200 köbméter hagyaték, és több mint 100.000 dokumentum a Mikes-programban

2017. június 02. 12:05 - nemzetikonyvtar

A Mikes Kelemen Program három éve alatt hét tengerentúli országból már több mint 200 köbméter hagyaték gyűlt össze és több mint 100.000 dokumentum feldolgozására került sor itthon. A program működésének és előrehaladásának bemutatására A Mikes Kelemen Program tengerentúli hungarikumainak közgyűjteményi jelentősége címmel az Országos Széchényi Könyvtár 2017. május 4-én konferenciát rendezett a program munkatársainak részvételével.

mikes_program01_nemzetikonyvtar.JPGA konferencia közönsége Kovács Ilona előadását hallgatja

A konferenciát Tüske László, a Nemzeti Könyvtár főigazgatója nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a nemzeti könyvtár alapfeladata a hungarika dokumentumok gyűjtése, így a Mikes Kelemen Program a legjobb szakmai gondozásba került.

Az előadások Kaposváriné Dányi Éva, az OSZK Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály vezetőjének, a Mikes Kelemen Program szakmai felelősének beszámolójával kezdődtek. Dányi Éva átfogó képet adott a Mikes Program történetéről, jelenlegi állásáról és egyben összegezte az eddig elért eredményeket.

 

 

Kovács Ilona, az Országos Széchényi Könyvtár egykori munkatársa a könyvtárban folyó diaszpórakutatások nagyívű összefoglalását adta az összegyűlt hallgatóságnak, évszázados kontextusba helyezve a hungarikakutatás történetét.

 

Mészáros Tamás, az OSZK Raktári osztályának helyettes vezetője a Mikes program gyakorlati megvalósulásáról, a raktári munka folyamatainak kialakításáról beszélt.

Bakó Zsigmond, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa, a levéltári feldolgozás gyakorlatát mutatta be, amelyet a Mikes program által hazaszállított torontói hagyaték feldolgozásán keresztül szemléltetett.

Maczelka Árpád, az OSZK munkatársa előadásában a digitális és digitalizált dokumentumokkal kapcsolatos tapasztalatairól számolt be, kitérve számos unikális dokumentumra, amit a Mikes Kelemen Program keretében digitalizált és tett hozzáférhetővé az érdeklődők számára. Sárosi Attila, az OSZK periodikagyarapító könyvtárosa évtizedes tapasztalatait osztotta meg a diaszpóra sajtótermékeinek történetével és sajátosságaival kapcsolatban. Előadása során számos példával is illusztrálta az elmondottakat. A bemutatott időszaki kiadványokat a közönség az előadás után kézbevéve is megtekinthette.

Lukács Bea, az OSZK Történeti Interjúk Tárának vezetője a Mikes Kelemen Programmal hazaérkezett hangdokumentumok speciális digitalizálási igényeiről, a Mikes-kutatók által készített Oral History interjúkról és digitalizálási gyakorlatukról beszélt. Előadása végén két Oral History bejátszással szemléltette az interjúk különleges forrásértékét.

mikes_program02_nemzetikonyvtar.JPGZichy Mihály, a kézirattár szerepéről beszél

Zichy Mihály, az OSZK Kézirattárának munkatársa a Mikes Program kéziratos, eddig még nem publikált dokumentumait helyezte előadása középpontjába. A Kézirattár diaszpóragyűjteményének ismertetése mellett kitért a levéltári dokumentumok elhelyezésére vonatkozó együttműködésre a Program két szakmai társintézménye, a Magyar Nemzeti Levéltár és az Országos Széchényi Könyvtár között.

Zászkalicky Borbála, az Országgyűlési Könyvtár munkatársa a Mikes Programmal beérkezett és tovább ajánlott dokumentumokból részesülő közgyűjtemények képviseletében szólalt meg. Előadásában beszámolt az OGYK gyűjtőköréről és bemutatta, hogyan tudja a Könyvtár a Mikes Program adományait hasznosítani speciális gyűjteményének építése során. Megszólalását a Program munkatársai is nagy érdeklődéssel várták és figyelték, ugyanis először volt alkalmuk a „haszonélvezők” tapasztalataival, esetleges kritikájával nyilvános körülmények között szembesülni.

A konferencia előadásait kerekasztal-beszélgetés követte, ahol Dányi Éva, Zászkalicky Borbála, Zichy Mihály, Bakó Zsigmond és a konferencia főszervezője, Rényi Mátyás közösen keresték a konferencia során felmerült kérdésekre a válaszokat. Téma volt a Mikes program hatékonysága, fejlesztési lehetőségei és jövője. A beszélgető felek között egyetértés mutatkozott abban, hogy a Programról nyert tapasztalatokat és információkat érdemes lenne hosszú távon megőrizni és kutathatóvá tenni. Erre alkalmas lehet egy olyan közös portál, ahol az eredeti dokumentumok intézményi elhelyezésétől függetlenül elérhető a feldolgozott dokumentumok adatbázisa, ill. ahol ez szerzői és személyiségi jogokba nem ütközik, akár teljes szövegű közlésre is technikai lehetőség nyílik. Ennek feltétele természetesen az anyagok tömeges digitalizálása, amely a gyűjtésen túl a Program egyik kézenfekvő továbbfejlesztési iránya lehet.

mikes_program03_nemzetikonyvtar.JPGAz előadók tapasztalatcseréje a kerekasztal-beszélgetés során

A tengerentúli magyar diaszpóra tagjai már az 1980-as évektől szembesülnek azzal, hogy az évtizedek során összegyűjtött dokumentumaikat mind nehezebb elhelyezni. A diaszpórában született második és harmadik generáció már nem minden esetben képes szülei, nagyszülei szellemi örökségének gondozására. A Mikes Kelemen Program a 24. órában született megoldás erre a problémára. 2014 óta folyamatosan zajlik a gyűjtés. Az OSZK a kezdetektől biztosította a könyvtárszakmai hátteret a program szakmai felelőseként, majd a tekintélyes mennyiségben beérkező levéltári jellegű hagyaték feldolgozására a Magyar Nemzeti Levéltár is csatlakozott mint szakmai partner.

A 2017/18-as Mikes 4.0 ciklusban a beérkező anyag feldolgozása mellett a kiajánlás felgyorsítására kerül a hangsúly. 

Rényi Mátyás

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr112554275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása