„A csilivili csomagolás a buták becsapására született”

2016. november 04. 11:07 - nemzetikonyvtar

Irodalmi és kultúrtörténeti programsorozatunk, a Könyvtárlat idén a Testes Évad jegyében zajlik, következő állomása, „testrésze” a LÁB.  Vajon mekkora az Ön ökológiai lábnyoma? És hogyan lép, mit tesz azért, hogy „kézben tarthassa” ennek nagyságát? Megkerülhetetlen kérdésekről van szó, ha ki akarunk lábalni abból a lassan tarthatatlan állapotból, amibe belefutottunk.

A témáról Vásárhelyi Tamás biológus tart előadást november 10-én 17 órától.

vasarhelyi-tamas.jpg

Több mint hatvan éve ejtenek ámulatba a természet apróbb és nagyobb csodái. A nagyokat mindenki magától értetődően bámulja. Én azt is szeretem elnézni, ahogy egy többéves hangyabolyhoz parányi lábak taposta, ujjnyi széles ösvény vezet a fű között, ahogy egy fakérgen kanyarog és vastagszik a lábatlan szú-lárvák járata. A Magyar Természettudományi Múzeumban első két évtizedemet egy rovargyűjteményben töltöttem faunisztikai, ökológiai, rendszertani és természetvédelmi kutatásokkal. Szerencsére ennek során még trópusokra, sivatagba és New Yorkba is eljutottam. Közben – családi hagyományként – mézeskalács készítéssel is foglalkozni kezdtem. Azután közművelődési vezető lettem a múzeumban. Kénytelen voltam váltani, mert ráébredtem, hogy az emberiség előtt súlyosabb probléma áll, mint az Aradida-taxonómia kérdései. Szerepem volt több kiállításunk, a Természetbúvár terem és az 1996-ban megnyílt kiállítási épület (a Ludoviceum volt Lovardája) létrehozásában. Itt egy nagy történeti- ökológiai kiállítással nyitottunk. Örültem, hogy a múzeum nagy átalakulásának (e múzeumi metamorfózisnak) részese lehettem, ha fizikailag megtorpant is a folyamat. Az utóbbi évtizedben az ELTE Természettudományi Karán, a tudománykommunikációs mesterfokú képzésben is tanítok. Most már mindkét helyen, az egyetemen és újra a rovargyűjteményben, önkéntes munkatársként dolgozom.

Vásárhelyi Tamással beszélgettünk

Egyre jobban hangzik mostanában az élethossziglani tanulás, lehet-e tanítani és meg lehet-e tanulni azt bármilyen életkorban, hogy miként figyeljünk oda a jobban a környezetünkre?

Vásárhelyi Tamás: Igen. Ebben mélyen hiszek. 1998-ban a kezdeményezésemre és szervezésemmel született az első Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia. Civil módra, vagy 300 környezeti nevelő munkájával, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület égisze alatt. Megjelent 130 oldalon, magyarul, majd angol nyelven is. Harmadik, javított bővített kiadása online elérhető a www.mkne.hu honlapon. A Stratégiában azt mutattuk be, hogy minden életkorban és minden társadalmi szerepben lehetséges a környezettel, a környezeti neveléssel foglalkozni. 

Mióta nem figyelünk oda a környezetünkre?

Vásárhelyi Tamás: Amióta az ember ember, sőt... Csak amíg nem voltunk ilyen rettentő sokan, amíg az ipari termelés következtében előállott dömping miatt nem neveltek minket át fogyasztókká, addig nem lett baj a természet csodálatosan gazdag kínálatának szükségszerű használatából.

Mikor kezdjük el a tudatos odafigyelést a környezetünkre? Tanítaná-e akár már az óvodában is?

Vásárhelyi Tamás:  Kodály azt tanította, hogy a zenei nevelést kilenc hónappal a születés előtt kell elkezdeni. Ez így van a környezeti nevelés esetében is. Egészséges, kiegyensúlyozott baba születése valószínűbb egy kiegyensúlyozottan élő, a természetben sokat tartózkodó kismama esetében. A szerető családban, a fák ringatózó lombjának árnyékában alvó baba jó környezetben van. És ha később tudatosan cselekszünk előtte nem a természet kárára, például ha még a mostanában olyan sok lakásban megjelenő bencepoloskákat, levéllábú poloskákat („mezei” poloskákat) sem nyomjuk agyon, vagy nem húzzuk le a vécén (10 l ivóvízzel!) a gyerek szeme láttára, hanem kitessékeljük az ablakon, akkor észrevétlenül is a természettel való jó kapcsolatra nevelünk.

Ugyanez érvényes a szelektív hulladékgyűjtésre, amit mindenki meg tud tenni otthon, és minden cselekedetünkre. Amit lehet, azt nem tudatosan, hanem „természetesen” kell megélni, megtenni. Az óvodában azután kap majd környezeti nevelést, ehhez nagyszerűen képzett, nagyszerű óvónőink vannak. A riogatással várnék azonban, amíg a gyerek nagy lesz, és tud tenni valamit a környezetrombolás ellen.

A gazdasági és technológiai fejlődés gátolja-e vagy éppen segíti az odafigyelést?

Vásárhelyi Tamás:  Erre így, általánosságban, nem tudok válaszolni. Közvetlen hatása talán nincs. Az informatikai forradalom nyomán megjelent virtuális valóságokban való készséges elmerülésünk viszont egyértelműen gátolja. Egy komplex virtuális környezet (a szórakoztatásunkra létrehozott telefonos játékoktól, képtelen animációktól, a Facebookon jelentkező, talán egymást sosem látó „közösségekig”) intenzív odafigyelést vált ki – hát kinek jut ideje, energiája az unalmas valóságosra is odafigyelni?

vt-labatlannal-p1010016.JPG

Az ökológiai lábnyom kifejezésre milyen könnyebben átadható és megérthető egyszerű meghatározást ajánl?

Vásárhelyi Tamás:  Ez egy egyszerű, nagyon jól megérthető szimbólum, a képi kultúránkhoz illő, esetleg durva megjelenéssel is (pl. a Földet széttaposó bakancsnyom). És ez most már több szimbólumnál. Egyre több erőfeszítés van abban, hogy a kiszámított lábnyom mérete valóban arányos legyen a fogyasztással, és tükrözze a környezetre gyakorolt hatásunkat, azaz a szimbólum él, de már számszerűsítve is van.

Amit ajánlok: mindenki számoltassa ki valamelyik honlapon a sajátját, és azután gondolkozzon el. A kereső többet is felajánl, mindegyik egyszerű kérdéseket tesz fel. Eredményük nem pontosan azonos, de nagyjából jelzi, hol állunk, helyesebben hogy mekkora lábon élünk. (Többet majd az előadáson.)

Mekkora nagyságrendi különbség van egy városban vagy vidéki közösség által lépett ökológiai lábnyom között?

Vásárhelyi Tamás:  Mondjuk egy faluban általában nem kell 8 km-t közlekedni a munkahelyünkig, mint én teszem (lehetőleg biciklivel, teszem hozzá), kevesebbet kell autóval vagy tömegközlekedéssel utazni a boltig, lehet komposztálni, megterem ez-az a kertben. De van, aki autóval jár Budapestre Siófokról naponta, van, aki faluról megy a Bahamákra telelni, és városban is van, aki nagyon takarékosan él. Ki kell tölteni a lábnyomszámítót, és kiderül.

Nagyapáink minden hulladékot hasznosítottak, de ezt ma már badarság lenne elvárni, mégis mit ajánlana egy hatodik emeleti lakótelepi családnak, hogy kezdje meg a tudatosságot?

Vásárhelyi Tamás:  A tudatosságot mindenhol egyformán meg lehet szerezni, tudatosan is élni, az nehezebb a hatodikon. De példákat tudok mondani. Egyvalamiben egyformák vagyunk, bárhol is lakunk: a vásárlásaink során odafigyelhetünk arra, mit vegyünk (és mit ne!).

A csilivili csomagolás a buták becsapására született, hamarabb megvesszük ami nagyobbnak, színesebbnek látszik, pedig benne ugyanaz van. Figyeljék meg, mennyi termék van nagyobb, dupla csomagolóanyagban (egy tubus vagy üveg még dobozban, egy kis termék nagy, kemény, színes műanyag lapra rögzítve stb.). Nemcsak a csomagolás számít persze, hanem az összetevők is, amiket, ha baljós a lista, apró, olvashatatlan betűkkel írnak fel. Vettem olyan beiglit, amiben nyomokban kagyló lehetett! A hatodikon is lehet főzni-sütni alapanyagokból, lehet piacról vásárolni, szelektálni a hulladékot, szóval rengeteg módon élhetünk a „környezetnek” kevesebb kárt okozva.

Ami pedig a badarságot illeti: van egy ember, aki magán hordta a szemetét, sok médium megírta itthon is, ez tényleg őrültség, nem? Csak ha megnézzük a blogját derül ki, hogy Rob Greenfield minden, csak nem őrült. Okos, bátor ember.

KönyvTÁRlat: Ökológiai lábnyomozás - Vásárhelyi

Mire gondol, amikor meglát egy nejlonzacskót?

Vásárhelyi Tamás:  Örülök, hogy ilyen remek találmány teszi az életemet könnyűvé. Gondoljunk bele, milyen eszközökkel tudott Petőfi a gyalogútjain mondjuk sót, kenyeret magával vinni, és mit csinált, ha eleredt a nagy eső. Másfelől csatlakoztam a lányom felhívásához, és hónapok óta hordok magamnál nylonzacskókat, igyekszem azokat használni a boltban is, a piacon is, nem kérek újat. Örülök, hogy kezd visszaszorulni a mértéktelen nylonzacskó-ránktukmálás itthon (de idén Olaszországban az ellenkezőjét tapasztaltam). Ilyesmik vannak amögött a kurta válasz mögött, hogy „az egyik szemem sír, a másik nevet”.

Ha ön lenne a fenntartható fejlődés minisztere, mi lenne az első három kérése, melyre a lakosságot megkérné?

Vásárhelyi Tamás: Na, hagyjon nekem békét! Én világéletemben civil környezeti nevelő voltam, illetve apa, most már nagyapa vagyok, és mint ilyennek egészen máshogy kellett gondolkodnom, mint a politika szereplőinek. Minket nem négyéves ciklusokra választanak. Sőt, nem is választanak, hanem egyszerre csak ráébredünk, hogy ha felelősen gondolkodunk, akkor hosszú távú folyamatokban kell gondolkoznunk. És a környezet ügye politika feletti, országok feletti, nemzetek feletti ügy, például a humanizmushoz mérhető. Amelyik ország kormánya ezt először előtérbe tudja helyezni, az előtt le a kalappal. Ha a miénk lesz ilyen, akkor tudnék nekik egy-két tanácsot adni.

Tóth Péter

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr4911927029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.