A XX. századi magyar színháztörténet egyik legjelentősebb alakja volt Gábor Miklós, akit leginkább – kiemelkedő más színpadi, illetve filmszerepei és versfelvételei mellett – korszakos jelentőségű Hamlet-alakítása miatt szoktunk felidézni. A színházi világnap alkalmából örömmel adunk hírt könyvtárunk állományának gyarapodásáról.
Gábor Miklós mint Hamlet. Rendezte Vámos László, Madách Színház, 1962. január 14. Bartal Ferenc felvétele (OSZK Színháztörténeti Tár)
2018. március 22-én délelőtt újabb hagyatékkal gazdagodott a Színháztörténeti Tár. Gábor Júlia, Gábor Miklós színművész leánya, édesapja hagyatékának egy részét, három doboznyi kéziratot, naplókat és leveleket adott át a nemzeti könyvtárnak. A hagyatékot a Színháztörténeti Tár vezetője, Sirató Ildikó vette át.
Gábor Júlia, Gábor Miklós színművész lánya, irodalmi szerkesztő és Sirató Ildikó, az OSZK Színháztörténeti Tárának vezetője
A szerződés szerint – mely rögzíti a dokumentumok közgyűjteményben való elhelyezésének feltételeit – a kéziratok Gábor Miklós rendelkezése nyomán, csak halála után 50 évvel, 2048-ban válnak kutathatóvá. Az Országos Széchényi Könyvtár addig, az ilyenkor szokásos módon biztosítja a kéziratok szakszerű őrzését, állományvédelmét és szavatolja, hogy addig még kutatók sem olvashatják el a dobozok tartalmát.
Gábor Júlia, Gábor Miklós színművész lánya a szerződés aláírásakor (2018. március 22.)
Gábor Miklós fiatal korától, több évtizeden át, 1998 nyarán bekövetkezett haláláig naplót vezetett. Életében több, általa szerkesztett naplókötetet is megjelentett. A hatvanas és a hetvenes évtizedben közreadott kötetei – Tollal (1963), A színész árnyéka (1972), Molière műhelyében (1975) – elsősorban színházi tárgyú elemzéseket tartalmaznak, amelyek egy mélyen gondolkodó, sokszor kételyekkel teli, önmagát szüntelenül vizsgáló művész önelemzéseit, vívódásait tárják az olvasó elé.
Később, a kilencvenes években, az idős művész régi, ötvenes évekbeli naplóit olvasva – s közben elsajátítva a számítógépes írástudást is –, kommentálta, értelmezte, elemezte a mintegy négy évtizeddel korábban írt feljegyzéseit. Ezek nyomán jelentek meg A kos a mérlegen (1990), az Egy csinos zseni (1995) és a Sánta szabadság (1997) című, nagy sikert arató kötetei. A régi és az új szövegek együtt modern, izgalmas egyedi olvasmánnyá lettek. Még a művész életében a Holmi című folyóiratban további részek jelentek meg Gábor Miklós naplóiból, majd halála után öt esztendővel, 2003-ban adták ki a Nyomozok magam után című kötetet, amely időrendben adta közre az egymástól olykor sokévnyi távolságban keletkezett naplókat és feljegyzéseket. A rendhagyó kötetben keverednek a szerző által írt, illetve újraírt részek olyan szövegekkel, amelyek már csak az utókor (Vass Éva, Réz Pál és Kelecsényi László szöveggondozók) munkája nyomán láthattak napvilágot.
1941-ben szerződött a Madách téren működött Madách Színházhoz, ahonnan származása miatt 1942-ben eltávolították. 1945-től 1954-ig a Nemzeti Színház művésze volt. 1954 és 1975 között a Madách Színház társulatának tagjaként fontos szereplője volt a színház jelentős, sikeres korszakának. 1975-ben a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, majd 1979-ben a Népszínházhoz. 1984 és 1991 között ismét a Nemzeti Színház következett, majd 1991-től Ruszt József Független Színpadának művésze volt. Utolsó éveiben a Budapesti Kamaraszínházban játszott és rendezett (1995-1998).
Galéria Gábor Miklós szerepeiből
szerk.: Sudár A. és Sirató I.