettebb ifjúság számára. [Az angolul Oid Deccan days c. kiadott mesegyűjteményből ford. Jónás János], közli [és bev.] Vámbéry Ármin, Pest, Heckenast, 1870. Címlap – Törzsgyűjtemény 

Következő fontos, életre szóló olvasmánya, amellyel megismerkedve eldőlni látszott a hivatása, Kálidásza Sakuntalája volt, „Fiók Károly szorgalmas, de költői szempontból elég gyönge fordításában”. Kőhalmi Béla Az új könyvek könyve című kötetében vallott erről, majd így folytatta: „A mű maradandó hatást tett reám, s a hindu világkép eszméire ösztönösen felelt a magam kibontakozó életsejtése. Ez a hatás később tudatossá vált bennem és nagy szerepe volt abban is, hogy kifejezetten a keleti szellem tanulmányozása, elsősorban a hindu gondolatvilág felé forduljak egész érdeklődésemmel.” (Kőhalmi 1937:57.) A Sakuntalát 1906-ban olvasta. Két évvel később fogott komoly festészeti tanulmányokba, először Ferenczy Károlynál tanult a Képzőművészeti Főiskolán, majd 1910-ben, a Művészházban tartott kiállítása után (ahol még Erdőbaktai G. Ervin néven állította ki festményeit), Münchenben csatlakozott Hollósy Simon festőiskolájához. Hollósy körében újabb impulzusok érték, amelyek a Kelet, az India iránti elköteleződése irányába hatottak. Hollósy testvére, Hollósy József fordította le Bhiksu Szubhádra Buddhista káté bevezetésül Gótama Buddha tanához című művét, ami Máramarosszigeten több kiadást is megért, 1893-ban és 1900-ban is kiadta Mayer és Berger. Hollósy Simon iskolájában több későbbi keletkutató is tanult Baktayn kívül, innen indult Felvinczi Takács Zoltán és Zajti Ferenc. Hollósy hatással volt Baktayra abban is, hogy korábbi, a teozófia iránti hajlamait, amit még faluhelyen, egy „valóságos, eleven teozófussal” való találkozása bontakoztatott ki benne, nemcsak, hogy ne méltányolja, de teljesen letörje. „Az elméleti teozófia mesterkélt, üvegházi légkörét elfújta felőlem a Hollósy mellett töltött négy esztendő, de az egyszer felébredt vágyódás nem hallgatott el többé. Még piktornak tudtam magam és a keleti tanokkal való foglalkozás csak műkedvelő időtöltés szerepét játszotta üres óráimban. Ekkor újabb, közvetlenebb kapcsolat jött létre köztem, és India közt, rokoni és baráti kapcsolat, olyan emberrel, aki India szülötte és India bölcsességének felkészült ismerője volt” – írta Indiai éveim című kötetében. (Baktay 1938 I:14–15.) Ez a rokon Baktay legidősebb nővérének, Gottesmann Marie-Antoinette-nek a férje volt. Mici egy előkelő indiai hercegnő társalkodónőjeként jutott el Indiába. 1911-ben Simlában ismerte meg Bamba hercegnő jövendőbelijét, Umrao Singh Sher-Gilt, akivel azonban egymásba szerettek, és hamarosan össze is házasodtak. 1912 decemberében érkeztek Magyarországra, majd 1913. január 30-án megszületett első kislányuk, Amrita Sher-Gil, aki később híres festőművész lett, és kezdeti festészeti próbálkozásait a nagybátyja, Baktay Ervin is segítette. Umrao Singh Sher-Gil a szanszkrit és perzsa nyelvek tudósa volt, öt nyelven beszélt, összehasonlító vallástörténettel, asztronómiával és fotográfiával foglalkozott.

Umrao Singh Sher-Gil képei 

Szederkényi Anna említette Gottesmann Micivel készült cikkében, hogy nemrég fejezte be nagy filozófiai munkáját, amelyen húsz évig dolgozott és angolra fordította Háfiz verseinek egy részét. (Szederkényi 1913:169–170.) Tudományos tevékenységét Magyarországon töltött évei alatt is folytatta. Mint a Kelet képviselője, nemcsak a keleti témák iránt mutatott nagy érdeklődést, hanem kereste a kapcsolatot a magyar orientalistákkal is. Baktay India iránt való elköteleződésére döntő hatással volt Umrao Singh. 1915-ben megajándékozta Otto Böthlingk Sanskrit Chrestomathie című kötetével. Baktay az első világháborúban szolgálva kezdte el magyarra fordítani F. W. Bain indiai meséit az ő javaslatára. Bár a kötetek címlapján az szerepelt, mintha Bain eredeti szanszkrit kéziratból fordította volna a meséket, azok valójában az ő saját művei voltak. (Bethlenfalvy 2014: 67–72.) Baktay A hajnal leánya című Bain-kötet harmadik kiadásához írt ajánlását ezekkel a szavakkal zárta: „Végül ezen a helyen akarok köszönetet mondani Sirdar Umraosingh Shergilnek, amiért megismertetett engem a Kelet szellemének e gyöngyszemeivel és hivatott útmutatásával nagy mértékben segítségemre volt, hogy az indiai gondolat lényegébe behatolhassak, ami nélkül lehetetlen a hindu világnézetből sarjadt alkotásokat tolmácsolni.” (Bain 1921: 16.) 1920-ban Omar Khajjám rubáijátjaiból is fordított Baktay, amit a Nyugatban tett közzé. (Baktay 1920: 642–644.) Szabó Lőrinc korábban ott megjelent fordítását olvasva úgy gondolta, hogy érdemes a sajátjait is közzé tenni, amit ezekkel a szavakkal indokolt: „Abban a helyzetben lévén, hogy egy perzsa-nyelvismerő interpretálásával Khajjám eredeti verseihez közelebb férkőzhettem, úgy találtam, hogy – amint Szabó is mondja –, a Fitzgerald-féle fordítás úgyszólván új és önálló költemény, nem az eredetinek átültetése.” Umrao Singh segítségével Baktay nemcsak az eredeti tartalmat tudta hívebben visszaadni, hanem az eredeti perzsa versforma visszaadását is szem előtt tartotta.

150624_vatszajana.jpgVátszjájana: Káma-szútra. Régi hindu ars amatoria. Ford. és bev.: Baktay Ervin. Sajtó alá rend.: Sugár Jenő, Budapest: Korvin Ny., (Papyrus bibliophil kaidványok sorozata), 1920. Illusztráció – Törzsgyűjtemény 

Szintén 1920-ban jelent meg bibliofil kiadásban, a hagyományos indiai könyvek formáját követve, fatáblák között, merített papíron a Káma-szútra fordítása, ami számozott és névre szóló kiadvány volt, kereskedelmi forgalomba nem került. A fordításkor nem állt Baktay rendelkezésére teljes szanszkrit szöveg, így angol, francia és német fordításokból dolgozott. (Wojtilla 2014: 223–230.) 1920-ban látott napvilágot a Mahábhárata történetét elbeszélő kötete, amelynek előszavában így méltatta sógorát: „De feldolgozásom tulajdonképpeni alapja a Mahábhárata teljes angol prózaszövege, valamint számos részletének szanszkrit eredetije voltak, mely utóbbinál hézagos és lassan gyarapodó nyelvismereteimet hindu rokonom, Sirdar Umraosingh Shergil támogatta, aki az ind vallás, bölcselet és irodalom alapos tudásával egyébként is sokat segített munkámban.” (Mahábhárata 1920: 13)

Umrao Singh levelezésben állt Rabindranath Tagore-ral, akiről Baktay 1921-ben jelentetett meg egy kötetet. A mű második kiadása egy évvel később látott napvilágot. (Baktay 1921, 1922) A könyvről Umrao Singh beszámolt a költőnek, aki rajta keresztül küldte üdvözletét Baktaynak.

150624_tagorelevele.jpgRabindranath Tagore levele Baktay Ervinnek – Kézirattár

1926-ban Baktay Gandhi írásait és beszédeit fordította magyarra. (Gandhi 1926.) Első indiai útja előtt Tagore-ral és Charles F. Andrews-zal, Gandhi kiváló munkatársával sógora révén került kapcsolatba és Gandhival is váltott levelet, aki a Young India című folyóiratában meg is jelentette Baktay levelét. Tagore-tól, Andrews-tól és Gandhitól kapott leveleit Kézirattárunk őrzi. 

C. F. Andrews levele Baktaynak – Kézirattár

A levelek közül kettőt, Gandhiét és Tagore-ét Baktay a Magyar Bibliophil Szemlében is közzé tette. Indiai tartózkodás során nemcsak őket kereste fel, hanem sógora révén megismerkedett Muhammad Iqballal, aki Petőfiről írt verset (ennek kézirata is megtalálható Kézirattárunkban) és Jogendra Singh-el, az East and West magazin szerkesztőjével, aki többek között Umrao Singh Sher-Gil Petőfi-fordításait jelentette meg lapjában. Minden bizonnyal e magazin mintájára indította el Baktay 1937-ben a Kelet és nyugat című folyóiratát, ami sajnos rövid időn belül megszűnt. 1926-ban végre sikerült Baktaynak eljutnia Indiába, június 19-én érkezett meg Bombay-be. Ottani megélhetését festészetével illetve írással kívánta biztosítani. Még előzőleg megkérte sógorát, hogy próbáljon szerezni neki magasrangú megrendelőket, így került többek között Naréndranáth mahárádzsa udvarába portréfestőként. Sajnos ott készült alkotásait nem ismerjük, és hollétükről sem tudunk biztosat. Hazaküldött cikkei azonban rendszeresen megjelentek először a Milotay István szerkesztette Magyarságban, később pedig a Pesti Hírlapban. A váltásnak valószínűleg anyagi okai lehettek, Baktay nem volt elégedett a Magyarságtól kapott honoráriumával. A Magyarság 1926. augusztus 1-én közölte a „Keleti levelek” első darabját, és 1926 végéig 17 majdnem egész oldalas cikke jelent meg a lapban. 1927 első felében már csak három cikkét hozták, és még később egyet, illetve a lap vasárnapi mellékletben még két írása jelent meg. Hosszabb szünet után 1928. július 1-től a Pesti Hírlap folytatta a levelek közlését. (Sajnálatos, hogy az egyébként kitűnő írásokat tartalmazó Indológus indián című kötet bibliográfiája pont az indiai éveket tekintve hiányos.) A két napilapban megjelent írások felhasználásával készültek hazaérkezését követően a monumentális India és Indiai éveim című kötetei. A Magyarságban 1926. augusztus 15-én jelent meg a Magyar fiú Indiában című írása, amelyben V. L.-ről, mint „alföldi magyar gyerekről” írt Baktay, aki otthon szövőgyárat vezetett, s kalandos úton jutott Indiába. Ajánlólevele J. J. Modi professzorhoz szólt, akihez Baktay kísérte el, mert a fiú, akit egyébként Vrana Lajosnak hívtak, egy szót sem tudott angolul, Moditól mégis sikerült munkát kapnia. Baktayval egy életre szóló barátságot kötött, aki még a portréját is megrajzolta. A portrét Balázs Dénes is közzétette cikkében (Balázs 1987: 66–67). 1928-ban a Magyarságban megjelentek Vrana Lajos két évvel korábbi úti beszámolói is, 5 írását tették közzé Szentesi V. Lajos néven. Negyedik cikkében számolt be arról, hogy India felé a hajón találkozott Baktayval, akire egy honfitársuk hívta fel a figyelmét. „B. E. szanszkrit-tudós, író és festő, akivel megismerkedtem, a keleti népek életének és vallásának tanulmányozására utazott Indiába.” (Szentesi 1928: 14.)

Irodalomjegyzék:

Pap Ágnes – Tájékoztató Osztály

Holnap folytatjuk.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr377569176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.