Közel hatvan esztendő telt el azóta, hogy – 1961-ben – közreadták a katalogizálási alapelvekről szóló első nemzetközi nyilatkozatot, ami „Párizsi alapelvek” címmel vált ismertté. A dokumentum célja a katalogizálás nemzetközi szabványosításának megalapozása, a katalogizálási szabályzatokra vonatkozó egységes, globális elvek megfogalmazása volt.

Az IFLA előbb 2009-ben, majd 2016-ban új alapelveket adott ki, ezek hatálya immár a dokumentumtípusok szélesebb körére terjed ki, valamint figyelembe veszi a technológia változásait. A legújabb szövegezés nem csupán felhasználóbarát, újszerű, szolgáltatásközpontú szemléletet tükröz, hanem egyszersmind külön hangsúlyt helyez a metaadatok elérhetőségére, a rendszerek átjárhatóságára, stb.

A nyilatkozat magyarítása egyfelől fontos mérföldkő a hazai könyvtári katalogizálás megújítása szempontjából, másfelől szakszókincsünk újragondolásának alapdokumentuma. Vagy alapforrása? Ez is egyike azoknak a terminológiai kérdéseknek, amelyek megvitatására a szakma közönségét ezúton, az alapelvek sajátos formában történő közreadásával buzdítani szándékozunk. (Az angol szakirodalomban használt „source” és „resource” kifejezések magyarítása kulcskérdés: elég csak az új angol–amerikai katalogizálási szabályzat elnevezésére gondolnunk: „Resource Description and Access”.)

A sajátos közreadás azt jelenti, hogy mindazon kérdésekben, ahol éles véleménykülönbség alakult ki a fordító és a szöveget lektorálók között, az eltérő javaslatokat az angol eredetivel együtt közöljük, egyben arra kérjük az olvasót, maga is nyilvánuljon meg a kérdésben, lehetőleg már itt, „kommentátorként”, avagy akár a Könyvtári Figyelő hasábjain, ahol az első, vitaindítónak szánt írást is közreadjuk.

A Nemzetközi Katalogizálási Alapelvek magyar fordítása letölthető! 

Reméljük, a szakma nem hagyja szó nélkül a könyvtári terminológia megújítására tett kísérletet.