Az Erdélyi Múzeum tudományos folyóirat első számának megjelenése – 1874

2016. február 01. 15:11 - nemzetikonyvtar

142 évvel ezelőtt jelent meg az Erdélyi Múzeum Egyesület enciklopédikus jellegű tudományos folyóirata, az Erdélyi Múzeum első száma. A folyóirat 1874 és 1917, valamint 1930 és 1947 között jelent meg. Újabban 1991-től napjainkig ismét megjelenik. Legelső szerkesztője Finály Henrik (1825–1898) történész, filológus volt, aki 1882-ig látta el ezt a feladatát. A folyóirat nemcsak kiadójának legrégibb kiadványa, de a legidősebb erdélyi magyar tudományos orgánum is.

erdelyi_muzaum_1874_2_nemzetikonyvtar.jpgErdélyi Múzeum, (Kolozsvár), 1. évf. (1874), 1. sz. – Törzsgyűjtemény 

A kezdetben enciklopédikus jellegű, elsősorban irodalomtörténeti, történettudományi és nyelvészeti cikkeket közlő folyóirat az 1930-as évektől egyre inkább a társadalomtudományok felé tolódott el, akkori szerkesztőinek figyelmét követve. Ekkortól közölt néprajzi cikkeket is nagyobb számmal. A néprajz szempontjából fontosak az Erdélyi Múzeumban megjelent helytörténeti, művészettörténeti, építészettörténeti tanulmányok is.

„A kolozsvári tudomány-egyetem felállítása nagyon tetemesen szaporította a tudományos erőket; még mindig oly erőkkel, amelyeknek nem kevésbé óhajtása mint kötelessége a világ előtt is megmutatni, hogy a tudomány érdekében működnek és sikeresen működnek. Ez óhajtás az egyetemi tanárok körében abban a több ízben és több oldalról felmerült indítványban lelte kifejezését: hogy alapítani kellene egy közlönyt, amely komoly, tudományos irányban szerkesztve, kiválóan az egyetemi tanároknak nyitna tért tudományos működésükről értesíteni és e működés sikeréről meggyőzni a közönséget.”

Finály Henrik: A szerkesztőség bémutatja magát az olvasó közönségnek. In. Erdélyi Múzeum, (Kolozsvár), 1. évf. (1874), 1. sz., 4. o. – Törzsgyűjtemény 

erdelyi_muzaum_1874_nemzetikonyvtar.jpgAz „Erdélyi Múzeum-Egyesület” az év őszén éri meg alapításának félszázados évfordulóját, Kolozsvárt, Stief J. és Tsa, 1909. Kisnyomtatvány – Plakát- és Kisnyomtatványtár 

A Kolozsvárott 1859-ben alakult Erdélyi Múzeum-Egyesület a legrégibb erdélyi magyar tudományos egyesület. Alapítója Mikó Imre volt, titkára pedig Finály Henrik. Tudományos szakosztályai (bölcsészeti, nyelvi, történettudományi, természettudományi, orvostudományi, jog- és államtudományi) az erdélyi tudományos és irodalmi élet fellendítésén dolgoztak. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadásokat, vándorgyűléseket és kiállításokat rendezett.

Barabás Miklós: Gróf Mikó Imre, 1884. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Enciklopédia Humana Egyesület, 2000 (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Az Erdélyi Múzeum digitalizált változata az Elektronikus Periodika Archívum állományában: Erdélyi Múzeum. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak közlönye, 1874. 4. sz. – Elektronikus Periodika Archívum 

M. J. (szerk.)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr508345118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.