Méltó utóhang

2018. augusztus 14. 08:11 - nemzetikonyvtar

Recenzió a „Volt a hazának egy-két énekem”– Arany 200, Bibliotheca Scientiae & Artis 10. (Országos Széchényi Könyvtár–Gondolat Kiadó, 2018) című tanulmánykötetről 

arany-bsca_10_borito_masik.jpg

A recenzió a Reformátusok Lapjában jelent meg 2018. aug. 12-én.

Az Arany János Emlékévnek nagyon méltó lezárása ez a kötet, a Boka László szerkesztésében megjelenő Bibliotheca scientiae et artis sorozat 10. kötete. Az OSZK tudományos igazgatója és munkatársai nagyon sokat tettek azért, hogy az Arany-bicentenárium megünneplése méltó legyen az ünnepelthez. Vállalásaik sorában kitüntetett helye volt a könyv anyagát képező, novemberben megrendezett zárókonferenciának, amely – olvashatjuk Rózsafalvi Zsuzsanna szép előszavában is – vállaltan interdiszciplináris volt. A könyv segítségével most elénk lép nem csupán a költő Arany János, de a műfordító, a kritikus, a nagykőrösi tudós tanár, s a társművészeteket – festőket, grafikusokat, muzsikusokat – megszólító poéta is. Továbbá a holtig tartó barátság művésze, aki bajban és örömben egy életen át társa, támasza volt kor- és évtársának, a mi Tompa Mihályunknak.

Tudományos konferenciaköteteket ritkán szoktunk bemutatni, ez a könyv azonban valósággal kincsestára a közérdekű református vonatkozásoknak, az Arany-Tompa barátságon túl is. Olyannyira, hogy iskoláink és felsőfokú tanintézményeink diákjai és hallgatói nagyon sok olyan ismerethez jutnak általa, amelyek az eddigi Arany-képet árnyalhatják és elmélyíthetik. Többek között Szűts-Novák Rita „A lélek él és találkozunk!” című tanulmánya, a két költő levelezéséről. Benne azzal a megrendítő dokumentummal, a halálra készülő Tompa Mihály búcsúlevelével, amelynek záró soraiban a búcsúzó költő-barát abból a versből idéz, amelyet Arany János Juliska leánya sírkövére vésetett: „Egy volt közös, szent vigaszunk: /A LÉLEK ÉL: találkozunk!” Ugyancsak figyelemre méltó az a Praznovszky Mihály-írás, amely azt mutatja be, mi volt nagy költőnk szerepe a legbiblikusabb magyar dráma első megjelenésében, s abban, hogy Madách a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lehetett.

Külön nyomatékkal kell kiemelnünk Kiss Domonkos Dániel értékes és a mai református pedagógusok számára is méltó társulási modellt kínáló tanulmányát, az „Arany János »bizodalmas köre« és hatása a történettudományra” című írását, középpontjában azzal a hatékony és színvonalas nagykőrösi tudós társasággal, amelyben Arany szoros baráti munkakapcsolatba került – e körön belül is különösen Szilágyi Sándorral, Salamon Ferenccel és Szabó Károllyal. Hármójuk közül a Kolozsvárott született, s a Rákóczi család levelezését, írásos hagyatékát gondozó Szilágyi neve csenghet sokak számára ismerősen! S éppen ez az 1851-től 1860-ig Nagykőrösön töltött kilenc tanári esztendő hozott egy olyan felkérést Arany János számára, 1875. május 22-én, a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlésén, amelyet a már betegeskedő költő nem tudott ugyan elfogadni, a református énekeskönyv szövegrevíziójában nem tudott tevékenyen részt venni, az egyházi hátterű és gyökerű költészet azonban egész életében foglalkoztatta. 1860-ban például ezt írta egy bírálatában: „A stíl, melyben Istennek egyháza épül, nem kölcsönözheti elé sem a színház csillogó díszítményeit, sem a vásári bódék rikító tarkaságát. Egyszerű komoly fönnség illik ahhoz. Mi a közelebbi évek vallásos költeményein, a mennyiben ezeket ismerjük, nem találjuk ez egyszerű fönnséget. Többnyire képhajhászatban fuladnak el.” Fájdalom, Nagyszalonta mindig igazmondó, Istenéhez mindig hiteles szavakkal odahajló szülötte ma sem írhatna másként!

Egy évvel később, 1861-ben pedig – épp az énekeskönyv-megújítás terve kapcsán – így nyilatkozott, sajnos, ismét csak jelenünkre is vonatkoztatható módon: „Mi olvastunk néhány újabb korban keletkezett vallási éneket, de megvalljuk, egyikben sem találtuk azon negélylés nélküli, igaz bensőséget, azon szívből jövő vallásos érzelmet, a melytől régi énekeink jobbjai át vannak hatva. »Igazság!« itt is, mint a költői productio minden ágában: ha ez nincs, akkor a szép szavak árja csak zengő érc és pengő cimbalom.”

A gazdagon illusztrált, nagyszerű kötet záró fejezete, Tóth Zsuzsanna „Helyzetjelentés”-e kiváló útikalauz lehet – például egy nagykőrösi, de bárhonnan érkező egyházi kirándulócsoport számára – a valósággal újjászületett nagyszalontai Csonka toronyban, ahol költőnk életének és életművének légköre szinte tapintható valósággá válik, hála Boka László, E. Csorba Csilla, továbbá Szilágyi Judit főmuzeológus és kollégáik áldozatos munkájának.

A többi téma pedig szép és építő ráadás, Arany-illusztrációkról, Arany-megzenésítésekről, verselésének jellemző vonásairól.

Petrőczi Éva

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr2714168953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.