Utolsó részéhez ért a gyermekek nyári könyvtári kalandjait bemutató sorozatunk
Szóval, úgy kezdődött az egész, hogy néhány éve pár kollégával kitaláltuk. Mert hátha működhet, és mert jó a gyerkőcöknek, és mert segítség a szülőknek, és mert csak. Elsőre nem jött össze. Aztán tavaly már igen. És a visszajelzéseket hallva sima ügy volt, hogy idén is megpróbáljuk. Megpróbáltuk. És összejött. Három nap alatt betelt mindkét turnus. Újakkal és visszatérőkkel. Néhány tavalyi program frissítésével és teljesen új foglalkozásokkal. Nem volt könnyű, de túléltük. Remélem, mindenki. 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész.
II. turnus 5., utolsó nap
El sem hiszem, milyen napra virradtunk ma! Pedig tudom, hogy már holnap elvonási tüneteim lesznek. ☹ Orrlógatva bandukolok, majd ácsorgok. „Értesítjük tisztelt utasainkat…” Nem hiszem el! Ha 15 perc késést mondanak be, akkor tuti 30 lesz. Miközben keresem Sudi számát, megszólal a mobil: „Sudi vagyok. Gyomorrontással. Kérdéses, hogy érek be.” Na, puff neki! Hívom Fazokas Esztert, s egyben figyelmeztetem a tortára is. Fél 9-nél előbb nem várható. Tépem a hajam. Csörgetem Szabó Krisztit. Ki van kapcsolva. Mindjárt dőlök a kardomba. Már Gödnél járunk, mikor ismét hívnak: „Bocs, most kapcsoltam csak be. Mi van?” Dolog lerendezve, vigyáz az aprónépre, míg bevonszolom magam. De előtte még felugrok az irodába, letöltöm a beszerkesztett diafilmeket, amiket Gabi éjjel átküldött. Lesz nagy mozizás délután.
Érdekes életképre nyitok be.
A csatatér nem csitul, ezt ki nem hagyhatom, beszállok én is. Micsoda feszkólevezető! Ilyen nyugodtan még sosem ették a tízórait…
Nemsokára megjelenik Bene Zsuzsi és elkezdik beborítani az asztalokat. A gyerekhad érdeklődve figyeli, de előtte még máshol van jelenésünk. Lemasírozunk a restaurátorokhoz. Érdi Marianne már vár bennünket. Bevezetésként: kinek mi a sejtése, vajon mi folyik idelenn? Mivel foglalkozik egy restaurátor? Repkednek az ötletek, fárasztóbbnál fárasztóbbak. A kölkök próbálgatják Mariannét. Érdeklődve várom, mi lesz ennek a vége. Én már rég megemeltem volna a hangom és előkapom a rossz zsaru szerepet. De ő nem. Csak kedvesen megkérdi, ismerik-e a várbörtön titkát? Dermedt csend lesz. Emlékezve egy másik csoportra, ahol a hatodikosok elhitték, hogy ő a kulcsok őre, s szelektálja a bezárandókat, elsütjük a poént. Nekem nagyon kell röhögnöm, úgyhogy elkezdek egy zsebkendőbe tüsszögni. A kedélyek megnyugszanak. Irány a műhely!
Régi újságok gyógyítása, fóliázás, papírvágás.
Na, ezt még én sem láttam. Miután megismerkedtek a túlméretezett szendvicssütőnek kinéző ketyerékkel, libasorba állva kipróbálhatják a nagy vágógépet.
Hát persze, hogy nem elég nekik egy kör… beállnak még egyre. A sokadiknál együttes erővel véget vetünk a buzgalomnak, s átmegyünk a következő szobába. Papírgyártás, -pótlás, -radírozás. Gusztustalan lötymőt készítenek, turmixolnak, kanalazgatnak.
Pfuj! Élvezik. Aztán jön a fűzés, kötés; majd a bőrök (szegény kecskék, birkák és egyebek, míly sanyarú sorsuk volt már a középkorban is); csatok, veretek.
Marianne türelme végtelen. Miből van összerakva ez a nő?! Közben csatlakozik hozzánk Bene Zsuzsi, és igyekszik megakadályozni, hogy néhány kamaszcsülök a turmixgépben kössön ki. Ő sem egy kapkodó idegbeteg. Az egész osztály sík nyugodt. Tisztára beidegesedem tőle. Feltétlen meg kell tudnom, mit szednek!
Mikor mindenki kiélvezkedte magát, visszaindulunk a terembe. Tóth Zsuzsa már fent van, kezdek rosszat sejteni. Az ő papírvirágai kb. mint a kirakók.
Totális kudarcélmény. Nem úgy a kölköknek. Ragasztóznak veszettül, hajtogatnak, gyűrögetnek, alkotnak. Irigykedve nézem őket.
A másik asztalnál készülnek a füzetek, kis könyvek.
Az üres borítókat apró betűkkel díszítik is, már a látványtól elfáradok. Ők nem. Bírnák estig.
Ám egyszer minden jónak vége szakad, és most nem a papírnak. Zizzennünk kell ebédelni. Kézmosás után kitaláljuk, hogy viszünk egy nagy rajzot ajándékba a bisztrósoknak. Zseniális ötlet volt. A filcezés után ismét kézmosás. Nagy nehezen elindulunk végre. Odaérünk, tápolunk, érzékeny búcsút veszünk az étteremtől, s még halljuk a pezsgődurranásokat mire visszatérünk.
A terem már előkészítve vetítéshez, beszerelve a projektor, szorosan mellette Frenky áll. És őrzi. Az informatikán ez valami népszokás lehet. Kezébe nyomom a pendrive-ot, segítsen melózni kicsit. Mint a tojógalamb, toporog. Nem mer 20 centinél jobban eltávolodni a géptől. Pedig a technika mindig leköti a kölköket. Ez már múlt héten is bejött.
Ráadásul végre megmutatják, ki a manó az a Violetta. Hát nem manó. Nem is rajzfilmfigura. Ezt a csalódást… Eh, mindegy. Legalább megnézzük közösen a tegnap kreált diafilmeket. Nagyon dizájnosak, élvezzük ezerrel.
A Vaksi Leány by Országos Széchényi Könyvtár
Megígérem, hogy a szülőknek átküldjük a csodás alkotásokat. Cserébe viszont próbáljunk meg körbeülni, és tortaevés közben átbeszélni a hetet. Mindenki ír egy-egy mondatot a társáról, de csak pozitívat szabad, s megelőzendő a hülyeségeket, külső tulajdonságot nem lehet. Egész szórakoztató dolgok sülnek ki a szövegelésből, míg szép lassan elkezd fogyni a kör. Aki még marad, az kihasználja az utolsó pillanatokat, mielőtt végleg bedobozolnánk a cuccokat.
Aztán egyszer csak kiürül a terem. Furcsa érzés. Szabó Kriszti beszáll segíteni és gőzerővel elkezdünk pakolni. Megígértem Hangodi Áginak, hogy normálisan adjuk vissza a terepet. Úgyhogy súrolunk, sikálunk, mossuk az asztalokat ezerrel. A rongyszőnyeget bezsákolom, megy a mosógépbe. A szerencsétlen sorsú baglyot viszont még pihentetem egy hétvégét. A többi cuccost megpróbáljuk szortírozni, Gabiét külön tesszük, viheti ő is haza. Megtöltjük az egyik sarkot, majd jövő héten eltalicskázzuk a raktárba.
Rámegy a hétvége az összesítésre. Ha most nem végzek, akkor sose fejezem be. Levél Ipacs Eszternek, ki társ volt az adminisztráció dzsungelében, míg kötelező fekvésre nem ítélte a doki: zsenik vagyunk, önköltségi áron kihozzuk a tábort és még nyereséget is termelünk. Ha nem mondjuk meg senkinek, nagy bulit csaphatunk. Bemappázom a fotókat és szétküldöm az illetékeseknek. (Természetesen mindenről megtartok egy másolatot, soha nem lehet tudni, mikor jön majd jól ☺) Ez a legkevesebb, hiszen a kollégák szabad idejükben készültek, vásároltak. Furcsa érzés, hogy jövő héttől már nem kell Cerberosként figyelni mindenre, és nem lesznek gyomorfekély-gyanús tünetek, ha valami nem úgy megy, ahogy elterveztük. Mondom is itthon életem megrontójának: hétfőn nem megyek be melózni, pihenek. Eltorzult tekintettel mered rám a félrenyelt löttytől és közli: jövőre három hétre tervezzetek!
Kötél Emőke
