A tisztánlátás jelentősége, interjú Maróth Miklóssal – 2. rész

2017. október 03. 08:09 - nemzetikonyvtar

A keletkutatás nemzetközi viszonylatban is jegyzett magyar szakértői adnak elő havonta könyvtárunkban az Orientalisták az OSZK-ban című rendezvénysorozat keretében. Október 11-én Hajnal István, a Sí’iták és aszaszinok című előadásával folytatódik a program.

Az őszi évad első előadója dr. Maróth Miklós akadémikus, klasszika-filológus, orientalista volt szeptember 13-án. Az előadás kapcsán beszégettünk.

2. rész

Abban az esetben, ha elmélyednénk a közel-keleti kultúrában, és ezen belül a vallások működését is jobban megismernénk – a kereszténység szemszögéből nézve –, meglepődnénk, hogy mivel szembesülünk?

Maróth Miklós: Úgy vélem, igen. Az iszlámon belül is ugyanazok az irányzatok fejlődtek ki, mint a kereszténységen belül: beszélhetünk többek között dogmatikus és misztikus irányzatról. Ily módon, ha az ember képes az iszlámot tárgyilagosan szemlélni, akkor a saját vallási közösségét vizsgálva is hasonlóképpen tárgyilagosnak kell lennie. Ebben az esetben felmerülhet a kérdés, hogy vajon nem a saját kényelmünkre formáljuk-e a vallásunkat.

Maróth Miklós

Ennek értelmében felvetődik a kérdés, hogy mennyiben valós a bennünk, valamint a rólunk kialakult kép.

Maróth Miklós: Mindkét kérdés rettentően fontos. Önmagunkról valószínűleg ideális kép él bennünk. Amennyiben ez így van, feltehetően mindenki másról – így az iszlámról is – ennél negatívabb képet alakítunk ki. Hadd világítsam meg a kérdést: Karl Heinrich Becker egykori porosz oktatási miniszter azt mondta, hogy az iszlám szónak kettős jelentése van: a szűkebb jelentése a vallás, a tágabb pedig az erre épülő kultúra. Ily módon a kereszténység jelentése is kettős: a keresztény vallás és az arra épülő kultúra. Míg az utóbbinak minden európai ember a részese, addig az előzőnek a társadalom egy szűkebb rétege. A vallás magánügy, a kultúra azonban közügy, hiszen – ahogy korábban is említettem – ennek révén értelmezzük a világot és találjuk meg benne a helyünket. Mivel a kulturális különbségek miatt az eltérő kultúrák tagjai másként értelmezik a helyüket és szerepüket a világban, ezért nagyon nehéz különböző kultúrák képviselőit, vagy szűkebb értelemben véve különböző vallások híveit egy adott többségi kultúra körében elképzelni. Minden kultúra a saját isteni kinyilatkoztatására építi fel működési módját, ezekből az elvekből és vallási igazságokból pedig nem engedhet. Ezért fontos, hogy tisztában legyünk a saját keresztény kultúránkkal és a világban elfoglalt helyünkkel. A vallások ismerete elmélyítheti tudásunkat, hiszen ha tisztában vagyunk egy vallás működési módjával, belülről ismerjük azt, akkor könnyebben megérthetjük egy másik vallás működését is. Ha pedig képet kapunk egy másik vallásról, akkor elengedhetetlenné válik, hogy saját magunkat külső szemlélőként, elfogulatlanul vizsgáljuk. Előfordulhat, hogy ebben az esetben olyan dolgot látunk, ami nem tetszésünk szerint való.

Maróth Miklós

Azt hiszem, hogy ennek az önvizsgálatnak az elvégzése akkor lehet eredményes, ha kölcsönösen, mindkét félben megtörténik.

Maróth Miklós: Az iszlám kultúrájában nem létezik kritika. A kritika európai luxus. Míg beszélhetünk bibliakritikáról, addig a Korán szövegéhez nem szabad hozzányúlni. Az iszlám jelentése: megbékélés Isten akaratában. Nem kritizálnak, nem rázzák az öklüket az Istennek. Egy nyugati keresztény – elmondása szerint – hiába imádkozott Szent Józsefhez, ezért megharagudott rá és képét befordította a sarokba. Pár nap elteltével megtörtént, amiért fohászkodott. Ekkor visszament a templomba és megkérdezte Szent Józseftől, hogy muszáj volt-e megvárnia, hogy megbüntesse. A mi kultúránkban tehát még a szenteket is illetheti kritika. Az iszlámban ez nem fordulhat elő, a muszlimok teljes odaadással fordulnak Istenhez. Önmagukat sem szemlélik kritikusan, teljes mértékben átadják magukat az isteni akaratnak. Meglátásuk szerint ami jó, azért jó, mert Isten parancsolta. Ami pedig rossz, azért rossz, mert Isten megtiltotta. Nem vonják kétségbe az isteni akaratot. Hadd mondjak egy példát: a disznóhúst meg lehet enni, nem ártalmas az egészségre, mivel azonban az isteni parancs szerint tiltott, ezért rossz.

Maróth Miklós

A kereszténység más elvek szerint működik. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy a keresztény tanítás szerint mit nevezünk bűnnek, bűnös cselekedetnek. Egy dogmatikakönyvben találtam rá arra a tanításra, miszerint offensum Dei, azaz Isten megsértése, et transgressio legis nature, vagyis a természeti törvény áthágása. A keresztény tanításban tehát ami jó, az természet szerint való, mert Isten így alkotta meg a természetet, nekünk pedig ehhez kell alkalmazkodnunk.

Az iszlámban ezzel szemben isteni parancsokról van szó. Ha ezeket a különbségeket nem látjuk, akkor nem értjük egymást. Hadd mondjak még egy kézzel fogható példát: miért kell a nőknek kendőt viselniük? Nem a természetből következik, hogy kendőben kell járni, hanem az isteni parancs az oka. Így tehát nem lehet kívülről odamenni és azt mondani, hogy felszabadítjuk a nőket és segítünk nekik levetni a kendőt.

Összefoglalva: kívülről látjuk a másikat, ezért nem értjük egymást. Ennek ellenére európaiként odamegyünk a Közel–Keletre és beleszólunk a működésükbe, mert gátlástalanok vagyunk, mert gazdagabbak vagyunk, vagy mert katonailag erősebbek vagyunk. Ők pedig erkölcsi felsőbbrendűséggel tekintenek ránk és lenéznek bennünket. Így tehát kölcsönösen félreértjük egymást és nem veszünk tudomást az egymás kultúrájában és vallásában rejlő értékekben. Az iszlámnak is vannak értékei, amelyek – ha a törvényeket betartják – elvezetik őket Istenhez. Nem az a lényeg, hogy hord-e egy nő kendőt, hanem az, hogy ezt Isten parancsolta neki és ő követi a parancsot, hogy eljusson Isten közelébe. Természetesen a keresztények is közel kerülhetnek Istenhez a saját szabályaik betartása révén. Nem érdemes tehát a másik vallását kritizálni.

A kultúra működésébe bele lehet kötni, az más kérdés. Először azonban meg kell értenünk egymást. Rémi Brague francia filozófus az európai kultúra lényeges jellemzőjéről ír egyik könyvében, miszerint saját kultúrájának gyökerét Róma Athénban találta meg, ami azt feltételezi, hogy át kellett néznie a határon. Ez az attitűd megmaradt bennünk európaiakban: megszoktuk, hogy amikor kulturális gyökereinket keressük, Rómára tekintünk, amihez át kell néznünk a határokon. Ebben a magatartásban rejlik a magyarázata annak, hogy meg van bennünk az igény a határainkon túl található kultúrák megismerésére. Létezik afrikanisztika, vannak dél-amerikai stúdiumok és még sorolhatnánk. A világ más részein azonban nem találunk európai tanulmányokkal foglalkozó képzéseket, a többi kultúra elég önmagának. Ily módon azt a következtetést vonhatjuk le, hogy bár mi kíváncsiak vagyunk másokra, megpróbáljuk megérteni őket, viszonzásra azonban ne számítsunk.

Köszönöm, hogy még ha röviden is, de kitért az iszlám és a muszlim fogalmak tisztázására. Mert bár – ahogy a beszélgetés elején is szót ejtettünk róla – a közbeszéd részét képezik a Közel-Keleten zajló események, találkozunk a kifejezések helytelen használatával.

Maróth Miklós: Az iszlám egy vallásnak, valamint a valláson alapuló kultúrának az elnevezése, szófaját tekintve minden esetben főnév. Az arab aszlama, azaz megbékélés szóból származik. Ahogy korábban is említettem, az iszlám jelentése: megbékélés Isten akaratában.

Ezt azért hangsúlyozom, mert az iszlám azt a rémhírt kelti magáról, hogy a béke vallása, ez azonban egy félremagyarázás, mert ahogy látjuk, nem a béke vallása, hanem megbékélés Isten akaratában. Az iszlám szó participiális, azaz melléknévi formája a muszlim, a megbékélő, tehát az iszlámban hívő ember. Korábban mohamedánként is emlegették az iszlámban hívőket, ami ellen sokan tiltakoztak, mondván, hogy ez azt sejteti, hogy a vallás Mohamedtől származik. Ez a gondolat sértő a muszlimokra nézve. Elterjedt kifejezés még a muzulmán, a ’muszlim’ perzsa többesszámmal kialakított formájának átvétele a török nyelvből. Ezek azok az alapvető kifejezések, melyekkel érdemes tisztában lennünk.

Az interjú első része itt olvasható.

Maróth Miklós klasszika-filológus, orientalista, egyetemi tanár Filozófiai és vallási etika az iszlám világában címmel 2017. szeptember 13-án tartotta meg az Orientalisták az OSZK-ban című sorozat első előadását.
A felvételt a Történeti Interjúk Tára munkatársai készítették.

Következő előadásunk:

Hajnal István: Sí'iták és aszaszinok

A tavaly útjára indított, a magyar keletkutatást, annak különböző szakterületeit és eredményeit bemutató Orientalisták az OSZK-ban című kultúrtörténeti...

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr9212910969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.