„A szeretet nem történelmi kategória, a politikát inkább csak érdekek mozgatják”

2018. április 18. 10:01 - nemzetikonyvtar

A török-mongol hagyomány továbbélése Timur és a Timuridák perzsa és török kancelláriáiban (1370–1506) címmel Vásáry István professzor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora ad elő 2018. április 25-én 17 órakor az Orientalisták az OSZK-ban sorozatunkban.

A mongol világbirodalom a 13. század közepére elérte legnagyobb kiterjedését, majd kisebb birodalomrészekre (ulusz) szakadt szét, melyek élén Dzsingisz leszármazottai uralkodtak. Közép-Ázsia Csagatájnak jutott, ezért a Csagatáj ulusz nevet kapta. E terület eredeti népessége a mongol hódításkor török és iráni volt, s a mongol elit is nyelvileg pár nemzedék alatt eltörökösödött. Egy ilyen törökké lett mongol törzsből, a Barlasz-ból számazott Timur Lenk is (1336–1405), aki bár nem volt a dinasztiát adó dzsingiszida család tagja, de 1370-től egyeduralkodóként vezette a közép-ázsiai török-mongol birodalmat, melyet halála után egészen 1506-ig utódai a Timuridák birtokoltak. Az előadás azt vizsgálja, hogy a mongol és török hagyomány hogyan és milyen formában maradt fenn és élt tovább Timur és a Timuridák perzsa és török nyelvű kancelláriáiban, amelyekben az állam muszlim jellegének megfelelően kétségkívül az arab betűs írásbeliség, az iszlám vallás és kultúra dominált.

Professzor úrral okafogyott és nagyon aktuális kérdésekről is beszélgettünk. 

Hogyan kell értelmeznünk a kancelláriát az iszlámban?

A kancelláriák az iszlám területeken, akárcsak a középkori Európában, olyan kormányhivatalok vagy tanácsok voltak, melyek fő feladata az írásbeliségre összpontosult: hivatalos iratokat bocsátottak ki és kérvényekre, beadványokra válaszoltak. Nevük mindenütt dīvān volt a muszlim világban, mely nem véletlenül egy perzsa eredetű arab szó. Ugyanis a 637–651 között a muszlim arabok által meghódított Irán államigazgatási és kulturális hagyományai kezdettől fogva nagy szerepet játszottak az iszlám kalifátus megszervezésében. Az első muszlim dīvān-t, melyben az adófizetést regisztrálták, ʿUmar b. Khaṭṭāb kalifa hozta létre. Az Omajjád és Abbászida kalifátus alatt (661–750 ill. 750–1258), utóbbinál a Bujidákat, Szamanidákat, Gaznevidákat, Karahanidákat és szeldzsukokat is ideértve, az iszlám államigazgatás bonyolult rendszere jött létre, melyben a különféle tanácsoknak, a dīvān-oknak nagy szerepe volt. Bagdad, a kalifátus székhelye 1258-ban lesz a mongol hadak prédájává s ezzel gyökeresen új fejezet nyílt az iszlám történetében: több mint öt évszázad után az iszlám kalifátus összeomlott a nem-muszlim ellenség támadásától.

Vásáry István. Forrás: tortenelemportal.hu 

A hódító mongoloknak volt államigazgatási gyakorlata és írásbelisége?

Amikor Dzsingisz kán (mgh. 1227) birodalommá szervezte a belső-ázsiai mongol és török törzseket s a birodalmi hódítások elkezdődtek, nem volt a mongoloknak saját írásbeliségük. Viszont a turkesztáni ujgurok meghódolása után, akik egy régi, magas kultúrával és kiterjedt írásbeliséggel rendelkező török nép volt, a mongolok Dzsingisz parancsára átvették az ujgur törökök írását és írásbeliségét a 13. század elején, és mongol nyelven kezdtek szövegeket lejegyezni vele. Így nem meglepő, hogy a mongolok első írnokai az ujgur törökök voltak. Nevük bitigči volt, egy jól ismert török szó az ‘írnok’-ra (csak érdekességként jegyzem meg, hogy a bitig ‘írás, betű’ jelentésű török szót találjuk meg régi átvételként a magyar betű szavunkban.) A 13. század második felében, Iránban a mongol ilkánok alatt a perzsa kancelláriák mellett megjelentek olyan új ügyosztályok, melyek már a hódító mongolok nyelvén készült oklevelek kibocsátásával is foglalkoztak. Hasonlatosképpen az ujgur betűs mongol írásbeliség a nyugati Arany Horda és a közép-ázsiai Csagatáj kánságban is elterjedt. Természetesen a nagy múltú, arab betűs perzsa írásbeliséget nem tudta kiszorítani az új mongol írásbeliség, de hosszabb ideig a kettő együtt élt a mongol utódbirodalmakban.

Vásáry István egyetemi tanulmányait 1968. júniusában fejezte be az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán török és angol szakon. Sikeres államvizsgája után kitüntetéses (vörös) diplomát kapott. 1971-ben „Egy örmény-kipcsak nyelvemlék. A Kameneci Krónika részletei” c. disszertációjával egyetemi doktori fokozatot szerzett “summa cum laude” minősítéssel. 1981-ben védte meg „Az Arany Horda kancelláriája” c. kandidátusi disszertációját,1991-ben az MTA doktora, 2013-ban az MTA levelező tagjává választotta. 1995 áprilisában a JATE-n habilitált nyelvtudomány, 1997-ben történelem tudományágból. Tanítómesterei a turkológiában Németh Gyula és Ligeti Lajos professzorok voltak.

A mongol törvényeket, a jaszát megpróbálták akkoriban az iszlám saríával ötvözni? Milyen érzékenységekbe ütközhetett ez a két oldalon, milyen kompromisszumok születtek, milyen kritikákat kapott mindez kívülről?

A 13. századi mongol hódítások után a meghódított területek muszlim lakosságának bele kellett törődnie, hogy a mongol jasza (yasa) és a muszlim saría (sharī‛a) még hosszú ideig egymás mellett létezett. A török–mongol elit 14. században elindult iszlamizációját követően a mongol jog- és szokásrendszer nem egy eleme megmaradt, akár még muszlim köntösbe bújtatva is, és továbbélt egészen a 16. századig. Elvi síkon persze nem volt lehetőség kompromisszumra az iszlám és a mongolok között, hiszen mindkét félnek egyetemes világuralmi igényei voltak. A mongol hódítás szféráján kívül levő iszlám, mint például az indiai muszlimok, vagy a mameluk Egyiptom muszlimjai megtehették, hogy a mongol hódítás kérlelhetetlen ellenfelei voltak és a mongol jogrendszert, a jaszát mint az iszlám joggal, a saríával összeegyeztethetetlent, kíméletlenül elvetették. De a mongol uralom alá került muszlimok megpróbálták a tüzet és vizet egymással kibékíteni, és kényszerből fakadó pragmatizmussal kíséreltek meg egy elviselhető modus vivendi-t kialakítani a hódítókkal.

Meddig létezett a jasza és saría egymás mellett?

Az utolsó korszak, amikor a mongol törvények még léteztek és befolyásolták az állam és társadalom életét, Timur és a Timuridák idejére (ca. 1350–1500) tehetők. A 13. század vége felé, de különösen a 14. században, a mongol uralkodók és a török-mongol katonai vezetőréteg minden mongol részbirodalomban, a Dzsingiszidák harmadik és negyedik nemzedékében, tömegesen az iszlámra tért át és ez indította el a nomád eredetű lakosság teljes és nagyméretű iszlamizációját. De a mongol világkép és a mongol törvény, a jasza még most sem tűnt el rögtön, hosszú ideig tovább élt mindhárom mongol utódállamban, az Arany Hordában, Iránban és Közép-Ázsiában. Egyre inkább a háttérbe szorult és a mongol–török népesség szokásrendszerében élt legtovább, sokszor a mindennapi élet szokásainak bástyája mögé húzódva.

Az MTA Orientalisztikai Bizottságának 1970–90 között volt tagja, az MTA nemzetközi orientalisztikai folyóiratának, az Acta Orientalia címűnek 1977 óta szerkesztőbizottsági tagja, 1977 és 1982 között egyben technikai szerkesztője is volt, 2003 óta főszerkesztője. A Kőrösi Csoma Társaságnak 1968 óta alapító és választmányi tagja, 1988 és 90 között a Társaság alelnöke volt. 1981-ben a Társaság Kőrösi Csoma díjjal tüntette ki turkológiai és magyar őstörténeti munkáiért. 1988-ban az ankarai székhelyű Török Nyelvtudományi Társaság (Türk Dil Kurumu) levelező tagjává, majd 1998-ban tiszteletbeli tagjává választotta.

Professzor úr kutatási témái így csoportosíthatók:
1. Kelet-Európa török elemei az 5-13. században (hunok, avarok, onogurok, bolgárok, kazárok, besenyők, kunok);
2. régi török–magyar kapcsolatok (a magyar nyelv régi török elemei, a magyar etnogenezis török szálai, a székely rovásírás, a Közép-Volga vidék magyar szórványai, a magyar őstörténet historiográfiája, magyar őstörténet és nemzeti tudat);
3. a Közép-Volga vidék kipcsak és bolgár vonatkozásai (kazáni-tatárok, baskírok, csuvasok);
4. az Arany Horda és utódállamainak (kazáni és krími kánságok, nogáj hordák) története.

Timur Lenk és utódai, a Timuridák idején milyen szerepe volt a mongol írásbeliségnek?

Timur és utódai különösen érdekes kulturális elegyet képeznek Közép-Ázsia amúgy is tarka világán belül. Közép-Ázsiában, a Csagatáj Kánságban a túlnyomórészt török nyelvű lakosság pár nemzedék alatt nyelvileg eltörökösítette a hódító mongol törzseket, így azt a Barlasz törzset is, melyben Timur született. Tehát bár már török nyelvűek voltak és vitán felül buzgó muszlimok, a mongol birodalmi hagyományokat és dzsingiszida hagyományt is őrizték. Érdekes, hogy a kancelláriákban mongol nyelvű szövegek már nem készültek (a mongol nyelv a használatból kiveszett), de az ujgur betűk használata török szövegek lejegyzésére, fennmaradt, sőt az ujgur-mongol írás használatának egy sajátos reneszánsza indult meg. Úgy látszik az ujgur-mongol írásban a mongol birodalmi tradíciót látták és tisztelték, szemben az arab írással, melyet a legtöbb perzsa és török szöveg lejegyzésére általánosan használtak.

Timur halála után az utódok nem voltak képesek egyben tartani a birodalmat, ezek szerint a vezető személye, karizmája akkoriban is ennyire meghatározó volt?

Nemhogy meghatározó, de az egyik leglényegesebb dolog volt. A Dzsingisz leszármazóinak legitimitása Belső-Ázsiában a 19. századig szinte megfellebbezhetetlen volt. Mivel Timur maga nem volt Dzsingiszida, sohasem vehette fel a káni titulust, hanem egyrészt beházasodott Dzsingisz családjába, így biztosítván legitimitást uralmának, másrészt pedig mindig kézben tartott egy Dzsingiszida származású báburalkodót, aki quasi a kán volt, de a tényleges hatalmat mindig Timur gyakorolta mint emír. Bár Timur utódai között voltak kiváló képességűek (például Sáhruh vagy Huszajn Bajkara), de az apjuk, a hódító Timur által kivívott tekintélyt sohasem tudták már maguk számára biztosítani.

Vásáry István nyelvismerete: beszéd, írás és olvasás magyar, angol, török, orosz és német nyelven; olvasás görög, latin, perzsa, francia, olasz és lengyel nyelven.
Az Arany Horda (1986), Az Arany Horda kancelláriája (1987), A régi Belső-Ázsia története (1993, 2003) és Cumans and Tatars. Oriental Military in the Pre-Ottoman Balkans, 1185–1365 (Cambridge, 2005) c. könyvek szerzője és száznyolcvannál több tudományos cikk és egyéb publikáció írója.

Igaz-e, hogy a nyugati államok szerették ezt a törökké lett mongol törzset, mert időt nyertek az iszlám terjeszkedésével szemben? Éltek-e a lehetőséggel?

A szeretet nem történelmi kategória, a politikát inkább csak érdekek mozgatják. Az viszont igaz, hogy Timur megjelenése a 14. század végén igen jól jött az oszmán-törökök balkáni expanziója miatt egyre aggódóbb európai keresztény hatalmaknak. Az oszmánlik elleni harcban keleti szövetségest láttak Timurban, aki rászolgált a reményre, mert 1402-ben az ankarai csatában fogságba ejtette I. Bajezid szulánt, aki rá egy évre meghalt a fogságban. Ezzel pedig, akarva-akaratlan, évtizedekre lelassította a törökök európai terjeszkedését.

Mit jelentett a 15–16. században a vallási dominancia a nemzetközi kapcsolatokban?

Mivel a vallások elválasztása az államtól, azaz a modern szekularizmus csak a 19. század európai találmánya, a kérdés a 15–16. században szinte okafogyott, mert minden államközi kapcsolat a vallás prizmáján keresztül jelent meg és nyert értelmezést. Ami persze nem zárta ki a politikától sohasem idegen pragmatizmust, vegyük csak például a 16. században kialakuló francia–oszmán érdekszövetséget, melyben a keresztény I. Ferenc francia király a szintén keresztény Habsburgokkal szemben kereste szövetségesét a muszlim oszmán-törökökben.

Tóth Péter

Vásáry István: A török-mongol hagyomány továbbélése (1370-1506)

A török-mongol hagyomány továbbélése Timur és a Timuridák perzsa és török kancelláriáiban (1370-1506) - Vásáry István előadása. A mongol világbirodalom...

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr813838248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.