1956 – Színháziak színházakról, forradalomról. 3. rész

2016. október 25. 08:23 - nemzetikonyvtar

Sorozatunk színészek, színházi emberek visszaemlékezését idézi fel az 1956-os forradalom napjaira a hatvanadik évforduló alkalmából.

1956. október 25., Szabó Sándor

A beszélő – Mario Vargas Llosa azonos című regényében – az egymástól távol, szétszórtan élő amazonasi indián törzs kis csoportjait járja sorra. Mindig úton van. Amikor megérkezik valahová, valakikhez, leül és beszél. Szimbólumokkal teli történeteit hallgatósága feszült figyelemmel követi, elbeszélése összeköti az egymástól térben is időben távol élőket.

Mi is történt 1956 októberében a színházakban és a színházak körül? Szöveg, adatokat tartalmazó forrás kevés maradt, összeszedegetve sincs. Blogsorozatunk színészek, színházi emberek memoárjait – emlékezetüket – hívja segítségül, remélve, hogy a kérdésre legalább töredékes válasz adható, és számolva azzal, hogy az idő, az egyéniség, a világszemlélet, az életutak egyéb történései, az 1956-ban elfoglalt és az 1956 utáni helyzetek és pozíciók az emlékezőket utólag is irányítják. A történetek 1956 októbere-novembere eseményeinek csak néhány részletét idézik. Az előzmények és a folytatás ott olvasható az emlékiratokban.

Szabó Sándor (Bp., 1915– Bp., 1997) színész 1951 és 1957 között A Magyar Néphadsereg Színházának tagja volt. 1956-ban külföldre távozott. 1976-ban hazatért.

Forrás: Szabó Sándor-szócikk. In. Magyar színházművészeti lexikon, [főszerk.] Székely György, Budapest, Akadémiai, 1994 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szabó Sándor az 1950-es években. Inkey Tibor felv. OSZK Színháztörténeti Tár, ltsz.: 163/11/1998

1956. okt. 25., Kossuth tér

Reggel nyolc óra. Barna fiam robog be az ajtón: – Apu, nagy tömeg vonul az utcán, köztük van Pécsi Sándor is egy tank tetején. Mennek a Parlamenthez. Mi miért nem megyünk? – Gyorsan felöltöztünk, nemzetiszínű kis szalagokat vittünk magunkkal. Odaérve hatalmas tömeg közepén találtam magam. – Szabó Sándor mondja el a Nemzeti dalt! – hallatszott mindenfelől. Feleségem [Bárczy Kató színésznő] és a két gyerek húzott a lépcsők felé, már szinte láttam magam, akárcsak Petőfi a múzeum előtti lépcsősor végén. A lépcsők alján ebben a pillanatban egy tornacipős fiú állt. Nem tudom, hogyan és miért, nagy félelem fogott el. Feleségem és a gyerekek már a lépcsősor közepén jártak. Rájuk ordítottam: – Azonnal gyertek vissza! – Csodálkozva megfordultak. Kisebbik fiam megvetően azt mondta: – Szar az apám! – Tizenhárom éves volt. Ebben a pillanatban eldördült az első lövés, és az első halott a tornacipős fiú volt. Még két perc, és lehet, hogy én lettem volna az a »tornacipős«! Gyakorta gondolkodtam az élet kiszámíthatatlanságán, és a szerencsén, ami sűrűn mellém szegődött. Akkor sokan meghaltak, mi csak egy kicsit.”

Szabó Sándor: „Országom visszanyertem én…” : Visszaemlékezés, Bp., Nap Kiadó, 1994, 9. – Törzsgyűjtemény

Rajnai Edit (szerk.) – Színháztörténeti Tár