„Nagy ünnep lesz ez!” A Millenniumi Kiállítási Értesítő című lap ígérete

2016. november 19. 14:33 - nemzetikonyvtar

Az idén 214 éves Széchényi Könyvtár alapítási évfordulóján rangos plenáris előadók, s tudományos munkájukban kiemelkedő kollégáink előadását hallgathatják meg a Tudományos Ülésszakra látogatók november 24-én és 25-én. A konferencia öt szekciójának programja nyilvános és ingyenes.
A nemzeti könyvtárban dolgozó közel 70 kutató (akadémikus, MTA-doktor, PhD-doktor és doktorandusz, fiatal kutató) közül huszonegy előadó filológiai kérdéseket megoldó, áttekintő vagy vitaindító gondolatait hallgathatják meg az érdeklődők a Fordítás, tolmácsolás, értelmezés fogalomhármasának tematikáiban.
A program mellett a kiállítások is ingyenesen láthatók, a könyvtár díjmentes napi jeggyel is látogatható, továbbá a beiratkozni szándékozók féláron válthatnak éves olvasójegyet.

Simon Bernadett előadása november 24-én 15 óra 20 perckor kezdődik, a címe: „Nagy ünnep lesz ez!” A Millenniumi Kiállítási Értesítő című lap ígérete.

kiallitasi_ertesito_nemzetikonyvtar.jpgMillenniumi Kiállítási Értesítő, 1896. január 1. (II. mutatványszám) – Törzsgyűjtemény 

Az előadás rezüméje:

Magyarország 1896-ban ünnepelte a honfoglalás ezeréves évfordulóját, melynek kiemelkedő eseménye a Városligetben megrendezett Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás volt. Kihasználva a millennium okozta felfokozott hangulatot, az ünnep alkalmából 11 újságot adtak ki, melyeknek egy része üzleti vállalkozás eredményeként jött létre (például Millenniumi Lapok, Millenniumi Ujság), míg akadt olyan is, melyet a kiállítási igazgatóság adott ki (például Kiállítási Ujság). Ezen alkalmi lapok legtöbbször általánosságban a kiállításról és a programokról közöltek híreket, de jellemzőek az aktuális eseményekről, a pavilonokról, a kongresszusokról, a kiállítás rendezőiről, valamint a vidéki ünnepségekről és a külföldi látogatottságról szóló tudósítások is.
Előadásomban az 1895-1896 között megjelenő Millenniumi Kiállítási Értesítő című újságot mutatom be. Elsődlegesen arra fókuszálok, hogy a lap a küldetésnyilatkozatában ígérteket mennyiben és hogyan teljesítette, miként tolmácsolta a kortársaknak az 1896-os ünnep gondolatait, eszméjét, illetve, hogy ezek a hírek 120 év távlatából visszatekintve mit jelentenek a mai olvasók számára.

millennium_unnep_nemzetikonyvtar.jpgEzredéves Kiállítás: a Mezőgazdasági Csoport Főépületei In: Az ezeréves Magyarország múltjából és jelenéből. Összeáll. Gelléri Mór. Budapest, Posner Ny., 1896 – Törzsgyűjtemény 

Simon Bernadett 2008-ban végzett az ELTE BTK könyvtár-informatikus szakán, majd 2015-ben az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének Doktori Iskoláján fejezte be tanulmányait. Előadása témája egyben leendő doktori disszertációjáé is: az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás és sajtótörténeti vonatkozásai. Az 1896-os esemény 120. évfordulója alkalmából, idén tavasszal Ezredéves álmok címmel rendezett kiállítást az OSZK-ban, ahol 2008 óta dolgozik, majd a tárlat ősszel bemutatásra került első munkahelyén, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Dagály utcai Könyvtárában is.

dagaly_simon_bernadett_nemzetikonyvtar.jpgAz Ezredéves álmok című kiállítás megnyitója a FSZEK Dagály utcai Könyvtárában, 2016. szeptember 2. Fotó: Vári Ildikó  

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr5511962459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása